Atlanti fal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Atlanti fal
Atlantikwall
Atlantikwall.png
Építési adatok
Építés éve 1942 – 1944
Típus védvonal
Hosszúsága5.000.000[1] m
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Atlanti fal témájú médiaállományokat.

Az Atlanti fal egy hatalmas, a második világháború idején: 1942 és 1944 között épített védvonal volt, amely Finnországtól és Norvégiától Dánián, Hollandián, Belgiumon, a Csatorna-szigeteken keresztül egészen Franciaországig és Spanyolországig húzódott, és bár leltár nem készült róla, de a szakértői becslések szerint szétszórtan Európa nyugati partvonala mentén mintegy 8119 bunkerből és erődített őrházból állt. A kiépített védvonal a tervek szerint arra szolgált, hogy a szövetségesek támadását még a tengerparton hiúsítsa meg. Az Atlanti fal is szerepet játszott abban, hogy a szövetségeseknek Normandia partjainál hatalmas veszteségeket kellett elszenvedniük.

Története[szerkesztés]

E a hatalmas erődrendszer tervezője Hitler közvetlen munkatársa Fritz Todt volt, aki rohamosztagosból főépítésszé az 1930-as években vált. Az ő nevéhez fűződik a németországi autópályák építése is, amelyeket tervezőjük a háború után Franciaországon keresztül egészen Spanyolországig szeretett volna elvezetni. Todt képes volt rendkívül rövid idő alatt összetett problémákat is megoldani, ezért Hitler előtt nagy tiszteletet élvezett A Todt-szervezet tizenötezer, különféle formájú és méretű tengerparti bunkert tervezett az atlanti part legsebezhetőbb pontjain, az építést azonban a szövetségesek 1944. júniusi partraszállása félbeszakította.

Az egykori védvonalrendszer építményei közül a helyi hatóságok időközben több száz építményt leromboltak, hogy helyükre például parkolókat húzzanak fel. Közülük egyet például a La Manche csatornán átvezető alagút építésekor temették be, több összedőlt, és több pedig a terjeszkedő tengerbe süllyedt.

Az Európai Bizottság néhány évvel ezelőtt 100 ezer eurót adott az Atlanti falat bemutató virtuális múzeum felállítására. A fő szervező, Gennaro Postiglione, a milánói Műszaki Egyetem építészeti tanszékének professzora szerint a bunkerekkel eddig senki sem törődött, mert az emberek "túl ijesztőnek tartották, és ki akarták törölni az emlékezetükből." Gennaro Postiglione viszont úgy véli, sokkal egészségesebb lenne szembenézni a múlttal.

Az Atlanti fal utóélete[szerkesztés]

A fal maradványainak megmaradásáról vagy elpusztításáról máig nagy viták folynak. Az Európai Bizottság néhány évvel ezelőtt 100 ezer eurót adott az Atlanti falat bemutató virtuális múzeum felállítására. A fő szervezőnek, Gennaro Postiglione, a milánói Műszaki Egyetem építészeti tanszékének professzorának véleménye, hogy a bunkerekkel eddig senki sem törődött, mert az emberek "túl ijesztőnek tartották, és ki akarták törölni az emlékezetükből." Gennaro Postiglione szerint pedig sokkal egészségesebb lenne szembenézni a múlttal.

Több szakértő is az építmény megőrzése mellett érvel. A Belgiumban élő Sébastien Devière például nagyrészt arra áldozza szabad idejét, hogy megvédje az Atlanti falat, és egyre több információt gyűjtsön össze róla Le Mur de l'Atlantique című honlapján: "Sajnálatos, hogy sokan nem kívánatosnak, a táj szégyenfoltjainak tekintik a bunkereket. Pedig a 20. század katonai örökségének részei. Ha így megy tovább, 20-30 év múlva semmi sem marad belőlük. Csak fényképek." A többség azonban megtanult együtt élni velük, mivel a lebontásuk hatalmas költségekkel járna.

A fennmaradt fal legnagyobb építményei - 6 német tengeralattjáró-javító bázis - 4,5 méter vastagságú vasbetonból készült, és két futballpálya méretű területet foglal el. A bordeaux-i tengeralattjáró-támaszpont pedig egy népszerű áruház mellett található. Egy helyi művész azt javasolta, hogy kúszónövényekkel rejtsék el az építményt. "Ha felrobbantanánk, a fél város vele pusztulna." A városatyák azonban javaslatát azonnal elutasították, arra hivatkozva, hogy az nem eléggé ambiciózus.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzet[szerkesztés]

  1. Egy fölösleges erődrendszer – ma múzeum az Atlanti fal. 168ora.hu. (Hozzáférés: 2017. október 5.)

Források[szerkesztés]

  • Mult Kor: Betontörténelem a náci limes mentén [1], [2]

Hivatkozások[szerkesztés]

  • Gennaro Postiglione: Atlantic Wall Linear Museum [3]