Amet-han Sultan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amet-han Sultan
Beceneve A Sas
Született 1920. október 20.
Alupka
Meghalt 1971. február 1. (50 évesen)[1][2]
Moszkvai terület
Sírhely Novogyevicsi temető
Állampolgársága szovjet
Rendfokozata
  • alezredes
  • alezredes
Csatái
Kitüntetései
Halál oka légibaleset
Iskolái
  • Kacha Higher Military Aviation School of Pilots
  • Jurij Gagarin katonai Repülő Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Amet-han Sultan témájú médiaállományokat.

Amet-han Sultan (Alupka(wd), Krím, 1920. október 20. – 1971. február 1.) többszörösen kitüntetett krími tatár ászpilóta, kétszeres Szovjetunió Hőse. Apja lak származásának köszönhetően sikerült elkerülnie a deportálást 1944. májusban, amikor a teljes krími tatár népességet kitelepítették, jóllehet nem volt hajlandó az irataiban kijavíttatni a nemzetiségét krími tatárról lakra. A második világháború után berepülőpilótaként dolgozott Moszkvában, és 96 különböző repülőgéptípust vezetett, mielőtt légi balesetben elhunyt volna egy módosított Tu–16 bombázó kipróbálása során. Nevét utcák, iskolák, repülőterek őrzik Ukrajnában és Oroszországban, és múzeumot rendeztek be emlékére.

Családja és pályafutásának kezdete[szerkesztés]

1920. október 20-án, az oroszországi polgárháború idején született Alupkában, a Krímben, amely akkoriban a rövid életű Dél-Oroszország(wd) államhoz tartozott. Anyja krími tatár, apja lak nemzetiségű volt. 1937-ben elvégezte a középiskolát, majd a Szimferopol melletti vasutas iskolában tanult, majd szerelőként dolgozott a vasúti depóban. Emellett a Zavodszke repülőtéren(wd) működő repülős klubba is járt, ahol repülős képesítést szerzett 1938-ban. 1939. februárban belépett a Vörös Hadseregbe, és további képzésre küldték a gatcsinai pilótaképző iskolába. Itt 1940-ben végzett, és a 122. vadászrepülő-ezredbe osztották be.[3] Amet-han neve néha gúnyolódásra késztette társait, de ő maga gyakran tréfát űzött a nevével, mondván „Én magam vagyok a kán és a szultán is.”[4] Barátai és családja többnyire Amet-hannak nevezték, nem Sultannak.[5]

A második világháborúban[szerkesztés]

Amikor 1941-ben a Német birodalom megtámadta a Szovjetuniót, Amet-han a 4. vadászrepülő-ezred pilótája volt, és azonnal a frontra küldték, ahol elavult Polikarpov I-153(wd) gépekkel kellett védekezniük a Don melletti Rosztov felett. 1942 telén súlyos veszteségek után az ezredet átképezték, és megtanították nekik az újabb Hawker Hurricane kezelését. 1942. márciusban az ezredet Jaroszlavl védelmére osztották be, és itt érte el Amet-han első légi győzelmét 1942. május 31-én. Miután kifogyott a lőszerből, repülőjével harcolt egy Junkers-88 ellen, nekiment a bal szárnyának, és felfelé repülve levágta a szárnyat. Sikerült ejtőernyővel kiugrania az égő repülőgépből és kisebb sérülésekkel földet érnie.[6][7] Egy tanyán landolt, ahol egy munkás vasvillát szegezett rá, mert Luftwaffe-pilótának vélte, de Amet-han megmutatta neki a Vörös Csillag-rendjét(wd),[7] úgyhogy tisztelettel bántak vele, és megvizsgálták a helyet, ahol a gépek lezuhantak.[5] A Ju 88 két pilótáját a falusiak azonosították, amíg Amet-han pihent. Amet-han éjszakára a tanyán maradt, hogy helyrejöjjön, ahol meglátogatta az ezred politikai tisztje(wd), felébresztette, és gratulált a sikeres támadáshoz.[8] Rövid kórházi tartózkodás után visszatért repülni az ezredéhez.[9] A bombázóról kiderült, hogy felderítésen volt, így a repülő feláldozása csak kisebb veszteséget jelentett a szovjet légierőnek.[10] A győzelemért egy órát kapott ajándékba Jaroszlavl főterén,[11] utóbb pedig Lenin-renddel tüntették ki.[12][13]

