A császári és királyi hadsereg 1848-ban

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Császári és királyi hadsereg 1848-ban szócikkből átirányítva)

A császári-királyi (k.k.) hadsereg színvonala a 19. század közepén az európai nagyhatalmak szintjén állt. Rendelkezett egy csekély flottával az Adriai-tengeren, de erejének gerincét a szárazföldi fegyveres erők adták. A szárazföldi csapatoknál megtalálhatjuk mindhárom fő fegyvernemet: a gyalogságot, a lovasságot és a tüzérséget is. Ebben az évben, 1848-ban vált ki a császári-királyi haderőből az 1848–1849-es honvédsereg alakulatainak zöme is.

A császári-királyi hadsereg zászlaja 1848-ban

Általános jellemzés, harcászati elvek[szerkesztés]

A császári és királyi haderő állapota[szerkesztés]

A császári-királyi hadsereget 1848-ban ezredekbe szervezték, de ez csak szervezési kereteket jelentett, a gyalogságot zászlóaljakban, a tüzérséget ütegekben kommandírozták; a lovasságnál valóban alkalmazták az ezredszintű vezénylést, de a harctéren őket is általában századokban vetették be. A haderő létszáma (elvben) háborúban 450–500 000 fő körül mozgott, ez azonban csak papíron volt így, 1848 márciusában a haderő ~58%-a volt bevethető állapotban. A háború óriási ráfordítást igényelt, a birodalom pedig nagy államadóssággal rendelkezett (amit később csak jelentősen növelt az orosz intervenció költségtérítése), ezért a hadsereg és az erődök állapota is gyakran elég rossznak volt mondható, elég Arad vagy Lipótvár erődjére gondolnunk. A császári-királyi hadsereg jelentős része ebben az időben az itáliai fronton állomásozott, számos magyar nemzetiségű és/vagy sorozású alakulattal együtt.

Ranglétra[szerkesztés]

A hadseregben szolgálókat négy csoportra lehet osztani:

  • Legénységi állományúak: a legalacsonyabb rangú a közvitéz, fölötte az őrvezető, tizedes majd őrmester (a lovasságnál strázsamesternek is nevezték). Nem voltak legénységi állományúak, de tisztek sem a tisztnövendékek (hadfiak, hadapródok vagy kadétok).
  • A főtisztek közé tartoztak az (al)hadnagyok, főhadnagyok és századosok (lovasságnál kapitánynak is nevezték). Századosi rangban is megkülönböztettek 1. és 2. osztályú, vagyis fő- és alszázadost.
  • A törzstisztek közé az őrnagyok, alezredesek és ezredesek tartoztak, tehát akik a zászlóaljaktól (vagy lovasságnál osztályoktól) az ezred szintjéig vezették az alakulatokat.
  • A tábornoki karba tartoztak a vezérőrnagyok, altábornagyok, táborszernagyok végül tábornagyok.

Az alakulatok törzséhez tartoztak még az írnokok, számvevők, tábori lelkészek, orvosok is, noha ők rangot nem viseltek.

Szolgálati idő[szerkesztés]

Sorozás helye Ezredek Szolgálati idő (1845 előtt)
Száma Létszáma
Osztrák Főhercegség 4 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Belső-Ausztria 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Szilézia 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Stájerország 1 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Illíria 3 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Morvaország 4 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Csehország 8 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Galícia 13 5800 18 év +13 évig a Landwehr
Észak-Itália, Lombardia és Veneto 8 4000 8 év
Magyarország és Erdély 15 3600 10 év

A különböző területekről bevonultatott újoncok szolgálati ideje hosszú ideig eltérő volt. Az ausztriaiak (a tiroliak kivételével), a cseh- és morvaországiak és a galíciaiak 18 évig szolgáltak, leszerelésük után további 13 évig a Landwehr-zászlóaljakban voltak szolgálatra kötelezhetők. A tiroliak és az olaszok nyolc évet szolgáltak, utána teljes felmentést kaptak. A magyarok szolgálati ideje változó volt: az 1830-ban és 1840-ben megajánlott újoncok szolgálati idejét tíz évben szabták meg. Ugyanakkor a közbeeső időszakokban vagy korábban besorozottak szolgálati idejét ezek a törvények nem érintették: ők gyakran életfogytig vagy rokkanttá válásukig szolgáltak. A szolgálati vétségeket, szökési kísérleteket sok esetben a szolgálat meghosszabbításával torolták meg: így a hadseregben nem voltak ritkák a 20-22 éve szolgáló katonák sem. 1845-ben az Udvari Haditanács az egész birodalom területén 8 évben szabta meg a katonai szolgálat idejét.

