Altmark-incidens

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Altmark-incidens
Az Altmark ellátóhajó a norvégiai Jøssing-fjordban 1940 februárjában
Az Altmark ellátóhajó a norvégiai Jøssing-fjordban 1940 februárjában

Konfliktus Második világháború
Időpont 1940. február 16.
Helyszín Jøssing-fjord, Norvégia
Eredmény A brit foglyok kiszabadultak
Szemben álló felek
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Egyesült Királyság Reichsdienstflagge 1935.svg Németország
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Philip Vian Reichsdienstflagge 1935.svg Heinrich Dau
Szemben álló erők
Cossack romboló Altmark tartályhajó
Veszteségek
1 súlyos sérült
(feltételezhetően baráti tűztől)
7 halott
6 súlyos sérült
6 könnyű sérült
Térkép
Altmark-incidens (Európa)
Altmark-incidens
Altmark-incidens
Pozíció Európa térképén
é. sz. 58° 19′ 01″, k. h. 6° 20′ 11″Koordináták: é. sz. 58° 19′ 01″, k. h. 6° 20′ 11″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Altmark-incidens témájú médiaállományokat.
Az Altmark a Jøssing-fjordban 1940 elején

Az Altmark-incidens egy brit haditengerészeti akció volt a második világháborúban, melynek során brit hadifoglyokat szabadítottak ki a német Altmark tartályhajó fedélzetéről az akkor (1940. február 16.) még semleges Norvégia felségvizein. Az Altmark Németországba tartott fedélzetén 299 (más források szerint 303) brit tengerésszel, akik korábban a Graf Spee zsebcsatahajó (nehézcirkáló) által elsüllyesztett hajókon szolgáltak.[1]

Előzmények[szerkesztés]

Az Altmark a Graf Spee ellátóhajójaként tevékenykedett a dél-atlanti vizeken. Első találkozásuk során, szeptember 1-én a cirkáló fedélzetéről 2 géppuskát vettek át az eddig fegyvertelen Altmarkra és annak kommunikációs személyzetéből is néhány főt, valamint több alkalommal az elsüllyesztett hajók legénységeiből is vett a fedélzetére. 1939. december 6-ikán a Graf Spee különvált az Altmarktól és a La Plata felé vette az útját. A tervek szerint január 2-án kellett volna ismét találkozniuk és közösen visszatérniük Németországba, de a Graf Spee Montevideónál történt önelsüllyesztése után egyedül kellett visszatérnie.

Az Altmark fedélzetén az elsüllyesztett hajókról származó mintegy 300 brit fogoly volt. Dau kapitány a foglyoknak az utazás teljes ideje alatt – csekély megszorításokkal – ugyanazt az ellátást biztosította, melyben a német tengerészek is részesültek. A foglyok kis csoportokban napi kétszer fél órát – később napi egyszer háromnegyed órát – tölthettek a felső fedélzeten, egészen addig, míg norvég felségvizekre nem értek. A britek a Montevideóban szabadon engedett foglyoktól tudomást szereztek az Altmarkról és foglyairól. Winston Churchill, az admiralitás első lordja személyesen járt közben a hajó felderítése érdekében, de az Altmark a megerősített brit őrjáratok ellenére Izlandtól délre hajózva sikeresen bejutott a Norvég-tengerre. Két hónapos hazaútja során végig sikerült rejtve maradnia.

Az eddig álcázás céljából más neveken és idegen zászlók alatt hajózó Altmarkon norvég vizekre érve - a nemzetközi törvényeknek megfelelően - újra a valódi nevét tüntették fel és a német birodalom szolgálati lobogóját (Reichsdienstflagge) vonták fel a két géppuskát pedig leszerelték és a hajó belsejében raktározták el. Így a jármű már nem számított hadihajónak.

1940. február 14-én a hajót három alkalommal vizsgálták át különböző norvég hajók parancsnokai, akik átszálltak a német hajóra majd felületes vizsgálat után továbbengedték azt. Először a HNoMS Trygg nevű torpedónaszád kapitánya vizsgálta át a hajót, a Linesøy sziget partjainál. Ezt követően a HNoMS Snøgg nevű torpedónaszád tisztjei szálltak át a német hajóra, a Sogne-fjordban. Végül pedig a Hjelte-fjordban a HNoMS Garm nevű romboló állította meg az Altmarkot és személyesen Carsten Tank-Nielsen tengernagy ellenőrizte a német hajót. Őt már január 11-én értesítették az Altmark nevű német hajó érkezéséről, melyről azt is közölték vele, hogy 400 brit hadifoglyot is szállít. Utasítást kapott, hogy azonnal jelezze ha ez a hajó norvég vizekre ér.[2] A raktérben lévő brit hadifoglyok folyamatosan próbálták felhívni magukra a figyelmet, hangos kiáltásokkal és a hajótesten való dörömböléssel. Mikor a németek ezt észrevették, csörlők elindításával elnyomták a foglyok által keltett zajt. A kapitány büntetésül egy napi kenyérrel és vízzel való étkeztetéssel sújtotta őket ezért.

