Budinok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Budinoszok szócikkből átirányítva)
A budinok és szomszédaik lakóhelye Hérodotosz leírása szerint

A Budinoszok vagy budinok talán mitikus ókori nép az i. e. 5. században, amely Hérodotosz szerint igen számos volt, s nomád módra vadászatból és halászatból élt egy mindenféle fában bővelkedő tartományban. E tartomány a szauromatáknak a Tanaisz túlpartján a meotiszi tengertől 15 napi járóföldre fekvő országa mellett terült el, a lakói Hérodotosz szerint tűzszínűek és kékszeműek voltak. Az ország megfelel annak a vidéknek, amelyet a népvándorlás kora óta a mordvinok, cseremiszek és a permiek foglaltak el, vagyis a Volga középső vidékének, hozzávéve a délibb, erdős részt is, a nép maga pedig a permiek csoportjához tartozó votjákoknak és zürjéneknek, akiknek arca és zöme ma is olyanforma színárnyalatot mutat, ami valószínűleg a szomszédos szauromatákkal való keveredés eredménye. A kereskedőhelyeikről elűzött görögöket barátságosan fogadták, akik a területükön megalapították Gelonisz városát, és akiket Hérodotosz gelonokként említ. A város tisztán fából épült, és területe korabeli feljegyzések szerint minden oldalon 30 stadiumnyira terült el. A városban templomokat emeltek a görög istenek tiszteletére, nyelvük félig szkíta, félig görög volt. [1]

A budinok (Βουδίνοι) népéről elsőként Hérodotosz tudósít az i. e. 5. században. Nevezettek – történetírónk állítja – vörös hajúak és kék szeműek voltak. Földjüket, leírása szerint, „benövi egészen mindenfajta fákból álló erdő”. A budinok pásztorkodással, vadászattal és halászattal stb. tartották fenn magukat.

Országuk észak felé, a szauromaták lakóhelyén túl keresendő. A szauromaták birtokai a Tanaisz (Don) bal partján, az Azovi-tenger (Maeotisz) öblétől észak felé tizenöt napi járóföldnek (kb. 400 km) megfelelő területet foglaltak el.

A budinok népét jobbára a permiek csoportjához tartozó udmurtokkal és komikkal azonosítják. Hivatkoznak Hérodotosz leírására, és ama tényre, miszerint nevezett népek képviselőinek megjelenése általánosságban megfelel e leírásnak. A budinok és a permiek azonosságát azonban más körülmények nem igazolják.

A nép és országa[szerkesztés]

A budinok birodalma nagyjából megegyezik ama tartománnyal, melyet a mordvinok lakóhelyeként ismerünk a Volga középső szakaszánál. A helyben lakók és a görög gyarmatvárosokból elűzött kereskedők – mondja Hérodotosz – együtt élnek a budinok fővárosában. A hellének neve pedig gelonok (gelonoi); nyelvük félig szkíta, félig görög. A várost fából építették, falainak hosszúsága a korabeli feljegyzések szerint minden oldalon harminc stadium. A településen templomokat is emeltek a görög istenek tiszteletére.

Hóman Bálint a budinokról az alábbiak szerint nyilatkozik:

