A Bedford hercege főnemesi cím az angol főnemességben összesen hatszor került létrehozásra, öt különböző személy számára. Utoljára John Russell, VIII. Henrik és VI. Eduárd tanácsadója 1551-ben kapta meg a Bedford grófja címet, majd leszármazottja, az ötödik gróf, William Russell, 1694-ben – az angol forradalom után – Bedford hercegévé lett emelve. A Russell család jelenleg is birtokolja a Bedford grófja és hercege címeket. Mindkét cím az angliai Bedford városáról kapta nevét.
A Bedford hercegi címhez kapcsolódó mellékcímek a következők: Tavistock márkija (1694), Bedford grófja (1550), Russell bárója (1539), Thornhaugh Russel bárója (1603) és Howland bárója (1695). A herceg legidősebb fiának, örökösének udvariassági címe Tavistock márkija.
A család székhelye a bedfordshire-i woburni apátság. A Russell család magánkápolnája és temetkezési helye a Buckinghamshire-i Chenies faluban található Szent Mihály-templom Beford magán-kápolnája. A család birtokában van a londoni Bedford-¡ingatlan is.
A szócikk speciális jelölései
A dőlt betűs, kurzív nemesi cím jelentése: a viselő az apja (esetleg nagyapja) második (harmadik) címét viseli, az az ő az örökös vagy az örökös örököse.
Mivel a Bedford grófja címet a Russellek előtt csak ketten viselték, ezért ez a szócikk mutatja be őket röviden. A Bedford grófja címet három alkalommal hozták létre, mindhárom alkalommal az Angol Királyságban. Az első két létrehozás nem volt hosszú életű. A harmadik esetben a címet elnyerő Russell család ötödik generációja családfőjét herceggé emelték, az önálló maradt Bedford grófja cím azóta a Bedford hercege címmel együtt öröklődik.
1138-ban István király politikai megfontolásból Leicester 1. grófjának harmadik fiát, Hugh de Beaumont-t – csúfnevén Hugh the Pauper-t[m 1], vagy vir laxus et effeminatus-t[m 2] – Bedford grófjává nevezte ki, és elrendelte, hogy vegye feleségül Simon de Beauchamp örökösnőjét. A birtokközpont várát Simon unokaöccse, Miles de Beauchamp tartotta. István utasította, hogy adja át a várat Hugh-nak, és tegyen neki hűbéresküt, de Miles ezt megtagadta. A király nagy sereggel ostrom alá vette Bedfordot, de öt hét után el kellett vonulnia, és a vár végül Henry of Blois, winchester püspöke kezére került. Hugh a várat nem tudta megtartani, és grófi címét is elveszítette. Az eset ugyanakkor nyitánya volt annak, hogy a grófság Angliában társadalmi rangként meggyökerezzen. A grófi cím létét nem minden forrás ismeri el.[1][2][3]
Enguerrand VII de Coucy, Bedford grófja, Soissons grófja, KG
Katharina von Habsburg (1320–1349) fia, Enguerrand VII de Coucy (1340–1397) (néha: Ingelram de Coucy)[m 3] a francia Coucy-ház utolsó egyenesági férfi leszármazottja. Apja halála után fiatalon örökölte a családi birtokokat. 1359-ben túszcsere kapcsán angol fogságba került[m 4], ahol III. Eduárd angol király lányát, Izabellát vette feleségül 1365-ben, így angol birtokokat és a Bedford grófi címet is megszerezte. Két lányuk született, majd felesége halála után újraházasodott Lorraine-i Izabellával, akitől szintén lánya született. II. Richárd angol király trónra lépésekor lemondott minden angol címéről. Részt vett a Jacquerie felkelés leverésében, a Gugler-hadjáratban[m 5], a flamand vagy genti felkelésben[m 6] és a mahdiai keresztes hadjáratban[m 7]. Jelentős diplomáciai szerepet játszott a százéves háború alatt, de kétszer is visszautasította a francia fővezéri címet. 1396-ban a nikápolyi csatában fogságba esett, és 1397-ben pestisben halt meg Bursában.[4]
John of Lancaster, (néha: John of Platenegenet), IV. Henrik angol király harmadik fia volt (1389. június 20. – 1435. szeptember 14.). 1404-ben a skót határvidék főparancsnoka lett, majd bátyja, V. Henrik Franciaországban hadakozott, több alkalommal Anglia kormányzójaként (guardian/protector) szolgált. 1414-ben kapta meg a Bedford hercege és a Kendal grófja címeket életre szólóan, azaz nem örökölhetően. Pár hónappal később az uralkodó neki ígérte az örökölhető Richmond grófja címet, amit abban a pillanatban Ralph Neville, Westmorland grófja viselt, de nem volt ennek a címnek örököse. A százéves háború során Franciaország régenseként és a fiatal VI. Henrik angol király gyámjaként jelentős katonai és közigazgatási munkát végzett. Legnagyobb győzelmét 1424-ben aratta Verneuil-nél[m 9], ahol francia és skót seregeket vert meg. Szövetségre lépett I. János burgundi herceggel akinek húgát, Annát feleségül vette 1423-ban. Anna halála után 1433-ban feleségül vette Jacquetta de Luxembourgot.
Bedford nevéhez fűződik Jeanne d’Arc pere és máglyahalála, amelyet nem akadályozott meg. 1431-ben ő szervezte VI. Henrik angol király francia királlyá koronázását Párizsban. Noha próbálta fenntartani az angol befolyást Franciaországban, politikai helyzete megrendült, amikor Burgundia 1435-ben különbékét kötött a franciákkal. Bedford ugyanabban az évben, szeptember 14-én halt meg Rouenben. Hivatalos utód nélkül hunyt el, vele kihaltak címei. Bátor, következetes és jó kormányzóként tartják számon, aki a körülmények ellenére is próbálta fenntartani a rendet és az angol uralmat Franciaországban.[5][6][7]
Bedford hercege 1433-ban ismeretlen okból visszaadta hercegi címét – és vélhetően Kendal és Richmond grófi címeit is – az uralkodónak, aki újra létrehozta azokat. A címeket ismét éltre szólóan adta meg az uralkodó – megerősítette korábbi döntését –, hogy így vegyék elejét John törvénytelen fia, Richard esetleges cím-követelésének. Richardot 1434-ben, apja utolsó életévében, VI. Henrik törvényesítette.[8]
George Neville (1465 – 1483. május 4.) a Neville család szépreményű tagja volt. Apja John Neville, Northumberland grófja (később Montagu márkija), anyja Isabel Ingoldisthorpe, Tiptoft örökösnője volt. Anyai ágon a Tiptoft-örökség révén, apai ágon pedig nagybátyja, Warwick grófja révén jelentős vagyon várományosa volt. 1470-ben Bedford hercegévé tették, mivel eljegyezték Erzsébet yorki hercegnővel. A következő évben apja és nagybátyja fellázadt IV. Eduárd ellen, és elesett a barneti csatában. Bár nem sújtotta őket hivatalosan fővesztés, George mégsem örökölhette apai vagy anyai felmenői vagyonát. 1475-ben a parlament a Neville-birtokokat a Warwick-lány férjének, Gloucester hercegének (később III. Richárd) ítélte. 1478-ban, nagykorúsága előtt a parlament visszavonta hercegi rangját, hivatalosan azzal az indokkal, hogy nincs elegendő jövedelme a cím méltó viseléséhez. A címet ezután IV. Eduárd fiának, a csecsemő Györgynek adták. George Neville tizennyolc éves korában halt meg, jelentős örökség nélkül.[6][9]
A Russel család Dorset megyei nemes család, amelynek tagjai a XIV-XV. század során számtalan helyi tisztséget viselt. Stephen Russell (1380–1438) feleségétől, Alice de la Tour-tól származik Henry Russell (–1410), aki jelentős borkereskedő és hajózási vállalkozó volt, valamint négyszer képviselte Dorset megye Weymouth városát a parlamentben. Henry felesége Elizabeth Herring volt, John Herring leánya. Az ő fiuk volt John Russell (–1505), az ő felesége Alice Froxmere, John Froxmere leánya volt. Gyerekeik egyike volt James Russell (–1505). James első felesége Alice Wyse (1440–1515) volt, Thomas Wyse leánya. Az ő fiuk az 1485 körül, valószínűleg a dorseti Berwick-by-Swyre településen született John Russell.[6][10]
A Russell-család származása bizonyosan csak Henry Russell apjáig, Stephen Russellig vezethető vissza. Henryt és Stephent is „Gascoigne“ néven is említették a Russell mellett, feltehetően franciaországi borkereskedelmi tevékenységük miatt. Egy 1442-es irat például így utal rá: „Henry Russell of Weymouth, merchant, alias Henry Gascoign, gentleman” (Henry Russell Weymouthból, kereskedő, más néven Henry Gascoign, úriember). A nemesi Russell családban – különösen a Bedford 2. grófja idején – sokáig azt hitték, hogy a család a dorseti Kingston Russell ősi Russell családjától származik, amely Berwick-by-Swyre-től három mérföldre északkeletre fekszik. Ezt a származási elméletet azonban Gladys Scott Thomson elvetette Two Centuries of Family History (London, 1930) című, alapos és tudományos igényű munkájában, amely a Bedford grófok korai családfáját tárgyalja.[11][6][10]
A Tavistocki apátság, más néven a Szent Mária és Szent Rumon apátsága, romos bencés kolostor a Devon megyei Tavistockban. Az apátsági templomot 997-ben dán portyázók elpusztították, majd a második apát, Lyfing alatt újjáépítették. A templomot 1285-ben ismét átépítették, majd az apátság nagy részét 1457–1458 között újjáépítették. Az apátságot 1539-ben feloszlatták. Az épületegyüttesből csak a refektórium, két kapu és egy tornác maradt fenn.
John Russell (~1485–1555) korán kapcsolatba került az udvarral, 1507-től VII. Henrik, majd 1509-től VIII. Henrik király titkos kamarása lett. 1513-ban részt vett a francia hadjáratban, majd 1522-ben Morlaix ostrománál elvesztette a jobb szemét. Még abban az évben lovaggá ütötték. Katonai és diplomáciai feladatokat egyaránt ellátott: 1523-ban titkos küldetést teljesített Franciaországban, tárgyalt Bourbon hercegével, részt vett Marseille ostromban, majd 1525 februárjában ott volt a paviai csatában is. Később követként járt VII. Kelemen pápánál is. Az 1520-as évektől egyre több tisztséget kapott: Somerset és Dorset sheriffje, majd 1529 és 1536 között Buckinghamshire képviselője a parlamentben. 1536-ban részt vett a „Kegy zarándoklata” (Pilgrimage of Grace) nevű katolikus lázadás leverésében.
1537-ben a királyi háztartás főszámvevője lett, majd 1538-ban Titkos tanácsos, 1539-ben pedig Russel bárója címet kapott. Ugyanebben az évben a Térdszalagrend lovagjává avatták, és megkapta Cornwall főudvarmesteri és az ércbányák felügyelői tisztségét. 1540-ben főadmirálissá nevezték ki, 1542-től pedig a titkos pecsét őre volt, Oxford egyetem főudvarmestere, és több megyében is hadnagyként[m 10] szolgált. 1545-ben az angol hadsereg elővédjének főparancsnoka volt Boulogne ostrománál.
VIII. Henrik halálakor, 1547-ben Russell a végrendeletének végrehajtója és a kiskorú VI. Eduárd király tanácsosa lett. 1550. január 19-én Bedford grófjává emelték. Aktívan támogatta az anglikán reformokat, és részt vett az egyházi képrombolások végrehajtásában. Bár 1553-ban aláírta Lady Jane Grey trónöröklési rendeletét, később I. Mária királynő oldalára állt, aki megerősítette őt tisztségeiben. 1554-ben Spanyolországba utazott, hogy tárgyaljon Mária és II. Fülöp házasságáról.
