Ugrás a tartalomhoz

Andrij Volodimirovics Parubij

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrij Volodimirovics Parubij
Született1971. január 31.
Septickij[1]
Elhunyt2025. augusztus 30. (54 évesen)[2]
Jefremov utca (Lviv)[3]
Állampolgársága
Foglalkozásapolitikus
Tisztsége
  • ukrán parlamenti képviselő (2007. december 25. – 2012. december 12.)
  • ukrán parlamenti képviselő (2012. december 12. – 2014. március 17.)
  • ukrán parlamenti képviselő (2014. november 27. – 2019. augusztus 29.)
  • Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke (2016. április 14. – 2019. augusztus 29.)
  • ukrán parlamenti képviselő (2019. augusztus 29. – 2025. augusztus 30.)
Iskolái
Kitüntetései
  • „25 éve független Ukrajna” emlékérem
  • Ukrán Köztársasági Érdemrend 3. osztály
  • Névre szóló lőfegyver
  • Szent András-rend
  • Bölcs Jaroszlav érdemrend 5. osztálya
Halál okalőtt seb[4]
SírhelyeLicsakivi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrij Volodimirovics Parubij témájú médiaállományokat.

Andrij Volodimirovics Parubij (ukránul: Андрій Володимирович Парубій; Septickij, 1971. január 31. − Lviv, 2025. augusztus 30.) ukrán politikus, 2016 és 2019 között az ukrán parlament elnöke,[5] 2014-ben néhány hónapig az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi tanács titkára.[6] Több ciklusban parlamenti képviselő, az Ukrán Legfelsőbb Tanács tagja. Utoljára a 2019-es időközi parlamenti választáson került be a parlamentbe az Európai Szolidaritás pártlistáján.

Élete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányai

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugat-ukrajnai Cservonohrad (ma Septickij) városban született.

Felsőfokú tanulmányait Lvivben, az Ivan Franko Nemzeti Egyetemen végezte és történelemszakos tanári diplomát szerzett 1994-ben. Tanulmányait ezt követően a Lvivi Műszaki Egyetemen folytatta, ahol politikatudományt és társadalomtudományt hallgatott.

Szakmai tevékenysége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1987-tól 1991-ig az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiája Társadalomtudományi Intézetének (napjainkban munkatársa, ahol régészeti expedíciókban vett részt laborasszis6tensként.

Politikai tevékenysége

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1991 előtt függetlenségi aktivista volt, 1989-ben tevékenységéért letartóztatva is volt.[7] 1988-tól az Örökség (Szpadscsina) lvivi ifjúsági szervezet vezetője volt. Az 1990-es évek első felében a szélsőjobboldalon fejtett ki tevékenységet, amikor az Örökség nevű szervezete is az 1995-ben bejegyzett Ukrán Szociál-Nemzeti Párt (2004-től Szvoboda Össz-Ukrajnai Egyesülés) egyik alapító szervezete lett.[8][9] Az 1990-es években elsősorban a Lvivi területen politizált. 1994–1998 között a Lvivi Városi Tanács képviselője, majd 2002-től a Lvivi Területi Tanács képviselője volt, utóbbiban elnök-helyettesként tevékenykedett.

2004-ben csatlakozott a Mi Ukrajnánk párthoz. A narancsos forradalomban is részt vett, majd mérsékeltebb pártok oldalán politizálva bejutott a parlamentbe is.[7] A narancsos forradalom alatt a tüntetők bázisának számító Ukrán Ház parancsnoka volt. 2006-2007-ben a Mi Ukrajnánk színeiben a Lviv Városi Tanács képviselője volt. 2007-től 2012-ig a Mi Ukrajnánk pártlistájáról jutott be a parlamentbe, ahol a külügyi bizottság 2012-ben átmenetileg elhagyta Ukrajnát,[10] majd visszatérve aktívan részt vett az Euromajdan eseményein.[11] A Majdan Önvédelme (Szamooborona Majdanu) szervezet vezetője volt.

2014. február 27-n kinevezték az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) titkárává. A védelmi tanács titkárjaként támogatta a kelet-ukrajnai háború hadműveleteit.[12] 2014. augusztus 7-én lemondott posztjáról, lépését akkor nem indokolta meg.[13] Akkor ezt azzal magyarázta, hogy „háborús időben elfogadhatatlan, hogy a lemondását kommentálja”.[14] Később Parubij az államfővel fennálló nézeteltérésekkel magyarázta lemondását, Petro Porosenko elnök béketervét bírálta, mert azt megvalósíthatatlannak tartotta.[15] 2014 szeptemberében az Arszenyij Jacenyuk és Olekszandr Turcsinov által alapított Népfront párthoz csatlakozott. A 2014. októberi előrehozott parlamenti választáson a Népfront pártlistájának negyedik helyéről jutott be a parlamentbe.

2016. április 14-én választották az ukrán parlament elnökévé, e tisztségében a lemondott Volodimir Hrojszmant követte.[16]

2019 augusztusában a Petro Porosenko vezette Európai Szolidaritás párt listájáról választották ismét parlamenti képviselőnek.[17]

Bár pályafutásának kezdetén a szélsőjobboldal színeiben politizált, politikusi életének döntő részét a nemzeti-demokratikus pártok kötelékében töltötte és elítélte a szélsőjobboldalt.