Harcászati eljárások[szerkesztés]

Háború esetén igyekeztek a csapatokat hadi létszámra emelni, ami hol sikerült, hol nem. Az így kiegészített csapatokból gyalogos ill. lovas dandárokat szerveztek. Egy gyalogos dandárba 3-5 sorezredi, határőr, vadász- vagy gránátos zászlóalj (ált. vegyesen) tartozott. 1848-49-ben Jelasics hadseregében, ill. a délvidéki cs. kir. erőknél azonban előfordultak tisztán határőr zászlóaljakból álló dandárok is, a bécsi helyőrségben ill. 1849 tavaszán és nyarán a nagyobb ütőképességűnek tartott gránátosokból is alakítottak dandárt. E gyalogdandárokba általában egy gyalogüteget osztottak be, de – főleg a kezdeti időszakban, ill. nem a fősereghez tartozó önálló dandárok esetében – egy-két (többnyire könnyűlovas) századot is találunk. A lovas dadárok többnyire 2 lovasezredből (12-16 lovasszázad) álltak, s szintén egy lovasüteget vagy röppentyűüteget osztottak be melléjük. A műszaki csapatokat hol beosztották a dandárokba, hol közvetlenül a hadtestparancsnok rendelkezése alá tartoztak.

2 vagy 3 dandárból alakítottak egy hadosztályt, ezek vagy gyalogos, vagy vegyesen gyalogos és lovasdandárok voltak. 1849 tavaszán a Jellačić-hadtestnél, majd júniusban a Haynau vezette főseregnél létrehoztak 1-1 tisztán lovashadosztályt is. 2 vagy 3 lovashadosztály alkotott egy hadtestet, amely ezeken kívül a hadtestparancsnok közvetlen rendelkezése alá tartozó tüzértartalékkal is rendelkezett: ez utóbbi legalább 4 ütegből (24 löveg és/vagy röppentyű) állott. 2 vagy több hadtest, vagy ennek megfelelő erő alkotott 1-1 hadsereget. A szabadságharc összesen 2 hadsereg (a fő- ill. a Jelačić vezette déli hadsereg), valamint több önálló hadtest, hadosztály, dandár vagy különítmény működött a hadszíntéren. A hadseregek szintén rendelkeztek tüzértartalékkal, ami 10-13 ütegből állott. E szervezési elvektől az alkalomszerűen összeállított, önálló feladattal megbízott hadosztályok és dandárok esetében, valamint a délvidéki és erdélyi hadseregnél ill. hadtestnél gyakran eltértek. Az erdélyi hadtest esetében 1849. április végéig nem képeztek hadtest tüzértartalékot, hiányzott a dandárok hadosztályba szervezése is. A délvidéki szerb erőknél még dandárokat sem hoztak létre, s csak Jellačić hadseregének megjelenése után történt meg ezek megszervezése.

Egységszervezet[szerkesztés]

Gyalogság[szerkesztés]

A gyalogság 3 csapatnemre, a sorgyalogságra (Linien-Infanterie), határőrökre és vadászokra oszlott. A fegyvernem legnagyobb részét az összesen 58 sorgyalogezred alkotta. Ezeket 1-69-ig számozták, de az 5. és 6. gyalogezredeket 1807-ben, a 46., 50. és 55. gyalogezredeket 1809-ben feloszlatták, s számukat 1849-ig nem töltötték be. (Az 5-6. gyalogezredekből szervezték meg az 1. és 2. helyőrségi ezredet, majd ezek feloszlatása után ezekből jött létre az 1-4. helyőrségi zászlóalj). A gyalogság teljes létszáma a tartalék századokat nem számítva hadilábon körülbelül 400 000 fő volt.

Sorgyalogság[szerkesztés]

