Puchner Antal Szaniszló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Anton Puchner szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Puchner Antal Szaniszló
Anton.Puchner.jpg
Született 1779. november 11.[1]
Selmecbánya
Meghalt 1852. december 28. (73 évesen)[1]
Bécs
Állampolgársága osztrák
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Puchner Antal Szaniszló témájú médiaállományokat.

Puchner Antal Szaniszló, Stanislaus Anton Puchner, báró (Selmecbánya, 1779. november 11.Bécs, 1852. december 28.) magyar nemzetiségű császári és királyi lovassági tábornok, az 1848–49-es szabadságharccal ellenséges erdélyi csapatok főhadparancsnoka és Veneto tartomány kormányzója.

Életpályája[szerkesztés]

Pozsonyban végezett jogi tanulmányok után állt katonai szolgálatba. 1799 és 1801 között hadnagyként a nemesi testőrség tagja volt. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a napóleoni háborúkban. Azután a Itáliában szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től vezérőrnagyi rangba léptették elő. 1834 és 1840 között ő volt a Pápai államot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től altábornagyként a bécsi Udvari Haditanácsnál szolgált, majd 1846-ban erdélyi főhadparancsnokká nevezték ki. E minőségében 1848. május 29-én ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.

A Batthyány-kormány megalakulása után az erdélyi főhadparancsnokságot is a magyar hadügyminiszter alá rendelték, Puchner azonban magyar származása ellenére nem volt sem az unió, sem az alkotmány híve. A magyar minisztérium utasításait rendre figyelmen kívül hagyta és Latour bécsi hadügyminiszter – többnyire titkos csatornákon eljuttatott – utasításait követte. Az 1848. október 3-ai uralkodói manifesztum következményeként október 18-án nyíltan megtagadta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. Nagyszebeni főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadműveleteket, melyek következtében december közepéig – Háromszék kivételével – egész Erdély a császáriak kezére jutott.

Az erdélyi magyar csapatok élére december 8-án kinevezett Bem tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi téli hadjárat kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-i gálfalvi ütközetet elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a vízaknai ütközetben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az 1849. február 9-i piski ütközetben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal Havasalföldre szorult ki. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt.

Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául március 13-án lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. 1849 októberében Velence (és egész Veneto tartomány) kormányzója lett, de rövidesen, 1850. július 22-én lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. Bikali birtokán temették el.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]