Békaszőlőfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Békaszőlőfélék
Két békaszőlőfajról készült illusztráció(Potamogeton crispus és P. perfoliatus)
Két békaszőlőfajról készült illusztráció
(Potamogeton crispus és P. perfoliatus)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Rend: Hídőrvirágúak (Alismatales)
Család: Békaszőlőfélék (Potamogetaceae)
Rchb.
Nemzetségek
  • Potamogeton
  • Ruppia
  • Posidonia
  • Phyllospadix
  • Zanichelia
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Békaszőlőfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Békaszőlőfélék témájú kategóriát.

A békaszőlőfélék (Potamogetonaceae) a hídőrvirágúak rendjének (Arismatales) egyik családja. Kivétel nélkül vízi növények, a testük egésze a víz alá merül, esetleg csak virágaik emelkednek a víz színe fölé. Az aljzaton gyökereznek, száruk igen erős, sok tartalék tápanyagot is raktároz. Leveleik sokszor alapjuknál hüvelyszerűen összenőnek, és a hüvelyben pikkelyszerű mirigyszőrök találhatók. A levél felületén, a kutikula alatt vízfelvevő sejtek találhatók. Egyes fajoknál fellép a heterofillia (különböző levelűség); a szár alján hosszúkás levelek, fentebb tojásdadok találhatók. A virágzat jelentősen egyszerűsödik, füzérszerűen csoportosulnak virágzatba. Virágtakaró nincs, a virág általában a víz színe fölé emelkedik, de néhol még az is a víz színe alatt marad. A portokok csatlóján egyes fajoknál sziromlevélszerű képlet fejlődik. A virágok hímnősek (kevés az egyivarú virág, néhány kétlaki faj is akad), a termő belső felszínén 1 vagy 2 magkezdemény képződik, a kialakuló magban nincs magfehérje (secunder endospermium).

A csoport a harmadkor óta kimutatható, ma kozmopoliták, 5 nemzetségükben mintegy 150 fajt tartanak számon. Hazánkban 15 fajuk él, a hínáros társulások fő alkotói. A hazai fajok listája az alábbi:

  • Keskenylevelű békaszőlő (Potamogeton x zizii): ez az egyetlen hibridfaj hazánkban, mely az üveglevelű és a felemáslevelű békaszőlő kereszteződéséből alakult ki.
  • Fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus): sótűrő, szikes vizekben is gyakori, mély vízben 2–3 m-esre is megnőhet, levelei keskenyek, kihegyezettek, hüvelyszerűen összenőttek alapjuknál. Egyik alfaja a subsp. balatonicus.
  • Fonalas békaszőlő (Potamgeton filiformis): az előbbi fajhoz hasonló, azonban levélcsúcsai tompábbak, sótűrő, a tengerben is megél, legjobban a meszes, hegyi patakokat kedveli, a mi vizeinkben is gyakori.
  • Hegyeslevelű békaszőlő (Potamogeton acutifolius): kisebb termetű (50–60 cm), apróbb levelei hegyesek. Hazánkban kevésbé elterjedt, a nagyobb folyók lakója (Duna, Tisza, Rába stb.). Más hínárfajok könnyen kiszorítják, nem kedveli a versengést.
  • Laposszárú békaszőlő (Potamogeton compressus): Nagyon hasonlít az előbbi fajhoz, sokszor keverik is a kettőt azonosításkor. Szárai lapultak.
  • Tompalevelű békaszőlő (Potamogeton obtusifolius): nagyon hasonlít a hegyeslevelű békaszőlőre, de levelei tompábbak. Fokozottan védett faj, szinte teljesen kiveszett hazánkból.
  • Sertelevelű békaszőlő (Potamogeton trichoides): apró hínárfaj, sokszor a vízszínen lebeg, mert gyökerei gyöngék. Levelei nagyon aprók, serteszerűek, 1 erűek. Hazánkban gyakori, kedveli a sekély, nyugodt vizeket.
  • Apró békaszőlő (Potamogeton panormitanus): az előbbi fajhoz hasonlóan apró termetű, levelei nem serteszerűek, és háromerűek.
  • Berchtold-békaszőlő (Potamogeton berchtoldii): az előbbi fajhoz közel álló hínárféle, levélfőere mentén átlátszó sejtsor alakul, mely az előbbinél hiányzik.
  • Bodros békaszőlő (Potamogeton natans): Vízszínen úszó, bőrnemű, tojásdad alakú, hosszú nyelű leveleket fejleszt, alámerült levelei hosszúkásak (heterofillia). Vízimadarak kedvelt tápláléka, ezért szárcsafűnek is nevezik. A lassú folyású folyókat kedveli.
  • Imbolygó békaszőlő (Potamogeton nodosus): Hazánk legelterjedtebb békaszőlőfaja, mindenütt megtelepszik, leveleik a sodrás hatására imbolyognak. Levelei vízalattiak, lándzsásak.
  • Hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus): Levelei hullámos tojásdadok, alapjuknál hüvelyszerűen összenőttek. A Duna, Tisza, de főleg a Balaton jellemző hínárfaja. Mészkedvelő, a vízszennyezést kissé tűri.
  • Üveglevelű békaszőlő (Potamogeton lucens): 6 m-re is megnövő, mészkedvelő hínár. Levelei 10–30 cm hosszúak, fiatalon üvegszerűen csillognak. Visszaszorulóban van.
  • Felemáslevelű békaszőlő (Potamogeton gramineus): Heterofilliás. Alapi levelei lándzsásak, a felsők gyakran hiányoznak. Állóvízi faj, indikátornövény, a szennyezett vízre azonnal reagál.
  • Tófonál (Zannichellia palustris): Virágzatai a levélhónaljban ülnek, a nóduszoknál gyökereket hajthat. Az Alföldön gyakori, kavicsos aljzatot kedvel. Számos alfaja van.

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana (2003). ISBN 963 463 632 2 
  • Tuba Zoltán–Szerdahelyi József–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
  • Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
  • Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompendiuma
  • Urania Növényvilág III. – Magasabbrendű növények II.
  • Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan
  • Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan