Buda török kézre kerülése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Buda várának török kézre kerülése. A kép Szejjid Lokman 16. századi krónikájából való.
Buda vára János király halálakor (Johan Siebmacher metszete Nikolaus Meldemann egykorú rajza alapján)

Buda török kézre kerülése a Magyar Királyság fővárosának, Budának az oszmán-török által végrehajtott bevételét jelenti, melyre 1541. augusztus 29-én került sor. A várat majdnem három hónapig ostromolta egy osztrák sereg, amikor július végén megérkezett a szultáni sereg a vár alá és elűzte onnan a németeket. Ezután a török sereg elit egységei, a janicsárok bevonultak a várba, mialatt a katonaság nagy része és a magyar főurak és Izabella királyné a fiával együtt Szulejmán sátrában volt.

Előzmények[szerkesztés]

Magyarországon a mohácsi vész után áldatlan belháború indult Szapolyai János és I. (Habsburg) Ferdinánd között a magyar trónért, melyet az osztrák uralkodó az 1515. évi Habsburg-Jagelló házassági szerződésre hivatkozva akart megszerezni. Szapolyait a török szultán is támogatta, amely Magyarországot eleinte nem akarta államához csatolni teljesen, megelégedett volna a vazallusi függéssel.

1538-ban a felek békét kötöttek Váradon, ennek értelmében Szapolyai halála után Ferdinándra szállt volna a korona. A megállapodást titokban tartották, de mindkét fél egymást akarta kijátszani. Ferdinánd 1539 októberében nyilvánosságra hozta a törökök előtt a váradi békét, de a szultán - mivel az Oszmán Birodalom érdekei úgy kívánták -, hajlandó volt megbocsátani Szapolyai "eltévelyedését".

Szapolyai János magyar király a halála előtt (1540-ben) – annak tudatában, hogy fia született feleségétől, Jagelló Izabellától – megváltoztatta végrendeletét és gyermekét, János Zsigmondot jelölte utódjának.

Buda ostroma[szerkesztés]

A király halála után Ferdinánd Isztambulban érvényesíteni akarta magyar trónigényét, de Fráter György, a király tanácsosa rögvest királlyá tette a csecsemő trónörököst a rákosi országgyűlésen. Ferdinánd nem nyugodott bele, s Erdélybe küldött biztosai kötelezni akarták a rendeket, hogy tegyenek hűséget a Habsburgoknak. Közben Szulejmán is jelezte, hogy kész fegyveresen Magyarországra jönni, hogy megvédje János Zsigmond trónját. Ferdinánd Wilhelm von Roggendorf vezetésével 1541 tavaszán egy 20 ezer fős sereget küldött Buda elfoglalására. A várban volt Izabella királyné és a kisfia. Az asszony megrémült, de Fráter György és Török Bálint kitartott, mert tudták, hogy közel a török sereg. Július 10-én a kb. félszázezer fős szultáni sereg előhada megérkezett a vár alá. Ekkor a várvédők is kitörtek és elűzték von Roggendorfot, s katonái egy részét beszorították a Dunába.

Csellel a várba[szerkesztés]

Augusztus 29-én a szultán sátrába kérette Izabella királynét, a magyar főurakat, Török Bálintot és Fráter Györgyöt a csecsemő királlyal együtt. Közben az őrség java része is kivonult a várból. A sátorban tudatta Izabellával, hogy védnökségébe veszi Budát. Neki és fiának meghagyja a Tiszántúl és Erdély országrészeket, amelyet évi 10 ezer arany fejében kormányozhat. Mialatt a szultán a magyar főurakkal tárgyalt, addig egy nagy csapat janicsár vonult fel a várba. A Szombat-kapun jutottak be, az őrség nem tett semmit, mivel azt mondták, hogy csak meg kívánják szemlélni a várat. A janicsárok összeszedték a fegyvereket, majd eljutottak több kulcsfontosságú pontra. Megszállták a bástyákat és a kijáratokat. Ekkor a katonák is észbe kaptak, de a janicsárok eddigre már kezükben tartották a fontosabb helyeket. Az őrség egy részét megölték, a többit ártalmatlanították. A főbb várfokokra rögvest kitűzték a lófarkas zászlót és Nagyboldogasszony-templom tornyára is.

A vár előtt álló magyar csapatok, Fráter György és a többi főúr is döbbenten szemlélték, hogy Buda török kézre került, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után. Török Bálintot többet senki nem látta Magyarországon, útja a szultán sátrából a Héttoronyba vezetett.

Újabb kudarcok[szerkesztés]

Szulejmán szeptember 22-én Pesten és Budán erős őrséget hagyva vonult vissza a Balkánra. Európa döbbenten állt az eset előtt. A szultán magával vitte Török Bálintot, aki haláláig a Héttoronyban raboskodott. Őt túszként használva akarta zsarolni az erdélyieket. Fráter György is észrevette, milyen hibás úton járt, ezért mindent megtett, hogy Erdély visszakerülhessen a Magyar Királysághoz, ahol már ténylegesen is I. Ferdinánd lett az uralkodó. 1541. december 29-én megkötötték a gyalui egyezményt, melynek értelmében átadták Bécsnek a Szent Koronát, cserébe Izabella visszakapta a Szepességben levő birtokokat, melyek annak idején férjéé voltak.

Ferdinánd egy kb. 40-50 ezer fős osztrák-magyar sereget küldött Buda visszafoglalására. A Pest alá érkező sereg késve, szeptember végén tett kísérletet a város bevételére. A falak ugyan gyengék voltak, de a török védősereg megtartotta azokat. Két hét múlva a keresztények szégyenszemre visszavonultak.

Bizonyossá vált, hogy Ausztria éppúgy nem fogja tudni a törökökkel szemben megvédeni az országot akárcsak Szapolyai János. Ezért a gyalui egyezséget Izabella királyné felmondta, és vállalta a török függőséget, Fráter György pedig a következő évben megszervezte az erdélyi államot. Időközben újabb egyezség született I. Ferdinánddal Erdély átadásáról, ami török támadást eredményezett, ezt Fráter György erdélyi és Ferdinánd osztrák csapatai visszaverték ugyan, de Ferdinánd – aki veszélyes ellenlábasának ítélte Fráter Györgyöt – bérgyilkosokat küldött rá, akik 1551-ben alvinci kastélyában megölték a kancellárt. Ezt követte az 1552. évi török hadjárat, amely Magyarország három részre szakítását eredményezte.

További információk[szerkesztés]

  • Markó László: A Magyar Állam Főméltóságai Szent Istvántól napjainkig életrajzi lexikon, Magyar Könyvklub, Budapest 2000.
  • Csorba Csaba - Estók János - Salamon Konrád:' Magyarország képes története, Magyar Könyvklub, Budapest 1998.
  • R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kor, Magyar Könyvklub, Budapest