Bretzenheim Ferdinánd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Bretzenheim Ferdinánd.jpg

Bretzenheim Ferdinánd (Bécs, 1801. február 10. - 1855. augusztus 1.) a telkibányai porcelángyár megalapítója.

Származása[szerkesztés]

Édesapja, Károly Auguszt (1769. október 24. - 1823. február 27.), a császári hadsereg vezérőrnagya volt, egy régi német nemesi család tagja, Heidecki gróf (graf von Heydeck), Bretzenheim és Wintzenheim földesura, aki 1780-ban birodalmi grófi (Reichsgraf) címet kapott, majd 1789-ben német birodalmi hercegi (Reichsfürst) rangra emelkedett, majd 1790. január 31-én a Pfalz- und Hofgraf címet adományozta neki II. József.

1807-ben (maga az adománylevél 1808. március 24-én kelt) megszerezte az elkobzott Rákóczi-birtok egy részét. Magyarországi birtokait a Landau környéki földekért kapta, amit a császári kamara akart visszaszerezni (ugyanis a német birtokot a Napóleoni háborúk idején, a lunevillei béke értelmében elvesztett földjeiért cserébe kapta a császártól). A két birtok között jelentős értékkülönbség volt, amelyet a hercegnek kellett megfizetnie a kamarának.

Feleségétől négy gyermeke született:

  1. Mária Crescence (Karolina) (1799. november 13. - Pápakovácsi, 1866. augusztus 22.) csillagkeresztes hölgy, Somogyi József (1790-1865) valóságos belső titkos tanácsos felesége[1][2]
  2. Leopoldina (1795-1844), Almásy Lajos (1792-1836) felesége
  3. Ferdinánd, neje Schwarzenberg Mária Karolina, akit 1831. június 27-én vett feleségül
  4. Amália (1802. október 10. - 1874. október 28.) csillagkeresztes és palotahölgy, akinek férjétől, Taaffe Lajostól született fia, Taaffe Ede az Osztrák Császárság miniszterelnöke volt.
  5. Alfonz (1805. december 28. - 1863. december 12.) császári és királyi ezredes és kamarás, benne halt ki a család férfiága (neje: Hoffmann Janka 1823-1866).

Élete[szerkesztés]

Az 1827. évben a 43. törvénycikk értelmében[3] öccsével együtt szerepel az újonnan felvett indigénák sorában, vagyis honosítás révén a magyar arisztokrácia teljes jogú tagjává vált. A honfiúsítás azonban korábban történt, még édesapjuk kapta meg a magyar nemesi címet, csak az ezzel járó adót nem fizette meg és a fiait kötelezték ennek rendezésére. Édesapjuk 1804. november 30-án kapta meg az indigenátusi oklevelet az esküt pedig 1804. december 14-én tette le, ez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy Magyarországon birtokokkal bírjon.

Apja a császári udvarban mozgott, a magyar birtokaival nem sokat foglalkozott. 1823-ban bekövetkezett halála után a magyarországi birtokokat idősebb fiára, Ferdinándra hagyta, Alfonz részére pedig 400.000 forintnyi tőkealapítványt hozott létre. Egybeszervezi a pataki és regéci birtokait Sárospatak központtal. Többnyire Bécsben élt birtokai jövedelméből, közéleti szerepet nem vitt. Az ő idejükben lendült fel újra a bányaművelés, az elhagyott, beomlott aknákat kitisztították, újra üzembe helyeztek addig használaton kívüli területeket. Az így folyó feltárások során találhattak rá a regéci birtokán rejlő kaolinra. Széchenyi István biztatására megalapították Magyarország első porcelángyárát Telkibányán. Az ott talált riolit kaolin azonban nem megfelelő a porcelángyártáshoz csupán az ún. kőedénygyártásához, mely összetevőiben azonos a porcelánnal, csak arányuk eltérő, így nem alkalmas magas hőfokon égetett porcelán előállítására.[4] A kezdeti idők után, Mayer János igazgatósága alatt áttérték az import (cseh) kaolinra, ami jobban megfelelt magas minőségű porcelán gyártásához. Ennek ellenére sokáig egymás mellett gyártottak porcelánt és kőedényeket is.[5]