Jelentős földbirtokokat szerzett, különösen a kolostorok feloszlatása után: többek közt megkapta a tavistocki és thorney-i apátságot, Woburn apátságát, valamint Londonban a mai Covent Garden területét. Ezek révén megalapozta a Russell család későbbi gazdagságát és politikai súlyát.[6][12][13]
Chenies-i Szent Mihály templom a Bedfordok oldal kápolnájával, a család temetkezési helye. A Buckinghamshire-i Chenies falut 1180-tól a Cheney család birtokolta, majd házasság révén egymás után a Semark és Sapcote családokra szállt, végül 1526-ban a Russell családé lett. 1954. június 12-én az egész falut árverésen eladták el 182 000 fontért, hogy fedezzék a Hastings Russell, Bedford 12. hercege halála után keletkezett örökösödési illetéket. A 678 hektárnyi birtokhoz hét tehenészet, 44 lakóház, egy szálloda, száz hektár erdő, vízitorma-ágyások és halászati jogok tartoztak.[14]
Francis Russell (~1527–1585) cambridge-i King's Hallban tanult, majd 1544-ben apjával részt vett a franciaországi Montreuil-i ostromában. 1547–1552 között Buckinghamshire parlamenti képviselője volt, vélhetően ő volt az első olyan főnemesi örökös, aki a Lordok házába való behívása előtt a képviselőházban szolgált. 1547-ben Bedfordshire és Buckinghamshire sheriffje, 1552-ben Buckinghamshire hadnagya[m 10]. 1549-ben részt vett a devoni felkelés leverésében. 1550 januárjában apját Bedford grófjává emelték. Francis címe Lord Russell lett, és 1552-től már a parlamentben felsőházába tartozott.
Református nézeteket vallott, levelezett ifj. Thomas Wyatt-tal, és emiatt Mária királynő uralkodása elején börtönbe vetették. Szabadulása után Itáliába ment, ahol külföldi reformátorokkal került kapcsolatba. 1557-ben részt vett a Saint-quentini csatában(wd)-i csatában, ahol II. Fülöp spanyol király hadseregében harcolt. 1555-ben apja halála után Bedford grófja lett.
I. Erzsébet trónra lépése (1558) után fontos szerepet kapott az államügyekben: Titkos tanácsos lett, és több diplomáciai küldetésre indult Franciaországba IX. Károly királyhoz és Skóciába I. Mária skót királynőhöz. 1564-től 1567-ig Berwick kormányzója és Skócia keleti határvidékének őrzője volt, tárgyalásokat folytatott Erzsébet és Mária között. 1566-ban részt vett Mária fiának, Jakab hercegnek (későbbi I. Jakab) keresztelőjén Stirling várában, ahol ő képviselte Erzsébet királynőt. Mária ajándékként egy gyöngyökkel, gyémántokkal és rubinokkal díszített aranyláncot adott neki.
1569-ben, az északi felkelés idején Walesbe küldték, 1572-ben Norfolk hercege felett ítélkezett. 1576-ban a walesi tanács elnöke lett, majd 1581-ben tagja volt annak a küldöttségnek, amely Erzsébet és Ferenc alençoni herceg közötti házasságot próbálta előkészíteni. A Térdszalagrend lovagjává 1564-ben ütötték. 1553 és 1580 között a Stannaries (ónbányavidékek) őrzője volt. 1584–1585 között Cornwall, Devon és Dorset hadnagya[m 10], valamint a Trent folyótól délre fekvő területek főbírája volt.
Elismert, népszerű és bőkezű főúrként tartották számon. 1585-nem halt meg, Chenies-ben temették el.[6][12][15]
Edward Russell, Bedford 3. grófja
Edward Russell (1572. december 20. – 1627. május 3.) apját 1585-ben skót határvidéki összecsapásban ölték meg, a grófi címet Edward tizenhárom éves korában örökölte, nagynénje, Anne[m 11] és férje, Ambrose Dudley[m 12], Warwick grófja voltak a gyámja. 1594-benn Stepneyben feleségül vette a tizenhárom éves Lucy Haringtont, Harington báró leányát, aki jelentős vagyont és a Minster Lovel-i birtokot hozta a házasságba. Lucy később kiemelkedő irodalmi mecénásként és udvari szereplőként vált ismertté. Edward politikai pályája során Devon megye főlevéltárnoka volt 1596 és 1619 között. Londonban a Strand északi oldalán lévő Bedford házban lakott. 1601-ben részt vett az Robert Devereux, Essex 2. grófja vezette lázadásban, amiért 10 000 font pénzbüntetést kapott és rövid ideig börtönbe került. Később a lázadásban való szerepét próbálta kisebbíteni. 1613-ban saját parkjában súlyosan megsérült egy lovasbalesetben. Egészsége soha nem állt teljesen helyre. 1627. május 3-án hunyt el a hertfordshire-i Moor Parkban megyében, örökös nélkül.[6][12][16]
A Fens (jelentése: mocsarak) síkvidékének legnagyobb területe Anglia keleti részén található, és „The Great Level of the Fens” (kb. A Fens nagy síksága) néven ismert. Ez magában foglalja a Nene és a Great Ouse folyók alsó vízgyűjtő területeit, összesen mintegy 1300 km2-en terül el. Más néven Bedford-síkságnak is nevezik Francis Russell, Bedford 4. grófja után, aki a XVII. századi lecsapolási munkálatokban részt vevő úgynevezett „vállalkozók” (befektetők) vezetője volt. Fia lett a Bedford Level Corporation első kormányzója. A XX. században a láp-vidék határai megváltoztak, olyan lápvidékeket is magukban foglaltak, amelyek korábban nem tartoztak a Bedford Level Corporation hatáskörébe.[17]
Francis Russell William Russell (1587. október 19. – 1641. május 9.) 1608-ban vette feleségül Catherine Brydgest, Giles Brydges, Chandos 3. bárója lányát. 1613-ban örökölte apja bárói címét (Thornhaugh Russel bárója), 1627-ben pedig unokatestvére, Edward halála után a Bedford grófi címet.
Fiatalkorában rövid ideig Lyme Regis parlamenti képviselője volt. 1623-ban Devonshire hadnagya[m 10]. 1629-ben őrizetbe vették, mert részt vett Robert Dudley[m 13] tiltott röpiratának terjesztésében, de hamarosan elengedték. 1640 áprilisában a rövid parlamentben már a király legfőbb ellenfelei közé tartozott, és szoros kapcsolatban állt John Pymmel(wd)[m 14] és Oliver St Johnnal[m 15]. Ugyanebben az évben azok közé a lordok közé tartozott, akik megtagadták a skótok meghívását Angliába, de támogatták őket törvényes eszközökkel.
1640 szeptemberében Bedford a parlament összehívását, a skótokkal való békekötést és a népszerűtlen miniszterek elbocsátását sürgette. Részt vett a riponi szerződés[m 16] tárgyalásain, majd a Hosszú parlament 1640. novemberi megnyitásakor a parlamenti ellenzék vezetőjeként tartották számon. 1641 februárjában Titkos tanácsossá nevezték ki, és megígérték neki a kincstári főminiszteri (lord high treasurer) posztot. Bár a parlamenti oldalon állt, mérsékelt politikát képviselt, támogatta az állami bevételek rendezését, jó viszonyban maradt Laud érsekkel, és bár bűnösnek tartotta Strafford grófját[m 17], megpróbálta megmenteni az életét.
Bedford a kelet-angliai lápvidékek lecsapolásának egyik vezető alakja volt, óriási összegeket költött a munkálatokra, 17 500 hektár földet kapott cserébe. A vállalkozás 1638-ban királyi kézbe került, és a király külön földadományt adott a grófnak.
Francis Russell 1641. május 9-én hunyt el himlőben, 53 évesen. Clarendon szerint „bölcs ember volt, és túlságosan gazdag ahhoz, hogy a kormányzat megdöntésére törekedjen.” Halála után sokan úgy vélték, időben távozott: hírnevét és vagyonát egyaránt megóvta a közelgő polgárháborús összeomlástól. Négy fia és négy lánya született. Felesége 1657-ben hunyt el. Francis Russellt Chenies-ben, a Bedford-kápolnában temették el.[6][12][18]
William Russell, Bedford 5. grófja, Bedford 1. hercege KGPC
William Russell (1616. augusztus – 1700. szeptember 7.) az oxfordi Magdalen College-ben tanult, majd 1635-ben Madridba utazott, hogy spanyolt tanuljon. 1637-ben tért vissza, és júliusban feleségül vette Anne Carrt, Robert Carr, Somerset grófja és Frances Howard egyetlen leányát és örökösét, aki 12 000 fontos[m 18] hozománnyal érkezett a házasságba.
1640-ben Tavistock parlamenti képviselőjévé választották, majd 1641 májusában megörökölte Bedford grófi címet. Az Angol polgárháború elején a parlamenti oldalon állt: Devon és Somerset hadnagya[m 10] lett, majd 1642 júliusában kinevezték a parlamenti lovasság főparancsnokává. Részt vett az edgehilli csatában[m 19], de 1643 nyarán áttért a royalista oldalra, és Gloucester ostromában, valamint az első newburyi csatában[m 20] is harcolt. Csalódva a királyi udvarban 1643 decemberében visszatért a parlamenti oldalhoz, de nem fogadták vissza a Lordok Házába.
1644 után visszavonult a bedfordshire-i woburni birtokára, és az interregnum alatt nem vállalt szerepet. 1660-ban a restaurációt követően visszatért a politikába, presbiteriánus vezetőként. 1671-ben kinevezték Plymouth kormányzójává. 1672-ben elnyerte a Térdszalagrendet. 1673-ban az Earl Marshal hivatal egyik biztosává tették, 1688-ban Titkos tanácsossá nevezték ki. 1689–1700 között Cambridgeshire, Bedfordshire és Middlesex hadnagya volt, Cambridge város jegyzője is lett. Fiát, William Russellt 1683-ban a Rye House-összeesküvésben[m 21] való részvétel miatt kivégeztetett, ami után Bedford visszavonult a politikától. Az Angol forradalom idején ismét bekapcsolódott a közéletbe, Vilmos és Mária koronázásán is jelen volt.[6][12][19][20]
Edward, Bedford 3. grófja. George Perfect Harding után készült kép a XIX. század elejéről. Teljes alakos ábrázolás fekete öltözetben, fehér gallérral. A fetmény a British Museum gyűjteményébe tartozik.
Francis, Bedford 4. grófja (Henry Bone Vandyke után, 1827) Fekete bársony dolmányban, nadrágban és köpenyben álló alak, fehér csipkegallérral, hosszú szőke fürtökkel, hegyes szakállal és bajusszal; háttérben oszlop, arannyal hímzett vörös függöny és táj.
William Russell, Bedford 5. grófja. Anthony van Dycknek tulajdonított portré 1640 körülről. A kép bal alsó sarkában téves felirat szerepel: „Francis Earl of Bedford”.
William Russell, Bedford 5. grófja, Bedford 1. hercege KGPC
Russel korábbi életéről, grófként véghezvitt tetteiről itt olvashat.
William Russellt 1694. május 11-én Bedford hercegévé emelték, az al- vagy mellékcíme a Tavistock márkija lett, ez utódainak udvariassági címe. 1695. június 13-án pedig megkapta Howland bárója címet is.[m 22]
1700. szeptember 7-én hunyt el 84 évesen londoni otthonában, a Bedford House-ban. Szeptember 17-én temették el Cheniesben, a családi Bedford-kápolnában.[6][19][20]
Lord William Russell pere. Az illusztráció Cassell: Illustrated History of England művének harmadik kötetében (499. oldal) jelent meg.
