David Boriszovics Rjazanov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
David Boriszovics Rjazanov
Született1870. március 10.[1]
Odessza
Elhunyt1938. január 21. (67 évesen)[2][1]
Szaratov
Állampolgársága
Foglalkozása
  • levéltáros
  • író
  • szakszervezeti tisztségviselő
  • politikus
  • történész
  • forradalmár
  • kommunista
Tisztségeaz orosz alkotmányozó közgyűlés tagja
Kitüntetései
Halál okalőtt seb
A Wikimédia Commons tartalmaz David Boriszovics Rjazanov témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

David Boriszovics Rjazanov (születési neve: David-Szimha Zelman-Berovics Goldendach; oroszul: Давид-Симха Зельман-Берович Гольдендах; Odessza, 1870. február 26.[3] – Szaratov, 1938. január 21.) orosz forradalmár, szakszervezeti vezető, marxista teoretikus, levéltáros, akadémikus. A Marx–Engels Intézet(wd) alapító igazgatója volt 1919-ben. 1938-ban a sztálini terror áldozata lett.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Tizenhárom gyermekes odesszai zsidó családban született.[4][5] 17 éves korában csatlakozott a narodnyik mozgalomhoz.[6][7] Mozgalmi nevét Vaszilij Alekszejevics Szlepcov orosz író egyik hőséről választotta.[8][9]. Aktívan bekapcsolódott az odesszai munkások körében végzett politikai munkába.

1889-ben és 1891-ben külföldi utakat tett, amelyek során találkozott különböző emigráns orosz marxista csoportokkal.[7] Második útja után hazatérésekor az Ohrana a határon letartóztatta.[10] 15 hónapot töltött börtönben a tárgyalására várva, majd négy év kényszermunkára és száműzetésre ítélték.[7] Büntetésének letöltése után további három évre rendőri felügyelet alá helyezték a besszarábiai Kisinyov városában.[11]

1900-ban emigrált. Berlinben megalapította a Borba nevű irodalmi csoportot, amelynek vitái voltak Lenin pártszervezési elveivel. 1903-ban az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Brüsszelben megrendezett második kongresszusának(wd) munkájából a Borba csoportot kizárták, és Rjazanov sem vehetett részt azon.

Rjazanov vezette be az orosz marxista politikai irodalomba a permanens forradalom(wd) koncepcióját Genfben publikált három tanulmányában.[12] Plehanovval vitázva amellett érvelt, hogy az oroszországi kapitalista fejlődés alapvetően eltért a nyugat-európaitól; a nagy tőkekoncentráció és a gyenge középosztály lehetőséget nyújt arra, hogy a cárizmus elleni felkelés közvetlenül menjen át a szocialista forradalomba.[12]

Az 1905-ös orosz forradalom kitörése után nem sokkal visszatért Oroszországba és Péterváron végzett szakszervezeti munkát.[7] A felkelés leverése után letartóztatták és 1907-ben újra száműzték.[13]

Elítélése után újra Nyugatra emigrált. Ekkoriban elsősorban a marxista munkásmozgalom, az Első Internacionálé és Németország Szociáldemokrata Pártja történelmét tanulmányozta.[7] A londoni British Museumban összegyűjtötte Karl Marx és Friedrich Engels újságírói munkásságának jelentős részét a New York Tribune és más lapok archívumaiból.[14] Eredményeit 1917-ben könyv alakjában publikálta, ami megerősítette tekintélyét a marxisták körében.[14]

Száműzetésének ebben a szakaszában szorosan együttműködött Lev Davidovics Trockijjal, rendszeresen közölt írásokat az ő Bécsben megjelenő újságjában, a Pravdában.[11] Trockij szervezete, az úgynevezett területköziek(wd) ebben az időben egyetértett a bolsevikok internacionalista nézeteivel, de vitázott velük szervezeti kérdésekben, és együttműködést keresett a mensevik tábor forradalmi irányzatú tagjaival.[15]

