Byung-Chul Han

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Byung-Chul Han
Született 1959 (62 éves)[1][2][3][4][5]
Szöul[6]
Állampolgársága dél-koreai
Foglalkozása
  • író
  • filozófus
  • egyetemi oktató
Iskolái
  • Korea University
  • Albert Ludwig Egyetem, Freiburg
Kitüntetései Salzburg State Prize for Future Research (2016)
Filozófusi pályafutása
Iskola/Irányzat hegelianizmus, dekonstrukció
Érdeklődés kiégési szindróma, depresszió, internet, közösségi média, szeretet, politikafilozófia, hatalom, vallás, erőszak

Byung-Chul Han, születési nevén Han Bjongcshol (hangul: 한병철handzsa: 韓炳哲, RRHan Byeong-cheol?Szöul, 1959 –) dél-koreai születésű svájci filozófus, kultúrteoretikus. A Berlin Művészeti Egyetem professzora volt, alkalomszerűen továbbra is tart ott kurzusokat.

Élete és munkái[szerkesztés]

Byung-Chul Han a Korea Universityn, Szöulban tanult kohászatot,[7] mielőtt az 1980-as években Németországba költözött, hogy Freiburgban és Münchenben filozófiát, német irodalmat és katolikus teológiát tanuljon. Doktori fokozatát 1994-ben szerezte Freiburgban.

2000-ben a Bázeli Egyetem Filozófiai Tanszékén habilitált. 2010-ben a Karlsruhe University of Arts and Design tanszéki tagja lett, ahol érdeklődési területei a 18., 19. és 20. század filozófiája, etika, társadalomfilozófia, fenomenológia, kultúraelmélet, esztétika, vallás, médiaelmélet és interkulturális filozófia voltak. 2012 óta filozófiát és kulturális tanulmányokat tanít a Berlini Művészeti Egyetemen, ahol az újonnan alapított Studium Generale általános tanulmányi programot irányítja.[8]

Tizenhat könyv szerzője, amelyek közül a legutóbbiak olyan jelenségeket vizsgálnak, melyeket ő a „kiégés társadalmának” (The Burnout Society / Müdigkeitsgesellschaft ), az „átlátszóság társadalmának” (Transparenzgesellschaft ) nevez. Foglalkozik továbbá a shanzhai neológ koncepciójával, amelynek célja a kortárs kínai kapitalizmus gyakorlatában tapasztalható dekonstrukció formáinak azonosítása.

Han jelenleg készülő munkája az átlátszóságra, mint a neoliberális piaci erők által létrehozott kulturális normára összpontosít, amely alatt egyfajta önkéntes, a pornográfiával határos önközlésre irányuló kielégíthetetlen hajtóerőt ért. Han szerint az átlátszóság követelménye a nyitottság totalitárius rendszerét kényszeríti ki, miközben más társadalmi értékeket, például a szégyent, a titoktartást és a bizalmat károsítja.[9]

A közelmúltig visszautasította a rádió- és televíziós interjúk adását, valamint a nyilvánossággal ritkán közöl bármiféle életrajzi és személyes adatot, ideértve születési idejét is.[10]

Gondolatai[szerkesztés]

Han írásainak nagy részét az emberi szubjektum számára a késő kapitalizmus gyors ütemű, technológia által meghatározott helyzetében adódó tapasztalatokra való reflektálás jellemzi. Könyveiben e szituációt annak különféle megjelenési formáira tekintettel, a szexualitást, a mentális egészséget (különösen a kiégést, a depressziót és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart), az erőszakot, a szabadságot, a technológiát és a népi kultúrát vizsgálva tárja fel.

