Bánáti Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Bánáti Köztársaság
Nemzetközileg el nem ismert történelmi európai államok
1918. november 1.1918. november 25.
Banat republic.png
Általános adatok
Fővárosa Temesvár
Terület24 469 km²
Hivatalos nyelvek román, magyar, bánáti bolgár, német
Kormányzat
Államforma köztársaság
Államfő Róth Ottó
ElődállamUtódállam
 Osztrák–Magyar MonarchiaSzerb–Horvát–Szlovén Királyság 
Románia 
Magyarország 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bánáti Köztársaság témájú médiaállományokat.

A Bánáti Köztársaság vagy Bánsági Köztársaság (románul: Republica Bănățeană, németül: Banater Republik, szerbül: Банатска република) rövid életű (24 napig fennállt) de facto állam, amelyet a Bánságban, vagy másik nevén a Bánátban kiáltottak ki 1918-ban. Az állam kialakításának az volt az elsődleges célja, hogy a területet Magyarország megtarthassa a Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal és Romániával szemben, s így kizárólag Magyarország ismerte el állami létét. A próbálkozás nem sikerült és az államot felosztották egymás között a románok és a szerbek.

Előzmények[szerkesztés]

1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után Károlyi Mihály kormányának súlyos problémákkal kellett szembenézni. Mivel a teljes 1914 előtti Magyarország fenntartása már lehetetlen volt, Károlyi most már azt próbálta megakadályozni, hogy még jobban megcsonkíthassák az országot az új államok, így a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Csehszlovákia. A szomszédos országok ugyanis azt tervezték, hogy a magyar államból még nagyobb területeket szakítanak ki, sokkal többet, mint amennyit a trianoni békeszerződésben foglaltak később. Ilyenek között említhető a jugoszláv-csehszlovák közös határ valahol a Rába vonalán.
Az egyes peremterületek között szerepelt a Bánság mellett még a Muraköz, a Vendvidék, a Vajdaság, vagy Kárpátalja. Károlyi különféle ígéretekkel, mint széles körű autonómiával próbálta a nemzetiségeket megnyerni ezeken a területeken, de a többség már inkább az elszakadásra szavazott. A vidéki kulturális egyesületek hiába próbálták fenntartani az ún. hungarus tudatot, már nem bírtak semmi eredményt elérni.

A Bánát hovatartozásának kérdése viszont igencsak komoly fejtörést okozott. A területet több nemzetiség lakta, így magyarok, németek, horvátok, szerbek, románok, bánáti bolgárok, zsidók, ruszinok, cigányok, csehek, szlovákok, görögök és ukránok.

A köztársaság kikiáltása[szerkesztés]

A színes nemzetiségi összetételből adódóan nagyon komoly ellentétek alakultak ki a nemzetiségek között. A szerb lakosság Belgrád-párti volt, míg a románok azt szerették volna, ha a területet Románia veszi kezébe. A feszült hangulatot fokozta, hogy a háború súlyos hatásai itt is megmutatkoztak a gazdaságon, ezért széles körű mozgalmak kezdtek kibontakozni a földbirtokos nemesség, valamint a tőkés üzletemberek ellen, akiknek jó része zsidó volt.
A német származású Róth Ottó polgári radikális, aki a közművelődési egyesületek vezetésében is részt vett, megpróbálta valamiképp a Bánság népeinek úgy kipropagálni a Károlyi-féle ígéreteket, hogy a németekkel közösen létrehozta az ún. Bánáti Néptanácsot 1918. október 31-én, amely az új állam kormánya lett és másnap deklarálták a Bánság függetlenségét. A bánsági németek nem rokonszenveztek azzal az elképzeléssel, hogy Szerbia, vagy Románia fennhatósága alá jussanak, noha az erdélyi szászok Erdély román csatlakozását erőteljesen szorgalmazták. Az államot Bartha Albert ezredes vezetésével a helyi katonaság és polgárőrség támogatta, így Bartha lett a honvédelemért felelős személy, aki egyelőre nem miniszteri rangban állt.