William Russel (1639. szeptember 29. – 1683. július 21.) Cambridge-ben tanult, majd bátyjával együtt beutazta Európát. A restauráció után 1660-tól többször is parlamenti képviselő volt: Tavistock (1660–1679) és Bedfordshire (1679–1681) követe, 1679-től Titkos tanácsos, és 1678–1683 között apja örököseként a Lord Russell megszólítást használta.
Eleinte nem volt politikailag aktív, ám a katolikusellenes hangulat és a „country party” (a Whig elődje) megerősödése politikai szerepvállalásra késztette. Hevesen ellenezte II. Jakab trónöröklését, és vezető szerepet vállalt az ún. Exclusion-krízis[m 23] idején, amikor az alsóházban többször is indítványozta Jakab kizárását az öröklésből. Franciaellenes, protestáns beállítottságú politikus volt, aki rokonságban állt a Ruvigny-család révén a hugenotta-menekültekkel is.[m 24] Bár a francia udvar pénzzel próbálta befolyásolni az ellenzéki politikusokat, Russell elutasította az ajánlatokat.
1683-ban a Rye House-összeesküvés[m 21] gyanúsítottjaként letartóztatták. Noha a merényletterv nem valósult meg, Russell a vád szerint részt vett egy lehetséges felkelés előkészítésében. A per során nem fogadhatott védőügyvédet, de felesége, Rachel titkárként jelen lehetett. A vád gyenge lábakon állt, a főbíró is enyhébb hangot ütött meg, de II. Károly nem kegyelmezett. Russell kivégzését végül lefejezésre enyhítették. 1683. július 21-én, a londoni Lincoln's Inn Fields-en hajtották végre az ítéletet. A hóhér, Jack Ketch, hírhedten ügyetlenül végezte a dolgot: több csapással és gyötrelemmel járó halált okozott.
Russellt 1689-ben, az angol forradalom után törvényesen rehabilitálták: az ellene hozott ítékletet visszavonták. A Whig történetírás mártírként tekintett rá, aki a protestáns öröklés és a parlamenti szabadság védelmében áldozta életét. Neve a Russell család politikai örökségének egyik legfontosabb oszlopa lett.[6][20][21]
Wriothesley Russell (1680. november 1. – 1711. május 26.) az anyai nagyapja vezetéknevét kapta keresztnévként, a Russellek így őrizték a Wriothesley család nevét és rangját.
A Wriothesley-család, Southampton grófjai
A Wriothesley címer: kék mezőben arany kereszt, a négy mezőben egy-egy összecsukott ezüst sólyom, arany csengőkkel.A Southampton grófja cím második létrehozása 1547-ben történt, Thomas Wriothesley (ejtsd: rózli /ˈroʊzli/), Wriothesley 1. bárója javára, aki 1544 és 1547 között lordkancellár volt. Őt már korábban, 1544-ben Wriothesley bárójává tették, szintén az angol főnemesség (Peerage of England) rendszerében. Halála után harmadik, de egyetlen túlélő fia örökölte a címet, aki a második gróf lett. Az ő halálával a cím második, de szintén egyetlen túlélő fiára, a harmadik grófra szállt, aki leginkább mint William Shakespeare mecénása ismert. Őt követte második, de egyetlen túlélő fia, a negyedik gróf, aki jelentős államférfi volt, és II. Károly alatt 1660 és 1667 között a Lord High Treasurer tisztségét töltötte be. 1653-ban apósát, Francis Leigh-t, Chichester 1. grófját követte annak különleges rendelkezéssel biztosított grófi címében, így lett Chichester második grófja is. Mivel azonban Lord Southampton-nak nem született fia, címei 1667-ben halálával kihaltak.
Rachel Wriothesley, John Cochran metszete Samuel Cooper metszete utánA 4. gróf után három lány maradt. Az első feleségétől, a hugenotta Henri de Massue, Ruvigny márkijának testvérétől, Rachel de Massue-tól két lánya született: Elizabeth és Rachael. Második házasságból született Elizabeth Wriothesley (1646–1690). Az első szülött Elizabeth Wriothesley Edward Noelhez, Campden vikomtjához ment feleségül. Rachel Wriothesley második férje William Russell volt, Bedford 1. hercegének fia. A második házasságból született (féltestvérével azonos keresztnevű) Elizabeth Wriothesley először Josceline Percyhez, Northumberland 11. grófjához ment feleségül, majd Ralph Montaguhoz, Montagu 1. hercegéhez. Lady Campden kapta meg a családi birtokot, Titchfieldet, míg Lady Vaughan részesedése a hampshire-i Stratton uradalma lett. Rachel öröksége a londoni Bloomsbury-i birtok volt, amely így került a Russell családhoz.
Wriothesley Russell mindössze 14 éves volt, amikor 1695. május 23-án feleségül vette Elizabeth Howlandet, a rendkívül vagyonos örökösnőt, akinek hozománya csaknem 100 000 fontot tett ki.[m 25] Házasságuk nyomán nagybátyja röviddel később elnyerte a Howland of Streatham báró címet. 1696-ban Wriothesley beiratkozott az oxfordi Magdalen College-be, és hamarosan megkezdte a Howland Great Wet Dock építését a Temze partján, felesége birtokain, Rotherhithe térségében.
Wriothesley Russell 1711. május 26-án, mindössze harmincévesen hunyt el fekete himlőben. Május 30-án temették el a családi kriptába, a buckinghamshire-i Chenies templomában található Bedford-kápolnában.[6][20][22]
Wriothesley Russell, Bedford 3. hercege
Wriothesley Russell (1708. május 25. – 1732. október 23.) apja korai halála miatt három évesen örökölte a hercegi címet és a Russell család hatalmas birtokait. 1725. április 22-én feleségül vette Anne Egertont, Scroop Egerton, Bridgwater 1. hercegének leányát, aki nővére mostohalánya is volt. A házasságból nem született gyerek, a kortársak szerint inkább politikai színjáték volt. Wriothesley Russell mindössze 24 évesen hunyt el a spanyolországi La Coruñában. Özvegye később újraházasodott, gyermekei születtek, és leszármazottai között volt Diána walesi hercegné és fiai.[20][23]
London és a Temze a Somerset House teraszáról nézve, a Westminster irányába, (kb. 1750)
John Russell, jelentős műgyűjtő és mecénás 1731-es velencei látogatása során megbízta Canalettót, hogy készítsen két tucat városképet Velencéről, ez volt a művész legnagyobb egyedi megrendelése. A festményeket eredetileg a Bedford House-ban helyezték el Londonban, majd 1800-ban átkerültek a Woburn Abbey étkezőjébe, ahol ma is megtekinthetők.[24] Canaletto londoni tartózkodása alatt számos festményt készített a Temze partjáról. Ezek a festmények a Royal Collection Trust gyűjteményében találhatók, és a XVIII. századi London városképét örökítik meg.[25] A Bedford hercegének megrendelései és Canaletto londoni munkái jelentős hatással voltak a brit művészetre. A festmények nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem történelmi dokumentumként is szolgálnak, bemutatva a korabeli London városképét és társadalmi életét.
John Russell (1710. szeptember 30. – 1771. január 14.) 1732-ben, bátyja halála után örökölte a Bedford hercegi címet. Első felesége Lady Diana Spencer volt, akit 1731-ben vett el, és e házasság hozományaként jelentős anyagi erősödést is elkönyvelhetett.[m 27] Diana halála után, 1737-ben újraházasodott Gertrude Leveson-Gowerrel[m 28], aki politikai és társadalmi pályáját is erősen támogatta. Házasságaiból több gyermeke született, de mindhárom fia még életében meghalt, így unokája örökölte a címet.
A Lordok Házában a hazafias Whigek közé tartozott, és következetesen ellenezte Robert Walpole politikáját, emiatt II. György király is ellenszenvvel tekintett rá. 1744-ben Henry Pelham kormányában lett az Admiralitás első lordja, majd 1748-tól rövid ideig a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte, ám ekkorra már bírálatok érték tétlensége miatt, és végül 1751-ben lemondott. 1756–1761 között Írország főkormányzójaként működött. Az ír katolikusokkal szembeni törvények enyhítését hirdette, de ígéretei közül többet nem teljesített, ami csökkentette népszerűségét. Ennek ellenére udvariasságával és felesége jó hírnevével valamelyest ellensúlyozni tudta politikai hibáit.
A Hétéves háború befejezésekor Bedford a békepártiak oldalára állt, és Lordpecsétőr lett John Stuart, Bute 3. grófja kormányában. 1762-ben ő vezette a franciaországi béketárgyalásokat, és 1763 februárjában aláírta a párizsi béke szerződést, amely többek között Kanadát Angliának juttatta. Röviddel ezután lemondott tisztségéről, és viszonya Bute-tal megromlott. Amikor 1763-ban George Grenville alakított kormányt, Bedford csatlakozott hozzá mint a Tanács elnöke Lordtanácselnök, de III. György királlyal való konfliktusai és arrogáns viselkedése miatt 1765-ben eltávolították. Ezután már nem vállalt hivatalos tisztséget, de hívei révén továbbra is befolyással bírt a politikára.
Az utókor Bedford hercegét ellentmondásos alaknak tartja. Kortársai büszkének, nagyravágyónak és gyakran sértő modorúnak írták le. Politikai sikerei inkább hatalmas vagyona és kapcsolatrendszere révén jöttek, mint személyes képességei által. Beosztottjai és követői közül többen kétes erkölcsű figurák voltak, és maga a herceg is hajlamos volt a részérdekeket előnyben részesíteni a közérdekkel szemben. Nevéhez fűződik többek között a Russell-ház városi befolyásának megerősítése és London Bloomsbury városrészének fejlesztése is.[6][20][26]
Francis Russell, Bedford 5. hercege
Francis Russell (1765. július 23. – 1802. március 2-án) apja 1767-ben, anyja 1768-ban, a hercegi címet viselő nagyapja 1771-ben halt meg, Francis így hat évesen örökölte nagyapjától a Bedford hercege címet. A Westminster Schoolban, majd a cambridge-i Trinity College-ben tanult. Tanulmányai után pedig közel két évet töltött külföldi utazással. Ifjú éveiben élénk társasági életet élt, a Lordok Házában a whig párthoz csatlakozott. A walesi herceg közvetlen baráti köréhez tartozott. Az 1790-es évekre a felsőház egyik legaktívabb és legélesebb nyelvű szónokává vált. Következetesen ellenezte William Pitt miniszterelnök kormányának legtöbb intézkedését.
Francis Russel szobra mezőgazdasági motívumokkal.
Russell híres volt mezőgazdasági érdeklődéséről is: Woburnban(wd) mintagazdaságot létesített, a juhtenyésztés terén kísérletezett, az újonnan létrehozott Board of Agriculture tagja lett. Jelentős városfejlesztő tevékenységet is végzett: ő bontatta le a Bedford House-t londoni Bloomsbury Square északi részén, és megbízta James Burtont a környező területek lakónegyeddé fejlesztésével. A központi tér, Russell Square, az ő nevét viseli, parkosítását Humphry Repton végezte. A tér déli oldalán ma is áll Richard Westmacott szobra, amely Bedford hercegét mezőgazdasági öltözetben, ekére támaszkodva ábrázolja, gabonával és juhokkal körülvéve. Szenvedélyes lótenyésztő és versenyló-tulajdonos volt: több Derby- és Oaks-győztes lovat nevelt ki, köztük Skyscraper (1789), Eager (1788) és Portia (1788) nevű telivéreket.