A kiégés társadalmában (eredeti német címe: Müdigkeitsgesellschaft) a mai társadalom jelenlegi állapotát olyan patologikus, pszichológiai zavarokkal leírható tájként ábrázolja, amit a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a borderline személyiségzavar és a kiégési szindróma (burnout) jellemeznek. Úgy véli, ezek nem „fertőzések”, hanem „infarkciók”, melyeket nem az emberek immunológiájának negativitása, hanem a pozitivitás mértéktelenné válása okoz.[11] Han szerint a bukás elkerülésére irányuló magatartás, továbbá a kitartás követelményének való engedelmeskedés, valamint a hatékonyságra való törekvés következményeként egyidejűleg válunk áldozattá és elkövetővé, ezzel az elszigetelődés, az önkizsákmányolás és az összeomlás örvényébe sodródunk. „Amikor a termelés immateriális, mindenki eleve rendelkezik saját termelési eszközeivel. A neoliberális rendszer többé már nem az eredeti értelemben vett osztályrendszer. Nem olyan osztályokból áll, amelyek kölcsönös ellenérzést táplálnak egymás iránt. Ez magyarázza a rendszer stabilitását.”[12] Han azt állítja, hogy a szubjektumok önkizsákmányolóvá válnak: „Ma mindenki kizsákmányolt munkás a saját vállalkozásában. Így az emberek egy személyben urak és rabszolgák. Még az osztályharc is önmagunk ellen folytatott belső küzdelemmé alakult át.”[12] Az egyén „teljesítmény-alattvalóvá” vált; nem leigázott „alávetett”-ként tekint magára, „hanem inkább projektként: Állandóan átformálni és újra feltalálni magunkat”, ami „az erőszak és kényszer egy formáját jelenti - valójában még hatékonyabb leigázottság és alávetettség”. A magát idegen és külső korlátoktól mentes projektként elgondoló Én most belső korlátok és kényszerek alá rendeli önmagát, amely a megszállott teljesítménykényszer és optimalizálás formáját ölti."[13]

Az Agonie des Eros (Erósz agóniája) a Kiégés társadalmában és az Átlátszóság társadalmában kifejtett gondolatait viszi tovább, e két korábbi munkájának eredményeit a vágy és a szerelem jelenségének kutatására alkalmazza. Lars von Trier Melankólia című filmjében megjelenő karakterek elemzése alapján – amelyet a depressziós állapot és az azzal való küzdelem ábrázolásának tekint – egy olyan társadalom képét vázolja fel, melyet növekvő mértékben dominál az ön-referencia és a nárcizmus. Diagnózisa a vágy elvesztésére, a „másik”, az idegen, a nem-önmagunk iránt való odaadás képességének eltűnésére is kiterjed. Ezen a ponton az alanyok kizárólag önmaguk körül forognak, miközben képtelenek kapcsolatokat építeni. E társadalmi változás a szerelmet és a szexualitást is áthatja: a szerelem, az erotika és a vágy helyét a szex és a pornográfia, a magamutogatás és az (ön)prezentáció veszi át. A túláradó pozitivitás és ön-referencia a konfrontáció eltűnéséhez vezet. A gondolkodás – állítja Han – a „járatlan úton”, a még-meg-nem-értett iránti vágyon alapul. Mivel a gondolkodás szoros kapcsolatban áll Erósszal, így „Erósz agóniája” egyben a „gondolkodás agóniája” is. Nem szükséges, hogy minden a megértés és a „kedvelés” tárgya legyen, nem kell mindent hozzáférhetővé tenni.

Az összeomlás szélén lévő társadalom elemzését, melyet A kiégés társadalmában kezdett, az Az erőszak topológiájában (Topologie der Gewalt) folytatja. Az erőszak és az individualitás kapcsolatára fókuszálva kifejti, hogy az erőszak eltűnésével kapcsolatos széleskörűen osztott feltételezések ellenére az csak a megjelenési formáját tekintve változott, és most sokkal szofisztikáltabban működik. Az erőszak manifeszt jelenlétét egy névtelen, deszubjektivált, szisztémás működés váltja fel, amely nem fedi fel magát, mivel összeolvad ellentétével – a szabadsággal. Ezt a témát tovább tárgyalja a Pszichopolitikában, ahol Sigmund Freud, Walter Benjamin, Carl Schmitt, Richard Sennett, René Girard, Giorgio Agamben, Deleuze / Guattari, Michel Foucault, Michel Serres, Pierre Bourdieu és Martin Heidegger gondolatai nyomán fejleszti ki saját erőszak-koncepcióját. Han dolgozatának központi eleme az az elképzelés, hogy az erőszak „negatív” és „pozitív” formában mutatkozik (megjegyzés: ezek nem a kifejezésekre vonatkozó normatív ítéletek): a negatív erőszak annak nyíltan fizikai megnyilvánulása (a háború, kínzás, terrorizmus, stb.), a pozitív erőszak a „túlteljesítés, túltermelés, a kommunikáció túláradása, hiper-figyelem és hiperaktivitás módján van jelen”. „Az erőszak pozitivitása – figyelmeztet Han – végzetesebb lehet, mint a negatív formája. A fertőzés, az invázió és a beszivárgás utat engedett az infarkció jelenségének.”[14]

