Diószegi Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Diószegi Sándor
Életrajzi adatok
Született 1915. december 4.
Nyírjákó
Származás magyar
Elhunyt 1993. január 7. (77 évesen)
Budapest
Sírhely Abony
Pályafutás
Műfajok zeneszerző, karnagy, református orgonista-kántortanító
Aktív évek az amerikai magyarság kultúrájának megtartása
Híres dal operettek, sanzonok, könnyűzenei, szalonzenei művek, magyar nóták

Diószegi Sándor (Nyírjákó, 1915. december 4.Budapest, 1993. január 7.) zeneszerző, karnagy, református orgonista-kántortanító.

Élete[szerkesztés]

Az abonyi kántortanító majd iskolaigazgató gyermeke orgonista-kántortanítói oklevelet szerzett a nagykőrösi Tanítóképzőben. Fiatal tanítóként Pátrohán, majd a Füzesgyarmati Egyházi Iskolában tanított. Elkötelezett híve lett a Kodály-módszernek és az Éneklő Ifjúság mozgalomnak. 150 tagú gyermek és 40 tagú vegyeskart vezetett Füzesgyarmaton. 1944-ben negyedszer hívták be katonának, amikor megsebesült. Nyugatra szállították, Németországban gyógyult, pár év németországi tartózkodás után 1951-ben érkezett az Egyesült Államokba. Gyári munkásként dolgozott Chicagóban, mellette zongoristaként, zeneszerzőként egyaránt tevékenykedett. Amerikai tartózkodása idején szerény anyagi körülmények között élt, de hivatásának érezve terjesztette a magyar kultúrát. Zeneszerzői tehetsége – amelyre gyermekként, fiatalemberként Abonyban is felhívta a figyelmet - csak az 1979-es Magyarországra való visszatérése után tudott közkinccsé válni.

Végső akarata teljesült: magyar földben nyugszik Abonyban, ahova 1993. január 21-én temették szülei mellé.

Zenei, zeneszerzői tevékenysége[szerkesztés]

Itthon (1944-ig)[szerkesztés]

1934-ben mutatták be Abonyban a Hadnagy úr c. zenés játékát 6 dalbetétjével, 1935-ben került sor Mese hercege c. zenés játékának bemutatójára 8 dalbetétjével, 1936-ban a Homonnay színtársulat előadásában mutatták be Nyári felhő c. zenés játékát 16 dalbetétjével Kazal László és Major Ida vendégszereplésével, 1939-40 a Dáma c. nagyoperett megszületése, 1944. február 6-án Heinemann Sándor a Royal Revüszínház igazgatója szerződést ajánlott havi, legalább 2 szám komponálására. (Ennek a szerződésnek értelmében hangzott el a Rádióban rövidesen a Könnycseppek c. sanzonja Nagykovácsi Ilonával.)

Ezt a szerződést kénytelen volt „megszegni” az 1944 júliusában kapott katonai behívója miatt.

Amerikában (1951-től 1979-ig)[szerkesztés]

Chicagoban 1969-től államilag bejegyzett Kulturális Egyesületet szervezett „Tulipános Láda” néven, melynek keretében hétvégi Magyar Iskolát, Népdalkórust (60 taggal), Népi Tánccsoportot (40 taggal) szervezett.

Több száz magyar nótát, operett-dalt, táncdalt, sanzont komponált, amelyet közel 400 műsoros előadás, 1000 dalból álló repertoár - köztük saját szerzeményei - szólaltak meg a 30 ezer magyar és 55 ezer fős amerikai hallgatóság örömére.

38 legnépszerűbb szerzeményét hanglemezen is kiadták, ahol Bere Erzsébet – a legmagasabb szintet elérő tanítványa , akit ő tanított meg (újból) a magyar nyelvre - is közreműködött.

Az amerikai magyarság nagyra becsülte munkásságát : Musschot Mária és Szathmáry Lajos művészetpártolók az Egyesületnek klubházat vásároltak és bocsátottak a rendelkezésére.

Újra itthon (1979–től 1993-ig)[szerkesztés]

1987. október 16. első szerzői estje a Pesti Vigadóban.

Közben műveinek kottáit rendezte sajtó alá, hanglemezeket adott ki magyar nótáiból (Minden nótám neked írtam, Valahol a szívem mélyén,) operettdalaiból, sanzonjaiból és táncdalaiból (Valami szépet hadd mondjak el, Egy randevú a zongoránál). A hanglemezek megjelenését minden alkalommal élő hanglemez bemutató követett a Pesti Vigadóban vagy az Óbudai Társaskörben.

Dalait a szakma élvonalbeli művészei szólaltatták meg, mintegy elismerve ezzel dalainak művészi színvonalát.

1993-ban bekövetkezett halálát autóbaleset okozta: a gyalogos-zebrán szabályosan átkelve egy autó ütötte el.

Dalaiból[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerk. Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft., 1999.
  • Magyar Nemzet 1993. jan. 19.