Danilo Donati

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Danilo Donati
Született 1926
Suzzara
Elhunyt 2001. december 1.
Róma
Állampolgársága
  • olasz (1946. június 18. – 2001. december 2.)
  • olasz (1926. április 6. – 1946. június 18.)
Foglalkozása díszlet- és jelmeztervező
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Danilo Donati témájú médiaállományokat.

Danilo Donati (Suzzara,[1] 1926.– Róma, 2001. december 1.) kétszeres Oscar-díjas olasz díszlet- és jelmeztervező, művészeti vezető. Az 1950-es évek végén került a filmvilágba mint jelmeztervező. Pier Paolo Pasolini, Federico Fellini és Franco Zeffirelli filmjeivel aratta legnagyobb szakmai sikereit.

Pályafutása[szerkesztés]

Donati születésének pontos dátuma nem ismeretes, csupán az év: 1926. Firenze városában folytatta tanulmányait, melyeket a második világháború miatt kénytelen volt megszakítani: a katonai behívó elől édesanyja rejtette el szülővárosában, Suzzarában. A háború után Donati a firenzei Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát. Egy panzióban lakott, és bohém művészek társaságában múlatta az időt. Ott ismerkedett meg Franco Zeffirellivel. 1953-ban meghalt az édesanyja, és ez Donatit mély depresszióba taszította. Barátai megpróbálták elterelni a figyelmét a gyászról: Zeffirelli bemutatta Luchino Viscontinak, aki akkortájt a milánói Scalában rendezett. Donati Visconti asszisztense lett, de természetesen Zeffirelli is őt hívta színpadi, majd később filmes rendezéseihez.

Noha első filmjét az olasz filmvilág tekintélyes mesterével, Mario Monicellivel forgatta (A nagy háború), és mindjárt az első időkben olyan elismert rendezők hívták dolgozni, mint Roberto Rossellini és Alberto Lattuada, a Pier Paolo Pasolinivel való együttműködése hozott jelentős fordulatot a pályáján. A Rogopag című szkeccsfilm hírhedt epizódjában, A túróban dolgozott együtt először Pasolinivel. A rendező több alkotásában dolgozott fel olyan klasszikus műveket, melyekben a jelmezeknek egyszerre kellett korhoz kötöttnek és ugyanakkor időtlennek lenniük. Pasolini nagy hangsúlyt fektetett a beállításokban szereplő tárgyak összhangjára is, és elsőként bízta meg Donatit jelmeztervezésen kívül eső feladattal: egy asztali dekoráció elkészítésével Caravaggio stílusában. A Máté evangéliuma esetében Pasolini a szereplők társadalmi helyzetének és jellemének érzékeltetésére – a különböző nyelvjárások alkalmazása mellett – a Donati által tervezett jelmezeket is felhasználta. Az Oidipusz király forgatásakor Donati azzal érte el a Pasolini által megkívánt időtlenséget, hogy több kultúra motívumainak felhasználásával alkotta meg a jelmezeket, amelyek olykor egészen másként hatottak, mint amilyennek első látás alapján feltételezné róluk a néző. A tervezéshez Donati természetes, „szegényes” anyagokat használt, mint például fa, szalma, géz vagy tengerparti kagylók. Az Élet trilógiája filmjei kapcsán a jelmezek pompázatos, színes kavalkádja jut először a néző eszébe: Donati a tervezéskor figyelembe vette a kor festőinek stílusát is. Így például a Dekameron többek között Giotto di Bondone és Masaccio stílusára emlékeztet, a Canterbury meséken Id. Pieter Brueghel és Hieronymus Bosch hatása fedezhető fel a jelmezekben is, míg Az Ezeregyéjszaka virágai az Oidipusz király-féle archaikus egyszerűséget és időtlenséget idézi meg. A Salò, avagy Szodoma 120 napja című filmben elsősorban a mesélő hölgyek káprázatos, mégis ízléstelen kosztümjeinek van jellem- és hangulatfestő szerepe.