Amet-han Sultan és a Jak–7 Sztálingrádnál

1942 nyarán Amet-han további kilenc légi győzelmet aratott, a legtöbbet Voronyezs feletti csoportos repülések során. Augusztusban Sztálingrádba vezényelték át, ahol egy Jak–7B(wd)-vel repült(wd). A sztálingrádi csata során győzelmeinek száma gyorsan növekedett, és áthelyezték a rangos 9. vadászrepülő-gárdaezredhez, amelyet úgy szerveztek át, hogy csak ászpilóták legyenek benne.[13] Ebben az ezredben szolgált Mihail Baranov(wd), a korszak legsikeresebb szovjet ászpilótája és Ligyija "Lilja" Litvjak(wd), az első női ászpilóta is.[14] 1942. augusztusban Sztálingrád felett Amet-hannak ismét ejtőernyővel kellett kiugrania a repülőjéből, miután az általa vezetett Jak–7B-t lelőtték. 1942. novembertől a háború végéig a 9. vadászrepülő-gárdaezred 3. századának parancsnoka volt.[15]

Miután átképezték a P–39 Airacobra repülőgépre, 1943-ban a Don melletti Rosztov felett harcolt, és súlyos küzdelemben vett részt Kubán(wd) felett a Taganrog, Melitopol és a Krím feletti uralom megszerzéséért folytatott hadjáratban.[16] 1943. augusztus 24-én a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki a Déli(wd), Brjanszki és Sztálingrádi Front légvédelméhez hozzájáruló sikereiért, valamint a Moldova, Dél-Ukrajna és Jaroszlavl felett aratott sikereiért.

1944. május 18–20. között, nem sokkal azután, hogy a szovjetek visszaszerezték a Krím feletti ellenőrzést, három napos eltávozást kapott, hogy meglátogassa családját Alupkában. A látogatás alatt tanúja volt a krími tatárok deportálásának, és megtudta, hogy fivérét, Imrant az NKVD körözi. Amíg ő életét kockáztatta a német megszállók kiűzéséért a Krímből, Imrant azzal gyanúsították, hogy beállt a német kisegítő rendőrségbe.[17] A németek által elfoglalt Krímben röpcédulákat dobtak le, amelyek Amet-han Sultan németekkel szemben elért győzelmeit írták le; a röpcédulák miatt a Gestapo felkutatta a pilóta szüleit, hogy kivégezze őket. Csak Imran jelenléte a Schutzmannschaftban mentette meg a szülőket. A deportálás alatt egy NKVD-tiszt ment be a család házába, hogy kényszerítse Amet-hant és szüleit az áttelepülésre, de ők ellenálltak. Amet-han azt állította magáról, hogy a Szovjetunió Hőse, és ezt igazolta a jelen levő Pavel Jakovlevics Golovacsov(wd) is. Ekkor az NKVD-tiszt elkezdte kérdezgetni Amet-hant a származása felől, és úgy döntött, hogy gyakorlatilag dagesztáni, és csak a krími tatárokra vonatkozik a deportálás.[18] Az NKVD folytatta a krími tatárok deportálását, és Amet-han anyját a gyűjtőpontra küldték, de a légierő helyszínen tartózkodó tagjai – Amet-han barátai – meggyőzték a tisztet, hogy az asszony és közvetlen családja kivételnek számítanak, mert a nő lak férje miatt nem számít krími tatárnak. Így Amet-han szüleit nem telepítették ki Üzbegisztánba.[19] Imrant 1946-ban elítélték, de a szűkebb család tagjait nem érintette a kollektív büntetés. Ettől még a háború idejére el kellett hagyniuk a Krímet, de több időt kaptak az előkészületekre, és Üzbegisztán helyett Dagesztánba kerültek.[20]

Miután tanúja volt az erőszakos kitelepítésnek, Amet-han visszatért ezredéhez, és továbbra is kitüntette magát a csatákban. A háború későbbi szakaszában egy La–7-tel repült, Königsberg, Berlin és Kelet-Poroszország felett. A königsbergi csata(wd) során ezredével együtt a Normandia-Nyeman ezredhez tartozó francia pilótákkal repült. Königsberg felett Amet-han megmentette egy bajtársa életét.[21] Harmincadik egyéni és egyben utolsó légi győzelmét a Berlin-Tempelhof repülőtér(wd) közelében aratta 1945. április 29-én. A különböző hadjáratokban tanúsított kiválóságáért 1945. június 29-én másodszor is a Szovjetunió Hőse lett. A háború alatt összesen 30 egyéni és 19 megosztott légi győzelmet ért el, 603 bevetést teljesített, és 150 légi csatában(wd) vett részt.[22][23]

