Aríél Sárón
| Aríél Sárón אריאל שרון | |
.jpg) | |
| Aríél Sárón 1998-ban | |
| Izrael 16. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 2001. március 7. – 2006. április 14. | |
| Előd | Ehúd Bárák |
| Utód | Ehúd Olmert |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái |
|
| Született | 1928. február 26. Kfar Málál, Brit Palesztina |
| Elhunyt | 2014. január 11.[1] (85 évesen) Tel-Aviv, Izrael |
| Sírhely | Giv'at ha-Kalaniyot |
| Párt | Likud |
| Házastársa | Margalit Sárón († 1962) Lily Sárón († 2000) |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozás |
|
| Iskolái |
|
| Halál oka | agyvérzés |
| Vallás | zsidó |
| Díjak | a Bar Ilan Egyetem díszdoktora |
 | |
| Aríél Sárón אריאל שרון aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Aríél Sárón אריאל שרון témájú médiaállományokat. | |
Aríél "Árík" Sárón (héber betűkkel אריאל שרון, izraeli angol átírással Ariel Sharon, eredetileg Ariel Scheinermann, Kfar Málál, 1928. február 26. – Tel-Aviv, 2014. január 11.) izraeli tábornok, politikus, később Izrael Állam tizenhatodik miniszterelnöke.
Élete[szerkesztés]
Tanulmányai[szerkesztés]
Kfar Málál kibucban született Aríél Scheinermann néven. 14 éves volt, amikor csatlakozott a Hágánához és részt vett a függetlenségi háborúban, ahol az Alexandroni dandárban egy gyalogos egységet vezetett. A háború után a hadsereg kötelékében marad és a katonai hírszerzésért, valamint az arabok elleni megtorlóakciókért volt felelős. Tanulmányait a Héber Egyetemen végezte, Jeruzsálemben, történelem-orientalisztika szakon, majd 1957–58 között az angliai Camberley-i Vezérkari Iskolába járt (War College). 1962-ben jogi végzettséget szerzett a Héber Egyetemen.
Katonai pályafutása[szerkesztés]
1945-től a Hágáná aktivistája. 1947-től a zsidó rendőrség kiképzőtisztje. 1948-tól felderítőtiszt, majd 1953-ban létrehozta a híres 101-es felderítő dandárt, melynek parancsnoka volt. Ez az egység a palesztin támadásokra válaszcsapásokkal válaszolt. 1956-ban a Sinai-félszigeti hadjáratban egy ejtőernyős dandár parancsnoka volt. 1958–62. között a Gyalogostiszti Iskola parancsnoka. 1962–64. között a páncélosok dandárparancsnoka. 1964–66. között az északi parancsnokság vezérkari főnöke lett. 1966–67. a hadsereg kiképzési főnöke. 1967-től dandártábornok és a hatnapos háborúban hadosztályparancsnok. 1969-ben a déli parancsnokság élére nevezték ki.
1973. elején leszerelt a hadseregből és politikai pályára lépett. Az 1973-as jom kippuri háborúban visszatért a hadseregbe és a sínai fronton páncélos egységet vezetve harcolt, ahol jelentős sikereket ért el a 3. egyiptomi hadsereg körülzárásában, és seregei három hétig ’Afrikában’ állomásoztak, a Szuezi-csatorna nyugati partján.
Politikusi pályája[szerkesztés]
1973-ban csatlakozott a Gahal párthoz és későbbiekben a jobboldali Likúd Front egyik alapítója. 1973–74. és 1977-től a Kneszet képviselője. 1975–76 között Jichák Rabin miniszterelnök biztonsági tanácsadója lett. 1976-ban megalapította pártját, a Slómcíjónt, és az 1977-es választásokon két helyet szerzett a Kneszetben. Sárón pártjával csatlakozott a Likud Herút frakciójához és 1977–1981 között mezőgazdasági miniszter lett és támogatta a mezőgazdasági kapcsolatokat Egyiptommal.
1981-ben védelmi miniszterré nevezték ki, mely posztot 1983-ig viselte. A libanoni invázió ötlete tőle származik, ugyanis ki akarta söpörni dél-Libanonból a PFSZ egységeit. A hadműveleteket az eredeti terv szerint csak a Litáni-folyó vonaláig kellett volna folytatni, de hadügyminiszteri kereteit túllépte és a hadműveleteket kiterjesztette Bejrútig. Sárón személyes felelőse a szabrái és satílái palesztin menekülttáborokban elkövetett civilek elleni vérengzésekben, melyet az Izraellel szövetséges libanoni keresztény maroniták, a falangista csapatok követtek el. Sárónt 1983. február 14-én lemondásra kényszerítették a menekülttáborokban elkövetett vérengzések miatt.
1983–84 között tárca nélküli miniszter volt. 1984 szeptemberében kereskedelmi és iparügyi miniszter lett a Simón Peresz vezette kormányban, mely posztot 1990-ig töltötte be. 1985-ben a korábban elkezdett tárgyalások befejezésekén az Amerikai Egyesült Államokkal megkötötte a szabad kereskedelmi egyezményt. 1990–92 között építésügyi és lakásügyi miniszter Jichák Sámír kormányában, amely idő alatt felgyorsította a zsidó telepek építését a megszállt területeken, és ezzel még népszerűtlenebbé vált. 1991–92. a szovjet zsidók bevándorlásával foglalkozó kormánybizottság elnöke lett és 144 ezer lakást építettek. Az 1992-ben bekövetkezett vereség után lemondott miniszteri posztjáról.
