Bejczy Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bejczy Antal
Bejczy Antal
Bejczy Antal
Életrajzi adatok
Született 1930. január 16.
Sinatelep, Magyarország
Elhunyt 2015. június 25. (85 évesen)
Arcadia
Ismeretes mint fizikus
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Budapesti Műszaki Egyetem, Oslói Egyetem, California Institute of Technology
Pályafutása
Szakterület Űrkutatás, robotika
Kutatási terület Űrhajóvezérlés, telerobotika
Tudományos fokozat alkalmazott fizika doktora (1963)
Munkahelyek
Oslói Egyetem egyetemi tanár
NASA Jet Propulsion Laboratory kutatóprofesszor (1969–2001)
Jelentős munkái Marsjáró
Tudományos publikációk száma több mint 170
Szakmai kitüntetések
Jean Vertut-díj (1987), NASA-érem (1991)

Bejczy Antal (Sinatelep (Ercsi), 1930. január 16.Arcadia, Kalifornia, USA, 2015. június 25.[1]) Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt fizikus, űrkutató, a Marsjáró egyik megalkotója.

Ifjúsága[szerkesztés]

Az Ercsihez tartozó Sinatelepen született. Gyermekkorát a mai Besnyő területén, Göböljáráson töltötte, ahol édesapja, Bejczy Jenő főintéző volt. Középiskolába Kalocsára, a jezsuitákhoz járt. 1948-ban osztályelsőként ő mondta a ballagási beszédet, amelynek demokratikus hangvétele miatt egy napra bevitték a rendőrségre. Egyetemre nem mehetett, gyárban helyezkedett el szakmunkásként. Később esti tagozaton a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának hallgatója lett.

Pályája[szerkesztés]

1956-ban elhagyta az országot. Először Norvégiában telepedett le, ott folytatta tanulmányait. Diplomájának megszerzése után három éven át az oslói egyetemen tanított. 1963-ban az alkalmazott fizika doktora lett. 1966-ban – már norvég állampolgárként – NATO-ösztöndíjjal az Amerikai Egyesült Államokban tanult tovább a California Institute of Technology egyetemen. Már ott elkezdett foglalkozni a Marson történő leszállás problematikájával.

1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a világhírű kaliforniai NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatójaként a távoli űrkutatás témáiban. Hajtóművekkel, űrhajóvezérléssel, telerobotikával foglalkozott. E mellett, a St. Louis-i Washington Egyetem robotika tanszékét vezette.

1971-től robotikával és távirányítással foglalkozott. Ő fejlesztette ki a Marsjáró, a Pathfinder űrjárműrobot távirányítási technikáját. 1997-ben mutatkozott be fő műve, a Marsjáró. A Sojourner több héten keresztül küldte az adatokat a Földre arról a körülbelül 100 négyzetméteres területről, amelyet bejárt.

1983-85-ben az Elektronikai és Villamosmérnökök Intézet robotikai és automatizálási bizottságának elnöke volt. 1987-ben közreműködött a robotikai és automatizálási társaság megalakításában. Hat szabadalom és több mint negyven újítás fűződik a nevéhez. Százhetven tudományos cikk szerzője, több könyv szerzője és társszerzője, több tucat tudományos konferencia előadója.

2010. március 20-án ő vette át a külföldön élő magyarok nevében a Magyar Örökség díjat, amelyet "a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel", tehát a magyar űrkutatók közössége kapott.

Kitüntetései[szerkesztés]

  • Elektronikai és Villamosmérnökök Intézetének fellow grade-je (1987)
  • Millenniumi érem (2000)
  • Robotikai és automatizálási-díj (2008)
  • Jean Vertut-díj (1987)
  • NASA-érem (1991)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]