Az új államot Károlyi kormánya elismerte, amely magába foglalta a Bácskát is, s Magyarország legjelentősebb gabonatermő területei voltak a kezében. Néptanácsában jelentős szerepet adtak a helyi szociáldemokratáknak is és Róth úgy tervezte el, hogy mivel többnemzetiségű az állam, ezért célszerű a svájci-modell alapján kialakítani, amiben minden nemzetiség egyformán kap helyett, ennek megfelelően fel kellett számolni a magyarosítást, amit a közművelődési egyesületek és az állam folytatott a háború előtt a nemzetiségek rovására. Az állam kikiáltásának kettős célja volt, az egyik, hogy megtartsa Magyarország határain belül a Bánátot és a Bácskát, másrészt helyreállítsa a rendet a peremterületeken, miután a világháborús vereség súlyos belső zavarokat okozott a térségben.
Nemzetiségi összetételét tekintve a Bánát hovatartozását nagyon nehezen állapíthatták volna meg, ezért a fegyverrel lehetett csupán érvényre juttatni a területi igényeket. Ezt elkerülendően Róth erőteljesen hivatkozott Woodrow Wilson elnök pontjaira, amelyben kimondta, hogy a homogén nemzeteknek joguk van teljes körű önrendelkezésre.

A köztársaság megalakulását a szerb lakosság nem fogadta el, akik Temesváron, a Bánáti Köztársaság de jure székhelyén létrehozták a Szerb Nemzeti Tanácsot, aminek akkora volt az aktivitása, hogy az fenyegette Róth kormányát. November 3-án Újvidéken megalakították Jaša Tomić vezetésével a Szerb Nemzeti Bizottságot, aki a Szerbiával való egyesülés vezéralakja lett (az előző vezető Vasa Stajić a Vajdaságot Horvátországgal akarta egyesíteni). A bunyevác kisebbség szintén közreműködést vállalt a szerbekkel és november 4-én Zomborban, majd november 10-én Szabadkán alakítottak közös Bunyevác-Szerb Nemzeti Tanácsot. Róthnak viszont eredményes politikával november 7-ére a zombori tanácsot sikerült felbontania, amiből a bunyevácok váltak ki és megalakították a Bunyevác Nemzeti Tanácsot, ami a Bánáti Köztársaságot, ezzel együtt Magyarországot támogatta.

Az állam felszámolása[szerkesztés]

November 7-én a szerb és francia csapatok már behatoltak a Bánát és a Bácska területére, amivel szemben a köztársaságot védő Bartha-féle egységek tehetetlennek bizonyultak számbeli és felszereltségbeli elmaradottságuk miatt. Az előretörő ellenség már Temesvárt fenyegette. Károlyi Jászi Oszkár útján próbálta a szerb nemzeti tanácsot rávenni, hogy álljon el az ellenséges erők támogatásától, de a tanács alelnöke, Mladen Pilić ezt elutasította és a szerb lakosság aktívan segédkezett a szerb-francia csapatoknak a Bánát okkupációjában.
A francia egységek végül elfoglalták Temesvárt, a köztársaság vezetői pedig elmenekültek Budapestre. November 19-én befejeződött a térség megszállása, 25-én a nemzeti tanács kimondta az egyesülést Szerbiával és semmissé nyilvánította a Bánáti Köztársaságot. A terület teljesen szerb kézbe került, ami Bukarestben heves ellenérzést váltott ki, ezért követelte Párizsban, hogy a szerb csapatok vonuljanak ki onnét. A vita olyan méretű elmérgesedéssel fenyegetett, hogy az egy román-szerb háborút vonhatott volna maga után, az ügy végére aztán a trianoni békeszerződés tett pontot, ami a Bánátot felosztotta és nem Szerbia lett a kizárólagos részesedő fél. Nagyobbik része keleten Romániához került a területnek, nyugati részét kapta Szerbia, északon egy kis darab megmaradt magyar fennhatóság alatt. Szerbia azonban így sem járt rosszul, mert a megszerzett nyugat-bánáti területtel is igencsak termékeny, nagy mennyiségű gabona termelésére alkalmas földhöz jutott, míg valószínűleg a gabonatermő területek nagy részének megszerzésével Románia járt igencsak jól.

Külső hivatkozás[szerkesztés]