Német gyalogság

Az 58 gyalogezred közül négyet az Osztrák Főhercegségből, egyet Belső-Ausztriából egyet Sziléziából, egyet Stájerországból, hármat Illíriából, négyet Morvaországból, nyolcat Csehországból, tizenhármat Galíciából, nyolcat Észak-Itáliából (Lombardiából és Venetóból), tizenötöt pedig Magyarország és Erdély területéről toboroztak és soroztak be. Valamennyi gyalogezredet – a magyarokat leszámítva – német gyalogságnak nevezték. Az ezredek békeidőben 2 hat-hatszázados és 1 négyszázados zászlóaljból, valamint két gránátos századból álltak. Háborúban a harmadik zászlóalj létszámát is hat századra emelték. Egy, két századból álló raktár- (depot-) osztályt, s itáliai és magyarországi ezredek kivételével egy 1. és egy 2. Landwehr-zászlóaljat is felállítottak. A századok létszáma a német gyalogságnál az 1-3. zászlóaljakban és az 1. Landwehr-zászlóaljban 218, a magyar ezredeknél 198 fő volt. A gránátos századok létszáma 175 fő volt; ezeket 3-3 (két esetben 2-2) ezredenként önálló gránátos zászlóaljakba egyesítették, amelyek a parancsnok nevét viselték. 1848-ban volt olyan gyalogezred, amelynek 3 zászlóalja és 2 gránátos százada négy különböző helyen szolgált. Egy német ezred létszáma tehát hadilábon kb. 5800, az olaszoké 4000, a magyaroké 3600 főt számlált; a gránátos zászlóaljak létszáma 1100 fő körül volt.

Határőrgyalogság[szerkesztés]

A határőr gyalogezredek nemcsak igazgatási, de területi egységet is jelentettek: egy-egy határőrezred területe megfelelt egy kisebb magyar megyéének. A katonai határőrvidék ezredeinek láncolata Dalmáciától a galíciai határig húzódott. A területet ezredekre osztották, s Bécsből az Udvari Haditanács közvetlenül rendelkezett velük a főparancsnokságok (generalkommandok) útján. A határőrvidék végleges szervezete 18 határőr gyalogezredből, a titeli sajkás zászlóaljból, egy székely huszárezredből állt. A határőrvidék generalátusokra, ezeken belül ezred- és századkerületekre, a századkerületeken belül több családból álló házközségekre oszlott 1-1 önként választott családfő alatt. Minden házközség bizonyos mennyiségű földet kapott katonai hűbér gyanánt, s mindegyiknek bizonyos számú katonát kellett kiállítania. A századok létszáma 206 fő volt, ezek közül 20 fő lovas vagy gyalogos határvadász (szerezsán) volt. Minden ezrednek volt egy 3 ágyúból és 1 tarackból álló tüzérsége, amit az 50 főnyi, az ezredhez tartozó tüzérségi kiképzést kapott katona kezelt. A sajkás zászlóalj századainak létszáma 187 fő volt, s összesen 139 tüzérrel rendelkezett. A Határőrvidék katonai erejét jelképezi, hogy 1848-49-ben a cs. kir. oldalon maradt 16 ezred és a sajkás zászlóalj 91 zászlóaljat állított ki, amelyek közül 29 tábori, s 62 népfelkelő (Landwehr-) zászlóalj volt.

Vadászok[szerkesztés]

Vadászok

A különleges gyalogsági alakulatok közé tartoztak a vadászok. Feladatuk a felderítés, az előőrsi szolgálat, a felfejlődő ellenséges gyalogság nyugtalanítása volt. Különösen jól lehetett őket alkalmazni erdei és hegyi harcokban. A sor- és határőr gyalogság elöltöltős, huzagolatlan, szuronyos lőfegyverrel harcolt, ezért csak a sortüzük volt igazán hatásos. A vadászok huzagolt, elöltöltős fegyvereket kaptak. Ezek töltése ugyan nehezebb volt, de célzott lövést is le lehetett velük adni. A vadászalakulatok a 4. hat-hatszázados zászlóaljból álló tiroli vadászezredből (Császár-vadászok), valamint a 12. szintén hat-hatszázados tábori vadászzászlóaljból (Feldjäger-Batallion) álltak. A tiroli zászlóaljak századainak létszáma 185, a tábori vadászzászlóaljaké 246 fő volt. Háború esetén minden vadászzászlóalj felállított egy-egy tartalék századot is. 1849. február 28-án a cs. kir. hadügyminisztérium elrendelte, hogy az immár 8. osztállyal is kiegészített 8-8 százados 1-7., 9-10 és 12. vadászzászlóaljakat osszák ketté, s a 3-4. osztályokból szervezzenek újabb vadászzászlóaljakat 13-22. számmal. A 23. vadászzászlóaljat az erdélyi szász önkéntes vadászzászlóaljból, a 24.-et a bécsi önkéntes vadászokból, a 25. vadászzászlóaljat a 8., a 26.-at a 11. vadászzászlóalj 3-4. osztályaiból szervezzék meg. A tiroli vadászezredet hat négy-, és egy hatszázados zászlóaljra osztották.

