Aqua vitae

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Lepárlás Hieronymus Brunschwig 1512-ben kiadott Liber de arte Distillandi c. könyvében.

Az aqua vitae a középkorban különböző gyógyszerészeti célú égetett szeszek megnevezése volt, de ritkábban alkoholmentes gyógyszereket is neveztek így. A középkori aqua vitae-k két csoportba sorolhatóak: így neveztek egyrészt minden gyógynövényekkel együtt lepárolt alkoholt, másrészt pedig a tisztára finomított alkoholt, melyet gyakran quinta essentia (az ötödik elem) vagy aqua vitae rectificata néven különböztettek meg. Az égetett szeszt a középkori orvosok kiváló gyógyszernek tartották, főleg tisztára finomított formájában.

Később, az élvezeti szeszfogyasztás szélesebb körű elterjedésével az aqua vitae az égetett szeszek általános elnevezése lett, és különböző formákban a mai nyelvekben is megjelenik az égetett szesz szinonimájaként vagy 1-1 italfajta neveként.

Nevének értelmezése[szerkesztés]

Az aqua vitae magyar tükörfordítása „az élet vize”, azonban az eredendően vizet jelentő aqua a középkori vegyészetben elsősorban lepárlással előállított folyadékokat jelentett. Például: aqua fortis („erős víz” – salétromsav), aqua regia (királyvíz), aqua ardens („égő víz”: alkohol). Az aqua vitae kifejezés első említése a kora 15. századból származik[1]

Aqua ardens és aqua vitae[szerkesztés]

A 11-12. században megjelent desztillált alkohol neve eredetileg aqua ardens („égő víz” vagy „égő párlat”) volt.[2] Ez a név onnan származik, hogy a bor melegítésekor annak felszínén „megjelenő” alkoholról már az ókorban is tudták, hogy gyúlékony, később pedig a borpárlat alkoholtartalmát az alapján tudták azonosítani, ha az (a borral ellentétben) melegítés nélkül is meggyújtható volt, azaz legalább 65% alkoholt tartalmazott. (A középkor uralkodó elmélete úgy tartotta, hogy az alkohol nem a bor egyik összetevője, hanem melegítés hatására keletkezik a borban.)

A 13. században Taddeo Alderotti fejlesztette ki az első olyan vízhűtéses lepárlót, amelyből már elég kevés szeszpára szökött el ahhoz, hogy többszöri, sőt, szinte tetszőleges számú újrafinomítást lehetett végezni vele.[3] Az így nyert rektifikált alkoholt elsők közt Jean de Roquetaillade[m 1] írta le quintae essentiae (az ötödik elem) néven, tartósító és gyógyító hatásaiért magasztalva. Az ötödik elem elmélete nem kizárólag az alkoholra vonatkozott; többszörös lepárlás által más anyagok éterikus lényegét is kinyerhetőnek tartották, innen ered a kvintesszencia szavunk mai jelentése.[4] Az alkohol további középkori nevei voltak többek közt: âme du vin, eau flagrante, eau permanente, eau éternelle, mercure végétale, air animal, lumière des mercures, prime essence, esprit subtil, esprit de vin, eau-de-vie, aqua vitis, aqua vini, menstruum vegetabilis, lucerna coelica, anima coelica, spiritus vivus, stelle Diana, sanguis menstrualis, urina sublimata és mercurius vegetabilis a vino rubeo vel albo.[5]

A desztillált alkoholt nemcsak a gyógynövényes desztillátumok legjobb alapanyagaként ismerték, hanem sok orvos önmagában is felírta, például Thaddeus Florentinus, Vitalis de Furno,[m 2] Arnaldus de Villa Nova[m 3] és Ramon Llull. Egy 15. századi, az alkohol alkalmazási területeit tárgyaló francia kézirat például kizárólag gyógyászati alkalmazásait ismeri az alkoholnak.[5]

Mivel nem tudták, hogy már az erjesztett italok is alkoholt tartalmaznak, a mértékkel fogyasztott égetett szeszt olyan gyógyító és erősítő hatásokkal ruházták fel, melyekkel a bort és a sört nem. Egy 1484-es kiadvány szerzője szerint „aki minden reggel fél kanál borpárlatot iszik, sosem lesz beteg”, illetve „ha valaki haldoklik, és egy kis borpárlatot öntenek a szájába, halála előtt beszélni fog”.[6] Az alkohol körüli korabeli értetlenséget jól illusztrálja egy 16. századi holland kézikönyv, mely naponta hat-hét csepp égetett szeszt ajánl egy kanál borhoz keverve, mert így „megszabadítja az öt emberi érzéket a melankóliától és minden tisztátlanságtól”.[7] Számtalan 16. századi kiadvány hangoztatta az alkohol jótékony hatásait, és – mai normák szerint – gyakran mértéktelen fogyasztásra is buzdítottak. Még a 17. századi orvosok is ajánlották az időnkénti lerészegedést, és a Párizsi Egyetem esszédíját háromszor is olyan esszé nyerte el a század során, mely legalább havi két lerészegedést ajánlott „a gyomornedvek erősítése érdekében”.[8] Az aqua vitae és az aqua ardens nevek még a 17. században is használatban maradtak. Ekkor már használták az alkohol szót is ebben az értelemben, de annak elsődleges jelentése még a 18. században is finom por volt.[9]

