Aszfalt
Az aszfalt (régies: földszurok) egy természetben előforduló szénhidrogén kőzet, amely a kőolaj szilárdnak tűnő módosulataként a földfelszínen is előfordul.
Leggyakoribb felhasználása az aszfaltburkolat, ami bitumen kötőanyagú, természetes és mesterséges adalékanyagokat, kőzúzalékot, homokot, illetve mészkőlisztet tartalmazó építőanyag. Az aszfaltot elsősorban közutak hajlékony és félmerev pályaszerkezetének készítéséhez, valamint a talajvizek elleni védelemre, védőrétegként alkalmazzák az építőiparban.
A szó etimológiája[szerkesztés]
Az aszfalt szót az ógörög ἄσφαλτος (ászfaltosz) ’földgyanta’ vagy ’szurok’ szóból eredeztetik, mely az α- nélküli σφάλλω ’ledönt’ szóból származtatható. A latinból is képződhetett az asphalton vagy asphaltum alakok módosulásaként.[1][2][3]
Története[szerkesztés]
A természetes bitumen mezopotámiai földfelszíni felbukkanásait már a korai kultúrák is használatba vették. A sumér királyságok művészetében a bitument az arannyal és rézzel borított szobrok belső töltőanyagaként, illetve a díszítmények rögzítőanyagaként hasznosították.
Bitument alkalmazó szobrok, i. e. 2500 körül[szerkesztés]
Alkotóelemei[szerkesztés]
Bitumen[szerkesztés]
A bitumen a kőolaj lepárlásából visszanyert, sötét színű szénhidrogénelegy. Kisebb mennyiségben természetes állapotban is megtalálható, ilyenkor az – általában bányászott – anyakőzetből a bitument kioldják vagy kiolvasztják. Az útépítés számára megfelelő bitumenek jó bevonó képességűek, a hőmérsékleti szélsőségeknek jól ellenállnak és lassan öregednek.
Az előállítás szempontjából megkülönböztetünk meleg, félmeleg és hideg eljárással készített bitument. A meleg eljárással készített útibitument felhasználásakor magas hőmérsékletre hevítik. A félmeleg eljárásnál a bitument olajos hígítás mellett, alacsonyabb hőmérsékleten készítik, ezt hívják olajjal hígított bitumennek. A melegítés nélküli, hideg eljárásnál a bitument emulgeálószer segítségével vízzel keverik, emulziót készítenek.
Napfény és víz hatására fotooxidáció során policiklusos aromás szénhidrogénekre bomlik, amelyek potenciálisan mérgező hatásúak.[4]
Adalékanyagok[szerkesztés]
Az aszfalt adalékanyaga elsősorban zúzott vulkanikus eredetű kőanyag és homok. Az aszfaltok készítésénél sokszor alkalmaznak segédanyagként úgynevezett fillert, igen apró szemnagyságú mészkőlisztet, homoklisztet.
Aszfaltburkolatok[szerkesztés]
.jpg)
Az aszfaltburkolatok aszfalt felhasználásával készített burkolt felületek, elsősorban utak, leszállópályák, járdák.
Tömör aszfaltbeton[szerkesztés]
A közutakon leggyakrabban alkalmazott burkolattípushoz az aszfaltkeveréket keverőtelepen gyártják. A keverőtelepről ponyvázott tehergépkocsival szállítják a beépítés helyére, az anyag káros lehűlésének megakadályozása miatt legfeljebb 30–40 km távolságra. A helyszínen finisher teríti és tömöríti, a hengerlés az első menetekben gumikerekű úthengerrel, később acélköpenyes úthengerrel történik.
Érdesített homokaszfalt[szerkesztés]
A beépítése hasonló a tömör aszfaltbetonéhoz, a finisher után kőzúzalékszóró gép halad, amely 3–4 cm vastagságban bitumennel bevont zúzott követ szór a felső felületre. Az úthengerek a már beszórt felületen dolgoznak.
Öntött aszfaltburkolat[szerkesztés]
Az elsősorban városi utak burkolataként alkalmazott aszfalttípust 3–4 cm vastagságban, hengerlés nélkül építik be. A terítés után általában kőzúzalékkal érdesítik. Az öntött aszfalt keverőtelepek mellett fűthető tartállyal felszerelt járműben, úgynevezett masztikátorban is előállítható.
Drénaszfalt[szerkesztés]
A nagy hézagtartalmú burkolat felülete porózus, a vizet azonnal elnyeli, majd anyagában elvezeti. A speciális burkolatot síkosságra hajlamos útszakaszokon, hidakon alkalmazzák.
Masztixaszfalt[szerkesztés]
A nehéz és extrém nagy terhelésű utak burkolata nagyobbrészt kőzúzalékból áll, amely stabil vázat ad az útburkolatnak. A zúzalékvázat aszfalthabarcs tölti ki.
Utántömörödő burkolatok[szerkesztés]
A kis- és közepes forgalmú utak burkolatát egyszerű keverőgéppel készítik, általában melegítés nélkül. A burkolatot az építés során hengerlik, azonban a teljes tömörítését a forgalom végzi el.
Felületi bevonat[szerkesztés]
Az önállóan nem alkalmazott felületi bevonatot új burkolatoknál zárórétegként, régi burkolatoknál felületi helyreállításhoz alkalmazzák. A régi burkolatot kátyúzzák, a felületét letisztítják, majd bitumenpermetező géppel a burkolatra kötőanyagot szórnak. A kötőanyagra egyenletes mennyiségben közel azonos szemnagyságú kőzúzalékot terítenek és hengerlik. A burkolaton körülbelül két hétig utókezelést kell végezni, a kipergett kőzúzalékot a kötőanyaggal jobban átitatott részre seprik.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Wilhelm Gemoll: Griechisch-Deutsches Schul- und Handwörterbuch. München/Wien 1965.
- ↑ Henry George Liddell: "A Greek-English Lexicon" |http://artfl.uchicago.edu/cgi-bin/philologic/getobject.pl?c.1:5:73.lsj
- ↑ Az aszfalt szó eredete. Aszfalt.info.hu. [2011. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 30.)
- ↑ Mérgező vegyületeket termel a napsütötte aszfalt – Index, 2020. július 19.
Források[szerkesztés]
- Műszaki lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974, ISBN 963-05-0168-6
- Fi István: Utak és környezetük tervezése, BME 2002.
További információk[szerkesztés]
- https://web.archive.org/web/20110323071147/http://www.aszfalt.info.hu/aszfalt_eredete
- https://web.archive.org/web/20140226135338/http://www.aszfalt.net/aszfaltozas.html
