Balezino

Balezino (Балезино)
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Udmurtföld
Járás	Balezinói
Irányítószám	427550
Körzethívószám	34166
Népesség
Teljes népesség	14 459 fő (2021)
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Balezino Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 57° 58′ 41″, k. h. 53° 00′ 18″57.978055555556, 53.005
Balezino Pozíció Udmurtföld térképén
Balezino weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Balezino témájú médiaállományokat.

Balezino (oroszul: Балезино) városi jellegű település Oroszországban, Udmurtföldön, a Balezinói járás székhelye.

Lakossága: 16 121 fő (a 2010. évi népszámláláskor).

Fekvése

Udmurtföld északi részén, Izsevszktől kb. 150 km-re, a Csepca (a Vjatka mellékfolyója) bal partján helyezkedik el. Vasútállomás a Kirov–Perm vasúti fővonalon. A településen keresztül vezet az Izsevszk–Glazov közötti országút. A legközelebbi, kb. 30 km-re fekvő város Glazov.

Története

A 16–17. században a Vjatka völgyében élő udmurtok tömegesen költöztek át a Csepca középső folyásának és mellékfolyóinak vidékére. Balezino elődje 1586-ban keletkezett és később szerepet játszott Szibéria orosz birtokbavételében. A Vjatkából (a mai Kirov városból) Perm felé vezető régi szibériai út egyik jelentős állomása volt. A 19–20. században igazgatási és gazdasági jelentősége növekedett. 1840-ben egy kisebb szintű közigazgatási egység (voloszty) központja lett.

A Kotlasz–Vjatka–Perm vasútvonalat II. Miklós orosz cár 1895-ben kiadott rendeletére kezdték építeni. Egyik állomása Balezino lett, ahová 1898-ban érkezett meg az első vonat, 1899 elején pedig a teljes vonalon megindulhatott a forgalom.

1941 végén az Udmurt ASZSZK állami és pártvezetése elrendelte az Izsevszket Balezinóval összekötő vasútvonal sürgős megépítését. Az építkezésre azonnali hatállyal 16 000 embert vezényeltek, köztük 4000 főt lóval, illetve fogattal; később ennél többen dolgoztak a pálya fektetésén. A rendkívüli intézkedéseket a háborús helyzet indokolta. 1943 januárjában a vonal elkészült. A háborús években főként fát szállítottak rajta a hadiüzemeknek és bányafát a donyeci bányáknak.

1929-ben járási székhely lett, 1939-ben városi jellegű településsé nyilvánították. A szovjet korszakban közlekedési csomóponttá alakult és iparral is rendelkezett.

Népessége

• 1959-ben 11 808 lakosa volt.
• 1970-ben 14 507 lakosa volt.
• 1979-ben 16 374 lakosa volt.
• 1989-ben 18 492 lakosa volt.
• 2002-ben 16 804 lakosa volt, melynek 46,2%-a udmurt, 38,8%-a orosz, 11,1%-a tatár.
• 2010-ben 16 121 lakosa volt.

Gazdasága

Balezinóban 1948. decemberben öntödei és fémárugyárat alapítottak. A gyár kezdetben aluminium edények, vödrök készítésével foglalkozott, majd áttért öntöttvas termékek gyártására is. Azóta többször átszervezték, berendezéseit kicserélték, modernizálták, de profilja nem változott. Az ipari szövetkezetből 1949-ben átalakított építőanyaggyár a helyi igényeknek megfelelően működik.

Oktatás

Középfokú szakoktatási intézményében (kolledzs) a mezőgazdaság számára képeznek szakembereket.

Források

• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977) 
• szerk.: V. V. Alekszejev: Uralszkaja isztoricseszkaja enciklopegyija (orosz nyelven). Jekatyerinburg: Akagyemknyiga (2000) 
• Balezino (orosz nyelven). Komanda Kocsujuscsije. (Hozzáférés: 2015. január 18.)
• Isztorija (orosz nyelven). A Balezinói járás hivatalos honlapja. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 14.)