Magánélete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nős volt, felesége Uljana Parubij, az Ivan Franko Lvivi Nemzeti Egyetem Néprajz Tanszékének munkatársa. Lányuk 2001-ben született.[18]

Halála

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2025. augusztus 30-án Lvivben agyonlőtték Parubijt, aki feltehetően célzott merénylet áldozata lett.[19] A feltételezett támadó futárnak öltözve, elektromos kerékpárral került Parubij közelébe, tüzet nyitott rá, majd a kerékpárral elmenekült a helyszínről.[19]

Szeptember 1-jén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a hatóságok a Hmelnickiji területen elfogtak egy személyt, aki a gyilkossággal megalapozottan gyanúsítható, s gondosan megtervezte a merényletet.[20] Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter szerint a tettes tanulmányozta hol, mikor és hogyan mozog Parubij, illetve előkészítette a menekülési útvonalat is.[21]

A nyomozó hatóság a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború és Parubij korábbi szerepe miatt nem tartja kizártnak, sőt elsődleges szempontként kezeli, hogy orosz szálakkal bíró politikai gyilkosság történt.[22] A feltételezett elkövető, egy 52 éves férfi, akinek a fia részt vett a háborúban és 2024-ben tűnt el a harcok során.[22] Rendőrségi információk szerint a merénylőnek voltak bizonyos indítékai, ám nem részletezte mik azok.[22] Ukrán sajtóinformációk szerint az orosz titkosszolgálat zsarolta a férfi, miszerint tudomással bírnak fia holttestének hollétéről, melynek átadását egy ismert ukrán politikus megöléséhez kötötték.[22] Mindez azt jelentené, hogy a merénylő azért választotta Parubijt, mert tudomással bírt tartózkodási helyeiről és mozgásáról.[22]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ "www.bbc.com/ukrainian/politics/2016/04/160414_parubiy_profile_upd_ms_sx".
  2. ↑ "У Львові під час стрілянини вбито Андрія Парубія" (ukrán nyelven). RBK TV. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  3. ↑ "Парубія вбила людина, замаскована під курʼєра Glovo, — журналіст показав фото з місця стрілянини". 2025. augusztus 30. Hozzáférés: 2025. augusztus 31.
  4. ↑ "Ukraine's ex-parliament speaker shot dead in Lviv". The Kyiv Independent. 2025. augusztus 30. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  5. ↑ "Razumkov elected as Chairman of Verkhovna Rada". Ukrinform (angol nyelven). 2019. augusztus 29. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  6. ↑ "Ukraine's new government: Who's who". The Telegraph (angol nyelven). 2014. február 27. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  7. 1 2 "Парубій Андрій". Liga (ukrán nyelven). 2024. május 24. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  8. ↑ "Who are the protesters in Ukraine?". The Washington Post (angol nyelven). 2014. február 12. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  9. ↑ Карпенко, Дмитро. "Шлях Тягнибока до Свободи". Український журнал. Hozzáférés: 2025. szeptember 3.
  10. ↑ "Я вийшов з "Нашої України"". Ukrajinszka Pravda (ukrán nyelven). 2012. február 3. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  11. ↑ "Парубий снова стал комендантом на Евромайдане". Newsline (ukrán nyelven). 2014. január 13. 2017. október 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  12. ↑ Isaac Webb (2014. május 8.). "Parubiy says anti-terrorist operation will continue as separatists in Luhansk, Donetsk reject Putin's call to postpone referendum". Kyiv Post (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  13. ↑ "Parubiy steps down as secretary of Ukraine's NSDC". Interfax (angol nyelven). 2014. augusztus 7. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  14. ↑ "Парубій підтвердив, що пішов у відставку". vidomosti-ua.com (ukrán nyelven). Hozzáférés: 2025. szeptember 2.
  15. ↑ "«Кривавий» секретар". Збруч (ukrán nyelven). 2014. december 18. Hozzáférés: 2025. szeptember 2.
  16. ↑ "Rada appoints Andriy Parubiy its speaker". Interfax (angol nyelven). 2016. április 14. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  17. ↑ "Офіційний портал Верховної Ради України". w1.c1.rada.gov.ua. 2025. február 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. szeptember 2.
  18. ↑ Кармазіна, Тетяна (2025. augusztus 30.). "Залишилися дружина і доросла дочка: що відомо про сім'ю вбитого у Львові Андрія Парубія". Телеграф (ukrán nyelven). Hozzáférés: 2025. szeptember 3.
  19. 1 2 Bakró-Nagy Ferenc (2025. augusztus 30.). "Agyonlőtték az ukrán parlament volt elnökét az utcán". Telex. Hozzáférés: 2025. augusztus 30.
  20. ↑ "Letartóztatták Andrij Parubij volt ukrán házelnök feltételezett gyilkosát". Hirado.hu. 2025. szeptember 1. Hozzáférés: 2025. szeptember 1.
  21. ↑ Olena Goncsarova (2025. szeptember 1.). "Ukrainian authorities arrest suspect in shooting of ex-parliament speaker Parubii". Kyiv Independent. Hozzáférés: 2025. szeptember 1.
  22. 1 2 3 4 5 "Újabb részleteket közölték az ukránok az egykori házelnök meggyilkolásáról, Oroszországot tartják a felbujtónak". Hirado.hu. 2025. szeptember 1. Hozzáférés: 2025. szeptember 1.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Andrij_Volodimirovics_Parubij&oldid=29207767”