1992 és 1996 között a Kneszet külügyi- és védelmi bizottságában vállalt tisztséget. Ezen időszak alatt a Beduin miniszteri bizottság elnöke is volt. 1996–98 között a nemzeti infrastruktúra-fejlesztési minisztere. 1997 júniusában kemény tárgyalások folytak arról, hogy Aríél Sárón megkapja-e a pénzügyminiszteri posztot Benjámín Netanjáhú kormányában, az új miniszterelnök akarata ellenére. Sárón több hatalmat szeretett volna, hogy a palesztin problémával tudjon foglalkozni.
1998. október 9-én Sárónt nevezték ki külügyminiszternek, mely posztot 1999-ig töltötte be. Külügyminisztersége alatt az úgynevezett Flagship Water projekten dolgozott, amelyet a nemzetek közössége anyagilag támogatott, hogy a régió vízproblémájára hosszútávú megoldást találjanak és megtalálják a békés kapcsolatok rendezését Izrael, Jordánia és más közel-keleti ország között. 1999. május 27-én Netanjáhú lemondott a Likúd pártvezéri posztjáról és Sárónt választották meg a párt új elnökének.
Sárón 2000. szeptember 28-án látogatást tett több száz izraeli biztonsági emberrel együtt a Templom-hegyre, amellyel mintegy olajat öntött a tűzre és ezzel kirobbant a palesztinok újabb ellenállási hulláma, amely a második intifáda néven ismeretes.
Miniszterelnökként[szerkesztés]
A 2001. február 6-i választásokon 62,5%-kal győzte le Ehúd Bárákot. A választások idején Sárónt családapaként és szerető nagyapaként mutatták be. Ehúd Báráknak védelmi miniszteri posztot ajánlott a kormányában, aki azt visszautasította. Sárón a kormányát március 7-én mutatta be a Kneszetnek.
2001 decemberében szóban és fegyveresen is összetűzésbe került Jasszer Arafattal, miután a számos palesztin öngyilkos merénylő által elkövetett terrortámadások sok izraeli civil áldozatot követeltek. Sárón elrendelte a palesztin terroristák és a civil lakosság infrastruktúrájának a lerombolását. Jasszer Arafatot Sárón virtuális házi őrizetbe kényszerítette Rámalláhban.
2002 márciusában Szaúd-Arábia trónörököse, Abdullah herceg béketervet mutatott be, melyben javaslatot tett arra, hogy az arab államok teljes mértékben elismerik Izraelt, ha az teljesen kivonul a palesztin területekről. Sárón nem fogadta el a javaslatot. 2003. január 28-án tartották meg az előrehozott választásokat, amelyet a köztársasági elnök írt elő. Új kormányát 2003. február 27-én mutatta be a Kneszetnek.
2005. november 21-én lemondott a Likud vezetéséről és létrehozta a centrista Kádímá pártot.
2006. január 4-én agyvérzést kapott és kómába esett. Többé nem tért magához. 2014. január 11-én elhunyt.[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Williams, Dan: Former Israeli PM and military commander Ariel Sharon dead at 85. Reuters, 2014. január 11. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
Források[szerkesztés]
- Gilbert, Martin: Israel. A History. London, 1998.
- Cambridge Encyclopedia, 1992.
- The MacMillan Encyclopedia. London, 1981.
- The New Encyclopedia Britannica. Vol I, 1991.
- Who was Who. 1988
További információk[szerkesztés]
| Államfők | Háim Weizmann (1949–1952) · Jichák Ben Cví (1952–1963) · Zalmán Sazár (1963–1973) · Efráím Kácír (1973–1978) · Jichák Návón (1978–1983) · Háim Hercog (1983–1993) · Ézer Weizman (1993–2000) · Móse Kacav (2000–2007) · Simón Peresz (2007–2014) · Reuvén Rivlin (2014–2021) · Jichák Hercog (2021-) | 
|
|---|---|---|
| Miniszterelnökök | Dávid Ben-Gúrión (1948–1954) · Móse Sárett (1954–1955) · Dávid Ben-Gúrión (1955–1963) · Lévi Eskól (1963–1969) · Jigál Allón (1969) · Golda Meir (1969–1974) · Jichák Rabin (1974–1977) · Menáhém Begín (1977–1983) · Jichák Sámír (1983–1984) · Simón Peresz (1984–1986) · Jichák Sámír (1986–1992) · Jichák Rabin (1992–1995) · Simón Peresz (1995–1996) · Benjámín Netanjáhú (1996–1999) · Ehúd Bárák (1999–2001) · Aríél Sárón (2001–2006) · Ehúd Olmert (2006–2009) · Benjámín Netanjáhú (2009–2021) · Naftáli Benet (2021–2022) · Jaír Lapid (2022) · Benjámín Netanjáhú (2022–) | |