Nevéhez fűződik a „Bedford crop” nevű hajviselet is: 1795-ben, a hajporadó elleni tiltakozásként levágatta a haját és természetes, rövid frizurát viselt – ez divatirányzattá vált, politikai utalással a Bedford Level (a Russell-család által lecsapolt mocsárvidék) és a "radikális" nézeteket képviselő „leveller” eszmeiség között.
Francis Russell 1802. március 2-án hunyt el Woburn Abbeyben, egy túl hosszúra nyúlt sérvműtét következményeként, a családi sírboltba temették el Chenies templomában.[6][20][27]
John Russell (1766. július 6. – 1839. október 20.) a whig párt híveként 1788-tól 1802-ig Tavistock képviselője volt a parlament alsóházában. 1802-ben, bátyja halálával örökölte a hercegi címet, automatikusan bekerült a Lordok Házába. 1806–1807 között a whig-kormány idején Írország alkirálya volt. Ugyanebben az évben a Titkos tanácstagjává nevezték ki. A Napóleoni háborúk idején a whigek Bonaparte-barát szárnyához tartozott. A félszigeti háborút feleslegesnek és megnyerhetetlennek tartotta, több a háború ellen szóló kiadványt is finanszírozott. 1830-ban II. Vilmos király a Térdszalagrend lovagjává avatta.
A herceg jelentős figyelmet fordított építkezésekre és mezőgazdasági fejlesztésekre is. Ő építtette újjá a Covent Garden piacát 1830-ban, és megbízta Jeffry Wyatt építészt több magánépítkezéssel is, köztük a Kensingtonban található Bedford Lodge bővítésével. 1823-ban vette először bérbe, majd megvásárolta ezt a házat, amely később a felesége révén jelentős társasági központtá vált Londonban – a ház később George Campbell, Argyll 8. hercege tulajdonába került, és átnevezték Argyll Lodge-ra. A ház környékén található Duchess of Bedford’s Walk (Bedford hercegné sétánya) ma is őrzi nevét.
John első felesége Georgiana Elizabeth Byng volt, Torrington vikomtjának lánya, akivel 1786-ban kötött házasságot Brüsszelben. Bár Elizabeth korán meghalt, de három fiút szült. Francis lett a következő herceg, George a kilencedik herceg apja és a Russell család Ampthill bárója ágának őse. A harmadik fiú John Russell miniszterelnök lett, és elnyerte az örökölhető Russell grófja címet. Második felesége Lady Georgiana Gordon volt, Gordon 4. hercegének és Jane Maxwellnek a leánya, tíz gyerekük született.
A herceg 1818-tól kezdve bérelte a skót Felföldön található Invereshie és Mackintosh vadászbirtokokat[m 29], ahol vadászházat építtetett, s főként juhászatnak és botanikai gyűjtésnek szentelte idejét.[20][28]
Francis Russell (1788. május 13. – 1861. május 14.) a Westminster Schoolben tanult, majd 1808-ban a Cambridge-i Trinity College-ban szerzett bölcsészdiplomát. Ugyanebben az évben, társezredesi rangban részt vett a Bedfordshire-i helyi milícia vezetésében. 1809 és 1812 között Peterborough, majd 1812 és 1832 között Bedfordshire whig párti parlamenti képviselője volt. 1833-ban a Howland bárói címet használva bekerült a Lordok Házába. 1839-ben örökölte a Bedford hercegi címet. 1846-ban a Titkos tanács tagja lett, 1847-ben pedig elnyerte a Térdszalagrend lovagja címét. 1852-ben kinevezték a Stannaries[m 30] különleges helyettes kormányzójává, 1859-től haláláig pedig Bedfordshire hadnagya[m 10] volt.[20][29] 1808-ban feleségül vette Anna Maria Stanhope-ot[m 31], Harrington 3. grófjának lányát, akit a szóbeszéd az öt-órai-tea kitalálójának tartanak.[30][31][32]
William Russell, Bedford 8. hercege
William Russell (1809. július 1. – 1872. május 27.) az Eton College-ben és az oxfordi Christ Church-ben tanult. 1832 és 1841 között Tavistock parlamenti képviselője volt – ezt a választókerületet a Russell család tagjai 1640 óta rendszeresen képviselték, néha mind a két képviselői helyet a család tagjai töltötték be. Nőtlenül és gyermektelenül hunyt el 62 éves korában, és a „Bedford-kápolnában” temették el a Szent-Mihály templomban.[20][33]
Francis Charles Hastings Russell, Bedford 9. hercege KG
Francis Charles Hastings Russell (1819. október 16. – 1891. január 14.) – aki a Hastings keresztnevet használta – 1838-ban lépett katonai szolgálatba a Skót lövész testőrezred (Scots Fusilier Guards) soraiban, majd 1844-ben leszerelt. Ugyanebben az évben feleségül vette Elizabeth Sackville-Westet, De La Warr 5. grófjának lányát. 1847-től és 1872-ig között Bedfordshire liberális párti képviselőjeként szolgált a brit parlamentben, amikor unokatestvére halála után örökölte a Bedford hercegi címet, így átült a Lordok Házába. Jelentős figyelmet fordított a mezőgazdasági kísérletezésre és fejlesztésre a woburni birtokon, és 1880-ban a Királyi Mezőgazdasági Társaság (Royal Agricultural Society) elnökévé választották. Ugyanebben az évben elnyerte a Térdszalagrendet. 1884-től haláláig Huntingdonshire hadnagya[m 10] volt. Az ír autonómiát célzó törvényjavaslat miatt 1886-ban szakított a Liberális Párt vezetésével, és a törvényt ellenző Unionistaként folytatta. Tüdőgyulladással összefüggésben fellépő elmebaj következtében önkezével vetve véget életének. A Chenies-ben található Bedford-kápolnában helyezték örök nyugalomra. Halálakor mintegy 35 000 hektárnyi földet birtokolt, főként Bedfordshire, Devon és Cambridgeshire területén.[20][34]
George William Francis Sackville Russell, Bedford 10. hercege
Russell (1852. április 16. – 1893. március 23.) az oxfordi Balliol College-ban szerzett bölcsészdiplomát 1874-ben, majd felvették a Lincoln's Inn jogászképzésére, ahol ügyvédi képesítést szerzett. 1875 és 1885 között Bedfordshire liberális párti parlamenti képviselője volt, majd 1889-ben a megye seriffjévé, később helyettes hadnagyává[m 10] nevezték ki. 1891-ben örökölte a Bedford hercegi címet és birtokokat, köztük a Woburn apátságot, Chenies-t, illetve a londoni Bedford Estate jelentős részét, amely magában foglalta például a Bedford Square-t, a Russell Square-t és a Covent Gardent. 1876-ban feleségül vette Lady Adeline Marie Somers-Cocksot, Charles Somers, Sommers 3. grófjának lányát. Házasságukból nem született gyermek. Negyven évesen hunyt el Londonban, cukorbetegség következtében. A Bedford-kápolnában, Chenies-ben temették el.[20][35]
Herbrand Arthur Russell, Bedford 11. hercege
Az Új-ZélandDéli-szigetén található Pukaki-tó felett álló tahr szobra, amelyet Henrietta, Bedford özvegy hercegnéje ajánlott fel a bedfordi hercegek és a Russell család hozzájárulásának elismeréseként a himalájai tahr nemzetközi megőrzéséhez.
Herbrand (1858. február 19., megh. 1940. augusztus 27.) is az oxfordi Balliol College-ban tanult, majd a Grenadier Guards[m 32] soraiban tiszti rangot szerzett, és részt vett az 1882-es egyiptomi hadjáratban[m 33], többek közt a Tel-el-Kebir-i csatában[m 34]. 1884 és 1888 között a brit indiai alkirály, Frederick Hamilton-Temple-Blackwood, Dufferin első grófja szárnysegéde volt. 1888-ban leszerelt, és még ugyanebben az évben feleségül vette Mary du Caurroy Tribe-ot[m 35]. Egy fiuk született, Hastings Russell, aki később a 12. herceg lett.
1893-ban bátyja, a gyermektelenül elhunyt tizedik herceg halála után örökölte a Bedford hercegi címet, a hozzá tartozó birtokokat és egyéb címeket. Politikai és közigazgatási tevékenységei során a Bedfordshire-i tanács elnöke (1895–1928), Middlesex hadnagya[m 10] (1898–1926), Holborn első polgármestere (1900), majd a Királyi Zoológiai Társaság elnöke lett (1899–1936). Számos rangos elismerést kapott: a Térdszalagrend lovagja (1902), a Brit Birodalom Rendje katonai ágának lovagparancsnoka (1919), a Szent János Rend kegydíjas lovagja, valamint a Királyi Társaság tagja (1908) és az Edinburghi Egyetem díszdoktora (1906). Az első világháború idején a Bedfordshire Regiment kiképző központjának parancsnoka volt.
Kiemelkedő szerepet játszott az állatmegőrzésben: ő mentette meg a kihalástól a Dávid-szarvast (Père David's deer) azzal, hogy egy szaporítóállományt hozott létre a woburni birtokon.[36] A Sörényes tahrból több példányt ajándékozott más országoknak, köztük Új-Zélandnak.[37] Ő honosította meg Angliában az amerikai szürke mókust, amely később kiszorította az őshonos vörös mókust. Foglalkozott gyümölcstermesztéssel és növénytani kutatásokkal, és az allelopátia jelenségét is tanulmányozta Spencer Pickeringgel közösen. Emellett kurátora volt a British Museumnak és elnöke a Birodalmi Rákkutató Alapnak (Imperial Cancer Research Fund).
Fia mellett nevelte bátyja törvénytelen, anglo-indiai lányát is. Felesége 1937-ben repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el[m 35]. Herbrand Russell 1940. augusztus 27-én halt meg 82 éves korában. Unokája, Ian Russell, a 13. herceg úgy jellemezte őt: „Önző, zárkózott ember volt, akiben erős volt a kötelességérzet és az arisztokrata felelősség tudata, de az udvartartása és a tizenegy mérföldes kőfal teljesen elszigetelte a világtól.”[20][38]
Hastings William Sackville Russell, Bedford 12. hercege
Hastings Russell (1888. december 21. – 1953. október 9.) brit főnemes, természettudós és politikai aktivista volt, aki szélsőséges nézetei és pacifizmusa révén a XX. századi brit történelem egyik legvitatottabb arisztokratája lett. Etonban és Oxfordban (Balliol College) tanult, majd részt vett az első világháborúban, bár egészségi okokból aktív szolgálatot nem teljesített. Fiatalon zoológiai expedíciót szervezett Kínába, és élete során – anyja hatására – szenvedélyesen foglalkozott ornitológiával, különösen papagájokkal. Több madárfajt sikeresen tenyésztett elsőként fogságban, és a Külföldi Madárvédelmi Liga (Foreign Bird League) alapító elnöke lett.
Politikai nézetei a szélsőjobb felé tolódtak: a harmincas évektől a Social Credit elmélet[m 36], majd a német nemzetiszocializmus nyílt híve lett. A második világháború alatt is a náci Németországgal való békét szorgalmazta. Saját pénzéből szélsőjobboldali mozgalmakat, például a British People’s Party-t[m 37] is támogatta. Bár a brit hatóságok gyanakodva figyelték, arisztokrata státusza megóvta az internálástól. Antiszemita nézeteket vallott, a holokausztot tagadta, és Hitler halála után is dicsérő szavakkal emlékezett meg róla.
