Az ének iskolája (harmadik évfolyam)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az ének iskolája
3. évad
Ország Magyarország
Eredeti adóTV2
Sugárzás2015. április 5. –
2015. június 7.
Epizódok száma10
Kronológia
← Előző
Következő →
Második évfolyam

Az ének iskolája című televíziós énekes tehetséggondozó harmadik évadja 2015. április 5-én vette kezdetét a TV2-n. Az első két évad házigazdája, Friderikusz Sándor egy 2014. június 24-i nyilatkozatában bejelentette hogy a harmadik széria műsorvezetését már nem vállalja.[1] Az új műsorvezető Ördög Nóra lett.[2] A zsűriben is változás történt: a harmadik évadban Király Viktor már nem volt zsűritag, helyét Molnár Ferenc „Caramel” vette át.[3]

A 2014-es Rising Star negyedik adásában jelentették be, hogy 2015-ben ismét elindul Az ének iskolája. A jelentkezés 2014. november 16-án kezdődött meg.

Az évad tíz részes volt, vasárnaponként sugározta a TV2, 19:00-es kezdéssel. A döntő 2015. június 7-én került adásba, ahol a harmadik évad győztese Juhos Zsófi lett.

Tanulók[szerkesztés]

Tanáronként négyen-négyen, tehát összesen 16 tanuló szerepel a műsorban.

Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
Lentulay Krisztián Gyuris Luca Varga Norbi Horváth Alexandra
Kovács Niki Nagy Juli Janca Áron Sárközi Roland
Váradi Robi Juhos Zsófi Győrfi Dzsenifer Kornis Anna
Németh Dávid Varga Dávid Nagy Bogi De Re Attila Luigi

Összesített eredmények[szerkesztés]

      –  Hajós András tanulói
      –  Szulák Andrea tanulói
      –  Caramel tanulói
      –  Szandi tanulói

      –  A tanuló osztályelső az adásban
      –  A tanuló 2. helyezett az adásban
      –  A tanuló 3. helyezett az adásban
      –  A tanuló nem szerepelt az adásban
Tanuló 1. adás
(április 5.)
2. adás
(április 12.)
3. adás
(április 19.)
4. adás
(április 26.)
5. adás
(május 3.)
6. adás
(május 10.)
7. adás
(május 17.)
8. adás
(május 24.)
9. adás
(május 31.)
10. adás
(június 7.)
Juhos Zsófi Felvették 1. 2. Továbbjutott TOP 3 Győztes
Horváth Alexandra Felvették 1. 1. Továbbjutott TOP 3 2.
Lentulay Krisztián Felvették 3. Továbbjutott TOP 3
Nagy Bogi Felvették 2. 2. Továbbjutott
Váradi Robi Felvették 1. Továbbjutott
Győrfi Dzsenifer Felvették 2. 3. Továbbjutott
Varga Dávid Felvették 2. 3. Továbbjutott
Varga Norbi Felvették 2. 2. 2. Továbbjutott
Gyuris Luca Felvették 3. 1. Nem jutott tovább Nem jutott be a középdöntőbe
Janca Áron Felvették 3.
Kovács Niki Felvették
Kornis Anna Felvették
Nagy Juli Felvették
Sárközi Roland Felvették
Németh Dávid Felvették
De Re Attila Luigi Felvették

Adások[szerkesztés]

1. felvételi (április 5.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal
1 Lentulay Krisztián Vidéki sanzon
2 Gyuris Luca Fly Me to The Moon
3 Varga Norbi Ha legközelebb látlak
4 Nagy Juli Szívemben bomba van
5 Horváth Alexandra I'm Alive
6 Sárközi Roland Hazafelé
7 Juhos Zsófi Gost
8 Janca Áron Let Her Go

2. felvételi (április 12.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal
1 Kornis Anna Just Give Me a Reason
2 Varga Dávid Everything
3 Győrfi Dzsenifer Szerelmes csillagok
4 De Re Attila Luigi When I Find Love Again
5 Kovács Niki Wherever I Go
6 Váradi Robi A csitári hegyek alatt
7 Nagy Bogi White Flag
8 Németh Dávid Szabadság vándorai

A felvételik során csak azokat a gyerekeket mutatták be, akik bekerültek a műsorba.

3. adás (április 19.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Kovács Niki Shake It Off 5 4/5 4/5 4/5
2 Sárközi Roland Azért vannak a jóbarátok 4/5 4 4/5 5
3 Janca Áron All of Me 5 5 5 5 3. helyezett
4 Nagy Juli Don't Speak 4 5 4 4/5
5 Varga Dávid This Love 5 4/5 5 4
6 Győrfi Dzsenifer With Or Without You / Tavaszi szél 4/5 4/5 5* 4/5 2. helyezett
7 Lentulay Krisztián Régi csibészek 5 5 5 5
8 Horváth Alexandra Élj pont úgy 5* 5* 5* 5* Osztályelső

Jutalomduettként Szandi és Horváth Alexandra énekelte a Born This Way (Lady Gaga) című dalt.