A háború után[szerkesztés]

Berepülőpilótai pályafutása[szerkesztés]

A háború után a légierő monyinói akadémiáján tanult, mert a szovjet fegyveres erők legfelsőbb parancsnoka ezt kötelezővé tette minden ászpilóta számára. Minimális középfokú végzettsége miatt azonban nehéznek találta a tanulmányokat, és engedélyt kért az iskola elhagyására, amit 1946-ban meg is kapott.[24][25] Miután egy időre felhagyott a repüléssel, súlyos depresszióba esett, mivel nem tudta magát a polgári légiforgalom pilótájaként elképzelni.[26] Végül a háború alatt szerzett pilótabarátai, köztük Alekszandr Pokriskin, Alekszej Aleljuhin és Vlagyimir Lavrinyenkov arra biztatták, hogy legyen berepülőpilóta a Repülési Kutatóintézetnél, amit 1947. februárban meg is tett.[27][28] Gyorsan emelkedett az intézeti ranglétrán, és 1952-ben első osztályú berepülőpilóta lett.[12]

1949. júniusban Amet-han és Igor Seleszt hajtotta végre az első teljesen automatikus légi utántöltést a Szovjetunióban.[24] Ugyanabban az évben Amet-han és Jakov Vernyikov hajtották végre az első repülést a kétüléses I–320-szal(wd). 1951 és 1953 között ő és Szergej Anohin, Fjodor Burcev és Vaszilij Pavlov tesztelte a KSZ–1 Kometa légi indítású, hajók elleni robotrepülőgépet. A tesztek során Amet-han volt az első pilóta, aki földről indította a Kometát 1951. január 4-én,[29] és szintén ő indította először repülőgépről is, ugyanazon év májusában.[30] Az egyik teszt során, miután kioldotta a KSZ–1-et, a motor nem kapcsolt be, de Amet-han ahelyett, hogy azonnal kiugrott volna az ejtőernyővel, többször is megkísérelte az újraindítást, ami végül sikerült is, de majdnem a földbe csapódott, miközben megmentette a prototípust.[31] A KSZ–1 tesztelésben végzett tevékenységéért másodosztályú Sztálin-díjat kapott, miközben a csapatból néhányan az arany csillagot kapták. Amikor Amet-hant harmadszorra jelölték az arany csillagra, Sztálin – aki aláírta a krími tatárok deportálását – dühbe gurult, hogy egy krími tatárnak megengedték, hogy tesztpilóta legyen. Amikor megmondták neki, hogy Amet-han majdnem meghalt a KSZ–1 tesztelése közben, csak hogy megmentse a prototípust, az a döntés született, hogy inkább Vörös Zászló rendet és másodosztályú Sztálin-díjat kapjon, mivel az elképzelhetetlen lett volna, hogy egy krími tatár harmadszor is arany csillagot kapjon, függetlenül az érdemeitől.[32][24][33]

Számos olyan tesztet hajtott végre, ami a katonai repülőgépek mentési rendszereihez kapcsolódott, ami kockázatos eljárás volt. Amikor 1958. november 12-én egy MiG–15-tel repült, hogy Valerij Golovin ejtőernyős tesztelni tudja a Szu–7 és Szu–9 repülőgépekhez tervezett katapultülést, a kilökő szerkezet túl korán bekapcsolt, és egy robbanást okozott, ami felszakította az üzemanyagtartályt. A robbanástól a katapultülés leszorította Golovint, a pilótafülke megtelt füsttel és gázzal, rossz látási viszonyokat okozva, miközben a kerozin kezdte betölteni a pilótafülkét. A fenyegető tűz és az ejtőernyős ugrásra képtelen Golovin mellett Amet-han képes volt kényszerleszállást végrehajtani a sérült repülőgéppel, és nem volt hajlandó elhagyni bajtársát még akkor sem, amikor Golovin és a parancsnokuk azt mondták, hogy hagyja el a gépet, és mentse magát.[12][34][35]