Rjazanov részt a Második Internacionálé 1915-ös zimmerwaldi konferenciájának munkájában. Elutasította az európai munkáspártoknak az egymás ellenében is az első világháborút támogató úgynevezett szociális patriotizmusát,(wd) de a bolsevikok forradalmi defetizmusát is.[11]

Az első világháború idején Párizsban élt, ahol gyakran publikált az orosz nyelvű Golosz (A Hang) és a Nase Szlovo (A Mi Szavunk) szocialista lapokban.[16]

Az 1917-es februári forradalom után[szerkesztés]

Rjazanov az 1917-es februári orosz forradalom(wd) után visszatért Oroszországba. Bekapcsolódott az erősödő orosz szakszervezeti mozgalomba, részt vett a vasutasok szakszervezetének létrehozásában.[17]

1917 augusztusában a „területköziek” csoportjával együtt csatlakozott a Lenin által vezetett bolsevik párthoz.[11] Az 1917-es októberi orosz forradalommal nem értett egyet, szélesebb koalíciós kormány létrehozását szerette volna.[11] Ellenezte az 1917-ben létrehozott Oroszországi Alkotmányozó Nemzetgyűlés(wd) 1918 januári feloszlatását is.[11]

1918-ban a bolsevikok által aláírt breszt-litovszki béke miatt kilépett a pártból, azonban hamarosan újra kérte és elnyerte felvételét.[11]

1918-ban részt vett a Társadalomtudományok Szocialista Akadémiájának létrehozásában, ami később a Kommunista Akadémia(wd) nevet kapta és 1936-ig működött.[11]

1920-ban Rjazanov az orosz delegáció tagjaként részt vett a Kommunista Internacionálé második kongresszusán.[16]

A párton belüli vitákban gyakran foglalt el az uralkodó nézetektől eltérő álláspontot. 1921-ben az összorosz szakszervezeti kongresszuson a szakszervezeteknek a kommunista párttól való függetlensége mellett szólalt fel.[18] Mihail Pavlovics Tomszkij kommunista szakszervezeti vezetővel együtt fellépett azért, hogy a munkások természetbeni fizetést kapjanak az elértéktelenedő pénz helyett, ami szembeállította őt Leninnel, Sztálinnal és a párt központi bizottságával.[18]

Boris Souvarine francia kommunista vezető később úgy értékelte Rjazanov aktivitását ebben az időszakban, mint a tudatos marxista, demokratikus kommunista tevékenységét, aki ellenzi a pártnak a proletariátus feletti diktatúráját.[13] Rjazanov különutas tevékenysége, a szakszervezeti autonómia védelme azonban azt eredményezte, hogy 1921 májusa után gyakorlatilag kizárták a párt felső vezetéséből.[11] Rjazanov visszavonult az elméleti munkába, ekkor vette fel a marxista teoretikus szerepét.

1921-benmegalapította a Marx-Engels Intézetet, a ami a szovjet filozófia és történettudomány vezető intézménye lett.[16] Személyesen elsősorban Marx és Engels írásainak sajtó alá rendezésével foglalkozott. 1926-ban megkezdte egy többkötetes sorozat kiadását Marx-Engels Archívum név alatt.[19] 1927-ben indították meg a két szerző összes művének eredeti nyelven történő publikálását (Marx-Engels-Gesamtausgabe, MEGA1) az első kötettel. A sorozatot 42 kötetre tervezték. 1931-ig öt kötetet adtak ki Rjazanov irányításával, majd később még hetet, mielőtt felhagytak a projekttel a 30-as évek közepén.[20] 1928-ben megindították Marx és Engels összegyűjtött műveinek orosz nyelvű kiadását, amit 28 kötetre terveztek (Sochineniya1). Ezekből tíz jelent meg 1931-ig. (A sorozat kiadását 1947-ben fejezték be.).[21]

