Benkner-ház
| Benkner-ház | |
 | |
| Település | Brassó  |
| Cím | str. George Barițiu 1–1A |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 15. század |
| Építési stílus | reneszánsz |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | ház |
| LMI-kód | BV-II-m-B-11301 |
| Elhelyezkedése | |
 Benkner-ház
Pozíció Brassó belváros térképén
| |
 é. sz. 45° 38′ 30″, k. h. 25° 35′ 18″45.641750°N 25.588300°EKoordináták: é. sz. 45° 38′ 30″, k. h. 25° 35′ 18″45.641750°N 25.588300°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Benkner-ház témájú médiaállományokat. | |
A brassói Benkner-ház a főtéri Kádársor és a Lópiac sarkán helyezkedik el. A vagyonos és befolyásos Benkner család tagjai számos házat birtokoltak Brassó belvárosában, ám manapság csak ezt az egy épületet ismerik Benkner-ház néven. Déli oldala a Filstich–Plecker-házzal szomszédos.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Bár egyes források egész a 13. századig vezetik vissza a Benkner-családfát,[1] a család első bizonyíthatóan létező tagja a 15. század végén élt Christian Benkner városi tanácsos volt. Christian fia, idősebb Johannes Benkner városi kapitány, majd nyolc éven keresztül városbíró volt; érdemeiért a király kétszer emelte nemesi rangra. Ifjabb Johannes Benkner szintén városbíró volt, Johannes Honterus támogatója és a brassói papírmalom alapítója. A 17–18. században több Benknert említenek városi tisztségviselőként, lelkészként, krónikásként. Az utolsó brassói Benkner 1979-ben hunyt el.[2]
Maga a ház a 15. századból származik.[3] A számadások szerint 1504-ben idősebb Johannes Benkner tulajdona volt; halála után ifjabb Johannes Benkner örökölte, majd 1533-ban és 1539-ben Peter Benkner illetve Michael Benkner tulajdonaként említik.[2] Az 1689-es tűzvész után újjáépítették.
1835–1841 között itt volt a brassói Román Kaszinó (Casina română) kulturális egyesület székhelye.[4] Az 1870-es években a Plecker von Pleckersfeld család birtokába került (ugyanezért Benkner–Plecker-házként vagy Plecker-házként is ismerik), majd később a Schobel von Schobeln család rezidenciája lett.[5][6] 1872-ben, majd az 1980-as években nagyméretű felújításon esett át.[7]
Leírása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Jelenlegi formája 1872-ből származik; reneszánsz jellegét az átépítések ellenére is megőrizte.[5] A romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-m-B-11301 sorszámon szerepel.[8] Az épület sarkán levő kiugró egyedülálló Erdélyben. A kiugró egykoron kecses toronytetőt viselt, azonban ezt az átépítéskor eltávolították, és az 1988-as restauráláskor sem sikerült visszaállítani.[7] A Kádársor másik végén álló Filstich-házat hasonló kiugró és torony díszítette, szimmetrikussá téve a Kádársor két végét, azonban azt már korábban, egy 1827–1828-as újjáépítéskor eltávolították.[9]
Az 1988-as renoválásnál egy lovat ábrázoló szélkakast is el akartak helyezni az épületen (a Lópiac névre utalva), de a hatóságok nem engedélyezték ezt. A ló végül cégérként a Trausch-házra került.[9]
Képek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1870-ben
2017-ben
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Gyárfás Tihamér: Egyéb brassai czimereslevelek. Turul, 3. sz. (1911) ISSN 1216-7258
- 1 2 Nussbächer, Gernot (1988). Johannes Benkner (német nyelven). Bukarest: Kriterion.
- ↑ Jekelius, Erich (1928). Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum. 191. o.
- ↑ Aldea, Vasile (2016). Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International. 461. o. ISBN 9789737706416.
- 1 2 Franke, Arne (2015). Cetăți medievale din sudul Transilvaniei (román nyelven). Bukarest: Eikon. 70. o. ISBN 9786067111309.
- ↑ Philippi, Maja (2006). Kronstadt (német nyelven). Brassó: Aldus. 220. o. ISBN 9789737822154.
- 1 2 Balázs János; Petki Judit (2005). Kő kövön Brassóban (magyar nyelven). Csíkszereda: Brassói Lapok. 125–127. o. ISBN 9739777524.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó)CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link) - ↑ "Lista monumentelor istorice: Județul Brașov" (PDF). Ministerul Culturii. 2015. Hozzáférés: 2017. január 28.
- 1 2 Nussbächer, Gernot (2014). Aus Urkunden und Chronicken. 14 (német nyelven). Brassó: Aldus. 187. és 200. o. ISBN 9789737822802.
.svg){kind=small}