Appendix Valerii Probi

Appendix Valerii Probi
Szerző	Marcus Valerius Probus
Nyelv	klasszikus latin vulgáris latin
Sablon • Wikidata • Segítség

Az Appendix Valerii Probi a késő ókori latin nyelv egyik legfontosabb forrása, palimpszeszt.

A mű ismeretlen szerző (a hagyomány szerint Probus grammatikus) tollából származik. Csak egy 7. századi példánya maradt ránk, valószínűleg Bobiumból, ma a Nápolyi Nemzeti Könyvtárban található. A cím jelentése „Valerius Probus függeléke”. A jegyzéket egy kézirat végén találták meg, mely az ún. Pszeudo-Probus szövegeit tartalmazza.

Ez szójegyzék 227 szópárt listáz két hasábban. A bal oldalon a klasszikus irodalmi sztenderdnek megfelelő alakok találhatóak, a jobb oldalon pedig a jegyzék szerzője által hibásnak minősített formákat, alakokat. Tehát voltaképpen egy gyakori helyesírási hibákat listázó szójegyzékkel van dolgunk.

Ennek a céljának megfelelően általában a következő szerkezetben ismerteti a tételeket: speculum non speclum, azaz „a speculum szó nem speclumként írandó” stb.

A nyelvemlék egyik legfontosabb jelentősége, hogy a gyakorinak jelzett hibákból következtetni lehet a köznyelvi norma és az írott norma közti eltérésekre. Az irodalmi sztenderd mindig jóval konzervatívabb a köznyelvinél, hát még ha egy korábbi korszak sztenderdje annak magas presztízse és nemzetközi használhatósága miatt egyeduralkodóvá lett az írásbeliségben (persze helyi eltérésekkel).

Az Appendix Valerii mutatja, hogy erre a korra már nagyban eltávolodott a köznyelvi norma az írott sztenderdtől, az írni tanulókat külön figyelmeztetni kellett a gyakori hibákra, és hogy mikor ne hallgassanak a fülükre. Jól látható a példákon a köznyelvi sztenderd és a példának hozott újlatin forma, a sztenderd olasz közeli kapcsolata.

Példák

Appendix Probi		Megjegyzések
irodalmi sztenderd	késő ókori hibás alak
speculum	speclum	olasz: specchio, „tükör” — a késő ókorra szinkopálódik szó közben a hangsúlytalan u
columna	colomna	olasz: colonna, „oszlop”
calida	calda	olasz: calda, „meleg” (nőnemű alak) — a késő ókorra szinkopálódik a hangsúlytalan, szó közbeni i
auris	oricla	olasz: orecchia, „fül(ecske)” — a késő ókorban oricla/auricula kicsinyítő képzős alak a jellemző, később az au kettőshangzó o-vá egyszerűsödik írásban is (ejtésben valószínűleg nagyon régóta közelít), a hangsúlytalan u szó közben szinkopálódik.

Források

• Marcello Durante: Geschichte der italienischen Sprache. Vom Latein bis heute. München 1993. 978-3515062909
• Eisenhut W.: Die Lateinische Sprache, München 1991

Lásd még

• Probus (grammatikus)

Külső hivatkozások

• Appendix Probi az University of Pennsylvania honlapján