Rjazanov számos más szerző munkáit is szerkesztette, köztük Diderot, Feuerbach, és Hegel műveit. Tagja volt az októberi forradalom és a szovjet kommunista párt történetét tanulmányozó bizottságnak (Istpart).[11]

1929-ben Rjazanovot a párt vezetésének döntése alapján beválasztották a Szovjetunió Tudományos Akadémiája tagjai sorába, bár kérte, hogy tekintsenek el ettől.[11][22] 1930 márciusában hivatalosan megünnepelték hatvanadik születésnapját, gyűjteményes kötetet adtak ki ebből az alkalomból és kitüntették őt a Munka Vörös Zászló érdemrendjével.[23]

Üldöztetés[szerkesztés]

1930 decemberében a Marx–Engels intézet egyik kutatóját, Iszaak Iljics Rubint letartóztatták és azzal vádolták meg, hogy földalatti mensevik tevékenységet folytat.[24] Rubint sokáig ellenállt a hamis vádaknak, de később a kínzások hatására „bevallotta” hogy egy „mensevik központ” ügyében együttműködött Rjazanovval. Ezután egy kirakatperben öt évre ítélték, majd a vallomása alapján elkezdték felépíteni a vádat Rjazanov ellen is, akit 1931 februárjában elmozdítottak a Marx–Engels Intézet éléről. A 14 közgazdász ellen lefolytatott úgynevezett 1931-es mensevik per(wd) után Rjazanovot is kizárták a pártból és letartóztatták.[16]

Rjazanov számára ezután Szaratovban jelöltek ki kényszerlakhelyet,[25] ahol aztán hat évig dolgozott az egyetemi könyvtárban.[26] A Marx–Engels Intézetet pedig a Lenin Intézettel összevonva 1931-ben létrehozták a Marx-Engels-Lenin Intézetet.[25]

1937-ben, a nagy tisztogatás idején Rjazanovot újra letartóztatták, mint trockistát.[26] 1938 január 21-én a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma gyorsított eljárásban halálra ítélte és az ítéletet még aznap végrehajtották.

Elismerés[szerkesztés]

1958-ban rehabilitálták, büntetését semmissé nyilvánították.[26] 1989-ben, a glasznoszty keretében visszamenőleg politikailag is elismerték tevékenységét.

Az utókor Rjazanov legnagyobb eredményének a marxizmus klasszikusai korábban kiadatlan munkáinak felkutatását, nyomda alá készítését és kiadását tartja.[27] Ezek közül a legfontosabbak A német ideológia, a Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből egyes részei, A hegeli jogfilozófia kritikájához valamint A természet dialektikája voltak.[27]