Magánélete sivár volt: vegetáriánus, absztinens és rendkívül zárkózott emberként feleségével is megromlott a kapcsolata, aki válópert kezdeményezett „házasélet visszaállítása” címen. 1953-ban, 64 éves korában egy vadászfegyver okozta sebesülésbe halt bele, a halál körülményei tisztázatlanok, de valószínűleg öngyilkosság volt. Élete végéig megingathatatlanul hitt saját igazában, miközben teljesen elszigetelődött a világtól – ahogy fia írta róla: „apám volt a legmagányosabb ember, akit valaha ismertem”.[20][39]
John Ian Robert Russell, Bedford 13. hercege
A woburni apátságXII. században épült ciszterciapátság volt, innen származik az „abbey” (apátság) elnevezés. A kolostort a VIII. Henrik-féle szerzetesrend-feloszlatás során 1538-ban bezárták, majd 1547-ben VI. Eduárd király adományozta John Russellnek, Bedford 1. grófjának. Azóta a Russell család fő rezidenciája és birtokközpontja, és a Bedford hercegek hivatalos otthona.
Ian Russell (1917. május 24. – 2002. október 25.) családi kapcsolatai feszültnek bizonyultak, különösen apjával, akitől nem kapta meg a rangjához illő anyagi támogatást. Tanulmányait magánúton végezte, majd 1938-ban díjbeszedőként dolgozott Stepneyben, és 1939-ben csatlakozott a Coldstream Guards[m 38] ezredhez. A második világháborúban 1940-ig szolgált, de egészségi okok miatt leszerelt.
Rövid ideig újságíró volt a Daily Express-nél, majd 1948-ban Dél-Afrikába költözött, a Nyugat-fokföldi tartományban gazdálkodott. Apja 1953-as halálakor örökölte a Bedford hercegi címet, és jelentős örökösödési adóval szembesült. Ahelyett, hogy a családi birtokot átadta volna a National Trustnak, megnyitotta a woburni apátságot a nyilvánosság számára, majd 1970-ben létrehozta a Woburn Safari Parkot is – ezzel megalapozva a birtok hosszú távú fenntarthatóságát. Bár ezért több arisztokrata is megvetette, válasza így szólt: „jobb lenézve lenni, mint észrevétlenül eltűnni.”
Számos könyvet írt, köztük a Hope Not Dope (1945), A Silver-Plated Spoon (1959)[40], The Duke of Bedford’s Book of Snobs (1965)[41] – társszerző Mikes György, The Flying Duchess (1968)[42] – ez a könyv nagyanyjáról[m 35] szól – és How to Run a Stately Home (1971)[43] – szintén Mikes Györggyel – című műveket. 1958-ban rádióműsort vezetett (The Duke Disks), és szerepelt filmekben és televíziós műsorokban, köztük a Coronation Street brit szappanopera sorozatban és The Iron Maiden című mozifilmben. Eleganciáját 1985-ben a „Legjobban öltözöttek Nemzetközi Hírességek Csarnokába” való bekerüléssel ismerték el.
Háromszor házasodott, harmadik feleségével, Nicole Schneiderrel 1974-től Monacóban élt adóügyi okokból. 2002. október 25-én hunyt el az Új-mexikóiSanta Fében85 éves korában.[20][44]
Henry Robin Ian Russell, Bedford 14. hercege
Robin Russell (1940. január 21. – 2003. június 13-án) Dél-Afrikában nevelkedett, majd Svájcban (Institut Le Rosey) és az amerikai Harvard Egyetemen tanult. Ifjabb korában brókerként dolgozott, és 1974-ben vette át a Woburn birtok irányítását, ahol apja kezdeményezését folytatva újabb látogatóközpontokat hozott létre, például a Woburn Golf and Country Clubot. 1988-ban súlyos sztrókot kapott, ami beszéd- és mozgáskorlátozottságot okozott, visszavonultabb életmódra kényszerítette. 1985-ben és 1987-ben kulcsszerepet játszott a Dávid-szarvas kínai visszatelepítésében a woburni állományból – dédapja állatvédelmi tevékenységét követve. A birtok irányítását 2001-ben átadta fiának, Andrew Russelnek. 2002-ben örökölte a hercegi címet, egy újabb sztrók következtében 2003. június 13-án elhunyt el Londonban.[20][45]
Andrew Ian Henry Russell, Bedford 15. hercege
Andrew Russell (1962. március 30. – KÓD ) tanulmányait a Hall Schoolban, a Heatherdown Schoolban, majd a Harrow Schoolban és a Harvard Egyetemen végezte, ahol alapszakos diplomát szerzett. Két öccse van: Robin és James. Apja halálával után örökölte a Bedford hercegi címet, és vele együtt a következő címeket is: Tavistock 15. márkija, Bedford 19. grófja, Thornhaugh 17. Russell bárója és Streatham 15. Howland bárója. Vagyonát 2025-ben 403 milliárd forintra becsülte a The Sunday Times, ami tíz százalékkal több, mint az előző évi becslés. A vagyona birtokból és műtárgyakból áll (lásd: woburni apátság).[46] A hercegi cím örököse egyetlen fia, a 2005-ben született Henry Robin Charles Russell, Tavistock márkija.[20][47][48]
A családfán csak a grófi és hercegi cím öröklésében szerepet játszó családtagokat tüntettük fel, illetve néhány fontosabb, más családokkal való kapcsolatot.
Jelmagyarázat:
● : törvénytelen utód
◎ : törvénytelen, de később törvényesített utód
∞ : házastárs
∞¹ ∞² ∞³ : több házastárs esetén az első, második vagy harmadik
¹ ² ³ : a név előtt mutatja, hanyadik házastárstól származik
(1) (2)... : a cím örököseit, öröklési sorrendjüket jelöli
♠ ♣ ♥ ♦ : családfán egymással összeházasodottakat jelzi az azonos jel.
John Russell (1485–1555), Bedford 1. grófja ∞ Anne Sapcote (1489–1559)
Ezüst mezőben vörös, ágaskodó oroszlán; fekete főcímermezőben három ezüst kagyló.
Sisakdísz
Jobbra néző, álló ezüst kecske, arany szarvakkal és arany patákkal.
Pajzstartók
Jobbról: vörös, ágaskodó oroszlán, nyakában ezüst nyakörv, melyen három fekete kagyló látható.
Balról: ezüst kecske, arany szarvakkal, patákkal és arany szakállal.
A körülbelül 1725-ből származó metszet a londoni Southampton vagy Bloomsbury teret ábrázolja. A tér tulajdonjoga nemrégiben került át a névadó Southampton grófoktól a Bedford hercegekhez. Később a Bloomsbury Square név vált véglegessé. A kép észak felé néz. A nagy épület az udvarral a Bedford House, korábban Southampton House, amelyet körülbelül 1800 körül bontottak le.
1669-ben a Russell család tulajdonába került a Bloomsbury-birtok, amikor Bedford 1. hercegének a fia feleségül vette Rachel-t, Thomas Wriothesley, Southampton 4. grófjának egyik lányát. Rachel az apjától örökölte a ma Bloomsbury(wd) néven ismert földeket, amely akkoriban mezőgazdasági terület volt. Francis Russell, Bedford 5. hercege költekező, szerencsejátékos életet élt, de érdeklődött a woburni birtokon folytatott mezőgazdasági tevékenység iránt. A Bloomsburyben álló Bedford-ház viszont nem érdekelte, inkább a West Endben élt. 1800-ban elárverezték a Bedford-ház berendezését, majd az épületet lebontották. Helyére széles sugárutat, a Bedford Place-t építették, amely északra vezet a nagy Russell Square-hez, és amelytől nyugatra párhuzamosan fut a Montague Street. Francis Russell megbízta James Burtont, a kor kiemelkedő ingatlanfejlesztőjét, hogy lakónegyeddé alakítsa a területet, melynek központi eleme a Russell Square lett. A tér parkosítását Humphrey Repton végezte, aki már korábban lenyűgözte Russellt a woburni munkáival.[50]
Bloomsbury beépítését Francis Russell testvére, John Russell, Bedford 6. hercege folytatta. A fejlesztés utolsó szakaszában Thomas Cubitt cége is részt vett. Végül a Russell Square-től északra fekvő teljes birtokot terekkel és házakkal építették be. John Russell kezdeményezte a főbirtoktól délre eső Covent Garden(wd) piacának megépítéséért is. Herbrand Russell, Bedford 11. hercege 1893-ban örökölte a címet. Ekkorra már egyre erősebben jelentkezett az ellenállás a nagy birtokok tulajdonosaival szemben. Herbrand Russell megkezdte az irányítása alatt álló birtokok eladását. A Covent gardeni ingatlant 1913-ban akkori értéken 2 millió fontért eladta Harry Mallaby-Deeley földspekulánsnak, aki az opcióját 250 000 fontért adta tovább a Beecham családnak, az ügylet 1918-ban zárult le véglegesen.[50]
A British Museum és a Londoni Egyetem nagy területeket kapott az egykori birtokból, a megmaradt részeket pedig ma a Bedford Estates birtokolja. Ez főként olyan lakóingatlanokat jelent, amelyeket irodai és szállodai célra alakítottak át, illetve magántulajdonban lévő lakóépületeket is magában foglal. A vállalat Bloomsbury legnagyobb magánföldbirtokosa, és a birtokon belüli Montague Streeten található Bedford irodából irányítják.[50]
A fő Bedford-birtok eredetileg a Tottenham Court Road, az Euston Road, a Southampton Row és a New Oxford Street által határolt területen helyezkedett el. A Tottenham Court Roadon és az Euston Roadon túl két különálló rész is a birtokhoz tartozott. Délen a Strandtól északra fekvő Covent Garden-birtok szintén a Bedford-birtok része volt.[50]
↑A „Hugh the Pauper” jelentése: „Hugh, a szegény” vagy „Hugh, a szűkölködő” – ezzel valószínűleg a vagyontalanságára vagy csekély politikai súlyára utaltak.
↑A latin „vir laxus et effeminatus” kifejezés jelentése: „gyenge és elnőiesedett férfi” – ez nyíltan lekicsinylő megfogalmazás, amely Hugh jellemére, esetleg fizikai vagy erkölcsi gyengeségére utal. A középkori forrásokban ez gyakran politikai lejáratásként szolgált.
A „Sire” cím középkori francia nemesi megjelölés, amely egy adott birtok (uradalom) hűbérurát jelölte, például „Sire de Coucy” = „Coucy ura”. Rangban nagyjából az angol „báró” megfelelője, de jelentősége a birtok fontosságától is függött. A „Lord Gynes” cím angol vagy anglicizált forma, amely valószínűleg egy örökölhető angol uradalom jog szerinti (de jure) birtoklását jelölte, függetlenül annak tényleges birtoklásától.
↑Enguerrand VII de Coucy 1359-ben került angol fogságba, amikor II. János francia király szabadon bocsátásának biztosítékaként negyven nemesi túsz egyikeként Angliába vitték. Ez a túszcsere a II. János király szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások része volt, amelyek a Százéves háború során zajlottak. A túszok között voltak királyi hercegek és magas rangú nemesek, akiknek jelenléte Angliában garantálta a francia fél kötelezettségvállalásainak teljesítését.
↑A Gugler-hadjárat 1375 végén zajlott, amikor Enguerrand VII de Coucy zsoldos serege (a „guglik”) fosztogató hadjáratot indított Svájc területén, főként Aargau és Bern kantonok ellen, anyai örökségére hivatkozva. A svájci parasztok és városi milíciák váratlanul hatékony ellenállást tanúsítottak, több helyen visszaverték a francia lovagokat, akik súlyos veszteségeket szenvedtek és végül visszavonultak. A hadjárat stratégiai szempontból jelentéktelen volt, de megerősítette a svájci védelem hírnevét és önbizalmát.
