Ugrás a tartalomhoz

Craiovai egyezmény

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Craiovai egyezmény
Dobrudzsa etnikai térképe 1918 körül
Dobrudzsa etnikai térképe 1918 körül
Aláírás dátuma1940. szeptember 7.
Aláírás helyeCraiova
AláírókBulgária
Románia
Ratifikációs okmányok leadása1940. szeptember 13.

A craiovai egyezmény (bolgárul Крайовска спогодба, románul Tratatul de la Craiova) 1940. szeptember 7-én kötött és 1940. szeptember 13-án ratifikált szerződés Bulgária és Románia között. A szerződés értelmében Románia visszaadta Bulgáriának a második Balkán-háború (1913) során megszerzett Dél-Dobrudzsa két, török–tatár–bolgár többségű megyéjét, Bulgária pedig 1 milliárd lejt fizet a területen található román vagyonért. Németország és Olaszország vállalta, hogy garantálja Románia második bécsi döntéssel és a craiovai egyezménnyel csökkentett területének integritását.

Az egyezmény előírta a Bulgária és Románia közötti lakosságcserét(wd). Ennek során 103 711 Dél-Dobrudzsában élő románt, arománt és meglenorománt telepítettek át a Romániánál maradó Észak-Dobrudzsába, és 62 278 északon élő bolgárt telepítettek át a déli részre.

A Harmadik Birodalom nyomására született többi területátadási szerződéstől eltérően, a szövetséges hatalmak nem bírálták felül craiovai egyezményt, így a második világháború után Dél-Dobrudzsa bolgár kézen maradt.

Háttere

[szerkesztés]

Az 1930-as években Bulgária következetesen semleges külpolitikát követett. A második világháború kezdetén sem kötelezte el magát katonailag, hanem diplomáciai eszközökkel törekedett a határok megváltoztatására.[1] Az 1930-as évek végétől több szerződést kötöttek a Német Birodalommal (1938: bolgár mezőgazdasági terményekért német hadianyag és iparcikkek,[2] 1939: osztrák és cseh hadianyag Németországtól,[3] 1940: kulturális megállapodás[4]).

Románia szintén erősíti gazdasági kapcsolatait Németországgal, ugyanakkor a franciákkal és a britekkel is köt gazdasági megállapodásokat.[5] 1940. májusában azonban a román külpolitika új irányt vesz: németbarát külügyminisztert neveztek ki, és Németországhoz próbáltak közeledni.[6] 1940. július 15-én Hitler levélben szólította fel II. Károly román királyt, hogy rendezze területi vitáit Magyarországgal és Bulgáriával, majd július 26–27-én egy salzburgi találkozón Hitler és Ribbentrop a vitás ügyek közvetlen tárgyalásokkal való megoldását javasolta Ion Gigurtu(wd) román miniszterelnöknek és Mihail Manoilescu(wd) külügyminiszternek.[7]

A craiovai Jean Mihail palota

A bolgár–román tárgyalások 1940. augusztus 19-én kezdődtek el Craiovában Jean Mihail palotában(wd) (ma Szépművészeti Múzeum.)[8][9] . A tárgyalások nehezen haladtak, és Románia csak azért egyezett bele a bolgár területi követelések teljesítésébe, mert ezzel próbált előnyt szerezni a német-olasz döntőbíróságnál, amely a magyar-román vitát tárgyalta.[10] Románia próbálta elérni legalább a balcsiki királyi nyaraló, illetve a pleveni román temető területen kívüliségét, de nem járt sikerrel.[11] 1940. szeptember 4-én lemondott Ion Gigurtu miniszterelnök és utódja Ion Antonescu tábornok lett, szeptember 5-én a király Antonescunak engedte át a tényleges hatalmat, 6-án pedig a királyi trónt fiára, Mihályra hagyta. Szeptember 7-én Antonescu telefonon utasította a román küldöttséget, hogy írják alá a megállapodást.[12][8]

Az egyezményt Alexandru Cretzianu(wd) és Henri-Georges Meitani írta alá I. Mihály román király képviseletében, illetve Szvetoszlav Pomenov és Teohar Papazov III. Borisz bolgár cár képviseletében[13] Az egyezményt román részről Ion Antonescu miniszterelnök ratifikálta 1940. szeptember 13-án, de I. Mihály király nem írta alá.

Tartalma

[szerkesztés]

A craiovai egyezmény az 1912-es határokhoz való visszatérést jelentette. Dobrudzsa déli része, amelyet Románia a második Balkán-háborúban szerzett meg,[14] visszakerült Bulgáriához. Ez Románia számára 7142 km2 területi veszteséget jelentett. Az átengedett területen a román nemzetiségű lakosság aránya (forrástól függően) 25% vagy 28,4% volt.[15][16]

Az egyezmény előírta a lakosságcserét az Észak-Dobrudzsában (Constanța és Tulcea megye) lakó bolgár, illetve Dél-Dobrudzsában ( Dobrics és Szilisztra megye) lakó román lakosság vonatkozásában, és lehetővé tette a Románia más területein lakó bolgárok illetve Bulgária más területein lakó románok számára.[13]

Bulgária vállalta, hogy két egyenlő részletben (1941. január 15. és 1942. január 15.) egymilliárd lej átalányösszeget fizet Romániának a területen található román vagyon (beruházások, a román állam és közintézmények követelései) fejében.[13]