Kiegészítő alakulatok[szerkesztés]

Helyőrségi katonák

A gyalogsághoz tartozott még az öt, 2-6. számú helyőrségi zászlóalj, amelyek többnyire öregebb és félrokkant katonákból álltak; ezek közül egy volt magyarországi kiegészítésű. Határőrizeti feladatot láttak el a Galíciához tartozó Bukovina területén felállított 1. és 2. kordonzászlóaljak, melyek 4-4 egyenként 256 főnyi századból álltak. (A 2. kordonzászlóaljat az 1. helyőrségi zászlóaljból szervezték át).

A császári és királyi hadsereg rendelkezett emellett műszaki csapatokkal: 8 árkász- és 6 aknászszázaddal, valamint 3 utászzászlóaljjal. Az árkász és aknászszázadok létszáma 150 fő volt. Az utászzászlóaljak közül kettő 6, egy pedig 4 századból állott. A műszaki csapatok összlétszáma kb. 4400 fő volt. Sem a tüzérségnél, sem a műszakiaknál nem találunk magyarországi kiegészítésűeket.

Lovasság[szerkesztés]

A cs. kir. hadsereg lovasságában egyaránt megtaláljuk a nehéz- és könnyűlovasságot. A nehézlovasság feladata a csatadöntő roham volt, míg a könnyűlovasság feladata a felderítés, a rajtaütésszerű támadás, az ellenséges gyalogság megbontása volt, de általában a könnyűlovasságot osztották be a tüzérség fedezésére is. A mellvérttel, páncélozott sisakkal ellátott, egyélű pallossal rendelkező egységeket az örökös tartományokból állították ki. Magyar csapatnemnek számított a huszárság, mert a birodalom valamennyi huszárezredét Magyarország adta. A többi lovasezredet a Magyarországon kívüli tartományokból újoncozták, s a dragonyos- és vértesezredekkel együtt német lovasságnak nevezték őket. A lovasság összlétszáma tehát meghaladta a 63 000 főt.

Nehézlovasság[szerkesztés]

Vértesek

A nehézlovasságot a vértesek és a dragonyosok alkották. A 6 vértes és 8 dragonyos ezred mindegyike 6-6 századból állott, századonként 177 fővel. Az ezredek 2-2 százados osztályokra oszlottak, amelyeket az őket vezénylő törzstisztekről ezredesi, alezredesi és őrnagyi osztálynak neveztek. Háború esetén minden ezred felállított egy 193 főből álló tartalék századot. Az ezredek létszáma kb. 1270 fő, összesen 17 500 fő volt.

Császári-királyi vértesek (k.k. Kürassiere) 1820 táján.

Könnyűlovasság[szerkesztés]

Svalizsérek

A könnyűlovasságot 4 dzsidás (ulánus), a 7 könnyűlovas (svalizsér, a francia cheveaux-légers szóból) és a 12 huszárezred alkotta. Az ezredek 2-2 százados osztályokra oszlottak, amelyeket az őket vezénylő törzstisztről ezredesi, alezredesi, valamint 1. és 2. őrnagyi osztálynak neveztek. Háború esetén minden ezred felállított egy 354 főből álló tartalék osztályt, kivéve a székely huszárezredet, amelynek századai 184 főből álltak, de a tartalék osztály csak 234 főből állt. Az ezredek létszáma hadilétszámon kb. 2000 fő, tehát összesen mintegy 46 000 fő volt.

Tüzérség[szerkesztés]

Tüzérek

A tüzérség szintén ezredekből állt, de ez csak szervezési keretet jelentett. Az összesen 5 tábori tüzérezred egyikét se egészítették ki Magyarországról. Minden ezred 18 századból állt, ezek közül 6 az első, 4-4 a 2-4. zászlóaljban szolgált. Egy tüzérezred összlétszáma 3817 fő volt. A röppentyűs kar (Raketen-Corps) három, a bombászkar (Bombardier-Corps) 5 századból állt. A tüzéség összlétszáma mintegy 20 345 főre rúgott.

Háború esetén az ezredek tábori ütegeket állítottak fel, amelyek 6-6 lövegből álltak. 1848-ban a császári-királyi hadsereg mintegy 200 ágyú- és 16 röppentyűüteggel rendelkezett. Az ütegek között voltak lovas és gyalogütegek. A hatfontos ütegek 4 hatfontos ágyúból és 2 hétfontos tarackból álltak, a tizenkétfontos ütegek 4 tizenkét fontos ágyúból és 2 hétfontos tarackból, a tizennyolc fontos ütegek 4 tizennyolc fontos ágyúból és 2 tízfontos tarackból álltak.

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]