↑a Genti felkelést, amely során Gent városa fellázadt II. Lajos, Flandria grófja és a francia királyi hatalom ellen. A felkelést Jan Hyoens, Philip van Artevelde és Frans Ackerman vezette. A felkelés egyik csúcspontja az 1382-es roosebekei csata volt, ahol a francia királyi sereg legyőzte a flamand felkelőket, és Philip van Artevelde elesett. Bár a csata után a francia befolyás ideiglenesen helyreállt Flandriában, Gent városa továbbra is ellenállt, és a felkelés csak 1385-ben, a tournai békeszerződéssel ért véget.
↑A mahdiai keresztes hadjárat 1390-ben indult, amikor francia és genovai erők – többek de Coucy vezetésével – megtámadták Mahdia városát (ma Tunéziában), hogy visszaszorítsák az észak-afrikai kalózkodást. A várost több hétig ostromolták, de nem sikerült bevenni, így végül váltságdíjas békével zárult az akció. A hadjárat eredménytelen maradt, politikai vagy vallási jelentősége csekély volt, inkább a korabeli nemesi kalandvágy és a genovai gazdasági érdekek motiválták.
↑John of Lancaster címere negyedelt pajzs volt, ahol az első és negyedik negyed: Franciaország címere, a második és harmadik negyed: Anglia címere. Az első negyed lebélyegzése jelzi a királyi családon belüli pozícióját: harmadik (negyedik) fiú. A második negyed lebélyegzése a Lancester-ház megkülönböztetése.
↑A verneuil-i csata 1424. augusztus 17-én zajlott le a százéves háború részeként, az angol és burgundi szövetségesek, valamint a francia–skót koalíció között. Az angolok oldalán John of Lancaster, Bedford hercege vezette a sereget, míg a franciákat Charles d’Albret(wd) és a skótokat John Stewart of Darnley irányította. A csatát a franciák kezdeményezték, hogy megállítsák az angol előrenyomulást Normandiában, de összehangoltság és fegyelem hiányában támadásuk összeomlott. Az angolok döntő győzelmet arattak, a skót hadsereg zöme elesett, és számos francia nemes is meghalt vagy fogságba esett. A vereség megrendítette a francia–skót katonai szövetséget, és megerősítette Bedford hercegének uralmát Észak-Franciaország felett.
↑ abcdefghijA hadnagy (Lieutenant) megyei tisztviselő volt, aki a katonai és rendvédelmi erők irányításáért felelt az adott területen. A hadnagy feladatai közé tartozott a katonai védelmi feladatok ellátása és a helyi rend fenntartása. Gyakran a megye fegyveres erőinek parancsnoka volt, különösen vészhelyzetekben vagy katonai konfliktusok esetén.
↑ abLady Anne Russell 1565. november 11-én ment feleségül Ambrose Dudleyhoz, Warwick 1. grófjához, aki John Dudley, Northumberland 1. hercegének fia volt. Ettől a naptól kezdve Warwick grófnéjaként élt. 1604-ben hunyt el. Forrás: Lady Anne Russell (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑ abAmbrose Dudley, Warwick 1. grófja (~1528–1590) John Dudley, Northumberland 1. hercegének a fia volt. Háromszor házasodott: első felesége Anne Whorwood, második Elizabeth Tailboys, Tailboys bárónéje, harmadik pedig Anne Russell volt, akit 1565. november 11-én vett feleségül. 1549-ben lovaggá ütötték. 1553-ban apjával együtt részt vett Jane Grey trónra juttatásának kísérletében, ezért a Towerbe zárták, és 1555-ben halálra ítélték, de kegyelmet kapott. 1558-ban parlamenti határozattal visszanyerte nemesi jogait. 1561. december 26-án Warwick grófjává emelték, a cím külön örökítési kikötéssel öccsére, Robert Dudleyra is kiterjesztve. 1563-ban a Térdszalagrend lovagja lett. Kétszer is Warwickshire hadnagya volt (1569–1570, majd 1587–1589/90). 1590. február 21-én halt meg, örökös nélkül, a grófi cím kihalt. Forrás: Ambrose Dudley, 1st Earl of Warwick (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑Sir Robert Dudley (1574–1649) Leicester 1. grófjának törvénytelen fia volt. 1605-ben megpróbálta elismertetni magát Leicester grófjának és igényt tartott az örökségre, de a bíróság ezt elutasította, és hamis tanúzás miatt eljárás indult ellene. Ezután Itáliába menekült, ahol katolizált és a Mediciek szolgálatába állt. Ott tudósként, térképészként és tengerészeti íróként vált ismertté. Angliában politikai száműzöttként tekintettek rá. Ő készítette az Arcano del Mare című művet, az egyik első nyomtatott tengeri atlaszt.
↑John Pym (1584–1643) angol politikus, a hosszú parlament vezető alakja és a királyi önkényes hatalom egyik legfőbb bírálója volt. Kulcsszerepet játszott Strafford grófja és Laud érsek elleni vádemelésében, valamint az 1641-es törvények és a királyi hatalom korlátozásának előkészítésében. A polgárháború kitörése előtt a parlamenti oldal politikai stratégiáját ő irányította.
↑Oliver St John (1598–1673) angol jogász és politikus volt, aki a parlamenti párt híveként fellépett a királyi önkény ellen. 1641-ben I. Károly király főbírói kinevezése ellenére továbbra is a parlament oldalán maradt, és kulcsszerepet játszott a király elleni vádemelések jogi előkészítésében. A polgárháború idején fontos alkotmányjogi tanácsadóként működött, majd a köztársasági rendszer alatt is jelentős politikai befolyással bírt.
↑I. Károly angol király 1640. októberben kénytelen volt aláírni a riponi szerződést, melyben vállalta hogy a fegyverszünet idején ő állja az Észak-Angliát megszállva tartó skót hadsereg napi 850 fontra rúgó költségeit.
↑Thomas Wentworth, Strafford 1. grófja (1593–1641) angol államférfi, I. Károly főtanácsadója, aki az abszolutista kormányzat erősítésére törekedett, de a parlament árulás vádjával kivégeztette.
↑Mennyi volt 12 000 font? Ez volt az ára egy kisebb vidéki kastély vagy udvarház teljes berendezéssel és földbirtokkal együtt – például egy több száz hektáros, jövedelmező vidéki birtok Anglia déli részén. Vagy egy teljes hadihajó építése és felszerelése a királyi flotta számára – például egy közepes méretű gálya vagy fregatt 30–40 ágyúval.
↑Az edgehilli csata 1642. október 23-án zajlott a királypárti erők, I. Károly vezetésével, és a parlamenti csapatok között, amelyeket Robert Devereux, Essex 3. grófja irányított. A csata során mindkét fél sikereket és veszteségeket könyvelhetett el, de döntő áttörés nem történt – az ütközet döntetlen eredménnyel zárult. A következmény az lett, hogy a háború elnyúló konfliktussá vált, mivel egyik oldal sem tudott döntő győzelmet aratni.
↑Az első newburyi csatát 1643. szeptember 20-án vívták a parlamenti csapatok, Essex 3. grófja vezetésével, a királypárti hadsereg ellen, amelyet Rupert herceg és a skót Patrick Ruthven, Forth 1. grófja irányított. A csata heves és véres küzdelem volt, amely során Essex sikeresen áttörte a királyi vonalakat és eljutott Londonba. A csata parlamenti taktikai győzelemmel zárult, de stratégiailag döntetlen maradt, mivel a háború tovább folytatódott.
↑ abA Rye House-összeesküvés 1683-ban felfedezett sikertelen terv volt, amelynek célja II. Károly király és öccse, Jakab, York hercege meggyilkolása volt, hogy megakadályozzák a katolikus trónöröklést. A merényletet a Rye House nevű birtok közelében tervezték, ahol a királyi kíséret elhaladt volna vadászat után. A terv végül nem valósult meg, de a hatóságok leleplezték, és számos protestáns ellenzékit letartóztattak. Az összeesküvés ürügyén kivégezték [#william1639|William Russellt]] és Algernon Sidney-t, a korabeli ellenzék két vezető alakját.
↑A Howland báróság 1695-ben való adományozása a már hercegi rangú William Russellnek nem rangnövelésként, hanem dinasztikus és örökségi okból történt. A hercege ekkor már elveszítette egyetlen fiát, Lord Russellt, akit 1683-ban felségárulás vádjával kivégeztek. Mivel a Lord Russell csak udvariasság cím volt, a fia nem rendelkezett önálló, örökletes nemesi címmel, így kivégzése nem járt jogvesztéssel, és nem akadályozta fia, Wriothesley Russell törvényes öröklését. A Howland bárói cím létrehozása valójában a herceg menye, Elizabeth Howland örökségének hangsúlyozására szolgált, és arra, hogy a Howland név és vagyon hivatalosan is bekerüljön a Russell család címsorába.
↑Az Exclusion Bill kizárta volna II. Jakabot a trónöröklésből.
↑William Russell felesége, Rachel Wriothesley anyai ágon francia hugenotta származású. A rokonság a Ruvigny-családon keresztül jött létre. Rachel unokatestvére Henri de Massue, Ruvigny 2. márkija (később Galway vikomtja) volt az egyik legismertebb protestáns menekült, aki a francia vallásüldözés elől – a Nantes-i ediktum 1685-ös visszavonása után – Angliában talált menedéket. Russell politikai nézetei – a katolikus trónörökös kizárása, franciaellenesség, vallásszabadság támogatása – összhangban álltak ezzel a családi háttérrel.
↑Elizabeth Howland hatalmas vagyonának forrása a Howland család birtokainak és kereskedelmi érdekeltségeinek öröklése volt. Apja, John Howland of Streatham, egy rendkívül vagyonos londoni kereskedő és földbirtokos volt, aki a XVII. század végére nagy földbirtokokat szerzett főként London déli peremvidékén (pl. Streatham, Clapham, és részben Rotherhithe), valamint jelentős befektetései voltak a városban is. Elizabeth volt egyedüli örököse ennek az óriási magánvagyonnak. Az öröksége tette lehetővé például a Howland Great Wet Dock (a későbbi Surrey Commercial Docks) létrehozását is Rotherhithe-ben.
↑A Gentleman of the Bedchamber és a Lord of the Bedchamber fontos tisztségek voltak az angol és skót királyi udvarban. Ezek a pozíciók különleges közelséget biztosítottak az uralkodóhoz, hiszen a tisztség viselője a király személyes szolgálatát látta el, és számos hivatalos feladatot végzett az uralkodó körül, illetve a királyi lakosztályban ellátandó teendők végrehajtásában.
Gentleman of the Bedchamber: Ez a pozíció alacsonyabb rangú volt, és az uralkodó személyes szolgálatáért felelt. Általában nemesi származású, de nem a legmagasabb rangú arisztokraták töltötték be.
Lord of the Bedchamber: A Lord of the Bedchamber magasabb rangú tisztség volt, amelyet általában hercegek, grófok vagy más magas rangú nemesek viseltek. Bár hasonló feladatokat láttak el, mint a Gentleman of the Bedchamber, státuszuk és rangjuk magasabb volt. A pozíció birtokosai közvetlen hozzáféréssel rendelkeztek az uralkodóhoz, így jelentős politikai befolyást élveztek.
