Sarkantyús teknős
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
Veszélyeztetett      
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Centrochelys sulcata (Miller, 1779) | ||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Sarkantyús teknős témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Sarkantyús teknős témájú médiaállományokat és Sarkantyús teknős témájú kategóriát. |
A sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe, ezen belül a szárazföldi teknősfélék (Testudinidae) családjába tartozó faj.
Akár 83 centiméteres hosszával és 105 kilogrammos tömegével a galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) és a aldabrai óriásteknős (Aldabrachelys gigantea) után a következő legnagyobb faj a szárazföldi teknősfélék családjában.
Rendszertana[szerkesztés]
A faj eredeti neve Testudo sulcata (Miller 1779). Ma vitatott, hogy a Geochelone nembe sorolják-e, vagy egy különálló Centrochelys nembe.
Holotípus: ma már nem lelhető fel
Terület: Nyugat-India
Alfajokat eddig még nem különítettek el.
Előfordulása[szerkesztés]
A sarkantyús teknős Afrikában, Beninben, Csádon, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Maliban, Mauritániában, Nigerben, Nigériában, Szenegálban, Szomáliában, Szudánban és Togóban honos.
Élőhelye[szerkesztés]
A sarkantyús teknős élőhelye Északkelet-Afrika kopár, félsivatagos vidékei, kedveli a száraz szavannákat is. Előfordul bozótos, akáciás szavannákon is.[1] Ezeken a területeken megszokott a 40 °C-os nappali hőmérséklet, ami akár az 50 °C-ot is elérheti. A minimumértékek 3-21 °C közé esnek, de néhol éjszakai fagyok is előfordulhatnak. Jellegzetes növények a majomkenyérfák, az akáciák, tamarindok, tüskés bokrok, combretumok, és a lányszárúak.
Megjelenése[szerkesztés]
A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja. Páncélhossza akár 83 cm is lehet, súlya pedig 36-105 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Az egyes lemezeket sötét szegély határolja. A nagyon öreg egyedek világosak, akár fehérek is lehetnek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, az ún. sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímek nagyobbak, valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb.
Életmódja[szerkesztés]
A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maga ásta odújába húzódik vissza. Az odú 4 méter mély és 15 méter hosszú is lehet.[2] Többnyire több üreget is használ, amit megoszt fajtársaival és más állatfajokkal is. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábát pedig a nyálával keni be. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, reggelente pedig a napon sütkérezik, hogy teste felmelegedjen. A melegebb évszakban sokszor csak alkonyatkor jön elő. A legforróbb időszakban nyári álmot alszik, ilyenkor anyagcseréje nagyon lelassul. Esős időszakokban a legaktívabb. Veszély esetén fejét behúzza páncéljába, mellső lábait pedig elé tartja, így védve azt.
Kizárólag növényekkel táplálkozik. Elsősorban szukkulens növényeket fogyaszt, így a táplálkozás során nagy mennyiségű vizet is fel tud venni, de más lágyszárúakat is megeszi. Évszaktól függően a friss hajtásokat válogatja ki, vagy az elszáradt, elhalt növényi részeken rágódik, mivel élőhelyén ritka a csapadék, és hónapokig, évekig is elmaradhat. Mivel ritkán áll rendelkezésére elegendő ivóvíz, ezért szervezete nagyon takarékosan bánik a vízzel, és csak kevés és sűrű vizeletet választ ki. Ennek térfogata kisebb lehet, mint a kisebb termetű európai szárazföldi teknősöké.
Szaporodása[szerkesztés]
Az ivarérettség nem korhoz, hanem a 15–20 kg eléréséhez kötött. A természetben ez a nőstényeknél 10-12 éves, a hímeknél 13-15 éves korban következik be. Fogságban már sokkal korábban elérhetik ezt a méretet. A párzás az év nagy részében, júniustól márciusig bármikor megtörténhet, de általában az esős évszak után, szeptember és november között zajlik. A hímek a párzási időszakban páncéljukkal lökdösik egymást, a győztes párosodhat a nősténnyel.[2] A hímek hosszú utakat is képesek megtenni nőstény után járva. Párzás előtt a hím megpróbálja visszatartani a nőstényt, amivel megsebesítheti, akár meg is ölheti. Egy párzás negyedórán át tart, és napjában többször is párosodnak. Közben a hím rekedten röfög.
