Boileau-Narcejac

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Boileau-Narcejac, a francia bűnügyi regényíró-páros Pierre Boileau (1906. április 28. – 1989. január 6.) és Pierre Ayraud, azaz Thomas Narcejac (1908. július 3. – 1998. június 7.) közösen használt írói álneve.

Életrajzaik[szerkesztés]

Pierre Louis Boileau[szerkesztés]

Párizsban született, szülei Léon és Maria Boileau voltak.[1] Tanulmányai a kereskedelmi pályára készítették fel, de már gyermekkorában nagy rajongója volt a detektívirodalomnak.[2] Több foglalkozása is volt, miközben több novellát is közölt a különböző lapokban. Ezután egy regénysorozatot írt, amelynek főszereplője André Brunel, a különösen nehéz ügyekre szakosodott magándetektív volt. Le repos de Bacchus című regénye 1938-ban elnyerte a rangos Prix du Roman d'Aventures díjat. 1939-ben feleségül vette Josette Baudin-t. A második világháborúban besorozták, 1940 júniusában fogságba esett. Két évet töltött egy hadifogolytáborban, ahol megismerkedett Jean-Paul Sartre-val. Egészségi állapota miatt szabadon engedték,[3] 1942-ben visszatért Párizsba, ahol a Secours National-nál, egy hátrányos helyzetűeket segítő szervezetnél lett szociális munkás. Munkája magában foglalta a börtönök látogatását és a bűnözők kihallgatását is.[4] 1945-ben folytatta írói pályafutását a L’Assassin vient les mains vides című munkával. 1945 és 1947 közt több sikeres rádiós sorozat forgatókönyvét is megírta.

Pierre Ayraud[szerkesztés]

Rochefortban született, családja tengerészettel foglalkozott. Egy gyermekkori balesetben egyik szemét elvesztette, ezért nem tudott tengerészeti vállalkozásba kezdeni.[4] Fiatalon sokat horgászott a Charente-folyón St. Thomas és Narcejec falvak közelében, innen vette írói álnevét is. A bordeaux-i, poitiers-i és a párizsi egyetemeken tanult, irodalomból és filozófiából szerzett diplomát.[5] 1945-ben Nantes-be költözött, ahol a Lycée Georges-Clemenceau filozófia és irodalomtanára lett, e pozícióját 1967-es nyugdíjazásáig töltötte be.[6] Irodalmi pályafutását több más krimiszerző munkáiról készített pastiche-ivel kezdte, amelyeket a Confidences dans ma nuit (1946) és a Nouvelles trusts dans ma nuit (1947) című gyűjteményekben tett közzé. Ugyanebben az időszakban írta első krimijét, a L'Assassin de minuit (1945) című regényt. Narcejac a Terry Stewart álnevet használó Serge Arcouët-tel is együttműködött, amerikai thrillereket utánzó műveket jelentettek meg. Munkáikat John-Silver Lee közös írói álnéven jelentették meg. 1947-ben egy esszét is megjelentetett L’esthétique du roman politier címen. Ez felkeltette Pierre Boileau figyelmét, levelezni kezdtek, végül 1948-ban a Prix du Roman d'Aventures díjátadó vacsoráján találkoztak, ahol Narcejac átvette a díjat La mort est du voyage című regényéért.[7] Két évvel később kezdtek együtt írni, Boileau biztosította a művek cselekményét, Narcejac pedig a mű atmoszféráján és a szereplők jellemzésén dolgozott.

Első közös kötetük, a L’ombre et la proie (1951) Alain Bouccarèje álnév alatt jelent meg (anagramma Boileau-Narcejac-ra), s nagyrészt észrevétlen maradt. Második, Celle qui n'était plus (1952) című regényük hozta el az áttörést számukra, a műből később Henri-Georges Clouzot Ördöngösök (Les Diaboliques) címen thrillerfilmet rendezett. Sikerüket tovább fokozta, amikor Alfred Hitchcock 1958-ban Szédülés (Vertigo) címmel filmet készített D’entre les morts (1954) című regényükből. A szerzőpáros forgatókönyvíróként is tevékenykedett, legismertebb munkájuk Jean Redon Les yeux sans visage című regénye átdolgozása az angol Eyes Without a Face (1960) című horror számára. Et mon tout est un homme című regényük 1965-ben elnyerte a Grand Prix de l’Humour Noir-t. 1964-ban jelentették meg Le Roman policier című, a krimi műfajáról szóló elméleti tanulmányukat.[8]

Az 1970-es években a szerzőpáros engedélyt kapott Maurice Leblanc örököseitől, hogy megírják Arsène Lupin új kalandjait. Sans Atout címmel a fiatalok számára is írtak egy sorozatot, amely egy ifjú detektív kalandjait írta le. Együttműködésük Boileau Beaulieu-sur-Mer-ben bekövetkezett halálával ért véget. Az utolsó regény, amely írásában mindketten részt vettek a J'ai été un fantôme (1989) volt.[9] Narcejac Nizzában bekövetkezett haláláig folytatta az írást, megjelent munkáit továbbra is Boileau-Narcejac név alatt publikálta. Narcejac kétszer nősült, 1930-ban Marie Thérèse Beret-tel, akitől két lánya, Anette és Jacqueline született; második felesége, akit 1967-ben vett el Renée Swanson volt.

Magyarul megjelent műveik[szerkesztés]

  • Az ördöngösök (ford. Rubin Péter; Albatrosz Könyvek, Magvető, Budapest, 1975, ISBN 9632701941)
  • Kamaszok (ford. Szalai Anna; Albatrosz Könyvek, Magvető, Budapest, 1980, ISBN 9632712927)
  • Nőstényfarkasok (ford. Németh István; Albatrosz Könyvek, Magvető, Budapest, 1984, ISBN 9631402223)
  • Holt vizek (ford. Somogyi Pál László; Árkádia, Budapest, 1990, ISBN 9633071453)
  • Szédülés; ford. Szegő Yvette; Pallas Stúdió, Budapest, 1999 (Klasszikus detektívregények) ISBN 9639022934
  • A sötétség arcai; ford. Mihancsik Zsófia; Réz, Bp., 2004 (Vörös-fekete krimik) ISBN 9632168097
  • A menekülő (novella, Éjszakai ügyelet című antológia, Kriterion, Bukarest, 1980)
  • A visszatérés (fantasztikus elbeszélés, Galaktika 44., 1982)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ World Authors, 1950-1970: A Companion Volume to Twentieth Century Authors. H.W. Wilson, 174. o. (1975). ISBN 9780824204297 
  2. ↑ Pierre Boileau-Thomas Narcejac: Biographie. sites.univ-lyon2.fr . (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  3. ↑ GRANDS DETECTIVES. www.grandsdetectives.fr . (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  4. ↑ a b Auiler, Dan.. Vertigo : the making of a Hitchcock classic, First, 28–29. o. (1998). ISBN 0312169159. OCLC 37606191 
  5. ↑ Auteur - Thomas Narcejac. www.bibliotheques.agglo2b.fr . (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  6. ↑ Pierre Ayraud et Thomas Narcejac ne font qu’un ! (francia nyelven). Ouest-France.fr , 2015. augusztus 3. (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  7. ↑ Auteur - Boileau-Narcejac. www.reseaumediaval.fr . (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  8. ↑ Boileau, Pierre. Le roman policier (francia nyelven). Paris: Payot (1964. április 25.). OCLC 2157121 
  9. ↑ Lacassin, Francis. Mémoires : sur les chemins qui marchent. Monaco: Ed du Rocher (2006. április 25.). ISBN 2-268-05989-8. OCLC 421637523 

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Boileau-Narcejac című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Boileau-Narcejac&oldid=26803853”