Bószózoku
Bószózoku (暴走族), megközelítő fordítása „erőszakos száguldó klán”, egy japán ifjúsági szubkultúra, amely a testre szabott motorkerékpárokhoz kötődik. Az ilyen típusú motorosbandák először az 1950-es években jelentek meg. Népszerűségük az 1980-as és 1990-es évek során egyre nőtt, és 1982-ben a becslések szerint 42 510 tagot számláltak. A 2000-es években számuk drámaian visszaesett, 2012-ben már kevesebb mint 7297 tagjuk volt. 2020-ban később egy korábban több ezer tagot vonzó Bószózoku rallyn már csak 53 tag volt, a rendőrség pedig azt nyilatkozta, hogy régen nem kellett ennyi embert összeterelniük.[1]
A Bószózoku stílust követő tag hagyományosan a kétkezi munkásokéhoz hasonló bojlerruhát vagy katonai bőrdzsekit hord, bő nadrággal és magas csizmával. Ez az egyenruha tokkó-fuku (特攻服, "különleges támadó ruházat") néven vált ismertté, és gyakran kandzsi feliratokkal díszítik. Ennek az egyenruhának tipikus tartozékai a hacsimaki, a sebészeti maszkok és a Felkelő Nap zászlót ábrázoló tapaszok. A Bószózoku tagjai arról ismertek, hogy japán országúti motorkerékpárokat vesznek, és olyan módosításokkal látnak el, mint például túlméretezett burkolatok, befelé tolódó, megemelt kormány, nagy üléstámlák, extravagáns festések és módosított kipufogók. A Bószózoku stílusa a chopperekből, a greaserekből és a Teddy boysból merít ihletet.[2]
Története[szerkesztés]
A Bószózoku először a II. világháborús veteránok visszatérő csoportjaiként indult. Az engedetlen szubkultúra az 1950-es években alakult ki, amikor a fiatal pilóták visszatértek a II. világháborúból.[3] Sok veteránnak nehézséget okozott a háború után a társadalomba való visszailleszkedés, és néhányan az egyedi autókészítéshez és a városi utcákon folytatott bandaszerű tevékenységekhez fordultak, hogy adrenalinhoz jussanak. Ezek a korai Bószózokuk az amerikai greaser kultúrából és az importált westernfilmekből merítettek ihletet; a Bószózoku a régi amerikai motoros kultúrával való sok hasonlóságáról vált ismertté.[4] Sok fiatalabb egyén kezdte nagyon vonzónak találni ezt az életstílust, különösen a változást kereső, marginalizált egyének. Végül ezek a fiatalok vették át az identitást, és ezzel megalapozták a modern Bószózokut.[5]
Az 1970-es években kezdett először igazán kialakulni a bószózoku kifejezés. Ezt az időszakot a rendőrség és számos ilyen ifjúsági csoport közötti tényleges zavargások jellemezték. A bószózoku kifejezést valójában nem ezek a motoros csoportok alkották meg, de végül széles körben elfogadták és használták a különböző csoportok.[4] Az 1980-as és 1990-es években a bószózoku gyakran indult tömeges túrákra, amelyek során akár 100 motoros is lassan, tömegesen cirkált együtt egy gyorsforgalmi úton vagy főútvonalon. A motorosok megállás nélkül áthajtottak a fizetőkapukon, és figyelmen kívül hagyták a rendőrök feltartóztatási kísérleteit. A szilveszter volt a tömeges motorozás népszerű alkalma. A motorosok néha összetörték az autókat, és megfenyegették vagy megverték azokat az autósokat vagy járókelőket, akik útban voltak, vagy rosszallásukat fejezték ki a motorosok viselkedése miatt. A bandákban való részvétel 1982-ben érte el a 42 510 fős csúcsot. Ez tette a bószózokut a fiatalkori bűnözés uralkodó formájává Japánban.[5]
A számok az 1980-as évekbeli csúcsot követően lassan csökkenni kezdtek. A jelentések szerint az 1990-es évekre körülbelül 28 000 bószózoku volt szétszórva az országban.[6] 2004-ben a japán kormány egy felülvizsgált közúti közlekedési törvényt fogadott el, amely nagyobb hatalmat adott a rendőrségnek a csoportosan, felelőtlenül motorozó motorosok letartóztatására. A bószózokuknak nem volt több joguk. A megnövekedett letartóztatások és büntetőeljárások miatt a bószózoku részvétele gyorsan csökkent. A rendőrség 2010-ben arról számolt be, hogy a bószózoku új trendje az volt, hogy sokkal kisebb csoportokban tekernek együtt, és erősen átalakított motorkerékpárok helyett robogókkal közlekednek. A jelentések szerint Aicsi prefektúrában volt a legtöbb motoros, majd Tokió, Oszaka, Ibaraki és Fukoka következett.[7] 2015-ben már csak 6771 aktív bószózoku tag volt Japán-szerte. 2013-ban a Nemzeti Rendőrségi Ügynökség a bószózoku motoros bandákat "pszeudo-jakuza" szervezeteknek minősítette át.[8]
Irodalom[szerkesztés]
- Fujisawa Toru. Shonan Junai Gumi (湘南純愛組！). Shonen Magazine Comics. ISBN 4-06-312257-3
- Greenfeld, Karl Taro. Speed Tribes: Days and Nights with Japan's Next Generation. New York: HarperCollins, 1994. ISBN 0-06-092665-1.
- Sato, Ikuya. Kamikaze Biker: Parody and Anomy in Affluent Japan. Chicago: University of Chicago Press, 1998. ISBN 0-226-73525-7.
- Sasaki, Hiroto, and Tokoro Jewzo. Bukkomi no Taku: Kaze Densetsu (特攻の拓). Shonen Magazine Comics. ISBN 4-06-312449-5.
- Yoshinaga, Masayuki. Bosozoku. London: Trolley Books, 2002. ISBN 0-9542648-3-5.
Források[szerkesztés]
- ↑ Police crackdowns fast making hot-rodder spectacles a fading memory. Japan Today , 2021. október 19.
- ↑ The Bosozoku Are Japan's Disappearing Rebels Without a Cause. Jalopnik , 2014. október 4.
- ↑ Bosozoku. haenfler . (Hozzáférés: 2022. október 18.)
- ↑ a b Callahan, Kat. „The Bosozoku Are Japan's Disappearing Rebels Without A Cause”, Jalopnik, 2014. október 4.
- ↑ a b Osaki, Tomohiro. „Japan's 'bosozoku' bikers a vanishing rebel breed”, The Japan Times, 2016. december 14.
- ↑ Kaplan, David E. Yakuza : Japan's Criminal Underworld. University of California Press, 124–126. o. (2019). ISBN 978-0520953819
- ↑ Aichi biker gangs up but downsized (amerikai angol nyelven). The Japan Times , 2010. július 17. (Hozzáférés: 2020. november 14.)
- ↑ Tokyo cops accuse Chinese Dragon member in gashing of man with broken bottle (amerikai angol nyelven). TokyoReporter , 2017. június 29. (Hozzáférés: 2020. november 14.)
További információk[szerkesztés]
- Metropolis magazine, Last of the Speed Tribes
- Vice, Life Inside Japan's Aging Biker Gangs
- Mookychick, Bosozoku japanese biker gangs and bosozoku style
- Bosozoku Style
