Andrea Carlo Ferrari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Andrea Carlo Ferrari
Andrea Carlo Ferrari - Photo.jpg
Született 1850. augusztus 13.[1][2][3][4]
Palanzano
Elhunyt 1921. február 2. (70 évesen)[1][2][3][4]
Milánó
Állampolgársága olasz (1861. március 17. – 1921. február 2.)
Foglalkozása
  • teológus
  • egyetemi oktató
  • katolikus pap
  • katolikus szerpap
Tisztség
  • bishop of Como
  • megyéspüspök (1890. június 23. – )
  • katolikus püspök (1890. június 29. – )
  • megyéspüspök (1891. június 1. – )
  • bíboros (1894. május 18. – )
  • Metropolitan Archbishop of Milan (1894. május 21. – )
Kitüntetései Szent Sír Lovagrend nagykeresztje
Halál okagégerák
Sírhely Milánói dóm

Andrea Carlo Ferrari aláírása
Andrea Carlo Ferrari aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrea Carlo Ferrari témájú médiaállományokat.

Andrea Carlo Ferrari (Lalatta di Palanzano, Parma megye, 1850. augusztus 13.Milánó, 1921. február 2.) Milánó érseke, 1987-ben boldoggá avatták.

Élete[szerkesztés]

Püspökké jelöléséig[szerkesztés]

Cipészcsalád négy gyermeke egyikeként született, és szerény körülmények között nőtt fel.

1869-ben kezdte Parma szemináriumán katolikus teológiai tanulmányait, és avatták pappá 1873. december 13-án a Parmai egyházmegye kebelében. 1874-től Fornovo di Taro segédlelkészeként szolgált. 1875-ben nevezték ki kancellárrá, a szemináriumban, ahol ő is nevelkedett, miközben fizikát és matematikát is tanított. 1877-től rektorként a dogmatika, 1878-tól az erkölcstan tanáraként működött. 1882-ben teológiai doktorátust szerzett. 1883-ban az erkölcsi teológia professzora lett a Parmai Egyetem Teológiai Karán is.

Püspökké kinevezésétől az első világháborúig[szerkesztés]

1890. június 23-án XIII. Leó pápa kinevezte guastallai püspökké. Püspöki koordinációt kapott június 29-én Lucido Maria bíborostól Rómába. Már 1891-ben elhagyta az egyházmegyét, és június 1-jén a Comói egyházmegye püspökének nevezték ki. 1894. május 18-án felvételt nyert a Kardinálisok Kollégiumába. Három nappal később nevezték ki érsek a Milánói főegyházmegye érsekének, címtemploma a Sant’Anastasia(wd) volt. 1903-ban és 1914-ben részt vett a konklávén. Ferrari érsekének kinevezése alkalmából Ferrari bíboros másodlagos névként felvette a Carlo keresztnevet, Borromei Szent Károly tiszteletére. Elődjéhez, Luigi Nazari di Calabianahoz hasonlóan, kompromisszumos politikát folytatott, amely kritikát hozott neki a konzervatív oldalon. Szintén a szemináriumok képzése során az 1896-ban alapított új egyetemen hozott újításokat, többek között Monzában és Seregnóban. 1898-ban Milánóban a sajtó által szított felkelés tört ki. Leó pápa megvédte Ferrarit, aki képes volt folytatni tevékenységét. Mindazonáltal a milánói papságon belül elkülönült, de hű maradt a vonalához.

Konfliktusai a modernizmus ellen[szerkesztés]

X. Piusz pápa bizalmatlansága ellenére, különösen az anti-modernista politikája ellenére, a Pascendi Dominici Gregis 1907-es enciklika megjelenése után is képviselte a pápai vonalat. Már 1905-ben azzal vádolták, hogy a modernista tendenciákat képviseli, ami Luigi Canali Curia püspök látogatásához vezetett. Ezt a folyamatot 1911-ben megismételték, és Ferrari éles figyelmeztetést kapott az angol nyelv használata miatt.

Az első világháború alatt, 1921-ig[szerkesztés]

Az első világháború 1914-es kitörése után Ferrari bíboros két lelkipásztori levelet adott ki, amelyekben határozottan elítélte a háborút. Háborús menekülteknek 1918 februárjában menhelyet alapított, az Actio Catholica női ifjúsági tagozatával, XV. Benedek pápa engedélyével, amely egész Olaszországban működött. A háború után támogatta a jótékonysági szervezeteket, különösen a Casa del Popolót (a későbbi Opera Cardinale Ferrarit) és a Cattolica del Sacro Cuore egyetemet. Az utóbbit 1920-ban XV-ként kanonizálták.

Halála[szerkesztés]

Ferrari bíboros 1921. február 2-án halt meg gégerákban, amiben 1918 óta szenvedett. A Milánói dómban van eltemetve.

Egyéb[szerkesztés]

Andrea Carlo Ferrari a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Nagykeresztjének lovagja volt.

Boldoggá avatása[szerkesztés]

Beatifikációját 1951-ben (boldog) Alfredo Ildefonso Schuster bíboros kezdeményezte. VI. Pál pápa 1976-ban elismerte a hősi erényeit. 1987. május 10-én II. János Pál pápa avatta boldoggá.

Irodalom[szerkesztés]

  • Giuseppe Pignatelli: Ferrari, Carlo Andrea. In: Fiorella Bartoccini (szerk.): Dizionario Biografico degli Italiani (DBI) 46. kötet
  • Feducci Ferrerioː Istituto della Enciclopedia Italiana, Róma, 1996

Külső hivatkozások[szerkesztés]

    elődje                         hivatala                  	utódja
Prospero Curti           Guastalla püspöke 1890–1891        Pietro Respighi
Luigi Nicora               Como püspöke 1891-1894      Teodoro Valfrè di Bonzo
Luigi Nazari di Calabiana  Milánó érseke 1894-1921          Achille Ratti

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 29.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Ökumenisches Heiligenlexikon

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrea Carlo Ferrari című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrea Carlo Ferrari című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]