Gyógynövényes aqua vitae-k[szerkesztés]

A gyógynövényes aqua vitae-k voltak a modern tinktúrák elődei, ám ezek még nem egyszerűen áztatással készültek, hanem a gyógyfüveket minden esetben lepárolták az alkohollal együtt. A legkorábbi változatokat gyógyfüves borokból desztillálták, később már eleve finomított alkoholt főztek le újra a gyógynövényekkel. Az ötödik elem elmélete a gyógynövényekre is vonatkozott: lepárlás nélkül nem tartották igazán hatékonynak a növényi gyógyszert.[10] (Ezzel szemben az élvezeti célra készült, önálló italként fogyasztott likőrök gyártásakor mindig is jellemző volt az egyszerű áztatás.)[11]

A 13. században Erzsébet királyné a köszvényét rozmaringgal lepárolt borszesszel kezelte, melyet külsőleg és (ételhez vagy italhoz keverve) belsőleg is alkalmazott. Ez a gyógykészítmény legkorábban Arnaldus de Villanova katalán orvos könyvében jelent meg, de később nemzetközileg is Aqua Hungarica, Aqua Reginae Hungariae vagy Eau de le Reine d'Hongrie néven vált ismertté.[12][13]

Megjelenése a mai nyelvekben[szerkesztés]

Az aqua vitae hatásai:

  • Akvavit vagy aquavit: skandináv égetett szesz, melyet fűszerköménnyel és/vagy kaporral ízesítenek.
  • Eau de vie: az aqua vitae francia tükörfordítása. Leggyakrabban a francia gyümölcspárlatokra utalnak vele, ám franciául a párlatok általános megnevezése. (Például: eau de vie de quetsch: szilvapárlat, eau de vie de bière: sörpárlat, eau de vie de seigle: rozspárlat.)
  • Whisky: az aqua vitae ír (uisce beatha) és skót (uisge beatha) tükörfordításainak fokozatosan lerövidült és anglicizált formája.
  • Egyéb nyelvekben is megtalálható mint az égetett szesz (gyakran elavult) szinonímája: ákovita (magyar), acquavite (olasz), okowita (lengyel) оковита (okovita, ukrán), акавіта (akavita, belarusz) és яковита' (jakovita, dél-orosz dialektus).

Az aqua ardens és az aqua előtag hatásai:

  • Aguardente és aguardiente: a párlatok portugál, illetve spanyol megnevezése, mely az água ardente, illetve az agua ardiente rövidülése. Portugálul például: aguardente de vinho: borpárlat, aguardente de pêra: körtepárlat.
  • -Wasser utótag: a német Wasser (víz) szót szóösszetételekben máig is használják párlat értelemben a Brand (párlat) helyett. Német nyelven a gyümölcspárlat (Obstler, Obstbrand) címkézhető Obstwasser (Kirschwasser – cseresznyepárlat, stb.) megnevezéssel is.

Megyjegyzések[szerkesztés]

  1. Egyéb ismert nevei: John of Roquetaillade, Johannes de Rupescissa, Giovanni da Rupescissa.
  2. Egyéb ismert nevei: Vital du Four, Joannes Vitalis, Vital du Fourca.
  3. Egyéb ismert nevei: Arnau de Vilanova, Arnaldus Villanovanus, Arnaud de Ville-Neuve és Arnaldo de Villanueva

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. aqua vitae (n.). Online Etymology Dictionary. (Hozzáférés: 2015. május 10.)
  2. Forbes, 1948. 89. o.
  3. Forbes, 1948. 60—61. o.
  4. Forbes, 1948. 64—65. o.
  5. ^ a b Forbes, 1948. 90. o.
  6. Forbes, 1948. 108. o.
  7. Forbes, 1948. 111. o.
  8. Forbes, 1948. 188. o.
  9. Forbes, 1948. 107. o.
  10. Forbes, 1948. 149–150. o.
  11. Forbes, 1948. 96. o.
  12. Forbes, 1948. 62. o.
  13. Balázs Géza: Kolosorpálinkák. Vasi Szemle. (Hozzáférés: 2014. szeptember 13.)

Források[szerkesztés]