Tesztpilótaként Jurij Gagarint és más űrhajósokat szállított egy átalakított Tu–104-gyel a súlytalansági gyakorlatokon.[34][36] Tesztpilótai tevékenységéért 1961. szeptember 23-án a Szovjetunió Érdemes Berepülőpilótája(wd) címet kapta. Pályafutása során 96 repülőgép-típust vezetett, és 4327 többlet repülési órát teljesített.[37]

50 évesen hunyt el 1971. február 1-jén egy átalakított Tu–160 vezetése közben. A kabin belsejét átalakították, hogy repülő laboratóriumként működjék, és a repülés során egy új hajtóművet kellett kipróbálni.[38] A baleset oka tisztázatlan, mivel a róla szóló jelentés még mindig titkosítva van. A legénység mind az öt tagja meghalt a balesetben, tiszteletükre emlékművet állítottak, és Amet-hant teljes tiszteletadással temették el a Novogyevicsi temetőben(wd).[37][22] Temetésén számos híres ember vett részt a Szovjetunióból, köztük a krími tatár jogvédő szervezetek tagjai, háborús veteránok, tábornokok, tesztpilóták.[39]

Magánélete[szerkesztés]

1944 nyarán, amikor Moszkvában az új La–7-re képezték ki, megismerte Faina Makszimovna Danyilcsenkót, akivel 1952-ben házasodtak össze. Két fiuk született. Faina a veszélyek miatt ellenezte, hogy férje tesztpilótaként dolgozzon, de ő nem volt hajlandó megválni a munkájától.[40]

Politikai szerepvállalása[szerkesztés]

Amet-han egyike volt az elsőknek a Szovjetunióban, akik nyilvánosan kérték a krími tatárok rehabilitálását és visszatérési jogát. A Szovjetunió Kommunista Pártja több Krímben élő tagjával együtt aláírt egy a Kommunista Párt Központi Bizottságának címzett petíciót,[41] de kérésüket elutasították, annak ellenére, hogy Hruscsov elítélte a deportálásokat, és megadta a visszatérés jogát a többi deportált népcsoportnak, beleértve a csecseneket[42] és a karacsájokat.[43] Amet-han nem élte meg, hogy a krími tatárok hazatérhessenek; ez csak a peresztrojka idején történt meg. Utolsó éveiben számos krími tatár aktivistával és vezetővel találkozott Moszkvában és Szamarkandban.[44][45]

Emlékezete[szerkesztés]

Amet-han La–5-ösének másolata, rajta egy sassal, az alupkai Amet-han Sultan Múzeumben

1974-ben sírjára szobrot állítottak. 2010-ben emlékművet emeltek a jaroszlavli légi győzelme emlékére, a légi csata helyszíne alatti területen. Ugyanabban az évben a kijevi Dicsőség sétányán mellszobrát helyezték el. Szobrai több helyen megtalálhatók Ukrajnában és Oroszországban olyan városokban mint Alupka, Mahacskala, valamint egy dagesztáni kis faluban. Nevét viseli Szimferopol fő tere, valamint utcák Alupkában, Szudakban(wd), Volgográdban, Zsukovszkijban(wd), Kaszpijszkban(wd), Szakahban és Mahacskalában, valamint a repülőklub, ahol tanult, egy kisbolygó, egy repülőtér, több iskola és egy hegycsúcs Dagesztánban.[37][46][47]

Amet-han a főhőse a 2013-ban készült krími tatár nyelvű Qaytarma(wd) (Visszatérés) című filmnek.[48]

Emlékezetének „tatártalanítása”[szerkesztés]