A Dnyeszter és Bug felső folyása mentén, a mai Volhyniában, a földműves szkíták szomszédságában lakó neurok – az orosz szlávok ősei – „Dareiosz szkíta hadjárata előtt egy emberkorral”, vagyis a Kr. e. 6. század elején – „állítólag a kígyók elszaporodása miatt a budinok földjére mentek lakni”. Megmozdulásuk igazi okát könnyű megállapítanunk: a kelták vándorlásaik során ez időben érkeztek meg a Szudéták vidékére, s az Elba-Odera vidékén élő szlávokat részben uralmuk alá vetették, részben elköltözésre kényszerítették. A lassan keletre húzódó szlávság legkeletibb ágazata a Visztula vidékéről a Bug-Dnyeper közére érve az ott lakó másfajta budinokat is kiszorította hazájukból. Hérodotosz később egy másik tájon lakó hasonló nevű népről beszél. Előadása szerint a Volga-menti füves mezőségen „a Maiotisztól háromnapi járóföldre keletre, s onnét háromnapi járóföldre északra kezdődik a szarmaták szállásföldje, mely észak felé a Maiotisztól tizenöt napi járóföldre”, tehát körülbelül Szaratov vidékéig terjedt. Ezektől északra – valahol az Oka–Szura–Volga közén, a mordvinok mai földjén – „lakik a világoskék szemű és rőt hajú budinok nagy és népes nemzete. Országukban van a fából épített Gelonosz város (Penza vagy talán Szaratov?), (…) hol a házak és templomok is fából vannak, s a görög istenek görög módra berendezett szentélyeik állnak különböző istenképekkel…, mert a gelónok tulajdonképpen görögök, akik a kikötőkből kiszorítva telepedtek a budinok közé. Ezek félig szkíta, félig görög nyelven beszélnek. A budinok más nyelvet használnak, mint a gelónok. Életmódjuk sem ugyanaz. A budinok bennszülött nomádok, s az itt lakók közül csak ők eszik a fenyőtobozt. A gelónok pedig földművelők, kenyeret esznek, kertjeik vannak, és sem alakra, sem színre nem hasonlítanak azokhoz”. A görögök – Hérodotosz itt nyilván Hékataioszra céloz – mégis gelónoknak hívják a budinusokat is, de helytelenül. „Egész földjük sűrű erdővel van tele, a legnagyobb erdőben van egy nagy és széles tó, s körülötte mocsár és nádas. Ebben fogják a vidrát, a hódot és más négyszögletes arcú vadakat, melyeknek a bőrét bundáik szegélyére varrják.”
Ősemberek, ősmagyarok. Az ősmagyarok vándorlásai és régi élettársai

Hóman Bálint itt szlávokat emleget, e korai időkben azonban szláv népekről még nemigen beszélhetünk. A budinok pedig nyilván nem a fenyőtobozt, hanem a fenyőmagot fogyasztották.

Vékony Gábor feltevése[szerkesztés]

Vékony Gábor a permieket az i. e. 6–4. században a Donyec és a Gyeszna folyó között honos juhnovói műveltség népességével kapcsolja össze. E népesség régészeti hagyatékában görög orsókat is találtak, ami valószínűleg többet jelent szokványos kereskedelmi kapcsolatoknál. A görög köles (kenkrosz, többes számban kenkhroi) szó – mondja Vékony Gábor – talán a görögök révén került a permi nyelvbe, onnan pedig a magyarba. Az udmurt (votják) kengir, kenyir (dara, darakása, derce) kifejezés a magyarban kenyér alakot öltött.

Hérodotosz leírása szerint a thüsszageták földjéről négy folyó igyekszik a Maeotisz felé: a Lükosz (Urál folyó), az Oarosz (Volga), a Tanaisz (Don) és a Hürgisz vagy Szürgisz (Donyec). (Az Urál folyó és a Volga valójában a Kaszpi-tengerbe szállítja vizét, jeles történetírónk idejében azonban a földrajztudomány még gyermekcipőben járt.)

Vékony Gábor szerint a Hérodotosz által megnevezett folyók a következőképpen azonosíthatók: 1. A Donyec felső folyása az Oszkol torkolatáig. 2. Az Oszkol és a Donyec az Ajdar torkolatáig. 3. Az Ajdar és a Donyec a Donig. 4. A Don. Amennyiben eszerint próbáljuk azonosítani a budinok lakóhelyét, akkor leginkább a Felső-Donyec mentén, Harkov vidékén, esetleg a Szula folyó mellett, Romni település környékén kellene keresnünk őket. A régészeti adatok szerint e vidék az ókorban a hódvadászat egyik központja volt, a budinok pedig, tudjuk Hérodotosztól, vidrára és hódra vadásztak.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
  1. Pecz Budini