Colin Maclaurin
| Colin Maclaurin | |
 | |
| Született | 1698. február[1][2][3] The Manse[4][5] |
| Elhunyt | 1746. június 14. (48 évesen)[1][6][7][8] Edinburgh[3][2][9] |
| Állampolgársága | |
| Gyermekei | John MacLaurin |
| Foglalkozása | |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | a Royal Society tagja (1719)[2] |
| Halál oka | ödéma |
| Sírhelye | Greyfriars Kirkyard[2] |
| Tudományos pályafutása | |
| Szakterület | matematika |
| Szakintézeti tagság |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Colin Maclaurin témájú médiaállományokat. | |
Colin Maclaurin (Kilmodan, 1698. február – 1746. június 14.) skót matematikus. Róla nevezték el a Taylor-sorok egy fajtáját, a Maclaurin-sort.
Élete
[szerkesztés]Apja, John Maclaurin, aki Glendaruelben volt lelkipásztor, még Colin kiskorában elhunyt. Édesanyja is meghalt, mielőtt a gyermek betöltötte volna kilencedik életévét, így Colint nagybátyja, Daniel Maclaurin kilfinani lelkipásztor nevelte.
11 éves korában beiratkozott a Glasgow-i egyetemre. Ez nem volt szokatlan abban az időben, de az igen, hogy 14 éves korában sikeresen elvégezte az egyetemet. Ezután még egy ideig Glasgow-ban maradt hittudományt tanulni. 1717-ben, tizenkilenc éves korában matematikaprofesszor lett az aberdeeni egyetemen. Ezzel ő lett a világ legfiatalabb professzora, és ezt a rekordot csak 2008 márciusában múlta felül Alia Sabur.[10] 1719 és 1721 között a szünidőkben Londonba utazott, ahol megismerkedett Sir Isaac Newtonnal, Benjamin Hoadly-val, Samuel Clarke-kal, Martin Folkesszel és más filozófusokkal. A Royal Society tagjává választották.
1722-ben, miután helyettest biztosított az aberdeeni osztálya számára, a kontinensre utazott George Hume nevelőjeként. Lotaringiai utazásuk idején írta meg Demonstration des loix du choc des corps című értekezését,amellyel 1724-ben elnyerte a Francia Természettudományi Akadémia díját. Tanítványának Montpellierben bekövetkezett halála után Maclaurin visszatért Aberdeenbe.
1725-ben Isaac Newton ajánlására James Gregory matematikaprofesszor helyettese, majd utódja lett az Edinburgh-i egyetemen. Newton olyan jó véleménnyel volt Maclaurinról, hogy ő állta a fizetését.
1733-ban feleségül vette Anne Stewartot, Skócia főügyészének a lányát. Hét gyermekük született, akik közül John Maclaurin utóbb Lord Dreghorn lett, és ő volt a Royal Society of Edinburgh egyik alapítója.[11]
1745-be aktív szerepet vállalt a jakobita felkelés elleni harcban, és ő felügyelte Edinburgh védelmi munkálatait. Amikor a skót hadsereg elfoglalta a várost, Yorkba menekült. Utazása során leesett a lóról, és hideg, az utazással járó fáradtság és izgalom ödéma kialakulásához vezetett. Miután a jakobita hadsereg elhagyta Edinburgh-t, visszatért a városba, de hamarosan meghalt.
Matematikai munkássága
[szerkesztés]Maclaurin a Treatise of Fluxions című művében Taylor-sorokat használt a végtelenszer differenciálható függvények maximumának, minimumának és inflexiós pontjainak jellemzésére. Maclaurin Taylornak tulajdonította a sorokat, noha ezeket már Newton és James Gregory is ismerték, és egyes speciális eseteket már a 14. századi Indiában is ismertek.[12] Ennek ellenére, az olyan Taylor-sort, ahol a hatványsor középpontja 0, Maclaurin-sornak nevezik.(Grabiner 1997).
Maclaurin Eulertől függetlenül, azonos módszerrel dolgozva felfedezte az Euler–Maclaurin-képletet, amit a számtani sorozatok hatványösszegének kiszámítására, a Stirling-formula levezetésére, valamint a Newton–Cotes numerikus integrálási képletek levezetésére használt (utóbbinak egy speciális esete a Simpson-módszer).(Grabiner 1997)
Legfontosabb művei
[szerkesztés]- Geometria Organica – 1720
- De Linearum Geometricarum Proprietatibus – 1720
- Treatise on Fluxions – 1742
- Treatise on Algebra – 1748 (két évvel a halála után)
- Account of Newton's Discoveries – befejezetlen maradt, 1748-ban vagy 1750-ben adták ki (a források ellentmondóak)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b c d MacTutor History of Mathematics archive
- ↑ a b Complete Dictionary of Scientific Biography
- ↑ http://www.kilmodan-colintraive.org.uk/history/the-maclaurin-family/
- ↑ https://www.geni.com/people/Colin-Maclaurin/6000000017883055489
- ↑ MacTutor History of Mathematics archive. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). Brockhaus. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Andrew Bell: Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica Inc.
- ↑ David McNeill. „University appoints world's youngest professor”, The Independent, 2008. május 1.
- ↑ BIOGRAPHICAL INDEX OF FORMER FELLOWS OF THE ROYAL SOCIETY OF EDINBURGH 1783 – 2002 [archivált változat]. The Royal Society of Edinburgh (2006. július 1.). ISBN 0 902 198 84 X. Hozzáférés ideje: 2018. március 26. [archiválás ideje: 2016. március 4.]
- ↑ Neither Newton nor Leibniz – The Pre-History of Calculus and Celestial Mechanics in Medieval Kerala. MAT 314. Canisius College. [2006. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. július 9.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Colin Maclaurin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Anderson, William, The Scottish Nation, Edinburgh, 1867, vol.VII, p. 37.
- Ball, W. W. Rouse. A Short Account of the History of Mathematics, 4th, 384–387. o. (1908). Hozzáférés ideje: 2008. január 20.
- Overview of Colin Maclaurin. Gazetteer for Scotland. University of Edinburgh School of GeoSciences. (Hozzáférés: 2008. január 20.)
- Friedman, Erich: Colin Maclaurin. Periodic Table of Mathematicians. Stetson University. [2008. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 20.)
- John J. O'Connor és Edmund F. Robertson. Colin Maclaurin a MacTutor archívumban. (angolul)
- Sageng, Erik, 2005, "A treatise on fluxions" in Grattan-Guinness, I., ed., Landmark Writings in Western Mathematics. Elsevier: 143-58.
- Tweddle, Ian (1998. november 1.). „The prickly genius—Colin Maclaurin (1698–1746)” (PDF). The Mathematical Gazette, Leicester 82 (495), 373–378. o, Kiadó: Mathematical Association. [2007. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.2307/3619883. JSTOR 3619883. (Hozzáférés: 2008. január 20.)
- Grabiner, Judith (1997. május 1.). „Was Newton's Calculus a Dead End? The Continental Influence of Maclaurin's Treatise of Fluxions” (PDF). The American Mathematical Monthly 104 (5), 393–410. o, Kiadó: Mathematical Association of America. DOI:10.2307/2974733. JSTOR 2974733.
