An–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
An–2
HA-MKF (8057630586).jpg
A HA-MFK lajstromjelű An–2-es

NATO-kód Colt
Funkció könnyű szállító repülőgép
Gyártó ANTK Antonov
PZL Mielec
Tervező Antonov tervezőiroda
Sorozatgyártás 1947–2004
Gyártási darabszám kb. 18 ezer

Típusváltozatok An–3
Első felszállás 1947. augusztus 31.
Szolgálatba állítás 1947
Háromnézeti rajz
Antonov An-2 3view.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz An–2 témájú médiaállományokat.

Az An–2 (NATO-kódja: Colt) a második világháború után a Szovjetunióban, az Antonov tervezőirodában (OKB–153) kifejlesztett egymotoros, kétfedelű szállító repülőgép. Eleinte a Szovjetunió, később Lengyelország és Kína is gyártotta. 2004-ig körülbelül 18 000 darabot gyártottak. Kezdetekben Annának becézték, Magyarországon az Ancsa név ragadt rá. Már a gyártás kezdetén sem számított korszerűnek (kétfedelű szárny, részben vászonnal bevont törzs stb.) Ennek ellenére a pilóták szerint az egyik legkezesebb repülőgép a világon. A gép mai napig a legnagyobb egymotoros, kétfedelű repülőgép.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Litván magángép Angliában

Egy új típusú repülőgép építése már az 1930-as évek végén foglalkoztatta a mérnököket. 1938-ban megépült egy LIG–10 típusjelzésű gép, azonban a sorozatgyártás nem kezdődött el. Ez a gép lehetett az ihletője Oleg Antonov szovjet repülőgép-tervezőnek, aki 1946-ban egy a Szovjetunióban meghirdetett pályázatra, – melyet a Mezőgazdasági és Erdővédelmi Minisztérium hirdetett meg, elsősorban mezőgazdasági feladatokra szánt, könnyű szállítórepülőgép tervezésére – elkészítette terveit. A gép az SZH–1 (Szelszkohozjajsztvennij, vagyis "Mezőgazdasági") típusjelzést kapta és 1947. augusztus 31-én emelkedett először a levegőbe. A gépet áttervezték, innentől az An–2-es típusjelzést kapta. 1948-tól gyártották sorozatban. A törzs már teljesen fémépítésű, a szárnyak vászonborításúak. A következő évektől számtalan típusváltozat látott napvilágot, melyek alapjait a fenti gép szolgáltatta. A gépet a már említett 3 országban gyártották, temérdek országban ma is használják, felismerve a benne rejlő lehetőségeket úgymint ejtőernyőzés, szállítmányozás, sétarepültetés stb.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

An–2 pilótafülke

Sárkány, futómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szárnyak fesztávolsága különböző, (a felső hosszabb) szerkezetük teljesen fém, két főtartóval, vászon borítással. A csűrők, az oldalkormány és a magassági kormány mozgatása manuális, tolórudak és kábelek segítségével van megoldva. A fékszárnyak és a trimmek elektromos működtetésűek. A futómű hárompontos, farokkerekes, a kerekek nem behúzhatók.

Motor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gép mozgatásáról egy Svecov AS–62 típusú, kilenc hengeres, 29,87 literes űrtartalmú csillagmotor gondoskodik, melynek teljesítménye 736 kW (körülbelül 1000 Le). A motor fogyasztása 120 és 200 liter között mozog óránként, a repülési feladattól, terheléstől és a repülési magasságtól függően. A hajtóanyag 100-as oktánszámú, ólmozott repülőbenzin.

Üzemanyagellátás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A repülőgép ejtőtankos rendszerű, azaz az üzemanyagtartályok a felső szárnyakban helyezkednek el, jóval a motor síkja fölött, hármas csoportban a bal, illetve a jobb oldalon. A tartályok egyenként 200 literesek, így szárnyanként 600 liter, azaz összesen 1200 liter üzemanyag az egyszerre felvehető mennyiség. A tartályok közösítővel vannak ellátva, így vízszintes talajon leállított repülőgép esetében kiegyenlítődik az üzemanyagszint a tartályok között, illetve a közösítőszelepen keresztül a két szárnyban is. A pilóta repülés közben fogyaszthat csak a jobb, csak a bal, illetve mindkét tartálycsoportból közösen. Ha leszállás után nem egyenlő az üzemanyagszint a két szárnyban és vízszintes talajon áll a repülőgép, a kiegyenlítő golyós-szelep működésének jellegzetes kotyogó hangja hallatszik a gépből egy ideig az üzemanyag átfolyása miatt. Az üzemanyagszintre figyelni kell a következő repülés előtt, mivel a két oldal közötti eltérés nem lehet több 150 liternél.

Légcsavar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légcsavar fém, négytollú, állítható szögű, átmérője: 3,6 méter. A légcsavar kihajtása nem közvetlenül helyezkedik el a főtengelyen, hanem bolygókerekes, reduktoros megoldású. Az áttétel viszonya: 0,687 ami azt jelenti, hogy ennyiszer lassabban forog a légcsavar, mint a főtengely. A motor maximális fordulatszáma 2200/perc, a légcsavar ilyenkor 1510-et forog percenként, amely értéket nem szabad túllépni az igen hosszú légcsavarlapátok végeinek magas kerületi sebessége miatt. Az ilyen „hosszúlapátos” légcsavarral ellátott repülőgépek esetében a tervezés során külön odafigyelést igényel ez a szabály, miszerint a lapátvégek semmiképp nem léphetik át a hangsebességet, mert az ilyenkor kialakuló rezonanciák, áramlásleválások tönkretehetik a légcsavart illetve a motort. A motor-főtengely és a légcsavar forgásiránya is, a pilóta felől nézve: jobb.

