Armand de Caulaincourt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Armand de Caulaincourt
Armand-caulaincourt.jpg
Született
1773. december 9.[1]
Caulaincourt
Elhunyt
1827. február 19. (53 évesen)[1]
Párizs
Állampolgársága francia
Foglalkozása
  • diplomata
  • politikus
  • katona
Tisztség
  • Grand Squire of France
  • member of the Sénat conservateur
  • Peer of France
Kitüntetései
  • Grand Cross of the Légion d'honneur‎
  • Names inscribed under the Arc de Triomphe
Sírhely Père-Lachaise temető
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Armand de Caulaincourt témájú médiaállományokat.

Armand Augustin Louis de Caulaincourt (Caulaincourt, 1773. december 9.Párizs, 1827. február 19.) francia diplomata, tábornok, vicenzai herceg.

Életrajza[szerkesztés]

Armand de Caulaincourt nemesi családban született a franciaországi Pikárdia tartományban. 15 éves korában belépett a hadseregbe. 1792-ben századossá és táborkari tisztté lépett elő, de mint gyanús nemest börtönbe zárták, feltehetően a demokratákkal szembeni ellenszenve miatt. Szabadulása után csak tüzérként szolgálhatott. Három év után, Lazare Hoche tábornok parancsnoksága alatt újra kapitánnyá nevezték ki. Felvitte egészen az ezredesi rangig és karabélyos ezrede élén az 1800. évi hadjáratban kitűnt. Napóleon I. Sándor cár trónralépte után Szentpétervárra küldte, hogy a barátságos viszonyt Oroszországgal lehetőleg előmozdítsa; visszatértekor az első konzul harmadik szárnysegédévé, főlovászmesterévé és dandárparancsnokká léptette elő; 1805-ben pedig hadosztályparancsnok lett és hercegi rangot nyert. 1807-ben Pétervárra ment követül, de 1811-ben saját kérelmére visszahelyezték a hadsereghez. Napóleonnak Oroszországból való menekülésekor hű kisérője volt. 1814-ben mint külügyminiszter vett részt a chatilloni kongresszusban, melyben Napóleon érdekeit az utolsó pillanatig védelmezte és legalább Elbát biztosította számára. A száznapos uralom alatt Caulaincourt ismét külügyminiszter és pair lett, de azért ő is résztvett a kamara ama határozatában mely a császárt másodízben fosztotta meg trónjától. XVIII. Lajos Caulaincourt-t mindamellett a száműzendők lajstromába iktatta, melyből csak Sándor cár közvetítésére törölték. A szélső királypártiak üldözései elől mezei jószágára vonult vissza, ahol ezentul családjának és a gazdaságnak élt. Emlékiratai 1837-40-ben Souvenirs du duc de Vicence cím alatt jelentek meg. Legidősebb fia a második császárság alatt szenátor volt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb12051027r

Forrás[szerkesztés]