Carrhaei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carrhaei csata
Konfliktus Római-perzsa háborúk
Időpont I. e. 53.
Helyszín Carrhae (a mai Harrán) közelében
Eredmény döntő pártus győzelem
Szemben álló felek
Római Köztársaság Pártus Birodalom
Parancsnokok
Marcus Licinius Crassus  †
Publius Crassus  †
Surena
Szemben álló erők
35 000 légiós
4000 lovas
4000 könnyűgyalogos
9000 lovasíjász
1000 kataphrakt
Veszteségek
20 000 halott
10 000 hadifogoly
4000 sebesült
nagyon csekély
Térkép
Carrhaei csata (Törökország)
Carrhaei csata
Carrhaei csata
Pozíció Törökország térképén
é. sz. 36° 52′ 00″, k. h. 39° 01′ 60″Koordináták: é. sz. 36° 52′ 00″, k. h. 39° 01′ 60″

A carrhaei csata nagy jelentőségű összecsapás volt i. e. 53-ban Carrhae város (a mai törökországi Harrán) közelében a Római Köztársaság és a Pártus Birodalom seregei között. Az ütközetben a pártus Surena megsemmisítő vereséget mért a Marcus Licinius Crassus vezette római seregre. Maga Crassus is életét vesztette.

Előzmények[szerkesztés]

I. e. 55-ben Crassus és Pompeius voltak Róma konzuljai. Ekkor már létezett, és gyakorlatilag ellenőrizte a Római Birodalmat Iulius Caesar, Crassus és Pompeius triumvirátusa. A triumvirek közt is vetélkedés folyt, és Crassus, aki legutóbb csaknem 20 évvel korábban tett szert hadi dicsőségre, amikor legyőzte Spartacus rabszolgaseregét, újabb babérokat akart szerezni. Úgy döntött, hogy a Pártus Birodalom ellen intéz támadást. A senatus sok tagja megpróbálta erről lebeszélni, de Caesar és Pompeius mellé álltak.

Crassus i. e. 55. végén érkezett Szíriába. A szíriai hellén települések és II. Artavaszdész örmény király támogatásával egyenesen a Pártus Birodalom központi területei ellen indult, ahelyett, hogy az örmény hegyekből intézett volna támadást a partusok ellen.

A csata[szerkesztés]

Partus bronzszobor, a feltételezések szerint a carrhaei győztes Surenát ábrázolja

A pártus sereg számra kisebb volt, de nagy értéket jelentett benne az 1000 nehéz fegyverzetű páncélos cataphractarius lovas és az akkor megszokottnál erősebb perzsa-pártus íjakat használó 9000 lovas íjász, akik megbontották a római légiók csatarendjét. Az íjászok nyílzáport zúdítottak a nehéz páncélzatú (Lorica segmentata) római gyalogosok tömött alakzataira. Az összetett íjakból kilőtt nyilak a rómaiak döbbenetére a páncélt is átfúrták, nagy veszteségeket okozva. A pártusok tevéket alkalmaztak a nyílutánpótlás biztosítására. Crassus légiói felmorzsolódtak.

A csatát megelőzően Crassus előreküldte lovasságát, hogy felmérje a terepet, őket azonban meglepték és lerohanták a kataphrakták. Emiatt Crassusnak a csata folyamán nem maradt lovassága, amely megzavarhatta volna a támadó parthus lovas íjász csapatokat. A rómaiak megpróbáltak támadást intézni az íjászok ellen, azok azonban színleg visszavonultak, miközben újabb nyílzáporokat zúdítottak a rohamozókra. (Ez a pártus lövés néven ismertté vált haditaktika, amelyhez hasonlót gyakran alkalmaztak a későbbiekben is a lovasnépek, köztük a magyarok is.)

Hogy úrrá legyenek a helyzeten, a rómaiak a bevett teknősbéka alakzatba tömörültek. Ezt azonban a cataphractareiusok az íjászok támogatása mellett folyamatosan rohamozták. A nagy scutum pajzsok némi védettséget adtak a légiósoknak, a nagy nyomás alatt azonban nem tudták tartani az alakzatot.

A csata után[szerkesztés]

A carrhaei csata a Római Köztársaság történetének egyik legsúlyosabb vereségével zárult. A harcban megölték Crassus egyik fiát, Publiust és a fejét lándzsára tűzték, hogy a légiósok jól láthassák. A csata után magát Crassust is megölték és lefejezték. A legenda szerint előtte meg is kínozták, mégpedig úgy, hogy olvasztott aranyat öntöttek a torkába, kigúnyolva pénzhajhászását (de ez valószínűleg inkább a rómaiak ellenségei terjesztette rémhír volt inkább, mint tény). Plutarkhosz azt is megemlíti, hogy a pártusok a hadifoglyok közül kikeresték a Crassushoz leginkább hasonlítót, női ruhába öltöztették és végighurcolták egész Pártián hogy mutogassák. A pártus hadsereg egy másik része legyőzte az örményeket és megszállta országukat. Surena nagy győzelme azonban felkeltette a parthus király féltékenységét és elrendelte a hadvezér kivégzését. Surena halála után II. Orodész maga vette kezébe a hadsereg parancsnokságát és egy sikertelen hadjáratot vezetett Szíriába.

Gaius Cassius Longinus, Crassus legatusa, tízezer túlélő katonát visszavezetett a csatatérről Szíriába, ahol két évig proquaestorként kormányzott, kivédve II. Orodész támadásait. Végül legyőzte a parthusokat, kiérdemelve Cicero dicsérő szavait. Cassius később kulcsszerepet játszott Iulius Caesar meggyilkolásában i. e. 44-ben.

Következményei[szerkesztés]

A rómaiak komoly erkölcsi vereségként és rossz előjelként élték meg, hogy a pártusok elragadták a légiók aranysasait (aquila). A következő generáció nagy diplomáciai erőfeszítéseire volt szükség, hogy a parthusok visszaszolgáltassák őket, és amikor ez sikerült, ez komoly, katonai győzelemhez hasonlóan ünnepelt sikert jelentett Augustus számára.

A csata egyik váratlan, de fontos következménye volt, hogy elindította a keleti selyem beáramlását Európába. A csatából megmenekülő légiósok arról számoltak be, hogy a parthusoknak furcsa, ragyogó anyagból készült zászlóik voltak. E beszámolók nyomán a Római Birodalomban gyorsan nőtt a selyem mint áru iránti érdeklődés és kereslet, így a Kínából induló selyemkereskedelmi útvonalak meghosszabbodtak egészen Nyugat-Európáig. Megszületett a selyemút, a történelem egyik leggazdagabb kereskedelmi útvonala.

A csata nyomán kerülhettek először közvetlen kapcsolatba a rómaiak és a kínaiak. Plinius szerint a carrhaei csata után a pártusok tízezer római hadifoglyot Margiana szatrapiába küldtek, hogy birodalmuk keleti határainak védelmében vegyenek részt. A kínai Han-dinasztia később elfoglalta ezt a területet, és még ma is vannak Kínában olyanok, akik a római legionariusok leszármazottjainak mondják magukat.

A csata legfontosabb következménye az volt, hogy siettette a Római Köztársaság bukását és a császárság felemelkedését. Megszűnt a triumvirátus és az erőegyensúly. Crassus és Caesar lánya, Pompeius felesége, Iulia halálával a Caesar és Pompeius közti kötelékek meggyengültek. A két vezető közt vetélkedés kezdődött, ami polgárháborúba torkollott és elvezetett az egyeduralom kialakulásához.

Ókori beszámolók[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]