Az gyár alapításának pontos dátuma nem ismert, általában 1825-öt említenek. Ez a dátum azonban csak a munkálatokra költött összegekről szólnak, illetve olyan összegek kifizetését említik az uradalmi kimutatások, melyek nem az építéstől, hanem az előkészítő munkák megkezdést feltételezik (megfelelő arányú masszák kikeverése).[6] 1827-ben részleges termeléssel, 1829-ben próbaüzemmel próbálkoznak. A rendszeres gyártás 1830-ban indulhatott meg, az első évszámmal jelzett áru 1831-ből való,[7] előbb a Windisgraetz grófok, majd 1954-től az Iparművészeti Múzeum tulajdona.[8] Ezek a díszvázák az ifjú Bretzenheim hercegnek az osztrák miniszter testvérével köttetett házasságának emlékére készültek.[9]

A gyár első igazgatóját, Hüttner Mátyást Bretzenheim 1829-ben szerződteti. Az 1830-as években a gyár virágkorát éri, azonban az évtized végére anyagi gondokkal küszködik. Ennek enyhítésére Bretzenheim herceg kérvényezi a költséges kézi festés helyett a litografiálás bevezetését. Bár ilyen tárgyak létezéséről nem tudunk, különböző jegyzékekben maradtak rájuk utalások.[10] Hüttner után 1841-ben Mayer Jánost kéri fel a gyár vezetésére, akinek bízott tapasztalatában, amit a pápai és herendi gyárakban szerzett.

A forradalmi időszakot Bretzenheim Bécsben tölti, végig ellenséges érzéssel.[11] Kossuthék hazaárulónak nyilvánították, javait összeírták és felbecsülték, egy későbbi elkobzás okán. 1849-től Bretzenheim bérletbe adja a gyárat Mayernek. 1857 és 1860 több bérlője is volt a gyárnak, akik a helyi kaolin fogyásával jelentősebb importra szorultak, ezért növelték a kőedény gyártását a porcelán kárára. Az ötvenes években a gyár hanyatlani kezdett, a rövid ideig bérlő bérlők csak hasznot húztak belőle, de nem fejlesztették. Ebben az időben a gyár Mayer János és Szentiványi Frigyes irányítása alatt áll, és minimum kapacitáson működik.[12] Mikor 1855-ben meghalt Bretzenheim a gyár még kevesebb támogatást kapott. 1860-ban Fideler Gyula kezébe került és az addig „Regécz” jelzést a "Telkibánya" váltotta fel.

A gyár a századforduló vége felé már nem bírja tartani a versenyt az olcsó cseh termékekkel, és utolsó bérlője Wittich Gusztáv 1907-ben bezárni kényszerült.

Özvegye a nyarakat továbbra is a sárospataki uradalomban töltötte[13] és mikor 1875-ben Bécsben elhunyt végakaratának megfelelően Sárospatakon helyezték örök nyugalomra.[14] Mivel házasságukból nem születtek gyermekek, vagyona unokaöccsére Windischgrätz Lajosra (1830-1904) (nővérének Windischgraezt Alfrédné, Sczwarzenberg Eleonórának fiára) szállt.[11] Neki Dessewffy Valériától született fia volt Windischgrätz Lajos herceg (1882–1968), katonatiszt, az 1926. évi frankhamisítási per fő vádlottja.

Források[szerkesztés]

  1. Gyászjelentése
  2. Mindketten a Döbröntei Fájdalmas Szűzről nevezett római katolikus templom nyugszanak ([1])
  3. Kempelen Béla: Magyar nemes családok
  4. Katona Imre: Az első magyar Porcelángyár (Telkibánya), Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1986 (7.oldal)
  5. Katona Imre, 26. oldal
  6. Katona Imre, 20 oldal
  7. Katona Imre, 16.oldal
  8. ˆIparművészeti Múzeum Gyűjteménye
  9. Katona Imre, 24. oldal
  10. Katona Imre, 29. oldal
  11. ^ a b A Bretzenheim család levéltára 12. oldal
  12. Katona Imre, 45. , 49. old
  13. 1864/50. szám
  14. Gyászjelentése