Barát Endre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barát Endre
Született1907. április 24.
Nagykáta
Elhunyt1976. március 17. (69 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaBihari Klára
Foglalkozása
SírhelyeKozma utcai izraelita temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Barát Endre témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Barát Endre (Nagykáta, 1907. április 24.Budapest, 1976. március 17.) magyar író, újságíró.

Írói álnevei: André L'Amie, Baráth Endre, A Friend, Andrew Friend, B. Friend, B. E. Friend, E. Friend, B. E. Friends.

Életrajz[szerkesztés]

Középiskolai tanulmányai után gazdasági tanfolyamot végzett. Pályája a harmincas évek elején indult, verseit közölte a Zsidó Jövő. Volt lektor, szerkesztő és az ötvenes években alkalmi fizikai munkás is. Költőként kezdte, de mindvégig író és szerkesztő volt egy személyben.

A szovjet megszállást követően különféle heti- és napilapok szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. 1938-tól a Friss Újság munkatársa, a lap közölte regényeit, verseit. 1945-től a Szabadság, 195051-ben a Néphadsereg, 195759-ben a Tükör munkatársa volt. 1959-től egy évtizedig az Ország-Világ című képes hetilap főmunkatársa, rendszeresen publikált a Magyar Nemzetben is.

Barát Endre és Bihari Klára sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 5B-8-22

Munkássága[szerkesztés]

Gazdag életművében – harmincöt éves pályafutása során csaknem negyven kötete jelent meg – versgyűjtemények épp úgy megtalálhatók, mint regények, novellák, riport- és útikönyvek. Próbálkozott népies ihletésű és munkástémájú írásokkal (Látástól vakulásig, 1939; A históriás, 1947; Izzik a vas, 1954), háborús ifjúsági regényekkel (A parlamenter, 1954; Heten voltak, 1955), történelmi korrajzzal (Mit akar kend, Táncsics? !, 1946) és művészi életrajzzal (Az utolsó akkord, 1938). Témáinak egy részét újságírói-riporteri tapasztalatából merítette, ábrázolásmódjában azonban kiaknázta beleérző képességét és lélektani ismereteit is.

Az ötvenes évek közepén megírt sematikus művei után (Lobog a mécses, 1954; Fekete arany, 1954; Izzik a vas, 1954) néhány izgalmas útikönyvvel talált vissza tehetségéhez (A Gellérthegytől a piramisokig, 1957; Bahcsiszeráji látomás – Bihari Klárával közösen – 1960; Zengő szobrok, 1958; Repülő szőnyeg, 1966).

Írói munkássága az úgynevezett művészregényekben teljesedik ki, melyekben az emberi lélek legmélyebb rétegeit boncolgatja: a művészi tehetség mozgatórugóit, élet és a köznapi ember számára deviáns tehetség konfliktusait.

Lobog a mécses c. drámáját a Nemzeti Színház, a Fekete aranyat a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Anteus dalol (Bp., 1934)
  • Mese a varróleányról (Bp., 1934)
  • Menekülés a pokolból (Bp., 1935)
  • Halálsziget (Bp. 1936)
  • Emberevők fogságában (Bp., 1936)
  • Halálos tánc (Bp., 1938)
  • Átkozott gyémánt (Bp., 1938)
  • Szólalj Isten (Bp., 1938)
  • Dávid a rebellis (Bp., 1938)
  • Pusztába kiáltott szó (Bp., 1936)
  • Boszorkánytánc (Bp., 1941).

Források[szerkesztés]