Budinok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Budinoszok szócikkből átirányítva)
A budinok és szomszédaik lakóhelye Hérodotosz leírása szerint

A budinok (βουδίνοι) népéről elsőként Hérodotosz tudósít az i. e. 5. században. Nevezettek – történetírónk állítja – vörös hajúak és kék szeműek voltak. Földjüket, leírása szerint, „benövi egészen mindenfajta fákból álló erdő”. A budinok pásztorkodással, vadászattal és halászattal stb. tartották fenn magukat.

Országuk Kelet-Európában, észak felé, a szauromaták lakóhelyén túl keresendő. Nevezett nép birtokai a Tanaisz (Don) bal partján, az Azovi-tenger (Maiotisz) öblétől észak felé tizenöt napi járóföldnek (400–450 km) megfelelő területet foglaltak el.

A budinokat – az életszerű leírás ellenére – egy időben mesebeli népnek is tekintették. Olykor pedig a permiek csoportjához tartozó udmurtokkal és komikkal stb. azonosították őket. Hivatkoztak Hérodotosz leírására, illetve ama tényre, miszerint nevezett népek képviselőinek megjelenése általánosságban megfelel a szóban forgó leírásnak. S hozzátették még: arcuk és szemük színét a budinok a szomszédos szauromatákkal való keveredésnek köszönhetik.[1] A budinok és a permiek azonosságát a mondottakon kívül más körülmények nem igazolják, és a szauromatákkal történt keveredés is – bár hihetőnek tűnik – egyelőre csupán feltevés.

A nép és országa[szerkesztés]

A budinok birodalma nagyjából megegyezik ama tartománnyal, melyet a mordvinok lakóhelyeként ismerünk a Volga középső szakaszánál. A helyben lakók és a görög gyarmatvárosokból elűzött kereskedők – mondja Hérodotosz – együtt élnek a budinok Gelónosz (Γελωνος) nevű fővárosában. A hellének neve pedig gelónok (gelónoi: γελωνοι); nyelvük félig szkíta, félig görög. A várost fából építették, falainak hosszúsága a korabeli feljegyzések szerint minden oldalon harminc sztadion (kb. 5500 m). A településen szentélyeket is emeltek a görög istenek tiszteletére.

Hóman Bálint a budinokról az alábbiak szerint nyilatkozik:

„A Dnyeszter és Bug felső folyása mentén, a mai Volhyniában, a földműves szkíták szomszédságában lakó neurok – az orosz szlávok ősei – »Dareiosz szkíta hadjárata előtt egy emberkorral«, vagyis a Kr. e. 6. század elején – »állítólag a kígyók elszaporodása miatt a budinok földjére mentek lakni«. Megmozdulásuk igazi okát könnyű megállapítanunk: a kelták vándorlásaik során ez időben érkeztek meg a Szudéták vidékére, s az Elba-Odera vidékén élő szlávokat részben uralmuk alá vetették, részben elköltözésre kényszerítették. A lassan keletre húzódó szlávság legkeletibb ágazata a Visztula vidékéről a Bug-Dnyeper közére érve az ott lakó másfajta budinokat is kiszorította hazájukból. Hérodotosz később egy másik tájon lakó hasonló nevű népről beszél. Előadása szerint a Volga-menti füves mezőségen »a Maiotisztól háromnapi járóföldre keletre, s onnét háromnapi járóföldre északra kezdődik a szarmaták szállásföldje, mely észak felé a Maiotisztól tizenöt napi járóföldre«, tehát körülbelül Szaratov vidékéig terjedt. Ezektől északra – valahol az Oka–Szura–Volga közén, a mordvinok mai földjén – »lakik a világoskék szemű és rőt hajú budinok nagy és népes nemzete. Országukban van a fából épített Gelonosz város (Penza vagy talán Szaratov?), (…) hol a házak és templomok is fából vannak, s a görög istenek görög módra berendezett szentélyeik állnak különböző istenképekkel…, mert a gelónok tulajdonképpen görögök, akik a kikötőkből kiszorítva telepedtek a budinok közé. Ezek félig szkíta, félig görög nyelven beszélnek. A budinok más nyelvet használnak, mint a gelónok. Életmódjuk sem ugyanaz. A budinok bennszülött nomádok, s az itt lakók közül csak ők eszik a fenyőtobozt. A gelónok pedig földművelők, kenyeret esznek, kertjeik vannak, és sem alakra, sem színre nem hasonlítanak azokhoz«. A görögök – Hérodotosz itt nyilván Hékataioszra céloz – mégis gelónoknak hívják a budinusokat is, de helytelenül. »Egész földjük sűrű erdővel van tele, a legnagyobb erdőben van egy nagy és széles tó, s körülötte mocsár és nádas. Ebben fogják a vidrát, a hódot és más négyszögletes arcú vadakat, melyeknek a bőrét bundáik szegélyére varrják.«”Ősemberek, ősmagyarok. Az ősmagyarok vándorlásai és régi élettársai.

