Chilei Szocialista Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Chilei Szocialista Párt
Partido Socialista de Chile

Adatok
ElnökÁlvaro Elizalde
FrakcióvezetőKépviselőház: Daniel Melo
Szenátus: Carlos Montes

Alapítva1933

Ideológiaszociáldemokrácia[1][2][3]
demokratikus szocializmus[4][5]
baloldali nacionalizmus[6][7]
progresszivizmus[8]
1990 előtt:
Marxizmus[9]
Forradalmi szocializmus[9]
Politikai elhelyezkedésBaloldal
Parlamenti jelenlétSzenátus:
7 / 43

Képviselőház:
13 / 155
Nemzetközi szövetségekProgresszív Szövetség
Szocialista Internacionálé
Weboldala

A balközép Chilei Szocialista Pártot 1933-ban alapították.

Történet[szerkesztés]

Kezdetek[szerkesztés]

A szocialista eszmék Chilében már a 19. század közepén megjelentek, amikor Francisco Bilbao és Santiago Arcos nyílt vitát tartott az emberi jogokról és a társadalmi egyenlőségről. A 20. század elején megjelent a munkásmozgalom az országban, bennük számos kommunista, anarchista, szocialista értelmiségi volt, egyik vezéregyéniség Luis Emilio Recabarren író volt. Az 1917-es október orosz forradalom után új lendületet vettek Chiléban a forradalmi mozgalmak, majd az 1920-as évekre a globális Kommunista Mozgalmakkal azonosultak és ekkor alapult meg a Chilei Kommunista Párt.

Az 1930-as években a nagy gazdasági válság Chilében súlyosan érintette a munkásokat és a középosztályt, ami miatt egyre többen szimpatizáltak a szocialista eszmékkel. Emiatt kiáltották ki 1932-ben a mindössze 3 hónapig fennálló Chilei Szocialista Köztársaságot. Ezt az új államformát a chilei kommunisták és a szakszervezetek is ellenezték, mivel puccsnak és militánsnak tekintették. Az üzleti világ hevesen ellenezte a rendszert. Ezidő alatt cenzúrázták a sajtót, tervutasításos gazdaságra tértek át. Mivel kevés támogatója volt ennek az államformának, 1932 szeptemberében lemondott Carlos Dávila államelnök.

Új párt alapítására egyre nagyobb ígény lett, majd 1933-ban alapította a pártot Marmaduque Grove a légierő ezredese, valamint a szociáldemokrata szellemiségű Oscar Schnake, Carlos Alberto Martínez és Salvador Allende.

A párt alapelvei közt szerepelt, a marxizmus iránti elköteleződés, egy szocialista gazdasági modell felépítése amelyben a javak kollektív tulajdonban vannak ; állam amely a ploretáriátuson alapul, nemzetközi szinten támogatja a forradalmi szocializmust.

1938-ban az elnökválasztáson a szocialisták a Radikális Pártban indultak, az elnök-jelöltjük Pedro Aguirre Cerda megnyerte a választás és Chile elnöke lett, majd 1942-ben ismét egy Radikális párti jelölt Juan Antonio Ríos győzött.

A második világháború után[szerkesztés]

A szocialisták az 1946-os választáson külön listán indították Bernardo Ibáñezt, aki 2,54%-ot ért el. 1948-ban a demokratikus törvények védelme nevű törvény pártszakadást okozott: a kommunisták betiltatták, de olyan antikommunista szocialisták mint Bernardo Ibáñez, Oscar Schnake, Juan Bautista Rossetti lelkesen támogatták, a Raúl Ampuero és Eugenio González vezette pártvezetés viszont ellenezte. Az Ibáñez vezette antikommunista tagozatot kizárták a pártból, így megalakították ők a Szocialista Néppártot.[10]

1956-ban Salvador Allende vezetésével a Szocialista Párttal, Szocialista Néppárttal, a Munkáspárttal, a Népi Demokrata Párttal és a Demokrata Párttal megszületett a Népi Akciófront, amely egy baloldali pártszövetség lett. 1958-ban a koalíció jelöltje Salvador Allende lett, aki 28%-ot ért el az elnökválasztáson, alig 3%-kal kevesebbet a győztes jelöltnél, Jorge Alessandrinál.

1964-ben Allende ismét második lett az elnökválasztáson. 1967 novemberében tartották meg a szocialisták Chillánban a XXII. pártkongresszust, ami politikailag jelentősen radikálisabb kijelentéseket tartalmazott Carlos Altamirano Orrego főtitkár valamint Rolando Calderón Aránguiz gazdaszövetségi vezető befolyása alatt. A párt ekkor hivatalosan is hitet tett a marxizmus-leninizmus mellett valamint a forradalmi, antikapitalista és imperialistaellenes változásokat szorgalmazta.[11]

Népi Egység kormánya[szerkesztés]

Az 1970-es elnökválasztáson Allendét választották meg Chile elnökének. Megválasztása egyedülálló volt: beiktatásakor hitet tett hogy marxista elnök lesz, a szocializmust felépíti Chilében, mindezt demokratikus keretek és intézmények között.

Gazdaságpolitikára az államosítás volt jellemző: az amerikai konszernek tulajdonában álló vállalatok és bankoké.

A munkaválalló bérét megemelték. Időközben az USA kereskedelmi embargót vetett ki az országra.

Az 1971-es helyhatósági választáson a szocialisták abszolút többséget értek el a kereszténydemokratákkal együtt. Az embargó miatt elmaradtak a beruházások és rövidesen gazdasági válság keletkezett, emiatt illetve a szocialista-kereszténydemokrata koalíció miatt polarizálódott a társadalom: megjelentek szélsőjobboldali szimpatizánsok is.

Puccs és Pinochet diktatúra[szerkesztés]

1973 augusztusában Allendét alkotmánysértéssel vádolta meg a chilei parlament, majd ennek következtében tömegtüntetések voltak Allende mellett. Szeptember 11-én a valparaísói flotta fellázadt az elnök ellen, akinek a visszalépéséért cserébe felajánlották a szabad távozást az országból, ő ezt elutasította. A légierő a kormányzati negyedet bombázta és szárazföldi egységek is megrohanták az elnöki palotát. Allende az elnöki palotában lett öngyilkos.

A puccsot Augusto Pinochet vezette, aki Allende halálával átvette a hatalmat. A puccsal hetek alatt tönkretették a Szocialista Pártot: számos tagját megölték, többeket bebörtönöztek míg egyesek külföldi nagykövetségek segítségével elmenekültek az országból. Carlos Altamirano főtitkár Kubába menekült.

Mivel nem volt tapasztalat hogyan lehet földalatti szervezetként működni, a párt összeomlott: a titkosszolgálat emberei beépültek a szervezetbe és egyesével letaróztatták a vezetőket. Carlos Lorca pártvezető, diákszervezeti vezető, Exequiel Ponce Vicencio, Ricardo Lagos Salinas és Víctor Zerega Ponce nyomtalanul eltűnt.

Az elnyomás további áldozatai José Tohá González volt belügyminiszter és Orlando Letelier del Solar volt honvédelmi miniszter voltak. Sokan a keleti blokk országaiba menekültek.

Választási eredmények[szerkesztés]

Elnökválasztások[szerkesztés]

Chilei elnökválasztások
Év Jelölt Párt neve I. Forduló II. Forduló Eredmények
% %
1932 Marmaduke Grove Vallejo NAP 17.7 Vereség
1938 Pedro Aguirre Cerda PR 50.5 Győzelem
1942 Juan Antonio Ríos PR 56.0 Győzelem
1946 Bernardo Ibáñez PS 2.5 Vereség
1952 Salvador Allende PS 5.4 Vereség
1958 Salvador Allende PS 28.8 Vereség
1964 Salvador Allende PS 38.9 Vereség
1970 Salvador Allende PS 36.6 Győzelem
1989-tól a Koalíció eredményében
1989 Patricio Aylwin PDC 55.2 Győzelem
1993 Eduardo Frei Ruiz-Tagle PDC 58.0 Győzelem
1999 Ricardo Lagos PPD 48.0 51.3 Győzelem
2005 Michelle Bachelet PS 46.0 53.5 Győzelem
2009 Eduardo Frei Ruiz-Tagle PDC 29.6 48.4 Vereség
2013 Michelle Bachelet PS 46.7 62.2 Győzelem
2017 Alejandro Guillier Független 22.7 45.4 Vereség
2021 Yasna Provoste PDC 11.6 Vereség

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Is Social Democracy Possible in Latin America?. (Hozzáférés: 2021. május 15.)
  2. Jörn Sommer. Die Herausforderung: zum Weltmarktdiskurs der chilenischen Gewerkschaften jenseits ihrer Akteurfähigkeit. LIT Verlag Münster, 94. o. (1997). ISBN 978-3-8258-3314-5 
  3. Kautsky, John (2002), Social Democracy and the Aristocracy, Transaction, p. 44, ISBN 9781412834308, <https://books.google.com/books?id=U1VRPOPKq64C&pg=PA44>
  4. Declaration of Principles of the Socialist Party, 2001, <http://www.archivochile.com/Izquierda_chilena/ps/del/ICHdelps0004.pdf>
  5. Walker, Ignacio. „Socialismo y Democracía”, Cieplan, 230. oldal. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. november 11.) 
  6. Declaration of Principles of the Socialist Party, 2001, <http://www.archivochile.com/Izquierda_chilena/ps/del/ICHdelps0004.pdf>
  7. Walker, Ignacio (1990), Socialismo y Democracía, Cieplan, p. 230, <http://www.salvador-allende.cl/Biblioteca/Walker.pdf> Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 28.)
  8. Luis Vitale. „El papel de la socialdemocracia en América Latina”, 1982. április 12. (Hozzáférés ideje: 2015. június 22.) 
  9. a b The Evolution of a Chilean Socialist, <https://read.dukeupress.edu/hahr/article/47/1/22/157665/The-Evolution-of-a-Chilean-Socialist-Marmaduke>
  10. Copper Workers, International Business, and Domestic Politics in Cold War Chile. Penn State Press, 72. o. (2010. április 12.). ISBN 9780271047836 
  11. Pierre Ostiguy, La transformation de système des partis politiques chiliens, Politique et société, vol.24, Éditeur : Société québécoise de science politique, 2005. p 132 (franciául)