Annak ellenére, hogy Amet-han Sultan ikonikus krími tatár hős volt, és részt vett a krími tatárok jogaiért küzdő mozgalomban, és az összes hivatalos dokumentumban tatárnak tüntette fel magát, nem pedig laknak vagy dagesztáninak, számos próbálkozás történt halála után, hogy dagesztáninak címkézzék, és eltüntessék krími tatár identitását; ez része volt a Krím tatártalanításának. A nekrológok a „dagesztáni nép hős fia”-ként írták le,[49] holott soha életében nem állította, hogy dagesztáni lenne, hanem nyíltan krími tatárnak vallotta magát.[50] Élete során többször mondták neki, hogy változtattassa meg személyi igazolványában a nemzetiségét, de a csekisták és kollégái állandó nyomásgyakorlása ellenére sem tagadta meg krími tatár identitását.[51][52] 2016-ban a Dagesztáni Köztársaság megalapította az Amet-han Sultan-érmet;[53] és róla nevezték el Dagesztánban az ujtasi repülőteret annak ellenére, hogy a krími tatár szervezetek ismételten kérték az orosz kormányt, hogy ehelyett a szimferopoli repülőteret nevezzék el róla.[52][54][55] Amet-han nem Dagesztánban született, nem is ott nevelkedett, és Dagesztán egyik nyelvét sem beszélte.[56]

Kitüntetései és elismerései[szerkesztés]

Légi győzelmeinek listája[szerkesztés]

A repüléstörténészek nagy többsége szerint Amet-han Sultan 30 egyéni és 19 megosztott légi győzelmet ért el.[12][57]

Dátum Típus Ellenséges repülőgép Vezetett repülőgép
1942. május 31. Ju 88 Hawker

Hurricane

1942. július 6. megosztott Bf 109
megosztott Bf 109
1942. július 8. megosztott Bf 109
megosztott Bf 109
megosztott Bf 109
megosztott Bf 109
1942. július 9. megosztott Bf 109
1942. július 10. megosztott Bf 109
1942. július 21. egyéni Bf 109
megosztott Bf 109
megosztott Bf 109
megosztott He-113
1942. július 23. megosztott Ju-87
1942. augusztus 23. egyéni Bf 109 Jak–7(wd)
1942. szeptember 2. egyéni Bf 109
1942. szeptember 3. egyéni Bf 109
1942. szeptember 7. egyéni Bf 109
1942. szeptember 8. megosztott Bf 109
1942. szeptember 9. megosztott Ju-88
1942. szeptember 11. megosztott Ju-88
1942. szeptember 14. megosztott FW-189
megosztott Ju-88
megosztott Bf 109
1942. szeptember 15. megosztott Bf 109
egyéni Bf 109
1942. december 13. egyéni He-111 Jak–1
1943. március 21. egyéni Bf 109
1943. március 25. egyéni Ju-87
egyéni Bf 109
1943. július 22. egyéni He-111
1943. július 24. egyéni He-111
1943. augusztus 20. egyéni Ju-87 P–39 Airacobra
egyéni Ju-87
1943. augusztus 21. egyéni Ju-88
egyéni He-111
1943. október 2. egyéni Ju-88
1943. október 6. egyéni Bf 109
1943. október 10. egyéni Ju-87
1944. február 8. egyéni Ju-88
1944. március 13. egyéni Bf 109
1944. március 22. egyéni Ju-52
1944. április 24. egyéni FW-190
1945. január 14. egyéni FW-190 La–7
1945. január 16. egyéni FW-190
egyéni FW-190
1945. január 18. egyéni FW-190
1945. április 13. egyéni Bf 109
1945. április 29. egyéni FW-190