Számos önálló írása közül hézagpótló jellegű a magyarul csak a rendszerváltás idején megjelent tanulmánya: Karl Marx Oroszország európai hegemóniájának eredetéről, amelyben vitatkozik Marx Leleplezések a 18. század diplomáciatörténetéről című művének sok állításával.[28]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Рязанов Давид Борисович, 2015. szeptember 28.
  3. ↑ a dátum a régi orosz naptár szerint értendő, a születés napja a nyugati naptár szerint március 10.
  4. ↑ Colum Leckey, "David Riazanov and Russian Marxism," Russian History/Histoire Russe, vol. 22, no. 2 (Summer 1995), pg. 129.
  5. ↑ Е. С. Ильина «Жизненный путь Д. Б. Рязанова и вклад в развитие российской исторической науки и архивной области» Archiválva 2018. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  6. ↑ Большая русская биографическая энциклопедия (электронное издание)|часть=Рязанов, Давид Борисович|издание=Версия 3.0|место=М.|издательство=Бизнессофт, ИДДК|год=2007
  7. ↑ a b c d e Alexander Trachtenberg, "Introduction" to D. Riazanov, Karl Marx and Frederick Engels. New York: International Publishers, 1927; pg. 5.
  8. ↑ Рокитянский Я., Мюллер Р. Красный диссидент. Академик Рязанов — оппонент Ленина, жертва Сталина Archiválva 2013. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
  9. ↑ 'Смирнова В. А. Д. Б. Рязанов // Трагические судьбы: репрессированные учёные Академии наук СССР. — М.: Наука, 1995, с.144—155.. [2011. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 29.)
  10. ↑ Leckey, "David Riazanov and Russian Marxism," pg. 130.
  11. ↑ a b c d e f g h i j k David Longley, "David Borisovich Riazanov" in A. Thomas Lane (ed.), Biographical Dictionary of European Labor Leaders: M-Z. Westport, CT: Greenwood Press, 1995; pp. 804-805.
  12. ↑ a b Richard B. Day and Daniel Gaido (eds.), Witnesses to Permanent Revolution: The Documentary Record. [2009] Chicago: Haymarket Books, 2011; pp. 32-34.
  13. ↑ a b Boris Souvarine, "D.B Riazonov," La Critique sociale, no. 2, July 1931, pp. 49-50.
  14. ↑ a b Trachtenberg, "Introduction" to Karl Marx and Frederick Engels, pg. 6.
  15. ↑ George Jackson and Robert Devlin (eds.), Dictionary of the Russian Revolution. Westport, CT: Greenwood Press, 1989; pp. 347-348.
  16. ↑ a b c d Branko Lazitch with Milorad M. Drachkovitch, Biographical Dictionary of the Comintern: New, Revised, and Expanded Edition. Stanford, CA: Hoover Institution Press, 1986; pg. 398.
  17. ↑ Boris Souvarine, Stalin: A Critical Survey of Bolshevism. C.L.R. James, trans. New York: Alliance Book Corporation, 1939; pp. 191-192.
  18. ↑ a b Roy Medvedev, Let History Judge: The Origins and Consequences of Stalinism. George Shriver, trans. Revised Edition. New York: Columbia University Press, 1989; pg. 96.
  19. ↑ Trachtenberg, "Introduction" to Karl Marx and Frederick Engels, pg. 7.
  20. ↑ (2008. október 1.) „Marx in the Years of Herr Vogt: Notes toward an Intellectual Biography (1860–1861); 1. The Editorial Vicissitudes of Marx's and Engels' Works”. Science & Society 72 (4), 389–390. o. DOI:10.1521/siso.2008.72.4.389.  
  21. ↑ Hecker, Rolf (2001. április 12.). „Die Herausgabe der ersten russischen Werkausgabe und des Marx-Engels-Archivs unter dem neuen Direktor” (german nyelven). Beiträge zur Marx-Engels-Forschung. Neue Folge. Sonderband 3, 206–211. o.  
  22. ↑ Из постановления Академии наук СССР от 22 марта 1990 г.: Archiválva 2013. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben С. 133.
  23. ↑ «Известный и неизвестный Давид Борисович Рязанов: к 140-летию со дня рождения». [2012. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 24.)
  24. ↑ Medvedev, Let History Judge, Revised Edition, pg. 280.
  25. ↑ a b Robert C. Tucker, Stalin in Power: The Revolution from Above, 1928-1941. New York: W.W. Norton, 1990; pp. 170-171.
  26. ↑ a b c Day and Gaido (eds.), Witnesses to Permanent Revolution, pg. 70.
  27. ↑ a b Leckey, "David Riazanov and Russian Marxism," pp. 134-135.
  28. ↑ Tagai

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a David Riazanov című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Рязанов, Давид Борисович című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

  • ↑ Tagai: Karl Marx – David Boriszovics Rjazanov: Leleplezések a XVIII. század diplomáciai történetéről. In Tagai Imre – Karl Marx – David Boriszovics Rjazanov: Marx és Rjazanov a titkos diplomáciáról. Budapest: Kossuth. 1990. ISBN 963 09 3437 X  
  • Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerkesztette Vass Henrik – Bassa Endre – Kabos Ernő. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1976. 550. o. ISBN 963 09 0412 8  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=David_Boriszovics_Rjazanov&oldid=26088479”