Csuszovoj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csuszovoj (Чусовой)
Chusovoi 03.jpg
Csuszovoj címere
Csuszovoj címere
Csuszovoj zászlaja
Csuszovoj zászlaja
Közigazgatás
Ország Oroszország
Föderációs alanyPermi határterület
JárásCsuszovoji önkormányzati
Irányítószám 618204
Körzethívószám 34256
Népesség
Teljes népesség
  • 44 779 fő (2018. jan. 1.)[1]
  • 43 737 fő (2020)[2] +/-
Földrajzi adatok
Időzóna UTC+5
Elhelyezkedése
Csuszovoj (Oroszország)
Csuszovoj
Csuszovoj
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 58° 17′, k. h. 57° 49′Koordináták: é. sz. 58° 17′, k. h. 57° 49′
Csuszovoj (Permi határterület)
Csuszovoj
Csuszovoj
Pozíció a Permi határterület térképén
Csuszovoj weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Csuszovoj témájú médiaállományokat.

Csuszovoj (oroszul: Чусовой) város Oroszország Permi határterületén, a Csuszovoji önkormányzati járás székhelye.

Lakossága: 46 735 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[3]

Fekvése[szerkesztés]

A Permi határterület keleti részén, a Középső-Urál nyugati lejtőjénm a Csuszovaja partján terül el, két mellékfolyó: az Uszva és a Vilva torkolata közelében. Vasúti csomópont (Csuszovaja) a PermNyizsnyij TagilJekatyerinburg vasútvonalon; innen indul ki az észak felé tartó, Szolikamszkig megépített vonal. A városon vezet át az Urál nyugati előterének településeit összekötő észak-déli irányú P-343 (R-343) jelű Kungur–Szolikamszk országút.

Története[szerkesztés]

A 16. századi Kamaszino falu kikötője közelében, a Perm–Jekatyerinburg vasútvonal Csuszovszkaja állomásának építésekor jött létre 1874-ben. Francia vállalkozók a közeli vasérclelőhelyre alapozva 1879-ben kohászati üzemet alapítottak. 1882-re felépült a gyár, mellette alakult ki a település. 1890-ben megjelent a villanyvilágítás a gyárban és a településen. 1896-ban temploma volt, iskola, kórház, posta, távirda működött. 1926-ban városi jellegű település lett, 1933-ban kapott városi rangot.

Az 1918-ban államosított kohászati üzemben a faszenet az 1930-as években váltotta fel a koksz. „A Szovjetunióban először ebben az üzemben kezdték meg a titántartalmú kuszai és pervouralszki lelőhelyekről származó vasérc nagyüzemi kohósítását. Ebből vanádium- és titántartalmú nyersvasat olvasztanak.” Vanádium kinyerésére 1936-ban FeV-gyártó gyáregység kezdte meg a termelést.[4] A világháború idején Ukrajnából szakembereket, kohászati berendezéseket evakuáltak az uráli üzemekbe, így Csuszovojba is. Miután 1964-ben elkészült a folyón a közúti híd, a kohászattól és a vasúttól távolabb eső bal parti területen elkezdődött a város terjeszkedése, ahol több lakónegyedet (mikrorajont) építettek.

Gazdasága[szerkesztés]

A teljes ciklusú kohászati üzem a város gazdaságának alapja, de több szempontból elavult. A gyár vezérigazgatója 2013 közepén bejelentette egy sor termelőegység leállítását és leszerelését, valamint korszerű elektroacél- és csőgyártó komplexum építését és három évvel későbbi beindítását.[5] 2014 tavaszán végleg leállították a Martin-kemencéket, beszüntették az elavult technológiájú acélgyártást. Folyamatban volt az egyik nagyolvasztó leszerelése is.[6] 2015 elején azonban a rubel gyors árfolyamesése miatt a munkát leállították.[7]

A gazdasági szerkezet fontos része a vasút (vasútállomás, mozdonydepó, karbantartó- és javítóműhelyek, szolgáltatások). A déli külvárosnak számító Ljamino település nagy fafeldolgozó kombinátja 2011-ben megszűnt.[8]

Kultúra[szerkesztés]

A helytörténeti múzeum 1967-ben alakult meg és egy lakásban kapott helyet. 1975-ben az intézmény a kohászati üzemé lett, akkor már saját helyiséget és kiállítási vitrineket is kapott. Az üzem válságos anyagi helyzete idején, 1994-ben az intézmény önkormányzati tulajdonba került. Komolyabb szakmai munka lényegében a 21. század első éveiben kezdődött.[9]

A városhoz tartozó Kucsino faluban, egy volt láger helyén alakították ki és nyitották meg 1992-ben a politikai okokból elítéltek múzeumát (Perm-36).[10] A láger 1946-tól 1988-ig állt fenn. 1972-től ide irányították a „különösen veszélyes államellenes tevékenyégért” elítélteket. Itt tartották fogva többek között Vlagyimir Bukovszkijt, Natan Scsaranszkijt, Szergej Kovaljovot is.[11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 26. Численность постоянного населения Российской Федерации по муниципальным образованиям на 1 января 2018 года. Orosz Szövetségi Állami Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2019. január 23.)
  2. 2020, https://rosstat.gov.ru/storage/mediabank/CcG8qBhP/mun_obr2020.rar, https://web.archive.org/web/20200822004543/https://rosstat.gov.ru/storage/mediabank/CcG8qBhP/mun_obr2020.rar
  3. A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 23.)
  4. Antal Zoltán. Szovjetunió (II. kötet: Gazdaságföldrajz). Budapest: Gondolat Kiadó, 192. o.. o.. ISBN 963-280-304-3 II. kötet (1980) 
  5. Az üzem sajtóközpontjának ismertetője (orosz nyelven), 2013. július 17. [2015. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
  6. (orosz nyelven). Permi Kereskedelmi és Iparkamara, 2014. április 1. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
  7. (Ismertető permi vállalatok média-megjelenéséről) (orosz nyelven). FederalPress, 2015. február 10. (Hozzáférés: 2015. február 23.) (Lásd a 10. helyezett leírásánál.)
  8. Adatlap a kombinát megszűnéséről Archiválva 2016. március 24-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-23)
  9. A múzeum történetéről Archiválva 2015. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-22)
  10. A Perm-36 emlékmúzeum honlapja Archiválva 2011. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015-02-24)
  11. 'Perm-36'. [2015. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 4.)

Források[szerkesztés]