Az utolsó ember (film, 1924)
| Az utolsó ember (El último/Der letzte Mann) | |
| 1924-es német–weimari köztársaság némafilm | |
.jpg) | |
| Rendező | Friedrich Wilhelm Murnau |
| Producer | Erich Pommer |
| Műfaj | dráma |
| Forgatókönyvíró | Carl Mayer |
| Főszerepben | Emil Jannings |
| Zene | Giuseppe Becce |
| Operatőr | Karl Freund |
| Díszlettervező | Edgar G. Ulmer |
| Gyártás | |
| Gyártó | UFA |
| Ország |  Németország |
| Játékidő | 90 perc |
| Képarány | 1,37:1 |
| Forgalmazás | |
| Bemutató |  1924. december 23. |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Az utolsó ember témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az utolsó ember (eredeti cím: Der letzte Mann) 1924-ben bemutatott német némafilm, rendezője Friedrich Wilhelm Murnau.
Cselekménye[szerkesztés]
Berlini szálloda. Az öreg portás (Emil Jannings) nehéz bőröndöt cipel be az utcáról. Amikor megpihen, a szállodaigazgató meglátja és följegyzi magának.
Az öreg portás egyenruhában megy haza egy kopottas bérházba; a lakók tisztelik, becsülik. Reggel azonban a szállóba érve a helyén már egy fiatal portást talál. A szállodaigazgató magához rendeli és átad neki egy írást, ebben új helyét az illemhelyen jelöli ki. Egyenruháját leveszik, helyette fehér kabátot adnak rá. Elkeseredve indul új helyére.
A munkanap végén kilopja addigi díszes egyenruháját a szekrényből, ebben megy haza, hiszen ma van a lánya esküvője. A lakodalomban vidáman, tisztelettel köszöntik, az alkohol hatása alatt vizionál, most is portásnak képzeli magát. Reggelre beadja az egyenruhát a csomagmegőrzőbe. Szállodai új beosztását, a munkát a mosdóban álmosan, megtörten viseli. Az ebédet hozó házvezetőnője megtudja és hazasietve gyorsan elmondja az újságot, hogy az öreg elvesztette korábbi beosztását; a pletyka rögtön szárnyra kap. Este a házban kigúnyolják, a lánya is csalódottan fogadja a megtört öregembert. Elmegy otthonról és a csomagmegőrzőből visszaviszi az egyenruhát a szállodába, majd bevánszorog a mosdóba. Az éjjeliőr részvéttel követi
A történet mégis szerencsés véget ér: egy újsághírből megtudjuk, hogy a szálló egyik vendége végrendeletében egy millió márkát hagyott az egykori portásra. Az öreg ember – most már elegáns ruhában – a szálloda éttermében ebédel, leül hozzá barátja, az éjjeliőr is, majd a szálloda előtt várakozó díszes hintóba szállnak és elhajtanak. Ezt a „happy end”-es befejezést azonban az alkotók csak a főszereplő, Emil Jannings (és/vagy a producer) kívánságára csatolták a filmhez.
Cselekmény[szerkesztés]
A forgatókönyvet az a Carl Mayer készítette, aki az 1920-as évek elején a német expresszionista stílusú némafilmek (Dr. Caligari és utánzatai) írója volt. Ugyanő kezdeményezte az expresszionista filmeknek, de a látványos történeti filmeknek is hátat fordító „kamarafilm” stílust is, melynek talán legjobb képviselője a Murnau Az utolsó embere.
Az egyszerű történet a reális élet keretei között (kivéve a befejezést), rövid idő alatt és csak néhány helyszínen játszódik. A cselekmény is egységes, nincsenek fölösleges kitérői. Középpontjában az egyenruhájától, ezzel talán emberi méltóságától is megfosztott kisember drámája, kedélyállapotának változása áll. A filmben megjelenő tárgyi világ is a lelkiállapot kifejezője, például a hangulatváltozást érzékeltető két különböző ajtó: a szálloda bejárati forgóajtója az elején, vagy a toalett csapóajtója később, az öreg lefokozása után.
A film alkotói mindezt magyarázó feliratok közbeiktatása nélkül, a visszafogott színész játékkal és a képek kifejezőerejével érték el. Murnau – a némafilm idején szokatlan módon – már ekkor dramaturgiai céllal alkalmazta a kameramozgatást. Erre néhány későbbi filmben is találni példát, de az eljárás széles körű alkalmazása csak az 1940-es évek második felétől terjedt el.[1]
1958-ban Az utolsó embert beválasztották a világ legjobb filmjeiként elismert úgynevezett brüsszeli tizenkettő közé.
Szereplők[szerkesztés]
- Emil Jannings
- Maly Delschaft
- Max Hiller
- Emilie Kurz
- Hans Unterkircher
- Olaf Storm
- Hermann Vallentin
- Georg John
- Emmy Wyda
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Nemeskürty István: Balázs Béla filmesztétikája, in: Balázs Béla: A film Gondolat Kiadó, Budapest, 1961; (18. oldal.)
Források[szerkesztés]
- szerk.: B. Egey Klára: Filmek könyve. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 46–50. o. (1967)
- Ulrich Gregor, Enno Patalas. A film világtörténete, ford. Félix Pál, Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 68–69. o. (1966)
- Az utolsó ember az Internet Movie Database oldalon (angolul)
További információk[szerkesztés]
- Karcsai Kulcsár István: „A brüsszeli 12” - Útmutató a klasszikus filmek világában. gondolatok. Filmkultúra, 2004
- Az utolsó ember a Rotten Tomatoes oldalon (angolul)
- Az utolsó ember az AllMovie oldalon (angolul)
- Az utolsó ember a FilmAffinity oldalon (angolul)
- Az utolsó ember az Online-Filmdatenbank oldalon (németül)
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
- Friedrich Wilhelm Murnau
- Murnau am Staffelsee – a művésznév feltételezett eredete
