Emberek (Csillagok háborúja)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Chiss szócikkből átirányítva)

A George Lucas által kitalált Csillagok háborúja univerzumban az ember a legnagyobb számban előforduló faj a Galaxisban, akik több millió bolygót gyarmatosítottak.

Emberek[szerkesztés]

Az emberek voltak az elsők, akik feltalálták a hiperhajtóművet a Korélia bolygón (ha nem számítjuk a jóval korábbi rakatákat). Ekkor az emberek már jelen voltak több bolygórendszeren is a galaxisban.

A Csillagok háborúja emberek többnyire azonosak a Földön lakó emberi fajjal. A mitológiában a faj eredete nem ismert, legtöbben azonban feltételezik, hogy az első emberek a Coruscant bolygón jelentek meg, a galaktikus kormányzat központjában, de ez a feltevés még nem volt teljesen bizonyítva.

Valószínűbbnek bizonyul az, hogy inkább az Alderaan bolygóról származnak, ugyanis itt említik őket a legrégebben.

A legtöbb ember olyan bolygókon él, ahol ők vannak többségben, de előfordul, hogy űrlényekkel is együtt élnek.

Nagyrészt emberi bolygók a Naboo, a Korélia, a Mandalore, az Alderaan, a Vanqor és a Dantuin is.

Néhány fontosabb emberi karakter: Anakin és Luke Skywalker, Leia Organa, Padmé Amidala, Obi-Wan Kenobi, Han Solo és Lando Calrissian.

Emberekhez közel álló fajok[szerkesztés]

Több faj hasonló az emberekhez, mert sok fizikai tulajdonságokban egyeznek. Ezek állítólag az emberekből fejlődtek ki egy másik fejlődési vonalon.

Twi'lek[szerkesztés]

A Twi'lek faj a Ryloth bolygón őshonos humanoid faj. A testfelépítésük megegyezik az emberével azzal a kivétellel, hogy a fejük végén 2, ritkán 4 nyúlvány helyezkedik el amit lekkunak hívnak. Bőrük pigmentált, előfordulnak kék, sárga, zöld, lila, fehér és piros színben. A nőknek fül helyett két dudor nő, de ugyanúgy funkcionálnak, akár a fül. Képesek szaporodni az emberekkel, a hibrideknél általában az ő génjeik dominálnak.

Ismertebb tagok: Aayla Secura, Hera Syndulla

Sith[szerkesztés]

A sith faj egy különleges eset, mivel ők eredetileg egy nem emberi faj voltak. Genetikailag keresztezték őket a sötét jedik egy csoportjával, amelyek a bolygójukra menekültek. Így lett vörös színű bőrük és csápszerű 'szakálluk'. Mivel kapcsolatban voltak azokkal, akik az Erő sötét oldalán álltak, a 'sith' szót használták azok a sötét oldalon álló csoportok is, amelyek nem voltak vérbeli kapcsolatban az eredeti sith fajjal.

Geráni[szerkesztés]

Az emberekkel közeli rokonságban álló faj vagy alfaj. A fő különbség, hogy a gerániak életben maradásához alacsony koncentrációban hidróniumgáz belégzése is szükséges, az emberek által belélegzett standard gázok mellett. A filmekben egyetlen képviselőjük jelenik meg mérhető időre, mégpedig a Sergeant Doallyn nevű karakter, aki a Jedi visszatér c. epizódban megpróbálja a Csubakkát elfogó Boussh-t megállítani ama szándékában, hogy bejusson Jabba palotájába.

Az Utai-Pau'an fajtársulás[szerkesztés]

Az Utapau lakói a szimbiotikus társadalmi kapcsolatban élő pau'ánok és az utaik. Bizonyos források szerint ők emberközeli fajok, annak ellenére, hogy az utaik külseje, bár humanoid, meglehetősen idegenszerű.

Mások[szerkesztés]

Más emberközeli fajok is meg vannak említve különböző könyvekben és képregényekben. Ezek megjelenésben nagyon hasonlítanak az emberekre, de van néhány meghatározó tulajdonságuk, ami az emberekben nincs meg.

Chiss[szerkesztés]

Egy kék bőrű, de egyébként humanoid kinézetű nép volt, amely az emberi fajhoz genetikailag közel állt. Legfontosabb képviselője a Timothy Zahn író által kreált Thrawn főadmirális. A chisseknek izzó piros színű szemük van. Szemük és bőrük annál erősebb, minél nagyobb az oxigéntartalom a környezetükben. A chissek szélesebb spektrumban látnak, mint az emberek, látják az infravöröst is, és hallásuk is élesebb. Bőrük színe miatt a pantoraiakkal összetéveszthetők.[1]

Távolabbról esetleg rokon fajok[szerkesztés]

Taszken (?) és dzsava (?)[szerkesztés]

A taszkenek (a buckalakók) eredetéről és biológiai besorolásáról a történet szerint is csak feltételezések vannak, de egyes exobiológusok feltételezik, hogy az emberekkel közös eredettel bírnak (sőt: az emberekből fejlődtek ki [Knights of the Old Republic]), mivel valószínűleg a kumumgah fajból fejlődtek ki. Ha ez így van, akkor az emberek a dzsavákkal is távoli rokonok, mivel a taszkenek és dzsavák közeli rokonsága igen valószínű.

Egyéb fajok[szerkesztés]

Sok faj létezik még galaxisszerte, melyek olyan humanoidok, vagy antropomorf (emberszerű) lények, melyek testfelépítésben, esetleg viselkedésben is mutatnak hasonlóságot az emberekkel, noha nyilvánvalóan nem rokonaik, ilyenek például a vukik, a trandosánok, a rodiaiak, a bithek, a mon calamarik, a quarrenek, a rakaták stb., de vannak ilyen állati szintű élőlények is, mint például a rancor.

Források[szerkesztés]

  • Star Wars Expert Guide
  • Star Wars: ABC-3PO
  • Star Wars: Aliens of the Galaxy
  • Star Wars: The Force Awakens Beginner Game
  • Star Wars: Complete Locations
  • Star Wars Propaganda: A History of Persuasive Art in the Galaxy
  • Poe Dameron: Flight Log
  • Star Wars: Galactic Atlas
  • Princess Leia: Royal Rebel
  • Ultimate Star Wars, New Edition
  • Allies and Adversaries
  • TIE Fighter Owners' Workshop Manual
  • Star Wars: How Not to Get Eaten by Ewoks and Other Galactic Survival Skills
  • Rebel Starfighters Owners' Workshop Manual
  • Star Wars: The Secrets of the Jedi
  • Star Wars: The Rise of Skywalker: The Galactic Guide
  • Star Wars: The Rise of Skywalker: The Visual Dictionary
  • Star Wars: The Rise of Skywalker – The Official Collector's Edition

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Human című Wookieepedia-szócikk fordítása. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Archivált másolat. [2022. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 16.)