↑ abDiana Spencer (1710–1735) hatéves korára árvaságra jutott, ezután anyai nagyanyja, a gazdag és befolyásos Marlborough hercegné, Sarah Churchill háztartásába került. A hercegné „kis Di”-ként emlegette, és őt tartotta kedvenc unokájának. Marlborough hercegné titokban házasságot akart szervezni Diana és Frigyes herceg(wd), II. György trónörököse között, ám Robert Walpole miniszterelnök megakadályozta a tervet. Ezt követően Diana hozzáment John Russellhez, a későbbi Bedford 4. herceghez. A hozomány 30 000 font volt, később nagyanyja örökségéből további 100 000 fontot vitt a házasságba. Egyetlen gyermekük, John, kocsibaleset miatt koraszülötten jött a világra , és egy napot élt. Egy újabb vetélés után Diana 25 évesen, tuberkulózisban elhunyt.
↑ abGertrude Leveson-Gower a XVIII. századi Anglia egyik vezető főnemesi családjából származott: apja John Leveson-Gower, Gower 1. grófja volt. 1737-ben lett John Russell második felesége. Hosszú házasságuk során nemcsak társadalmi rangját, hanem befolyását is érvényesítette, és aktívan támogatta férje politikai karrierjét. Kortársai ambiciózus és meghatározó hercegnéként emlegették. Gertrude politikai és családi kapcsolatai révén jelentősen hozzájárult a Russell-ház XVIII. századi befolyásának megszilárdításához.
↑A lövőbirtok (angolul shooting estate vagy shooting ground) valójában privát vadászterület vagy vadaspark, amelyet az arisztokrácia kifejezetten vadászat céljára tartott fenn. Itt a vadállomány mesterséges fenntartása, a társas vadászatok szervezése és a társadalmi reprezentáció játszotta a főszerepet. Skóciában a XVIII–XIX. században különösen divatossá váltak ezek a „sporting estate”-ek, és a Russell család is ilyen céllal bérelte az Invereshie és Mackintosh birtokokat.
↑A Stannaries Cornwall és Devon ónbányavidékeit jelentette, amelyek külön jogállású területek voltak. A különleges helyettes kormányzó (Vice-Warden of the Stannaries) a bányavidékek igazgatásáért, a bányászati törvények betartatásáért és a Stannary bíróságok felügyeletéért felelt.
↑ abAnna Maria Stanhope (1783–1857) Charles Stanhope, Harrington 3. grófjának lánya volt. 1808-ban ment feleségül Francis Russellhez. Közeli barátságot ápolt Viktória királynővel, akinek 1837 és 1841 között udvarhölgyeként is szolgált. Őt tartják az öt-órai-tea (afternoon tea) szokásának bevezetőjének. Az 1840 körül kialakult hosszú ebéd és késői vacsora közötti időszakban teát, kenyeret és süteményt kérve enyhítette délutáni éhségérzetét – bár ezt a történetet nem minden forrás erősíti meg. Később barátait is meghívta e teázásra, s mivel azok többsége az udvarhoz tartozott, a szokás gyorsan elterjedt, és maga a királynő is átvette. 1841-ben a királynőt is vendégül látták Woburn apátságban.
↑A Grenadier Guards az Egyesült Királyság legrégebbi és egyik legismertebb gyalogos gárdaezrede, amely 1656-ban alakult II. Károly angol király száműzetése alatt Flandriában. Az ezred a brit hadsereg öt gárdaezrede közül az első, és a Household Division (Királyi Ház Osztag) része, amely a királyi család hivatalos őrségét látja el. A Grenadier Guards jelképe a kézigránát, amely az ezred nevét és az egykori gránátvető katonai specializációját szimbolizálja. Az ezred tagjai rendszeresen részt vesznek a brit királyi ceremóniákon, például a Trooping the Colour és a koronázási szertartások során. A Grenadier Guards jelentős harci tapasztalattal rendelkezik, számos konfliktusban részt vettek, többek között a napóleoni háborúkban, a krími háborúban, az első és a második világháborúban. A Grenadier Guards számos csatában kitüntette magát, például a waterlooi csatában, ahol kulcsszerepet játszottak a brit győzelem elérésében. Az ezredben szolgáló katonák ikonikus medvebőr sapkát viselnek a ceremoniális eseményeken, amely a napóleoni háborúk során elért győzelmekre emlékeztet. A Grenadier Guards mai napig aktív egység, amely a modern katonai műveletek mellett a hagyományos királyi ceremóniákban is meghatározó szerepet játszik.
↑Az 1882-es egyiptomi hadjáratot Nagy-Britannia indította Ahmed Urabi tábornok nacionalista felkelésének leverésére, aki a külföldi befolyás és az egyiptomi uralkodó hatalma ellen lázadt fel. A brit kormány a Szuezi-csatorna védelme és a stabilitás fenntartása érdekében katonai beavatkozás mellett döntött, és Garnet Wolseley, Wolseley 1. vikomtja vezetésével hadsereget küldött Egyiptomba. A tel-el-kebiri csatában aratott győzelem után a britek megszállták Kairót, és ettől kezdve gyakorlatilag brit ellenőrzés alá került Egyiptom, noha formálisan továbbra is az Oszmán Birodalom része maradt.
↑A Tel-el-kebiri csatát 1882. szeptember 13-án vívták Egyiptomban az angol erők, Garnet Wolseley, Wolseley 1. vikomtja vezetésével, az egyiptomi hadsereg ellen, amelyet Ahmed Urabi tábornok irányított. A brit csapatok éjszakai menetelést követően hajnalban meglepetésszerű rohamot indítottak az egyiptomi sáncok ellen, és rövid, de heves harcban áttörték a védelmet. A csata döntő brit győzelmet hozott, ezzel véget ért az egyiptomi felkelés, és Nagy-Britannia gyakorlatilag ellenőrzése alá vonta Egyiptomot.
↑ abcdMary du Caurroy Tribe (1865. szeptember 26. – 1937. március 22.) brit arisztokrata, ornitológus és úttörő pilóta volt. Szenvedélyesen érdeklődött a madármegfigyelés iránt, és jelentős támogatója volt a Brit Ornitológiai Unió munkájának. Kibérelte, majd később megvásárolta a Sapphire jachtot, amelyet madár-megfigyelési utakon használta Észak-Skóciába és Skandináviába. A repülés iránti lelkesedése révén 1929-ben pilótavizsgát tett, és az 1930-as években több hosszú távú repülést is végrehajtott. 1929. augusztus 2-án rekordot döntő, 16 000 km (10 000 mérföld) repülésre indult a kenti Lympne repülőtérről az akkor indiai Karacsiba, majd nyolc nap múlva visszaérkezett Croydon repülőtérre. Egymotoros Fokker F.VII – Xenia hercegnőről The Spiderre átkeresztelt – repülőgépén személyes pilótakapitánya és szerelője kísérte. 1930. április 10-én rekordot döntő repülésre indult a Lympne repülőtérről Fokvárosba a The Spider repülőgéppel. A 14 500 km-es (9000 mérföld) utat tíz nap alatt tette meg, a tiszta repülési idő 91 óra20 perc volt. 1934-ben, majd 1935-ben egy de Havilland Puss Moth G-ABOC repülőgéppel, másodpilótával nagyszámú repülőutat hajtott végre Nagy-Britanniából Nyugat-Szaharába és Észak-Nigériába. 1937-ben repülőgép-szerencsétlenségben halt meg az Északi-tenger felett. Forrás: The Greatest Air Race: England to Australia 1919. A Fleeting Peace. (Hozzáférés: 2025. május 22.), The Flying Duchess. The Bedford Estates, 2021. március 5. (Hozzáférés: 2025. május 22.)
↑A Social Credit gazdasági elmélet, amelyet az angol mérnök C. H. Douglas dolgozott ki a XX. század elején. Alapelve, hogy a fogyasztók nem rendelkeznek elegendő vásárlóerővel a gazdaság által előállított összes áru megvásárlásához, ezért az államnak pénzbeli támogatással (ún. nemzeti osztalék) kellene kiegészítenie a jövedelmeket. A cél egy igazságosabb, önszabályozó gazdasági rendszer létrehozása volt, de az elméletet gyakran kritizálták megvalósíthatatlansága és a vele összefüggő politikai szélsőségek miatt.
↑A British People's Party (1939) brit szélsőjobboldali, fasiszta beállítottságú politikai párt volt, amelyet 1939-ben alapítottak az Oswald Mosley(wd)-féle Brit Fasiszta Unióból kivált tagok. A párt legfőbb célja a második világháború elleni fellépés és a Németországgal kötendő béke szorgalmazása volt, gyakran antiszemita és nacionalista retorikával. Bár kis létszámú és csekély hatású maradt, a brit kormány háborús időszakban fokozott figyelemmel kísérte tevékenységét. A párt 1945 után gyorsan jelentéktelenné vált, és megszűnt.
↑A Coldstream Guards eredetileg Monck's Regiment of Foot néven alakult meg 1650-ben George Monck vezetése alatt. 1660-ban Monck és katonái Coldstream városából indultak el, hogy részt vegyenek az angol monarchia helyreállításában, amikor II. Károlyt visszahelyezték a trónra. Ennek az eseménynek köszönhetően kapta a nevet a város után az ezred, amely hivatalosan The Coldstream Regiment of Foot Guards lett. A Coldstream Guards a Brit haderő legrégebbi, folyamatosan szolgáló reguláris ezrede. Az ezred rendszeresen vett részt bevetéseken a világ különböző részein, és harcolt a Brit Hadsereg által vívott legtöbb nagyobb konfliktusban. Az ezred folyamatos szolgálatban van, és soha nem olvasztották össze más egységekkel.
↑Elizabeth Russell 1583. augusztus 7-én ment feleségül William Bourchierhez, Bath 3. grófjához, az esküvőt Exeterben, a St. Mary Major templomban tartották. Házasságától fogva Bath grófnéjaként élt. 1605. március 24-én hunyt el, és a devoni Tawstockban temették el. Forrás: Lady Elizabeth Russell (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑William Bourchier, Bath 3. grófja 1557-ben, apja halála után született. Titokban feleségül vette Mary Cornwallist, de ezt a házasságot később érvénytelenítették. 1583. augusztus 7-én feleségül vette Elizabeth Russellt Exeterben. 1561-ben örökölte Bath grófja és FitzWarin bárója címeket. A cambridge-i Corpus Christi, majd Caius College hallgatója volt. 1585-ben részt vett a németalföldi hadjáratban, 1586-tól Devon viceadmirálisa, majd 1587 és 1614 között a megye hadnagya volt. 1623. július 12-én hunyt el. Tawstockban temették el. Forrás: Lady Elizabeth Russell (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑Francis Russellt 1570-ben Sussex grófja lovaggá ütötte Skóciában végzett szolgálataiért. 1572 és 1584 között Northumberland képviselője volt a parlamentben. 1571-ben vette feleségül Juliana Fostert. 1585. július 27-én halt meg, miután halálos sebet kapott egy skót határvidéki összecsapásban. Alnwickben temették el. Forrás: Sir Francis Russell, Lord Russell (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑William Russell (~1558 – 1613. augusztus 9.) Az oxfordi Magdalen College-ban tanult. 1581-ben Írországban lovaggá ütötték, majd 1585-ben lovassági altábornagya lett. Részt vett az 1586-os zutpheni csatában, majd 1587-ben Flushing kormányzója lett. 1594 és 1597 között Írország helytartója volt, 1599-ben pedig Nyugat-Anglia katonai parancsnokaként szolgált a spanyol invázió fenyegetésének idején. 1603. július 21-én emelték Thornhaugh Russel bárójává. 1585. február 13-án vette feleségül Elizabeth Longot. Forrás: Russell, Earl of Bedford (E, 1550). Cracroft's Peerage. (Hozzáférés: 2025. május 16.) és William Russell, 1st Baron Russell of Thornhaugh (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑Edward Russell (1652/53–1727) 1671-ben lépett be a Brit Királyi Haditengerészetbe, ahol 1672-re már kapitányi rangot ért el, és részt vett a harmadik angol–holland háborúban. 1677 és 1682 között York hercegének az udvarmestere volt, ám később átállt Orániai Vilmos oldalára, és az 1688-as angol forradalom aktív előkészítőjeként többször utazott Anglia és Hollandia között. A forradalom után gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1689-ben ellentengernagy lett, ugyanebben az évben a Haditengerészet pénztárosa, majd Whig-párti képviselőként is szolgált. 1690-ben a Csatorna-flotta főparancsnokaként ugyan nem lépett fel a franciák ellen, de 1692-ben a la hogue-i csatában 82 hajóval döntő vereséget mért a francia flottára. 1693-ra az Admiralitás első lordja, a flotta admirálisa, a Földközi-tengeri és a Csatorna-flotta parancsnoka is lett. Számos parlamenti mandátumot töltött be, és 1697. május 7-én három címet is kapott: Orford 1. grófja (al– vagy mellékcímek: Barfleur vikomtja és Shingay bárója) lett. 1691-ben feleségül vette Margaret Russellt, Bedford 1. hercegének leányát, ám házasságukból nem született gyermek. Később még kétszer betöltötte az Admiralitás első lordjának tisztségét (1709–1710, 1714–1717), és 1714-ben Cambridgeshire hadnagya lett. 1727. november 26-án halt meg, utód nélkül; halálával mindhárom nemesi címe kihalt. Forrás: Admiral Edward Russell, 1st Earl of Orford (angol nyelven). ThePeerage.com . (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑Az Earl of Orford címet háromszor hozták létre az angol/brit peerage rendszerben. Először 1697-ben adományozták Edward Russell tengernagynak, aki gyermektelenül halt meg, így a cím 1727-ben kihalt. Másodszor 1742-ben Robert Walpole, az első brit miniszterelnök kapta meg a címet, és az ő ága – egy újra létrehozással – egészen 1931-ig viselte, amikor a cím kihalt.
