Amerikai duglászfenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Amerikai duglászfenyő
Amerikai duglászfenyő a Gifford Pinchot National Forest természetvédelmi területen (USA)
Amerikai duglászfenyő a Gifford Pinchot National Forest természetvédelmi területen (USA)
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
IUCN3.1[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Duglászfenyő (Pseudotsuga)
Faj: P. menziesii
Tudományos név
Pseudotsuga menziesii
(Mirb.) Franco
Elterjedés
Pseudotsuga menziesii levila.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Amerikai duglászfenyő témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Amerikai duglászfenyő témájú médiaállományokat és Amerikai duglászfenyő témájú kategóriát.

Az amerikai duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) a fenyőfélék (Pinaceae) családjában a duglászfenyő (Pseudotsuga) nemzetség három észak-amerikai fajának egyike, egyúttal a nemzetség legismertebb faja amit éppen ezért gyakorta egyszerűen duglászfenyőnek neveznek.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csendes-óceán északi medencéjének amerikai partvidékén, tehát a pacifikus–észak-amerikai flóraterületen hatalmas erdőségeket alkot. Értékes faanyaga miatt Európa egyes vidékeire is sikerrel telepítették be.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ legnagyobb fái közé tartozik. Eredeti termőhelyén száz méternél is magasabbra nőhet; Magyarországon legnagyobb példánya 32 m magas. Törzsének átmérője elérheti a 2,5 m-t. Az eddig ismert legnagyobb példány Mineral Tree (Washington Lewis county megyéjében, Mineral kisváros határában). Ez a fa 1930-ban, amikor kidőlt, 1030 éves és 120 m magas volt; térfogata elérte az 515 m³-t. A jelenlegi legnagyobb példány az Oregon állam Coos county megyéjében álló, 100,3 m magas Brummitt Fir.

Megjelenése és lombozata a lucfenyőéhez hasonlít. Törzse szálegyenes, kérge szürkészöld, majd szürkésbarna. Ágai a csúcshoz közel felállók, lejjebb vízszintesből felhajlók. Az idősebb ágakról oldalágak csüngenek le. Vörösbarna hajtásain sűrű pöttyök sorjáznak.

Lágy, hajlékony, 2–3 cm hosszú, 2–3 mm széles, lapos, egyenes tűlevelei világoszöldek vagy szürkészöldek; megdörzsölve narancsillatúak. A lágy, lapos tűlevél fonákán két sor vékony, fehér légzőnyílás fut végig. A lehulló levél helyén a hajtásokon kerek heg marad.

Az alapváltozat 5–8 cm hosszú, lecsüngő tobozán a fedőpikkelyek nem hajlanak vissza, hanem jellegzetesen kilógnak a tobozból. A megnyúlt tojás alakú toboz éretten egészben hullik le.

Életmódja, termőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közepesen párás klímába, üde, mészmentes talajba való (de a hosszabb száraz periódusok sem károsítják). Gyorsan növő, erdészetileg fontos faj. Fiatalon árnyékos helyre van szüksége — a korábban árnyékoló fákat idővel túlnövi. Megbízhatóan télálló.

Az egyes levelek élettartama akár 8 év is lehet. Toboza egy év alatt érik be.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyantás fája értékes, sokoldalúan használható; bútorfának is egészen kiváló.

Alfajok, változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pseudotsuga menziesii ‘Viridis’: zöld duglászfenyő. Tűi hosszúak, lágyak, világos- vagy sárgászöldek. A toboz fedőpikkelyei nem hajlanak vissza. Kissé mészérzékeny, igényes.
  • Pseudotsuga menziesii ssp. glauca: levelei kékeszöldek, a toboz fedőpikkelyei visszahajlanak. Hazája Észak-Amerika Sziklás-hegység szárazföldi klímájú területei. Közepesen szárazságtűrő, a Kárpát-medence éghajlati viszonyait a legjobban viselő duglászfenyő típus.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Farjon, A.: Pseudotsuga menziesii. IUCN Red List of Threatened Species. Version 3.1. International Union for Conservation of Nature, 2013. (Hozzáférés: 2013. július 8.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]