Dharmakírti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dharmakírti
Született7. század
Elhunyt660[1]
Foglalkozása
  • filozófus
  • író
  • kommentátor
SablonWikidataSegítség

Dharmakírti (7. század környéke) indiai buddhista tudós. Az indiai filozófiai logika egyik buddhista alapítója, a buddhista atomizmus fő alakja, amely szerint egyedül az ideiglenes tudatállapotok nevezhetők létező dolgoknak.[2]

Dharmakírti Szmátrán született a 7. század környékén, és az indonéz Szailendra dinasztia egyik hercege volt.[3] Elismert tudós és költő lett belőle hazájában, majd elköltözött Indiába, ahol a nevezetes Nálanda egyetem tanára lett. A buddhista logika úttörőjének számító Dignága elméletét értelmezte újra és ebből építette ki sajátját. Dharmakírti művei alapvető fontosságúvá váltak Tibetben, ahol a szerzetesek alaptanításai közé tartoznak a mai napig.

Filozófiája[szerkesztés]

Dharmakírti saját filozófiáját Dignága műveihez fűzött szövegmagyarázataiba rejtette. Újan újításokat tartalmaztak művei, mint például bizonyítékok Buddha szavainak autoritására. Rég óta nincs egyetértés az indiai és a tibeti doxográfusok körében azzal kapcsolatban, hogy hova sorolják Dharmakírti filozófiáját. A tibeti buddhizmus gelug iskolája szerint Dharmakírti jógácsára nézeteket vallott, a többi iskola többsége szerint szautrántika nézeteket, illetve egy tibeti forrás szerint több közismert indiai madhjamaka tudós szerint madhjamaka nézeteket vallott.[4]

Tudatfolyam[szerkesztés]

Dharmakírti a tudatfolyamról írt értekezésének a címe Más tudatfolyamok alátámasztása (Szamtánántarasziddhi).[5] Dharmakírti egyik tanítványa, Ratnakírti (7-8. század) tovább finomította ezt a témát. A művének címe: Más tudatfolyamok cáfolata (Saṃtãnãntaradusana). Nem cáfolta a Szamtánántarasziddhi állításait, hanem továbbfejlesztette az empirikusságát.

Dharmakírti úgy vélte, hogy a tudatfolyam kezdet nélküli, amely azonban időleges szekvenciákból tevődik össze.[6]

Művei[szerkesztés]

  • A Hét értekezés az érvényes ismeretről:
    • Saṃbandhaparikṣhāvrtti (Kapcsolatok elemzése)
    • Pramāṇaviniścaya (Az érvényes ismeret megállapítása)
    • Pramāṇavārttikakārika (Szövegmagyarázat Dignága 'Az érvényes ismeret megállapítása' művéhez)
    • Nyāyabinduprakaraṇa (Érvelés elejtése)
    • Hetubindunāmaprakaraṇa (Érvek elejtése)
    • Saṃtānāntarasiddhināmaprakaraṇa (Mások kontinuumainak bizonyítéka)
    • Vādanyāyanāmaprakaraṇa (Érvelés a vitákban)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 24.)
  2. Stcherbatsky vol I 198. o.
  3. Buddhism: art, architecture, literature & philosophy, Volume 1, 487. o.
  4. Napper, Elizabeth - Dependent-Arising and Emptiness: A Tibetan Buddhist Interpretation of Madhyamika Philosophy Emphasizing the Compatibility of Emptiness and Conventional Phenomena. Boston: Wisdom Publications. 685. o., note 142
  5. forrás: [1] (hozzáférés: 2015-08-01). Létezik egy angol nyelvű fordítás, amelyet Gupta (1969: pp.81–121) fordított orosz nyelvről (Fyodor Shcherbatskoy, Gupta, Harish C. (1969). Papers of Th. Stcherbatsky. Calcutta: Indian Studies Past and Present.
  6. Dunne, John D. (2004). Foundations of Dharmakīrti's philosophy. Studies in Indian and Tibetan Buddhism. Wisdom Publications. ISBN 978-0-86171-184-0. forrás: [2] (hozzáférés: 2015-08-01), 1. o.

Források[szerkesztés]