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. TracesOfWar
  3. Simonov & Bodrikhin 2017, 40. o.
  4. Zhukova 2005, 302. o.
  5. a b Zhukova 2005, 298. o.
  6. Zhukova 2005, 297. o.
  7. a b Butaev 2005, 35. o.
  8. Zhukova 2005, 299. o.
  9. Mellinger, George. Soviet Lend-Lease Fighter Aces of World War 2 (angol nyelven). Bloomsbury Publishing, 26. o. (2012. február 9.). ISBN 9781782005544 
  10. Люди бессмертного подвига: очерки о дважды, трижды, четырежды Героях Советского Союза (orosz nyelven). Moscow: Politizdat, 32. o. (1965). OCLC 951801699 
  11. Zhukova 2005, 300. o.
  12. a b c d e Simonov & Bodrikhin 2017, 45. o.
  13. a b Simonov & Bodrikhin 2017, 43. o.
  14. Vinogradova, Lyubov. Защищая Родину. Летчицы Великой Отечественной (orosz nyelven). Азбука-Аттикус, 251. o. (2015. február 9.). ISBN 9785389099005 
  15. Simonov & Bodrikhin 2017, 41. o.
  16. Simonov & Bodrikhin 2017, 42. o.
  17. Butaev 2005, 207. o.
  18. Butaev 2005, 148. o.
  19. Butaev 2005, 149-151. o.
  20. Uehling, Greta. Beyond Memory: The Crimean Tatars' Deportation and Return (angol nyelven). Springer, 53–54. o. (2004. november 26.). ISBN 9781403981271 
  21. Zhukova 2005, 311. o.
  22. a b Shkadov, Ivan. Герои Советского Союза: краткий биографический словарь I, Абаев - Любичев. Moscow: Voenizdat, 51. o. (1987). ISBN 5203005362. OCLC 247400113 
  23. Zhukova 2005, 296. o.
  24. a b c Simonov & Bodrikhin 2017, 44. o.
  25. Butaev 2005, 200-208. o.
  26. Lavrinenkov, Vladimir. Без войны. Kiev: Политиздат Украины, 62–66. o. (1982) 
  27. a b Simonov 2009, 22. o.
  28. Butaev 2005, 208-213. o.
  29. Butaev 2005, 239. o.
  30. Bodrikhin, Nikolai. Великие советские асы. 100 историй о героических боевых летчиках (orosz nyelven). Litres, 19–20. o. (2017). ISBN 9785457075511 
  31. Butaev 2005, 239-240. o.
  32. Beriya 1994, 407. o.
  33. Simonov & Bodrikhin 2017, 370. o.
  34. a b Nebolsina & Khamidullin 2015, 229. o.
  35. Butaev 2005, 232-234. o.
  36. Butaev 2005, 259. o.
  37. a b c Simonov & Bodrikhin 2017, 46. o.
  38. Nebolsina & Khamidullin 2015, 230. o.
  39. Газета «Арекет» № 1 (48) от 26 января 1996 года
  40. Butaev 2005, 277. o.
  41. ЦГАООУ. Ф.1. Оп. 24. Д. 4248. Л. 287—294. Заверенная копия.
  42. Tishkov, Valery. Chechnya: Life in a War-Torn Society (angol nyelven). University of California Press, 33. o. (2004). ISBN 9780520930209 
  43. Cole, Jeffrey. Ethnic Groups of Europe: An Encyclopedia: An Encyclopedia (angol nyelven). ABC-CLIO, 219. o. (2011). ISBN 9781598843033 
  44. Osmanov, Yuri (1990. december 29.). „Три Встречи”. Leninist.  
  45. Abdulaeva, Gulnara (2014). „Герой из Алупку”. Tatarsky Mir (4), 4–5. o.  
  46. (6278) Ametkhan = 1971 TF = 1986 PA5. minorplanetcenter.net . Smithsonian Astrophysical Observatory
  47. Khisamova, Dina. Третьи Казанские искусствоведческие чтения к 110-летию со дня рождения С. С. Ахуна. Kazan: Материалы Всероссийской научно-практической конференции, 27. o. (2014). ISBN 9785939627047 
  48. Production news: Haytarma”, [UA] Ukrainian Film Office, 2012. október 5. (Hozzáférés ideje: 2018. május 22.) (amerikai angol nyelvű) 
  49. Газета «Дагестанская правда» 7 февраля 1971
  50. Nebolsina & Khamidullin 2015, 220. o.
  51. Butaev 2005, 167. o.
  52. a b Bekirova, Gulnara: Страницы крымской истории. Памяти Амет-Хана Султана (orosz nyelven). Крым.Реалии , 2018. február 1. (Hozzáférés: 2019. március 10.)
  53. В Дагестане учредят медаль имени летчика-испытателя Амет-Хана Султана (orosz nyelven). мо-кизилюрт.рф . [2019. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  54. Cherepanov, Mikhail: Амет-Хан Султан: как легендарный летчик не стал трижды Героем Советского Союза (orosz nyelven). Реальное время , 2018. december 21. (Hozzáférés: 2020. augusztus 13.)
  55. Shaimardanov, Rinat: Добро пожаловать в аэропорт "Амет-Хан Султан" города Симферополя! (orosz nyelven). Милли Фирка , 2018. november 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 13.)
  56. Butaev 2005, 166, 204. o.
  57. Bykov, Mikhail. Все асы Сталина 1936–1953 гг. (orosz nyelven). Moscow: Yauza, 40. o. (2014). ISBN 9785457567221. OCLC 879321002 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Amet-khan Sultan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]