4. adás (április 26.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Váradi Robi Umbala umba 5 4/5 4/5 4/5
2 Kornis Anna All About That Bass 4/5 4/5 5 5
3 Juhos Zsófi Stonger 5* 5* 5* 5* Osztályelső
4 De Re Attila Luigi Guarda Come Domdolo 5 4/5 4/5 5
5 Nagy Bogi Never Be The Same Again 5 5 5* 5 2. helyezett
6 Németh Dávid Árva fiú 5* 5 5* 5*
7 Gyuris Luca Kiss Me 5 5* 5 5 3. helyezett
8 Varga Norbi Rád gondolok 5* 5 5* 5 2. helyezett

Jutalomduettként Szulák Andrea és Juhos Zsófi énekelte az All By Myself (Céline Dion) című dalt.

5. adás (május 3.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Gyuris Luca Love Song 5 5* 5 5
2 Janca Áron Solo 5 5 5 5*
3 Kornis Anna Éld át 5 5 5 5*
4 Juhos Zsófi Chandelier 5* 5* 5 5
5 Váradi Robi Köszönöm, hogy vagy nekem 5* 5 5 5
6 Nagy Bogi Voyage Voyage 5* 5* 5* 5* 2. helyezett
7 Németh Dávid Ébredj velem 5* 5 5* 5*
8 Kovács Niki When You Say Nothing At All 5* 5* 5* 5*
9 Sárközi Roland Mama 5 5 5 5*
10 Varga Norbi Végső vallomás 5* 5* 5* 5* 2. helyezett
11 Nagy Juli Girls Just Wanna Have Fun 5* 5* 5* 5*
12 Győrfi Dzsenifer Parfüm 5 5 5* 5
13 De Re Attila Luigi The Lazy Song 5 5 4/5 5*
14 Horváth Alexandra The Greatest Love Of All 5* 5* 5* 5* Osztályelső
15 Varga Dávid Sway 5* 5* 5* 5* 2. helyezett
16 Lentulay Krisztián Álmodj királylány 5* 5* 5* 5* 3. helyezett

6. adás (május 10.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Lentulay Krisztián Szőkével álmodtam 5* 5* 5* 5*
2 Varga Dávid Losing Sleep 5* 5* 5* 5* 3. helyezett
3 Horváth Alexandra Sorskerék 5 5 5 5*
4 Kovács Niki A Thousand Miles 5* 5* 5 5*
5 Varga Norbi Maria, Maria 5* 5* 5* 5* 2. helyezett
6 Nagy Bogi Mindhalálig mellettem 5* 5* 5* 5*
7 Sárközi Roland Elszáll a gondom 5 4/5 5 5
8 Gyuris Luca Killing Me Softly 5* 5* 5* 5* Osztályelső

Jutalomduettként Szulák Andrea és Gyuris Luca énekelte a Don't Know Why (Norah Jones) című dalt.

7. adás (május 17.)[szerkesztés]

# Tanuló Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Nagy Juli Rock and Roller 5 5* 5 5*
2 Győrfi Dzsenifer Mire vársz 5* 5* 5* 5* 3. helyezett
3 Janca Áron One in a Million 5* 5* 5* 5*
4 Kornis Anna California Gurls 5* 5 5 5*
5 De Re Attila Luigi Se Bastasse una Canzone 5* 5* 5* 5*
6 Juhos Zsófi Move in The Right Direction 5* 5* 5* 5* 2. helyezett
7 Váradi Robi Faith 5* 5* 5* 5* Osztályelső
8 Németh Dávid Egy új élmény 5* 5* 5* 5*

Jutalomduettként Hajós András és Váradi Robi énekelte az I'll be There (Michael Jackson) című dalt.

8. adás (május 24.)[szerkesztés]

A 8. adás az elődöntő volt, az eredmények alapján a legjobb nyolc tanuló jutott tovább a középdöntőbe.

      –  Továbbjutott a középdöntőbe
# Tanulók Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Nagy Bogi Mizu 5 5 5* 5* Továbbjutott
Váradi Robi 5 5 5* 5* Továbbjutott
2 Kornis Anna Egyedül 5 5 5* 5* Nem jutott tovább
Sárközi Roland 5 5* 5* 5* Nem jutott tovább
3 Győrfi Dzsenifer Something Stupid 5* 5* 5* 5* Továbbjutott
Varga Dávid 5* 5* 5* 5* Továbbjutott
4 Gyuris Luca Especially For You 5 5 5 5 Nem jutott tovább
Janca Áron 5 5 5 5 Nem jutott tovább
5 Nagy Juli Gyere kislány, gyere 5* 5* 5* 5* Nem jutott tovább
Lentulay Krisztián 5 5* 5* 5* Továbbjutott
6 Horváth Alexandra Could I Have This Kiss Forever 5* 5 5* 5* Továbbjutott
Varga Norbi 5 5 5 5 Továbbjutott
7 Kovács Niki Megtalállak még 5 5 5 5 Nem jutott tovább
De Re Attila Luigi 4 4/5 4/5 4/5 Nem jutott tovább
8 Juhos Zsófi I Dreamed a Dream 5 5* 5* 5* Továbbjutott
Németh Dávid 4/5 5 5 5 Nem jutott tovább

9. adás (május 31.)[szerkesztés]

A 9. adás a döntő első fordulója volt, ahol a tanulók egyik fele szólóprodukcióval, a másik fele Az ének iskolája második évfolyamának egyik diákjával alkotott duettel lépett színpadra.

      –  A TOP 3-ban végzett tanulók
  • Közös produkció: A harmadik évfolyam tanulói – Ha zene szól (Viva Comet AllStars)
# Tanuló(k) Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Váradi Robi és Radics Jani The Man 5* 5* 5* 5*
2 Nagy Bogi Van az a pillanat 5* 5* 5* 5
3 Juhos Zsófi és Sztojka Vanessza Proud Mary 5* 5* 5* 5* TOP 3
4 Varga Dávid és Berki Artúr Shame 5* 5* 5* 5*
5 Gyuris Luca, Nagy Juli és Németh Dávid Hajnalban még a Nap is más
Nincs osztályozás!
6 Lentulay Krisztián Neked írom a dalt 5* 5* 5* 5* TOP 3
7 Győrfi Dzsenifer Twist In My Sobriety 5* 5* 5* 5*
8 Kovács Niki és Janca Áron Ez az a perc
Nincs osztályozás!
9 Varga Norbi és Varga Vivien Beneath Your Beautiful 5* 5* 5* 5
10 Horváth Alexandra Power of Love 5* 5* 5* 5* TOP 3

10. adás – döntő (június 7.)[szerkesztés]

A 10. adás a döntő második fordulója volt, ahol a tanulók egyik fele szólóprodukcióval, a másik fele egy sztárvendéggel alkotott duettel lépett színpadra.

  • Közös produkció: A harmadik évfolyam tanulói – Rólunk szól a dal
# Tanuló (duettparner) Dal Érdemjegy Eredmény
Hajós András Szulák Andrea Caramel Szandi
1 Győrfi Dzsenifer és Király Viktor Chasing Demons 5* 5* 5* 5*
2 Váradi Robi Apám hitte 5* 5* 5* 5*
3 Horváth Alexandra és Wolf Kati Hus Hush 5* 5* 5* 5*
4 Varga Dávid Crazy Little Thing Called Love 5* 5* 5* 5*
5 Kornis Anna, Sárközi Roland és De Re Attila Luigi Holiday
Nincs osztályozás!
6 Nagy Bogi és Rácz Gergő Wonderful Life 5* 5* 5* 5*
7 Varga Norbi Még nem veszíthetek 5* 5* 5* 5*
8 Lentulay Krisztián és Csonka András Ha szombat este táncol 5* 5* 5* 5*
9 Juhos Zsófi Jöjj még 5* 5* 5* 5* Győztes

Az ének iskolája harmadik évfolyamát a 13 éves Juhos Zsófi nyerte.

Nézettség[szerkesztés]

A +4-es adatok a teljes lakosságra, a 18–49-es adatok a célközönségre vonatkoznak.

Epizód Vetítés Teljes lakosság (+4) Célközönség (18–49) Forrás
AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés AMR (fő) SHR (%) Heti helyezés
1. felvételi 2015. április 5. 1 193 449 26,4 2. 566 693 22,8 2. [4]
2. felvételi 2015. április 12. 1 198 693 25,8 2. 593 567 23,1 2. [5]
3. adás 2015. április 19. 1 178 515 25,2 1. 522 783 20,5 1. [6]
4. adás 2015. április 26. 1 229 401 27,1 1. 568 659 23,1 1. [7]
5. adás 2015. május 3. 1 289 512 27,3 1. 581 372 22,3 1. [8]
6. adás 2015. május 10. 1 263 417 27,6 1. 599 408 23,9 1. [9]
7. adás 2015. május 17. 1 088 588 25,4 1. 474 394 20,6 1. [10]
8. adás 2015. május 24. 1 116 249 27,5 1. 465 109 21,8 1. [11]
9. adás 2015. május 31. 1 138 989 27,3 1. 463 765 20,2 1. [12]
10. adás 2015. június 7. 1 187 455 30 1. 468 597 21,8 1. [13]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]