Ar 196

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Arado Ar 196 szócikkből átirányítva)
Ar 196
A Luftwaffe Ar 196A–2 (OU+AR) repülőgépe
A Luftwaffe Ar 196A–2 (OU+AR) repülőgépe

Funkciófelderítő repülőgép
GyártóArado
Gyártási darabszám541

Személyzet2 fő (pilóta, megfigyelő)
Első felszállás1937. május
Szolgálatba állítás1938. november
Méretek
Hossz11,7 m
Fesztáv15,1 m
Magasság5 m
Szárnyfelület37,9 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg2980 kg
Max. felszállótömeg3720 kg
Hajtómű
HajtóműBramo 323
Teljesítmény620 kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség311 km/h
Hatósugár1080 km
Legnagyobb repülési magasság7100 m
Emelkedőképesség300 m/perc
Szárny felületi terhelése98,2 kg/m²
Fegyverzet
Beépített fegyverzet
  • 1 db 7,92 mm-es MG 15 géppuska
  • 1 db 7,92 mm-es MG 17 géppuska
  • 2 db 20 mm-es MG FF gépágyú
Bombák
  • 2 db 50 kg-os bomba
  • A Wikimédia Commons tartalmaz Ar 196 témájú médiaállományokat.

    Az Ar 196 egy hajófedélzeti felderítő, német hidroplán. Gyártását 1936-ban kezdte el az Arado repülőgépgyár, 1937-től a Kriegsmarine standard repülőgépe, felderítő, könnyűbombázó és tengeralattjáró-vadász feladatkörökben.

    Története[szerkesztés]

    A Német Haditengerészet 1933-ban kezdte el egy megfelelő hajófedélzeti felderítő repülőgép keresését. Rövid keresés után a Reichsluftfahrtministerium (Birodalmi Légiközlekedési Minisztérium) a He 60-as kétfedelű gépe mellett döntött.

    1935-re világossá vált, hogy a He 60-as kialakítása hiányos, kérték a gyártót a modell kicserélésére. Ennek lett az eredménye a He 114. Az első prototípus meghajtásáról a Daimler-Benz DB 600-as 12-hengeres motorja gondoskodott, de az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt a gyártásra kerülő verziót a BMW 132 egysoros csillagmotorjával szerelték fel. A használat során azonban kiderült, hogy a konstrukció csak kevéssel múlja felül a He 60-ast és vízi kezelhetősége is szörnyű volt. Kisebb változtatásokkal kilenc prototípus készült, de ezek csak a problémák kis hányadát tudták orvosolni, nem javítottak a repülő kezelhetőségén. A haditengerészet végül megvált a repülőtípustól, amiket Romániának, Spanyolországnak és Svédországnak adtak el.

    Az RLM 1936 októberében elkezdte a He 114-es típussal való felváltását. Az új repülő egyetlen megkötése a BMW 132-es motor volt, a gyártók egy- illetve iker-úszótalpas konfigurációkkal is jelentkezhettek. Az irányadó változatok a Dornier, a Gotha, az Arado és a Focke-Wulf gépei voltak. A tenderen a Heinkel gyár is indult a He 114 típussal.

    Az Arado által készített modell kivételével az összes gép kétfedeles volt, ez jobb esélyeket adott az Aradónak. Az RLM négy prototípust rendelt a gyártótól, de mivel alapvetően konzervatív felfogás uralkodott a repülőgép tervezés terén, a minisztérium két FW 62-t is rendelt tartalék lehetőség gyanánt. Azonban gyorsan világossá vált, hogy az Arado sokkal hatékonyabb, mint a Focke-Wulf Fw 62 V-1 és V-2 prototípusa.

    Az Arado 196 prototípusait 1937 nyarára szállították le, V-1 (első repülés 1937 májusa) és V-2 iker-úszótalpas változat, mint "A" modell, V-3 és V-4 egy-úszótalpas változat, mint "B" modell. Mindkét modell tökéletes vízi landolási képességet mutatott, végül az "A" változat került gyártásba. Egy végső V-5 prototípus készült 1938 novemberében, a végső változtatásokkal.

    Tíz A-0-ik modell készült el 1938 novemberében és decemberében, egyetlen MG 15-ös géppuskával a hátsó ülésnél. Öt hasonló B-0-s változat készült a földi támaszpontú csapatoknak. Ezt követte húsz A-1, ennek gyártása 1939 júniusában kezdődött, mely elegendő volt a felszíni erők ellátására.

    1939 novemberében a gyártás átállt egy nehezebb A-2 típusra. A repülőt ellátták felfüggesztési pontokkal, két 50 kg-os bomba szállítására, két 20 mm-es MG-FF gépágyúval a szárnyakon és egy 7,92 mm-es MG 17-es géppuskával a motorburkolat alatt. Ezt az A-4 típus váltotta 1940 decemberében. A végső verzió az A-5 volt, új rádiókkal, pilótafülke műszerekkel, és a hátsó géppuskát a továbbfejlesztett MG 81Z-re cserélték (A Z az ikerkivitelre utal). A típusokból összesen 541 készült, 1944 augusztusának végéig.

    Alkalmazók[szerkesztés]

     Németország
     Bulgária
     Finnország
     Norvégia
     Románia

    Kapcsolódó oldalak[szerkesztés]