Balázs János (festő, 1905–1977)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Balázs János
Született 1905. november 27.
Alsókubin
Elhunyt 1977. március 18. (71 évesen)
Salgótarján
Nemzetisége magyar
Foglalkozása költő,
festőművész

Balázs János (Alsókubin, 1905. november 27.Salgótarján, 1977. március 18.) roma származású magyar költő és festőművész. A magyarországi roma költészet és festészet úttörő egyénisége.

A nap szerelmese (Nógrádi Történeti Múzeum)

Életútja, munkássága[szerkesztés]

Már gyerekkorában rajzolt, majd évtizedekre abbahagyta, és csak 63 évesen, 1968-ban kezdett el ismét dolgozni. Mágikus hatású műveiben belső víziói ötvöződnek a cigány mesék misztikus világával és a valóság elemeivel. Monumentalitás, a képfelületet teljesen betöltő motívumok szürreális összekapcsolása, felfokozott színvilág jellemzik festészetét.

Nagyapja és apja is ismert prímás volt. Ötévesen, félárván maradt, és a Salgótarján központjában levő pécskődombi cigány-telepre került családjával. Itt a többi cigánnyal együtt, maguk tákolta putriban tengették életüket.

Balázs János iskoláit csak elkezdeni tudta. Igazság szerint nem is tetszett neki a pad és a falak kötöttsége, a tanári szigor. A harmadik osztályt már el sem kezdte.

Olvasni azonban megtanult, "mindenevő" lett. A betű lett az Istene, hihetetlen mennyiségű ismeret- és élményanyagot halmozott fel magában, melyeket évtizedek múlva egyéni mondanivalóval gazdagítva jelenített meg. A mindenkivel zsörtölődő, nyugtalan természetű legény afféle ezermesterként tengette életét: hangszert javított, kéményt tisztított, "mindenhez" értett. Gondolkodó, vitatkozó fiatalemberré vált.

Katonaként Losoncon, a 23. gyalogezredben szolgált. 37 évesen vitték ki a frontra. 1944-ben hadifogságba esett, s bár a háború hamarosan véget ért, őrá még három év rabság várt a Szovjetunióban, a szaratovi hadifogolytáborban. Itt is sokat olvasott, főleg magyar klasszikusokat, valamint Shakespeare-t, Homéroszt és Balzacot. A hadifogságból 43 évesen tért haza régi lakhelyére. Salgótarjánt többé nem hagyta el.

Senkit nem enged közel magához, mogorva remeteként kezd verselni és festegetni. Az erdő élteti, gombát gyűjt, elhullott gallyakat szed, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. A meddőhányóból szenet zabrál, vályogot vet és hangszert készít. A putriját egyedül a gyerekek látogatják, akik látva rajzait rábeszélik a festegetésre, és ők viszik neki a hozzávalókat is: rongyokat, deszkamaradványokat és festéktörmeléket. A festészet és az írás az egyetlen élménye, szórakozása. A gyerekek csodálják a fura öregembert, a környezet azonban nem érti. A történelem, a magyar és a cigány nép sorsa, mítoszai, a hihetetlen lexikális tudása fantasztikus lavinaszerű folyamként jelenik meg verseiben és önt formát képi víziókban. Minden érdekli. A történelem, az emberiség sorsa, a cigány telep, a virágok és az állatok, Hirosima - látomások és a valóság. Balázs János remeteként reneszánsz emberré érlelődik. Mindenhez hozzá kíván szólni, mindenhez hozzá kíván adni valamit. Megszokott közegéből ki sem mozdulva, villany, rádió, újság és televízió nélkül alkot. Információi a génjeiben hordozott eredeti ősi gondolatokkal vegyülnek, s talán ennek köszönhető tobzódó színvilága. A képek "zűrzavaros rejtelmek", ahogy ő maga fogalmazta, "ott bujkál bennük az egész világ létezése".

Képeitől soha nem volt képes megválni, egyszer mégis úgy határozott, tizenhárom képét eladja annak érdekében, hogy Füstölgések című kötete megjelenhessen.

Bár a média felfedezi, nem tud mit kezdeni a hírnévvel. A Corvina Kiadónál megjelenik az „Ecsettel és irónnal” című kötet, amely verseiből és képeiből ad válogatást. Portréfilmet készítenek róla, tévériporterek, újságírók faggatják.

A „művészt” Salgótarjánba költöztetik, avatott mesterek tanítani kezdik, hogyan is kéne festenie, immár „tudományosan”. A felhajtást, a népszerűséget nem tudja feldolgozni. Megölik benne nemcsak a művészt, hanem az embert is. Lebénul és képtelen felfogni, hogy nem alkothat tovább. Utolsó éveit mozgásképtelenül, ágyhoz kötve, önmarcangolással, tétlenül éli meg.

Balázs János egyedülálló jelensége volt és marad a magyar és a nemzetközi festészetnek. Egyedi, utánozhatatlan festői nyelvet dolgozott ki. Aktív alkotó korszaka csupán 8 esztendő. Költészete és festészete nem véletlenszerű. Meg kellett születnie és jelennie ezeknek a képeknek és ezeknek a verseknek, melyek egyaránt fontosak a magyar és a cigány kultúra számára. Úgy festett, mint egy gyermeknek maradt felnőtt - így tudta látni és láttatni a világot, fantasztikus színekkel, állatokkal, tájakkal és emberekkel.

Emlékezete[szerkesztés]

A 2009-es Cigány festészet című albumba beválogatott képei[szerkesztés]

  • Táj (olaj, vászon, 42x30 cm, év nélkül)
  • Szomorú állatok (olaj, vászon, 51x40 cm, 1975)
  • Varázslat (olaj, vászon, 71x87 cm, 1975)

Kiállításai (válogatás)[szerkesztés]

Szétlátásaim a világba (Nógrádi Történeti Múzeum)

Egyéni[szerkesztés]

Csoportos[szerkesztés]

Művek közgyűjteményekben[szerkesztés]

  • Cigány Ház - Romano Kher, Budapest
  • Magyar Naiv Művészet Múzeuma, Kecskemét
  • Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján

Írásai[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Cigány festészet: Gypsy painting : Magyarország 1969-2009., a Cigány Ház Közgyűjteményéből: Hungary, 1969-2009 / Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Balázs János (1905-1977) (22-27. p.) ISBN 9789638540874
  • Bánszky P.: A naiv művészet Magyarországon, Budapest, 1984.
  • Mészáros GY.: Az utolsó beszélgetés Balázs Jánossal, in: Palócföld, 1985/6.
  • F. Mihály I.: Balázs János naiv festő, in: Művészet, 1971/9.
  • Moldovám D.: Naiv művészek vallomásai, in: Forrás, 1975/11.
  • Moldován D.: Magyar naiv művészek nyomában, Budapest, 1987.
  • Kortárs magyar művészeti lexikon I. (A–G). Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 1999. ISBN 963-8477-44-X

További információk[szerkesztés]