Témái[szerkesztés]

Han műveiben a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar, a Borderline személyiségzavar, a kiégési szindróma, a depresszió, a kimerültség, az internet, a szeretet, a popkultúra, a hatalom, a racionalitás, a vallás, a szociális média, a szubjektivitás, a fáradtság, az átlátszóság és az erőszak témáiról értekezik.

Recepció[szerkesztés]

A kiégés társadalma hamarosan 11 nyelven érhető el.[15] Számos dél-koreai lap 2012 a legfontosabb könyvének szavazta meg.[16] 2017-es Pszichopolitika: neoliberalizmus és az új hatalmi technológiák című könyvét a The Guardian kritikájában pozitívan értékelte,[17] míg a Hong-Kong Review of Books dícséretében így fogalmaz: „szinte aforisztikusan tömör, írói stílusa sikeresen alakít komplex gondolatokat olvasható és meggyőző prózává”, miközben megjegyzi, hogy „időnként kényelmetlenül grandiózus állításokat tesz (pld.: »A neoliberalizmus a Like kapitalizmusa«), ami jól mutatja a leleményesség és az önelégült szlogenálás közötti vékony határvonalat.”[18] Az LA Book Review „jelenünk legjobb filozófus-jelöltjének” nevezi.[19]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Byung-Chul Han című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 13.)
  2. Digital Library for Dutch Literature (DBNL) (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. LIBRIS. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Munzinger-Archiv (német nyelven)
  5. Korean Authority File (koreai nyelven)
  6. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  7. [책과 지식 『피로사회』 저자 한병철, 도올 김용옥 만나다]”, JoongAng Ilbo, 2013. március 24. (Hozzáférés ideje: 2018. május 30.) 
  8. Studium Generale
  9. Klarheit schaffen. der Freitag, 2012. június 7. (Hozzáférés: 2012. június 9.)
  10. Play more and work less: A visit with Byung-Chul Han in Karlsruhe. Sign and Sight, 2011. július 25. (Hozzáférés: 2012. június 9.)
  11. '새 대통령에게 선물하고 싶은 책' 1위 철학자 한병철의 '피로사회'”, Kyunghyang Shinmun, 2012. november 29.. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2019. május 2.) 
  12. a b Han, Pszichopolitika (2017), p. 13.
  13. Han: Pszichopolitika (2017), p. 21.
  14. Press: Topology of Violence (angol nyelven). The MIT Press. (Hozzáférés: 2019. január 9.)
  15. Translations
  16. 2012년 미디어 선정 올해의 책. Aladin Books. (Hozzáférés: 2018. május 30.)
  17. Jeffries. „Psychopolitics: Neoliberalism and New Technologies of Power by Byung-Chul Han – review”, The Guardian, 2017. december 30. (Hozzáférés ideje: 2019. január 9.) (angol nyelvű) 
  18. Hamilton: Psychopolitics (angol nyelven). HONG KONG REVIEW OF BOOKS 香港書評, 2018. május 16. (Hozzáférés: 2019. január 9.)
  19. West: Media and Transparency: An Introduction to Byung-Chul Han in English. Los Angeles Review of Books. (Hozzáférés: 2019. január 9.)