Babonić család

Kiskirályok területei a 14. század elején

A Babonić család a 13./14. század fordulójának egyik leghatalmasabb családja volt a Délvidéken. Befolyásuk felfutásához hozzájárult, hogy hagyományosan jó kapcsolatot tartottak a Šubić nemzetséggel. A család több tagja is magas méltóságokra jutott a magyar királyok udvarában. A családfát az egyes források eltérésekkel közlik.

Eredetük

A Babonićok elődeinek tekintett bosnyák származású (Révai) „Goricai nemzetség” néven (MNL) III. Béla idején tűntek fel a Magyar Királyságban. Michovai Albert rablóhadjárata idején a király segítségére siettek, és ezért megkapták a vodicsai grófságot, amelynek nevét felvették. Az adományt III. Béla fia, Imre herceg adta ki, majd adományt 1218-ban II. András megerősítette. Kun László halála után az elhunyt király nővére, Árpád-házi Mária nápolyi királyné 1292-ben Babonić Radoszló bánnak adományozta Gorica, Podgorja, Szana és Orbász nemzetségi vármegyéit.

A 13. században rokonságba kerültek a környék több fontos családjával:

• Goricia grófjaival (Görzi-ház),
• a Velencében befolyásos Morosini családdal és
• a bosnyák Kotromanić nemzetséggel.

A Babonićok az Anjou-korban mindvégig Horvátország leghatalmasabb dinasztiái közé tartoztak, és a kor divatja szerint ők is kezdték magukat római előkelőktől (az Orsini-családtól) származtatni — ettől fogva vegyesen használták a Blágay (Blágai, Blagay) és az Ursini-Blágay nevet.

Családfa

A család első ismert őse Vodicsai Babonjeg, akit 1249–1256 között említenek a források (MNL, p. 781.). Három testvére:

• István (Babonić I. István) nevű testvére
• Dénes,
• Radoszló (Radoszláv)

is többször viselt különböző méltóságokat; az ő utódaikról azonban (ha voltak egyáltalán) nem tudunk.

Babonić I. István (13. század eleje–közepe?)

Vodicsai Babonjeg (I. Babonjeg) (fl. 1249–1256) ispán (comes)

• Vodicsai II. István (fl. 1243–1256), ispán (comes); tengermelléki bán (banus maritimus, 1243–1249)
  • Vodicsai III. István (Vodicsai Babonić István, fl. 1273–1300; † 1300. február 9.), 1273-tól ispán (comes), majd négyszer (1278, 1287, 1289–1290 és 1295) szlavón bán. Haláláig megmaradt III. András hűségén.
    • Babonić László (fl. 1293)
    • Babonić V. István (fl. 1293)
      • Babonić Henrik (fl. 1345)
      • Babonić VI. István (fl. 1345)
  • Babonić I. Radoszló (Babonić I. Radoszláv (fl. 1273–1293), szlavón bán (1288, 1292, 1294) — ő kezdte a Vodicsai helyett a Babonić családnevet használni (MNL, p. 782). 1295-ben szembefordult III. Andrással, de felkelését leverték.
  • Babonić II. Babonjeg (II. Babonjeg (fl. 1249–1256)
    • Babonić I. Miklós (fl. 1278–1292)
    • Babonić István (Babonić IV. István tartományúr, a család legismertebb tagja — fl. 1278–1316; † 1316. március 1. és december 20. között), szlavón bán (1299; 1310–1316),
      • Babonić György (fl. 1321–1336)
      • Babonić II. János (fl. 1321–1328)
      • Babonić Dénes (fl. 1321–1370)
      • Babonić Pál (fl. 1321–1381), örökös nélkül halt meg
    • Babonić I. János (fl. 1284–1334), szlavón bán (1317–1322), horvát és dalmát bán (1322)
      • egy ismeretlen nevű lány, (fl. 1328), Kőszegi II. Péter felesége; tőlük ered a szekcsői Herceg család (a Kőszegi család egyik alága)
    • egy ismeretlen nevű fiú (fl. 1322)
    • Babonić Ottó (fl. 1284–1300)
    • Babonić II. Radoszló (Babonić II. Radoszláv, fl. 1284–1314)
      • Babonić II. Miklós (fl. 1321–1330)
      • Babonić Duim (fl. 1321–1369), a Blagay család őse

Hatalmuk csúcsán

Vodicsai Babonjeg (Vodicsai Babo) építtette 1249-ben Blagaj várát, amelyről a család a Babonić (magyarul: Blagay, illetve Blagaj) nevet kapta. A század végén a család több tagja is szlavón bán, illetve annak valamely helyettese (tengermelléki bán, horvát bán) lett:

Babonić I. János (Babonić II. Babonjeg fia) nemcsak bán volt, de 1326–1333 között a királyné tárnokmestere is.