A tojásrakás a párzás után egy hónappal kezdődik. A nőstény a tojásrakás előtt egyre kevesebbet táplálkozik, majd megfelelő helyet keres a tojásrakáshoz. Először négy-öt gödröt is kiás, mielőtt dönt as fészek végleges helyéről. Körülbelül 60 cm átmérőjű és 7–14 cm mély gödröt ás, ebbe rakja 15-30, néha ennél is több, fehér, gömbölyű tojását, nagyjából három percenként egyet, végül betemeti a fészket. Egy évben akár 9 fészekalja is lehet. A 4–6 cm páncélhosszúságú, 40 gramm körüli utódok mintegy 8 hónap után kelnek ki a tojásból, de ez lényegesen hosszabb idő is lehet. Az esős évszak eljövetelekor bújnak elő.[2] Élettartama 50-100 év, de egyes példányok ennél tovább is élhetnek. 1986-ban a legidősebb fogságban élő egyed az egyiptomi Giza Zoological Gardens 54 éves lakója volt.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
A Vörös Listán és a Washingtoni Fajvédelmi Egyezmény II. függelékében veszélyeztetettként szerepel. A sarkantyús teknőst egyelőre nem veszélyezteti közvetlenül a kihalás veszélye, azonban egyes területeken egyedszámuk egyre csökken. Ennek oka elsősorban az élőhelyük elvesztése a túllegeltetés és az elsivatagosodás miatt. Az illegális állatkereskedelem szintén csökkenti vadon élő állományát. Fogságban eredményesen tenyésztik.
Egyéb[szerkesztés]
Egyes afrikai kultúrákban a sarkantyús teknősöket az emberek és istenek közötti közvetítőként tisztelik. Ezért a falvak vezetői házuknál tartják a teknősöket. Egyes törzseknél a sarkantyús teknős az erényt, a boldogságot, a termékenységet és a hosszú életet jelképezi. Éppen ezért ezeken a területeken könnyebb megértetni a lakossággal a természetvédelem jelentőségét.
Képek[szerkesztés]
 |
 |
 |
 |
Sarkantyús teknősök az állatkertekben[szerkesztés]
A sarkantyús teknősök viszonylag könnyen tarthatóak és szaporíthatóak fogságban, habár a magánszemélyeknek gondot okozhat a megfelelő táplálék, hőmérséklet és terület biztosítása. Az idős, termetes példányok kiválóan alkalmasak a látogatók érdeklődésének felkeltésére, ezáltal az élőhelyüket fenyegető veszélyekre és az illegális állatkereskedelemre való figyelemfelhívásra. A CITES zéró kvótát javasol a szabadban született egyedek kivitelére. Mivel mind az állatkertek, mind a magántartók részéről nagy az igény a sarkantyús teknősök tartása iránt, ezért a faj védelme szempontjából fontos, hogy a stabil zárt téri állomány fenntartása. Állatkertekben az egyik leggyakrabban tartott szárazföldi teknős faj. Magyarországon is több állatkertben bemutatják: Budapesten, Debrecenben, Győrött, Jászberényben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Veszprémben.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Manfred Rogner: Schildkröten – Biologie, Haltung, Vermehrung, Eugen Ulmer KG, Stuttgart 2008, ISBN 978-3-8001-5440-1, S. 81
- ↑ a b c Kaplan, Melissa. (1996)African Spurred Tortoises. Reptile and Amphibian Magazine, September/October 1996, pp. 32-45
Források[szerkesztés]
- Alfred Brehm: Az állatok világa - 2. Szárazföldi teknősök (Testudo L.)
- Lambert, M. R. K. (1993): On growth, sexual dimorphism, and the general ecology of the African spurred tortoise, Geochelone sulcata, in Mali. - Chelonian Conserv. Biol. 1(1): 37-46
- Lambert, M. R. K. (1996): On general biology and utilization of the African spurred tortoise, Geochelone sulcata, in Mali, West Africa. - In: B. Devaux (ed.), Proceedings—International Congress of Chelonian Conservation, pp. 112–114. Gonfaron, France: Editions SOPTOM.
- Holger Vetter: "Panther- und Spornschildkröte – Stigmochelys pardalis und Centrochelys sulcata", Schildkrötenbibliothek Band 1, Edition Chimaira, Frankfurt am Main 2005, ISBN 3-89973-501-3
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Spornschildkröte című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben az African spurred tortoise című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. augusztus 20.)
- Képek és videók a sarkantyús teknősről
- Geochelone sulcata - African Spurred Tortoise, angol nyelvű fajleírás.
- Holger Vetter: "Panther- und Spornschildkröte – Stigmochelys pardalis und Centrochelys sulcata", Schildkrötenbibliothek Band 1, Edition Chimaira, Frankfurt am Main 2005, ISBN 3-89973-501-3
