Starship-Super Heavy (rakétarendszer)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(BFR (rakéta) szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Starship-Super Heavy, korábbi nevén BFR (Big Falcon Rocket, Big Fucking Rocket) kódnéven futó rakétarendszer a SpaceX új generációs, Naprendszeren belüli, teljesen újrafelhasználható rakétája, melyet kifejezetten a Marsra való űrutazásra szántak. A BFR rakétarendszer nevét Musk 2018. november 20-án megváltoztatta: az űrhajónak a Starship azaz csillaghajó és a rakétáknak pedig a Super Heavy vagyis szupernehéz nevet adta. Úgy tűnik, hogy ezzel egy gyerekbarátibb névverziót kívánt létrehozni a korábbi elnevezés helyett.[1]

Ezzel a nagy teljesítményű rakétával kívánják kiváltani a Falcon rakétákat és a Dragon űrhajót. A cél először az, hogy a Föld és Hold között sikeresen teljesítsen szolgálatot, hiszen a rakétát újrahasznosíthatónak tervezik, vagyis többször meg tudja majd tenni a két égitest közötti utat, ezáltal egy gazdaságosan működtethető szállítóeszköz lesz. Végső célként azonban a Marsra való űrutazást jelölte meg Elon Musk.[2]A Starship-Super Heavy projekt azért nagy jelentőségű, mert egy újfajta űrszállítmányozási rendszer épül ki általa, mely a bolygóközi utazásoknak ad teret a költségeket jelentős mértékben csökkentve.

A Big Falcon Rocket repülés közben (művészi elképzelés).

A rakéta először a SpaceX holdturista-misszióban fog részt venni, a programra már vannak jelentkezők, akik tetemes összeget fizetnek azért, hogy felszállhassanak az űrhajóra. A Japán Maezava Juszaku és társai utaznak majd a rakétával és az sem kizárt, hogy Elon Musk is részt vesz majd az expedícióban. [3]

Elon Musk tervei szerint azonban van a rakéta felhasználásának egy másik koncepciója is, miszerint földi közlekedésre is fel lehetne használni. A számítások szerint a rakéta a Föld két legtávolabbi pontja közötti utat mintegy 1 óra alatt tenné meg.[4] Musk ezen elképzeléseit a 2017 szeptemberében tartott Nemzetközi Világűrkongresszuson ismertette először, nagy meglepetést okozva. A rakéta jelenleg fejlesztés alatt van, első tesztrepülését 2020-ra tervezik, 2023-ban pedig holdturistákat visz majd Hold körüli repülésre.[5][6]

Felépítése[szerkesztés]

Az űrhajórendszer kétlépcsős, első fokozata 31 darab Raptor hajtóművel felszerelt hordozórakéta. A rakéták 9 méter átmérőjűek, folyékony metán üzemanyagot és folyékony oxigén oxidálószert tartalmaznak.[7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Musk renames BFR spacecraft Starship”, BBC News, 2018. november 20. (Hozzáférés ideje: 2018. december 2.) (en-GB nyelvű) 
  2. Ekkora egy Kibaszott Nagy Rakéta”, 24.hu, 2018. április 9. (Hozzáférés ideje: 2018. április 9.) (hu-HU nyelvű) 
  3. Űrvilág.hu - Japán milliárdos fizet be a Hold megkerülésére. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 29.)
  4. Elon Musk: Big Fucking Rocket
  5. Űrvilág.hu - A SpaceX 2018-as kilátásai. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. április 20.)
  6. Űrvilág.hu - Japán milliárdos fizet be a Hold megkerülésére. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  7. Űrvilág.hu - Musk komolyan gondolja. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. április 16.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]