A zavaros időkben Babonić István Kun Erzsébet magyar királynét támogatta, amiért értékes birtokokat kapott, és ezekre alapozva, a család fejeként önálló, a központi hatalomtól félig-meddig független kiskirályságot épített ki. A család Károly Róbert egyik legelső támogatója volt. Ennek jeleként 1291-ben Babonić I. Radoszló és Frangepán Duim a nápolyi udvarba látogatott.

1306-ban Babonić I. Radoszló (Frangepán Duim társaságában) újra követségbe utazott II. Károly nápolyi királyhoz, hogy biztosítsák őt Károly Róbert trónigényének támogatásáról. 1308-ra azonban elfordultak tőle, és Frigyes osztrák herceget nevezték hűbéruruknak. Az erősebb szomszédok között egyensúlyozó Babonić István 1310-ben a velencei dózsét nevezte „urának és barátjának” (Kristó, p. 20–21.).

1322-ben két dalmát város, Sebenico és Trau szövetséget kötött az őket sújtó Šubić Mladen bán (Šubić Pál fia) és testvérei ellen. Mladen eredménytelenül ostromolta a két várat, aminek hatására addig megfélemlítéssel egybeterelt hűbéresei sorra elpártoltak tőle. Melléjük állt Kotromanić István bosnyák bán és Babonić I. János, és ez a szövetség legyőzte a Šubićok seregét. A két város velencei gályákat és zsoldosokat bérelt fel, azok pedig felégették a Šubićok két fontos központját. Mladen előbb testvérét küldte Károly Róberthez, majd személyesen járult elébe, hogy segítségét kérje. A király azonban elfogatta, és fogolyként Magyarországra vitette. Jutalmul Babonić II. János Károlytól megkapta a horvát és dalmát bán tisztségeit is, a horvátok azonban fellázadtak ellene. Ezért Károly leváltotta tiszteiről, amit János nem akart elfogadni, és (fiával) megkísérelte feltartóztatni utódát, a Gutkeled nembeli Felsőlendvai Miklóst, amikor az a tengerpartra próbált eljutni, az új bán magyar fegyveresei azonban legyőzték Babonić János seregét.

1336-ban a Babonićok szövetséget kötöttek régi riválisaikkal, a Kőszegiekkel (amint ezt a dinasztikus kapcsolat jelzi, a két család már az 1320-as években közeledett egymáshoz), továbbá II. Albert és Ottó osztrák hercegekkel. Kirobbantották a nyugat-magyarországi lázadást, de azt Károly gyorsan leverte. Ezután határszéli birtokaikat elvette tőlük, és azok helyébe a vodicsai birtokukhoz közel kaptak földeket.

Az ő tulajdonukban volt egyebek közt az Una folyó mellett (in terra Schlavoniae) épített Zrin vára, amit I. Lajos magyar király 1347-ben több közeli birtokukkal együtt elcserélt velük, hogy ezeket a javakat Šubić Gergelynek és unokaöccsének, Šubić Györgynek adományozhassa. A várról nyerték nevüket leszármazottaik, a Zrínyi család.

Utódaik

A törökök 1512-ben foglalták el Blagaj várát, majd kisvártatva egyéb birtokaikat is. A földjeitől megfosztott család 1545-ben Krajnába húzódott vissza; a történelem későbbi időszakaiban egyik águk Blagay család néven szerepel, egy másik (a Blagay-Orsini család) a grófi címig vitte.

Források

• Kristó Kristó Gyula: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. ISBN 963 05 1461 3
• Magyar Katolikus Lexikon > S > szlavón bánok
• Bokor József (szerk.). Babonić, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Hóman: Hóman Bálint – Szekfű Gyula (szerk.). 2.2., Magyar történet. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda (1928) 

56–65. old.

• MNL: Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 781–782. o. ISBN 963-05-6800-4  
• Révai: Révai nagy lexikona II. kötet (Arány–Beke). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1911. 386. o.  

További információk

• A Blagay-család oklevéltára. Bevezető tanulmánnyal a család történetéhez; szerk. Thallóczy Lajos, Barabás Samu; Akadémia, Bp., 1897 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)
• Thallóczy Lajos: Tanulmányok a Blagay-család történetéből. Adalék Szlavónia történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1897