Hóman Bálint itt szlávokat emleget, az ókorban azonban szláv népekről még nemigen beszélhetünk. Ráadásul nem tudjuk megmondani, szerzőnk kiket emleget e helyen másfajta budinok néven. A budinok pedig nyilván nem a fenyőtobozt, hanem a fenyőmagot fogyasztották. Ókori szerzők, talán tévedés okán, tetűvel táplálkozóknak (phtheirotrageouszi: φθειροτραγέουσι) is nevezték a budinokat.[2] Meglehet, a fenyők magját vélték tetűnek.

Vékony Gábor feltevése[szerkesztés]

A juhnovoi műveltség népessége az ókorban a Gyeszna, illetve a Szejm völgyében lakott

Vékony Gábor a permieket az i. e. 6–4. században a Donyec és a Gyeszna folyó között honos népességgel, a juhnovói műveltséggel kapcsolja össze. A szóban forgó népesség régészeti hagyatékában görög orsókat is találtak, s ez Vékony szerint valószínűleg többet jelent szokványos kereskedelmi kapcsolatoknál. A görög köles (kenkhrosz: κενχρος, többes számban kenkhroi: κενχροι) szó – mondja Vékony – talán a görögök révén került a permi nyelvbe, onnan pedig a magyarba. Az udmurt (votják) kengir, kenyir (dara, darakása, derce) kifejezés a magyarban kenyér alakot öltött.

Hérodotosz leírása szerint a thüsszageták földjéről négy folyó igyekszik a Maiotisz felé, ezek – keletről nyugat felé haladva – a Lükosz (Λυκος: Urál), az Oarosz (Οαρος: Volga), a Tanaisz (Ταναις: Don) és a Hürgisz vagy Szürgisz (Υργις, Συργις: Donyec). (Az Urál folyó és a Volga valójában a Kaszpi-tengerbe szállítja vizét, jeles történetírónk idejében azonban a földrajztudomány még gyermekcipőben járt.)

Vékony szerint a Hérodotosz által megnevezett folyók – nyugatról kelet felé haladva – a következőképpen azonosíthatók:

  • A Donyec felső folyása az Oszkol torkolatáig;
  • Az Oszkol és a Donyec az Ajdar torkolatáig;
  • Az Ajdar és a Donyec a Donig;
  • A Don.

Amennyiben eszerint próbáljuk azonosítani a budinok lakóhelyét – közli Vékony –, akkor leginkább a Felső-Donyec mentén, Harkov vidékén, esetleg a Szula folyó mellett, Romni település környékén kellene keresnünk a népet. A régészeti adatok szerint e vidék az ókorban a hódvadászat egyik központja volt, a budinok pedig, tudjuk Hérodotosztól, vidrára és hódra vadásztak.[3]

Vékony Gábor nehezen hihető feltételezéseinek ellentmondanak a tények, illetve az ókori tudósítások.[4]

Vékony előterjesztése a Hérodotosz által felsorolt kelet-európai folyók azonosításával kapcsolatban teljességgel ellentmond az ókori szerző leírásának. A budinok lakóhelyére vonatkozó megállapítása nem különben. A budinok Hérodotosz szerint a Volga táján, erdős területen éltek, Vékony ellenben a Poltava vidéki pusztákon, Bilszk környékén keresi őket.

A szakemberek többsége a permieket nem a juhnovoi műveltség népességével azonosítja.[5][6]

Hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap