Bodó Zalán (fizikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bodó Zalán
Született 1919. október 25.
Olasztelek
Elhunyt 1990. április 2. (70 évesen)
Budapest
Foglalkozása fizikus

Bodó Zalán (Olasztelek, 1919. október 25.Budapest, 1990. április 2.) magyar mérnök, fizikus, tudományos kutató, a fizikai tudományok doktora (1957), Kossuth-díjas (1959). Egyike volt a nagy magyar fizikusoknak a diffúz optika történetében.

Életpályája[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányait a Szent István gimnáziumban végezte Budapesten, majd ezt követően a budapesti József Nádor műszaki egyetemen tanult, ahol 1943-ban gépészmérnöki diplomát szerzett. A második világháborút követően az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumában kezdte el tudományos munkáját, ahol a lumineszkálás fizikájával foglalkozó kutató csoport tagja lett. 1946-ban részt vett a Hold-radar-kísérletben, ahol társai voltak Papp György, Simonyi Károly, Pócza Jenő, Csiki Jenő, Tary László, Takács Lajos, Horváth Tibor és Bay Zoltán. 1950-ben a Kutató Laboratóriumot a Távközlési Kutató Intézet vette át. A legnagyobb elismerést a diffúz optika terén vívta ki. 1951-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Bródy Imre díját nyerte el. 1952-ben megjelent Acta Physica Hungarica közleményében, kvantitatív összefüggést közölt a por alakú rétegek szemcsemérete és abszorpciós tényezője, továbbá törésmutatója között. Eredményeit Pécsen a Társulat első magyar fizikus vándorgyűlésén mutatta be.

A Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet megalapítását követően ott folytatta kutatásait és a hazai félvezető fizika alapjait rakta le munkatársaival együtt. Új módszert dolgozott ki a félvezetők kisebbségi töltéshordozói diffúziós hosszának meghatározására, s ezzel 1957-ben fizikai tudomány doktora fokozatot nyert el. 1958-ban Brüsszelben egy világkongresszuson ismertette munkáját, ahol nemzetközileg elismert kutatók, köztük a Nobel-díjas John Bardeen professzor elismerő hozzászólásait is kiváltotta. Az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének megalakulását követően ott folytatta tudományos munkáját, élete végéig. 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki Szigeti Györggyel és Szép Ivánnal együtt, a lumineszkáló anyagok és félvezetők kutatása terén elért eredményeikért, amelyekkel a hazai fénycsőgyártást és a tranzisztor gyártást segítették. 1962 elején tanár lett az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen, ahol megbízták a Kísérleti fizikai tanszék vezetésével. Ez a megbízás 3 évig tartott.

1990-ben Budapesten hunyt el.

Források[szerkesztés]