Hatása és utóélete

[szerkesztés]
A bolgár csapatok bevonulása Dél-Dobrudzsába

A terület elcsatolását a román politika az ország megcsonkításaként értelmezte, amelyet a tengelyhatalmak kényszerítettek ki, Bulgáriában pedig egy igazságtalanság helyreigazításáról beszéltek.[17] Eltérően a majdnem párhuzamosan történt második bécsi döntéssel, ami Észak-Erdély elvesztését jelentette, Dél-Dobrudzsa elcsatolása nem okozott felzúdulást Romániában.[14]

A bolgár haderő 1940. szeptember 21-én vonult be Dél-Dobrudzsába.[18]

A lakosságcsere során 103 711 románt telepítettek át Észak-Dobrudzsába és 62 278 bolgárt Dél-Dobrudzsába.[14][15] Az érintett románok többsége az 1913-as bukaresti béke után költözött ide.[19] Az arománokat, akiknek többsége Görögországból származott, szintén románnak sorolták be, és el kellett hagyniuk az átadott területet.[20] Ugyanez a sors várt a meglenorománokra is, akiket Dél-Dobrudzsából a Tulcea megyei Cerna faluba telepítettek át.[21] Az áttelepítés végrehajtása békésen történt, a korabeli nemzetközi jog betartásával.[15]

A második világháborút lezáró béke előkészítése során a román bizottság véleménye az volt, hogy a craiovai egyezmény jogi érvényessége ugyanolyan kérdéses, mint a második bécsi döntésé, mert mindkettő diktátumnak minősül.[22] Lényeges különbség volt azonban, hogy a lakosságcsere következtében Dél-Dobrudzsának, Észak-Erdéllyel szemben nem maradt számottevő román lakossága.[23] Ugyanakkor érzékelték, hogy az erdélyi és bolgár kérdés együttes tárgyalása veszélyeztetheti a sokkal fontosabbnak ítélt erdélyi érdekek teljesülését, ezért a kormányra bízták, hogy megtárgyalja-e a kérdést a nagyhatalmakkal és Bulgáriával, és ha igen, akkor milyen módon.[24] Végül az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződések alapján Bulgária megtarthatta Dél-Dobrudzsát.[1]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Majoros Henrietta: A bolgárok története. gepeskonyv.btk.elte.hu (Hozzáférés: 2025. május 12.)
  2. ↑ Balkán-kronológia : 111. o.
  3. ↑ Balkán-kronológia : 116–117. o.
  4. ↑ Balkán-kronológia : 121. o.
  5. ↑ Balkán-kronológia : 114–115. o.
  6. ↑ Balkán-kronológia : 121. o.
  7. ↑ Balkán-kronológia : 122. o.
  8. ↑ a b Mariana Iancu: Ziua în care am rămas fără Dobrogea de Sud. Detaliile actului prin care ţinutul a fost smuls de Marile Puteri. Adevărul, (2020. szeptember 7.)
  9. ↑ Balkán-kronológia : 123. o.
  10. ↑ Rebecca Haynes: Romanian policy towards Germany, 1936-40. (hely nélkül): Palgrave Macmillan. 2000. 205. o. ISBN 9780312232603  
  11. ↑ Florian Bichir: Paris Peace Conference 1946: The loss of the Quadrilateral and the Romanian legal arguments. International Scientific Conference "Strategies XXI", XVIII. évf. (2022. december) 41. o.
  12. ↑ Balkán-kronológia : 123–124. o.
  13. ↑ a b c Tratat din 7 septembrie 1940 între România și Bulgaria. Monitorul oficial, 212. sz. (1940. szeptember 13.)
  14. ↑ a b c Vladimir Solonari: An important new document on the Romanian policy of ethnic cleansing during World War II. Holocaust and Genocide Studies, XXI. évf. 2. sz. (2007) 268–297. o. doi
  15. ↑ a b c Dennis Deletant: Hitler's forgotten ally: Ion Antonescu and his regime, Romania 1940-1944. (hely nélkül): Palgrave Macmillan. 2006. 376. o. ISBN 9781403993410  
  16. ↑ Petre Dan-Străulești: Atlas istoric ilustrat al României. Bucuresti: Litera. 2017. 87. o. ISBN 9786063319006  
  17. ↑ Paula Mihailov: Hoinarii Balcanilor. jurnalul.antena3.ro (2005. augusztus 29.)
  18. ↑ Balkán-kronológia : 124. o.
  19. ↑ Philipp Ther: Die dunkle Seite der Nationalstaaten: "ethnische Säuberungen" im modernen Europa. (hely nélkül): Vandenhoeck & Ruprecht. 2011. 304. o. ISBN 9783525368060  
  20. ↑ Maria Costea: Aplicarea tratatului româno-bulgar de la Craiova (1940). Anuarul Institutului de Cercetări Socio-Umane "Gheorghe Șincai" al Academiei Române, 12. sz. (2009) 267–275. o.
  21. ↑ Emil Țîrcomnicu: Historical aspects regarding the Megleno-Romanian groups in Greece, the FY Republic of Macedonia, Turkey and Romania. Memoria Ethnologica, XIV. évf. 52–53. sz. (2014) 12–29. o.
  22. ↑ Olti : 31. o.
  23. ↑ Fazakas Zoltán József: A Vastörvény: A román nemzetállam mint alkotmányos értékválasztás, annak továbbélése a román totális államokban és a nemzeti kisebbségek. Kolozsvár: Forum Iuris. 2024. 102. o. ISBN 9786069061695  
  24. ↑ Olti : 48. o.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Treaty of Craiova című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Craiovai_egyezmény&oldid=28112660”