Noha Donatit már a Máté evangéliumáért is Oscar-díjra jelölték, az igazi nemzetközi sikert Zeffirellivel közös munkája, A makrancos hölgy hozta meg számára. Eredetileg nem is ő lett volna a jelmeztervező: a két főszereplő sztár, Elizabeth Taylor és Richard Burton ugyanis ragaszkodtak Irene Sharaffhoz, ám az általa tervezett első kosztümöket maga Burton találta használhatatlanoknak. Zeffirelli Donatit bízta meg a munkával, amely újabb Oscar-jelölést hozott a jelmeztervező számára. (Taylor viszont kitartott Sharaff kosztümjei mellett.) Zeffirelli és Donati együttműködése azért volt szerencsés, mert a rendező filmjeiben a látványosság mindig fontos szempont volt, Donati kosztümjei pedig tökéletesen megfeleltek erre a célra, ugyanakkor praktikusságuk miatt a természetesség, a hitelesség érzetét keltették. Együttműködésük csúcspontja kétségtelenül a Rómeó és Júlia volt, melyért Donati megkapta élete első Oscarját.

Federico Fellini és Donati munkakapcsolata szintén nagyon gyümölcsözőnek bizonyult. A sokat bírált Fellini-Satyricon volt első közös alkotásuk. Donati pazar, mégis funkcionális kosztümjei nagyban hozzájárultak a film hangulatának megteremtéséhez. Fellini azonban nemcsak a jelmeztervezés feladatait bízta Donatira, hanem a díszletek tervezésére is felkérte: a több mázsa karamell-lapocskából készült mozaik vagy a borsószemekből (!) alkotott szobrok már önmagukban nagy fantáziáról és leleményességről tanúskodnak. A Fellini-Róma és az Amarcord kapcsán viszont épp arra figyelhetünk fel, hogy Donati remekel a visszafogott, ám mégsem jelentéktelen jelmezek készítése terén is. (Ámbár a Fellini-Róma egyházi divatbemutatót ábrázoló jelenetében alaposan szabadjára engedhette a fantáziáját.) A Fellini-Casanova egyik legemlékezetesebb díszletét, a szerelmi aktusokban látható mozgó-muzsikáló madárautomatát is Donati tervezte, aki mellesleg tésztából (!!) készített ékszereket a női szereplők számára. Munkáját újabb Oscar-díjjal ismerték el.

Egyéb munkái közül érdemes megemlíteni Tinto Brass hírhedt, pornográf elemeket sem nélkülöző Caligula című alkotását, melyben a látványos díszletek és színpompás jelmezek egyaránt a beteges érzékiséget hangsúlyozzák. A nem teljesen alaptalanul megbukott sci-fi, a Flash Gordon esetében is hatnak Donati furcsa, pazar, mégis futurisztikus díszletei és jelmezei, akárcsak a Vörös Szonja című fantasyben. Kicsit a Máté evangéliuma világát idézi meg Liliana Cavani Assisi Szent Ferencről szóló filmje, a Francesco, amely képileg is feltűnő ellentéte Zeffirelli Szent Ferenc-filmjének, a Napfivér, Holdnővérnek, melyben szintén Donati tervezte a jelmezeket. Az 1990-es években Roberto Benigni három ismert filmjében is igényt tartott Donati szakmai közreműködésére. Szakmája iránti lelkesedésétől vezérelve rendszeresen tárlatokat szervezett neves hazai és külföldi kollégái munkáiból. Halála előtt nem sokkal jelent meg önéletrajzi regénye, a Caprifuoco. Barátai és tisztelői a leghíresebb terveiből készített kiállítással vettek búcsút tőle.

Filmjei (mint jelmeztervező)[szerkesztés]

Fontosabb díjak és jelölések[szerkesztés]

Oscar-díj[szerkesztés]

BAFTA-díj[szerkesztés]

David di Donatello-díj[szerkesztés]

Ezüst Szalag díj[szerkesztés]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Az IMDB szerint Donati a Lombardia tartományban található Suzzarában született, az olasz Wikipédia életrajza azonban a Reggio Emilia tartományban, Emilia-Romagna régióban található Luzzarát nevezi meg Donati születésének helyszíneként.

További információk[szerkesztés]