↑Scroop Egerton, 1687 és 1701 között Brackley vikomtjaként, majd 1701 és 1720 között Bridgwater grófjaként volt ismert, angol főnemes, udvari tisztségviselő és földbirtokos volt. Az Egerton családból származott, 1720. június 18-án Bridgwater hercegévé emelték.
↑William Capell, Essex 3. grófja (1697–1743) angol főnemes, whig-párti politikusként több udvari és közigazgatási tisztséget viselt, többek közt ellátta Ír alkirályi vagy főkormányzói feladatokat. 1726-ban a Térdszalagrend lovagjává avatták.
↑Francis Russell (1739. szeptember 27. – 1767. március 22.) 1759-től 1761-ig az ír Armagh városának whig párti képviselője volt, majd 1761-től haláláig a brit parlamentben Bedfordshire képviselőjeként ült. Apja, mint Bedfordshire hadnagya, 1759-ben nevezte ki a Bedfordshire-i milícia ezredesévé, amit Francis lelkesedéssel fogadott – katonai szolgálata szinte megszállottsággá vált, ahogy ő maga is írta: „őrülten szeretem a katonai élet minden formáját”. Amikor a háború végén a milíciát leszerelték, személyesen gondoskodott arról, hogy a leszerelt katonák munkát kapjanak a Bedford-birtokon. 1761-től haláláig tagja volt a Bedford Level Corporation igazgatóságának is. Mindössze 27 éves volt, amikor lovasbalesetben életét vesztette.
↑George William Russell (1790. május 8. – 1846. július 16.) a hatodik herceg második fia volt. Katonai pályáját 1806-ban kezdte az 1. Dragonyos ezredben, még abban az évben hadnaggyá lépett elő, és részt vett az 1807-es koppenhágai expedícióban. A következő években szolgált a 23. Dragonyos ezred kapitányaként (1808), részt vett a talaverai csatában, ahol megsebesült (1809), majd Graham tábornok (1810), később Wellington hercege (1812 és 1817) mellett szolgált szárnysegédként. 1813-ban őrnagyi rangot kapott a 102. (királyi madrászi) gyalogezredben, 1824-ben az 8. Huszár alezredese lett, 1830-ban ezredesi rangot, 1841-ben pedig altábornagyi kinevezést kapott. 1831-ben a Bath-rend lovagja, 1838-ban pedig a Nagykeresztes Lovagja lett. 1818 és 1830 között Bedford parlamenti képviselője volt. Diplomáciai pályáján 1833-ban lisszaboni és württembergi követi, 1835-ben berlini nagyköveti megbízatást kapott. 1846-ban, 56 évesen hunyt el Genovában.
↑Odo William Leopold Russell (1829. szeptember 20. – 1884. augusztus 25.) Firenzében született, és otthon tanult édesanyja irányításával. 1849-től sorra töltött be attaséi és diplomáciai tisztségeket Bécsben, Párizsban, Konstantinápolyban, Washingtonban, Firenzében, majd hosszú ideig Rómában, ahol de factoVatikánban is képviselte a brit államot. 1871-ben berlini nagykövetté nevezték ki, ahol kiváló személyes kapcsolatot alakított ki Otto von Bismarckkal. Tizenhárom éven át szolgált Berlinben, ahol kulcsszerepet játszott a brit–német kapcsolatok fenntartásában, s a berlini kongresszus brit küldötte is volt 1878-ban. 1881-ben kapta meg az Ampthill bárója címet. 1884-ben hashártyagyulladás következtében hunyt el potsdami nyaralójában. Sírja a Bedford család kápolnájában, Cheniesben található. Bismarck pótolhatatlannak tartotta. Forrás: Odo William Leopold Russell, 1st Baron Ampthill (angol nyelven). (Hozzáférés: 2025. április 24.)
↑John Russell, az első Russell gróf (1792. augusztus 18. – 1878. május 28.) brit liberális politikus volt, Viktória királynő uralkodása alatt kétszer is betöltötte a miniszterelnök tisztséget (1846–1852 és 1865–1866). Politikai pályafutása során a reformok egyik élharcosa volt, többek közt az 1832-es parlamenti reform egyik fő kezdeményezője. 1846-ban Robert Peel bukása után lett miniszterelnök, főként az ír éhínség kezelése és szabadkereskedelmi intézkedései révén ismert. Második miniszterelnöksége idején támogatni próbálta a választójogi reformot, de kormánya rövid életű volt. 1861-ben ő képviselte Nagy-Britanniát a trónörökös Albert herceg temetésén. 1869-ben örökletes Russell gróf címet kapta. A cím különlegessége, hogy az elnevezés forrása nem földrajzi hely, hanem a családnév.
↑James Hay, Carlisle 2. grófja (1612–1660) skót származású angol arisztokrata és diplomata volt. 1632-ben örökölte apja grófi címét. A polgárháború alatt a királypártiak oldalán állt, majd száműzetésbe vonult, de a Restauráció előtt visszatért Angliába. 1660-ban halt meg, fiúörökös nélkül, így a Carlisle grófi cím kihalt vele.
↑Francis Newport, Bradford 1. grófja (1620–1708) angol arisztokrata és politikus volt. A polgárháború alatt királypártiként harcolt, majd a Restauráció után udvari tisztségeket töltött be, többek között a Királyi Pénztár kincstárnoka (Treasurer of the Household) lett. 1675-ben bárói rangot kapott, 1694-ben pedig Bradford grófjává emelték. Több fontos állami tanácskozásban vett részt, és hű maradt az uralkodóházi lojalitáshoz. 1708-ban halt meg, címét fia örökölte.
↑George Digby, Bristol 2. grófja (1612–1677) angol főnemes, politikus és katona volt. Kezdetben a parlamenti oldalt támogatta, majd átállt a királypártiakhoz, és I. Károly egyik legvitatottabb tanácsadója lett. Számos diplomáciai küldetést teljesített, de szélsőséges nézetei miatt gyakran konfliktusba került másokkal. A polgárháború után száműzetésben élt, majd a Restauráció után visszatért. Élete végéig befolyásos, de megosztó személyiség maradt.
↑George Clifford, Cumberland 3. grófja (1558–1605) angol arisztokrata, katona és udvari lovag volt. Erzsébet királynő kegyeltje, hivatalos bajnoka (Champion of England) és a Térdszalagrend lovagja. Részt vett tengeri expedíciókban, többek között a spanyolok elleni harcokban, és támogatta a korai angol gyarmatosítást. Szenvedélyes szerencsejátékos volt, vagyonát eltékozolta. Halála után családja jelentős anyagi nehézségekkel küzdött.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a John of Lancaster, Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a George Neville, Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a John Russell, 1st Earl of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Francis Russell, 2nd Earl of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Francis Russell, 4th Earl of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a William Russell, 1st Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a William Russell, Lord Russell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Wriothesley Russell, 2nd Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Wriothesley Russell, 3rd Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a John Russell, 4th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Francis Russell, Marquess of Tavistock című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Francis Russell, 5th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a William Russell, 8th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lord George Russell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Francis Russell, 9th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a George Russell, 10th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Herbrand Russell, 11th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Hastings Russell, 12th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Ian Russell, 13th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Robin Russell, 14th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrew Russell, 15th Duke of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Earl of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Hugh de Beaumont, 1st Earl of Bedford című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Enguerrand VII de Coucy című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Baron Russell of Thornhaugh című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a William Russell, 1st Baron Russell of Thornhaugh című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Baron Ampthill című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
↑Cokayne:Cokayne, G. E.. The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant, with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors, new ed. (angol nyelven), Gloucester, U.K.: Alan Sutton Publishing (1910–1959)
![Bedford címere[m 8]](/wiki/F%C3%A1jl:Arms_of_John_of_Lancaster,_1st_Duke_of_Bedford.svg)
John, az első gróf, ifjabb Hans Holbein krétarajza.
Francis, a fia, a második gróf
Edward, Bedford 3. grófja. George Perfect Harding után készült kép a XIX. század elejéről. Teljes alakos ábrázolás fekete öltözetben, fehér gallérral. A fetmény a British Museum gyűjteményébe tartozik.
Francis, Bedford 4. grófja (Henry Bone Vandyke után, 1827) Fekete bársony dolmányban, nadrágban és köpenyben álló alak, fehér csipkegallérral, hosszú szőke fürtökkel, hegyes szakállal és bajusszal; háttérben oszlop, arannyal hímzett vörös függöny és táj.
William Russell, Bedford 5. grófja. Anthony van Dycknek tulajdonított portré 1640 körülről. A kép bal alsó sarkában téves felirat szerepel: „Francis Earl of Bedford”.
Godfrey Kneller (1646–1723) olajfestmény portréja William Russellről, Bedford 1. hercegéről.
Joshua Reynolds olajfestménye 1759 vagy 1762-ből. John Russell, Bedford 4. hercegének portréja.
John Hoppner (1758–1810) olajfestménye 1796-7 körül. A képen Francis Russell, Bedford 5. hercege.
George Hayter (1792–1871) olajfestménye 1835-ből. A képen John Russell, Bedford 6. hercege.
Ismeretlen fényképész képe Bedford 7. hercegéről, a kép 1870 körül készült.
A bécsi Alberinában 1842-ben készült képen Francis Russell Bedford 9. hercege, a litográfiát Josef Kriehuber (1800-1876) készítette.
Allan Warren fényképe Bedford 13. hercegéről párizsi lakása erkélyén (1987)
_-_Francis_Russell_(1765-1802),_5th_Duke_of_Bedford_-_RCIN_405408_-_Royal_CollectionFXD.jpg)
.jpg)
Bedford 1. grófja ∞ Anne Sapcote (1489–1559)
Thornhaugh 1. Russel bárója ∞ Elizabeth Long (~1562–1611)
Bedford 1. hercege ∞ Anne Carr (1615–1684)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}