Hidraulika, olajrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légcsavar szögállító hidraulikus, az olajrendszer kétkörös. A kisnyomású kör a motor kenéséért felelős, míg a nagynyomású kör a légcsavarszabályzót működteti. A szokásos kenőolajmennyiség 50 liter, de az olajtartályt maximálisan 85 liter olajjal lehet feltölteni. A motor jellegéből adódóan jelentős olajfogyasztással is számolni kell az üzemeltetés során.

A fedélzeti elektromos rendszer 24V-os, negatív testelésű. Az alkalmazott technikai megoldások és a repülőgép általános jellemzőinek ismeretében elmondható, hogy az üzemeltetés nagyon mostoha körülmények között is biztonsággal megvalósítható, de mindenképp felkészült és hozzáértő földi műszaki személyzetet illetve hasonlóan jól kvalifikált repülőszemélyzetet igényel. A gép repülését csak B kategóriás pilótajogosítvánnyal (szakszolgálati engedély, "szakszó") lehet végrehajtani, az érvényben lévő jogszabályok szerint.

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

An–2 – Peenemünde – 2007
An–2 Légi permetező – 2008

A repülőgépet közel 20 féle típusváltozatban gyártották, fontosabb típusai:

  • An–2T – az első sorozatgyártott változat, hadi és szállítási célokra
  • An–2TP – 12 személyes utasszállító változat (1949)
  • An–2TD – A 12 személyes deszant-változat ejtőernyős ugrásokhoz átalakítva. A legnagyobb példányszámban gyártott változat.
  • An–2V (An–4) – hidroplán változat vízről történő üzemeltetéshez, nagyobb méretű légcsavarral
  • An–2PP – az An–2V tűzoltó változata, 1240 liter oltóanyag-kapacitással (1964)
  • An–2R - mezőgazdasági változat
  • An–2M – a legelső T változat korszerűsített mezőgazdasági alváltozata
  • An–2SZ – mentő változat egészségügyi felszereléssel
  • An–2SZH – mezőgazdasági változat vegyszerszóró berendezéssel és tartályokkal felszerelve, módosított futóművel
  • An–2K–NAK – tüzérségi tűzhelyesbítő repülőgép
  • An–3 – a legutolsó továbbfejlesztett változat 1979-ből, TVD–10V légcsavaros gázturbinával felszerelve
  • An–2M – lengyel hidroplán változat
  • An–2F – fotófelderítő változat, 12,7 mm-es géppuskával és 23 mm-es gépágyúval felfegyverezve
  • An–6 Meteo – meteorológiai felderítő repülőgép
  • An–23A – hajtóművek légi teszteléséhez kialakított magassági repülőgép
  • Jun–5 (J–5) – kínai licenc-változat, elsősorban szállítási célokra. 1957-től gyártottak An–2-eseket Kínában. Az évek folyamán több korszerűsített, egyedi igényekhez szabott változata is megjelent.
  • Jun–5 (J–5D) – Kínai gyakorló-kiképző változat bombázó gépek pilótáinak kiképzéséhez
  • Beijing–5 – 1987-ben kifejlesztett kínai változat (1987)
  • Jun–5 (J–5B) – kínai gyakorló-változat

Alkalmazó országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

An–2 Varsóban

A típust elsősorban a volt szocialista országokban alkalmazták teher- és személyszállítási feladatokra. Ma a világ számos országában megtalálható, nyugaton is.

Afganisztán, Albánia, Angola, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Egyiptom, Észak-Korea, Észtország, Etiópia, Fehéroroszország, Horvátország, Irak, Jemen, Kambodzsa, Kína, Kuba, Laosz, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Mali, Mongólia, Németország, Nicaragua, Oroszország, Románia, Szerbia, Montenegró, Szíria, Szlovákia Szomália, Szudán, Tádzsikisztán, Tanzánia, Tunézia, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán, Vietnam,

Magántulajdonban nyugati-európai országokban és Észak-Amerikában is üzemel.

Műszaki adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 12,74 m
  • Fesztávolság: 18,18 m (felső szárny)
  • Szárnyfelület: 71,6 m²
  • Üres tömeg: 3450 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 5500 kg

Motor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Motorok száma: 1 db
  • Svecov AS–62IR kilenchengeres, benzinüzemű csillagmotor
  • Felszálló teljesítmény: 736 kW (1000 LE)

Repülési jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 258 km/h
  • Utazósebesség: 190 km/h
  • Hatótávolság: 845 km
  • Legnagyobb repülési magasság: 4500 m
  • Emelkedőképesség: 3,5 m/s

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az An–2 Repülőgép Légi Üzemeltetési Utasítása (1979. KPM Légiügyi Főosztály, Szakirodalmi Tájékoztató Osztály gondozásában. Fordította: Erdész László, Ellenőrizte: Fantó Jenő)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Antonov An-2 témájú médiaállományokat.