Bukó viharmadárfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Bukó viharmadárfélék
Evolúciós időszak: Kora - középső miocén? - jelen
Perui bukóhojsza (Pelecanoides garnotii)
Perui bukóhojsza (Pelecanoides garnotii)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Aequornithes
Csoport: Austrodyptornithes
Rend: Viharmadár-alakúak (Procellariiformes)
Fürbringer, 1888
Család: Bukó viharmadárfélék (Pelecanoididae)
Gray, 1871
Nem: Pelecanoides
Lacépède, 1799
Szinonimák
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Bukó viharmadárfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Bukó viharmadárfélék témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Bukó viharmadárfélék témájú kategóriát.

Pelecanoides georgicus
Pelecanoides urinatrix

A bukó viharmadárfélék (Pelecanoididae) a madarak (Aves) osztályába és a viharmadár-alakúak (Procellariiformes) rendjébe tartozó család, melyben csak 1 madárnem és 4 élő faj van.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Déli-óceánon, Peru és Chile területén fordulnak elő. A tűzföldi bukóhojsza és a barnahátú bukóhojsza mindig a tengerpart közelében élénk, míg a másik két faj a nyílt vízen.

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhosszuk 18–25 centiméter, szárnyfesztávolságuk 30–38 centiméter, testsúlyuk 86–185 gramm. Kisméretű madarak, rövid csőrrel és lábakkal. Tollazatuk szürke, barna és fehér.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárazföldre csak éjszaka mennek, nappal a vízen vannak. Táplálékuk rákokból és kis halakból áll. A hullámok fölött röpködnek, mielőtt a vízbe bukjanak.[1] Táplálékukat búvárkodással szerzik, nagy mélységekbe is le tudnak menni és néhány percig a víz alatt tudnak maradni.

Szaporodásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több ezer páros telepekben fészkelnek tengerpartokon. Fészekaljuk 1 tojásból áll, melyen a szülők 7–8 hétig kotlanak.

Rendszertani besorolásuk és kifejlődésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A viharmadár-alakúak körében végzett egyes fejlődéstörténeti kutatások szerint, a bukó viharmadárfélék nem alkotnak külön családot, hanem részei a viharmadárfélék (Procellariidae) családjának. Emiatt a közeljövőben átrendezés történhet.[2]

E tengeri madarak kifejlődését és rendszerezését ezidáig, csak nagyon keveset tanulmányozták. A történelem során több állományt is külön fajként írtak le, bár meglehet, hogy többségük - néhány kivétellel -, csak alfajok lehetnek. A történelem előtti ősmaradványok, csak töredékesen kerülnek elő. Nemrég a legősibb képviselő a Pelecanoides cymatotrypetes volt; ezt az ősmadarat a dél-afrikai köztársasági Langebaanwegnál találták meg, és körülbelül a kora pliocén korszakban élhetett. Habár ez a fosszilis madár igen közeli rokona lehetett a mai fajoknak, manapság Afrika déli vizein nem élnek bukó viharmadárfélék.[3]

2007-ben Új-Zélandon rábukkantak egy felkarcsontra (humerus); ez a csont az úgynevezett Pelecanoides miokuakához tartozott, mely körülbelül a kora és középső miocén korszakokban élhetett. Az eddigi kutatások szerint az összes ma élő madarak közül, ez a fosszilis madár a bukó viharmadárfélékhez hasonlít a legjobban, bár az új jellegű megjelenése kevésbé meghatározott.[4]

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A családba az alábbi 1 madárnem és 4 élő faj tartozik:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Olson, S.L. (1985) Pelecanoididae in Farner, D.S.; King, J.R. & Parkes, Kenneth C. (eds.): Avian Biology 8: 79–238. Academic Press, New York.
  2. Christidis, Les. Systematics and taxonomy of Australian Birds. Collingwood, Vic: CSIRO Publishing, 81–82. o (2008). ISBN 978-0-643-06511-6 
  3. Olson (1985)
  4. Worthy, Trevor (2007.). „Miocene waterfowl and other birds from central Otago, New Zealand”. Journal of Systematic Palaeontology 5 (1), 1–39. o. DOI:10.1017/S1477201906001957. ISSN 1477-2019.  
  5. BirdLife International: 'Pelecanoides garnotii'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  6. South Georgia Diving Petrel. Polar Conservation. (Hozzáférés: 2011. június 5.)
  7. BirdLife International: 'Pelecanoides magellani'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  8. Common Diving Petrel (Pelecanoides urinatrix). Internet Bird Collection. (Hozzáférés: 2011. június 5.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Diving petrel című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Olson, Storrs L.. Section X.H.3. Pelecanoididae, Avian Biology. New York: Academic Press, 79–238. o (1985) 
  • Képek az interneten a családba tartozó fajokról
  • Tableaux méthodiques des Mammiferes et des Oiseaux. p.13
  • Scofield, R.P.; Hiller, N.; Mannering, A.A. 2006: A FOSSIL DIVING PETREL (AVES: PELECANOIDIDAE) FROM THE MID-MIOCENE OF NORTH CANTERBURY, NEW ZEALAND. 20: 65-71. ISSN: 0370-3878