Cicatricis Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Cicatricis Lajos
Cicatricis Lajos.jpg
Született Cicatricis Lajos
1862. január 19.
Szentes
Elhunyt 1953. február 26. (91 évesen)
Szentes
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
SzüleiCicatricis Pál
Foglalkozása politikus
Iskolái Budapesti Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Cicatricis Lajos témájú médiaállományokat.

Cicatricis Lajos (Szentes, 1862. január 19.Szentes, 1953. február 26.) magyar politikus, felsőházi tag.

Életpályája[szerkesztés]

Trencsén vármegyei kisnemesi családból származott, akik 1720-ban, III. Károlytól nyertek nemesi rangot. Apja dezseri Cicatricis Pál[1] a Nyitra vármegyei Andacson született 1827-ben, a család innét költözött át 1857 tájékán a Csongrád vármegyei Szentesre, ahol apja számvevőként, majd aljegyzőként, végül pedig 1880-as haláláig városi főjegyzőként dolgozott. Lajosnak még hét testvére volt.

Tanulmányait Szentesen és Szarvason kezdte, majd Csongrád vármegyei ösztöndíjjal a Budapesti Egyetemen folytathatta, ahol 1888-ban szerzett jogi diplomát. Közben egy évig önkéntesként szolgált a közös hadsereg 1-es számú vártüzérzászlóaljánál. Ezt követően közigazgatási gyakornokként helyezkedett el vármegyéjében. 1889-ben megyei aljegyző, majd főszolgabíró, 1892-ben pedig főjegyző lett. 1900-ban a vármegye alispáni székébe került, ahonnét 1910-ben a főispáni székbe ülhetett át. 1914-ben Szeged thj. város főispánjává is kinevezik. Tisztségeiről 1917-ben, a második Tisza István-kormány távozásakor mondott le, ami egyben köztisztviselői karrierjének végét is jelentette.

Alispáni tevékenysége részeként indult meg Szentesen és Csongrád városában a munkásház-építés, melynek keretében mintegy 2000 család jutott új otthonhoz. Ebbéli szolgálatai elismeréséül Szentesen és Csongrádon a két világháború között utca is viselte a nevét.[2] A teljes vármegye érdekében tett szolgálatait állami szinten is elismerték; 1904-ben királyi tanácsosi címmel jutalmazták; 1908-ban audiencián fogadta Ferenc József, 1917 tavaszán pedig IV. Károly a Lipót Rend lovagkeresztjével tüntette ki.

Országgyűlési választásokon csak egyszer indult, az 1896-oson, de alulmaradt a 48-as Függetlenségi Párt jelöltjével szemben. 1927-ben vármegyéje őt delegálta az újjáalakult felsőházba, amely tisztséget egészen a nyilas hatalomátvételig (1944) ellátott; egyúttal a szentesi városi képviselőtestületnek is tagja volt 1927 és 1944 között.

Elnöke volt még a Kőrös-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatnak, valamint a Szentesi Takarékpénztárnak is a második világháború végéig. A háború után visszavonult Szentesre, ahol kicsit több, mint egy hónappal a 91-edik születésnapja után hunyt el.

Magánélete[szerkesztés]

Felesége Windisch Ilona, a pesti Windisch Pál és a szentesi sultzi Jurenák Ilona lánya, akitől 3 lánya született: Irén, Ilona és Vilma. Ilona férje Kalman de Jurenak az ausztrál olimpiai csapat edzője és édesanya távoli rokona. Vilma, Scherg Károly történészhez ment feleségül.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Labádi Lajos: A "törvényes" tisztújítás. Szentesi Élet, 2007. október 5.
  2. Szentesen a mai Dr. Udvardi László (1945-1990 között Árvai Bálint) utca, Csongrádon a mai Darányi Ignác utca viselte a nevét, a köznyelv mindkét városban röviden csak "Cika" utcának nevezte.

Források[szerkesztés]

Fotógaléria[szerkesztés]