A hajó ellenőrzésekor a norvég tisztek csak felületes vizsgálatot végezhettek, a hajó rakterét nem ellenőrizhették, mivel az csak átutazóban volt a norvég felségvizeken. Éppen ezért az Altmarkot a norvég hatóságok minden eszközzel igyekeztek rábírni arra, hogy kikössön vagy legalább horgonyt vessen és elvégezhessék a hajó tüzetesebb vizsgálatát, ám Dau ez alól mindig sikeresen talált kibúvót. A hadifoglyok szállítását semleges vizeken pedig a nemzetközi törvények nem tiltották. Amennyiben a norvégok rá tudták volna bírni az Altmarkot a kikötésre vagy horgonyvetésre, akkor Daunak le kellett volna szállíttatnia a foglyokat, a norvégoknak pedig internálniuk kellet volna őket. Az Altmark foglyai valójában nem számítottak hadifoglyoknak, mivel különböző hajótársaságok szolgálatában álltak, de miután a háború elején elfogott német kereskedelmi hajók személyzetét a britek hadifoglyokként kezelték, ezért a németek is hasonlóképpen viszonyultak hozzájuk. A harmadik ellenőrzés után az Altmarkot a HNoMS Skorv torpedónaszád kísérte tovább.

Február 16-án 14:00 körül Egersund partjainál három brit Hudson felderítőgép – a norvég légteret megsértve – repült át az Altmark felett-mellett és feliratok alapján egyértelműen azonosították a hajót. Az Altmark felkutatására már korábban Norvégia partjaihoz rendelt köteléket (Arethusa könnyűcirkáló, valamint Philip Vian kapitány - további pályafutása során tengernagy[3] - vezette 4. romboló-flottilla öt Tribal-osztályú rombolóval: Cossack, Intrepid, Ivanhoe, Sikh és Nubian) az új észlelés helyszínére vezényelték. A cirkáló az őt kísérő Intrepid és Ivanhoe rombolókkal 14:45 körül látótávolságon belül kerültek a német hajóhoz. A kötelékből kiváló Ivanhoe és Intrepid rombolók az Altmarkot a norvég felségvizek elhagyására szólították fel, melynek az nem tett eleget, hanem egyenletes sebességgel. az előírásoknak megfelelően félgőzzel haladt tovább a Skarv norvég torpedónaszád védelmében, melyhez hamarosan csatlakozott a HNoMS Kjell torpedónaszád is.

A rombolók 15:30-kor és 15:56-kor sikertelenül próbálkoztak az Altmark elfogásával. A második alkalommal az Intrepid próbálkozott az Altmark és a partvonal közé beférkőzve a német hajót a nyílt tenger felé szorítani, de az Altmark az útját keresztezve a Jøssing-fjordba kanyarodott be és ott keresett menedéket. A brit hajó fedélzetén ugyanis karabélyokkal és rohamsisakokkal felszerelt rohamosztagot láttak és tartottak attól, hogy a hajójuk elfoglalására készülnek.

A brit rombolók ide nem követték a tartályhajót, hanem a fjord bejáratánál várakoztak, melyet a norvég torpedónaszádok elálltak és a torpedóvető csöveiket a Cossackra irányozva tartották és közölték a britekkel, hogy a német hajó fegyvertelen és védelmüket élvezi. A hajó fedélzeti fegyverekkel valóban nem rendelkezett, mindössze két géppuska és néhány kézi lőfegyver volt a hajón. Este 17:25-kor a Lord Halifax külügyminiszterrel való egyeztetés után Churchill – megkerülve a hivatalos szolgálati rendet - személyesen adott utasítást Vian kapitánynak a német hajó megtámadására a következő szövegű rádióüzenetében:

Amennyiben a norvég torpedónaszád nem vállalja, hogy angol-norvég őrséggel az Altmark fedélzetén közösen elkísérik azt Bergenbe, akkor szálljanak át az Altmark fedélzetére, szabadítsák ki a foglyokat és kerítsék hatalmukba a hajót a további instrukciókig. Ha a norvég torpedónaszád közbeavatkozna, intse távolmaradásra. Ha tüzet nyit, csak akkor viszonozza, ha a támadása komoly, ebben az esetben védje meg magát, ne használjon nagyobb erőt, mint amekkora feltétlenül szükséges és szüntesse be a tüzelést, ha a norvég hajó is így tesz.[4]

Az Altmark megtámadása[szerkesztés]

22:30-kor a Cossack behatolt a fjordba és megállt a norvég torpedóhajók mellett, majd morze-üzenetet küldött az Altmarknak: „Szüksége van vontatásra? Engedje le a kötéllétrát a hajó bal oldalán.” Az Altmark nem tett eleget a felszólításnak, hanem azonosításra szólította fel az ismeretlen hajót, melyre nem kapott választ. A brit hajó a felszólítást megismételte 22:48-kor is, majd miután a németek erre sem reagáltak, 22:58-kor a „Forduljon meg, különben tüzet nyitok!” üzenetet küldte. Dau ekkor még mindig azt hitte, hogy egy újabb norvég hajóról van szó, de hajóját 200-300 méterrel beljebbre vitte a szűk fjordban.[5] Az ismeretlen hadihajó 23:12-kor megindult az Altmark felé, melyen ekkor egy reflektorral megvilágították a közeledő hajót. Ekkor ismerték fel, hogy egy brit hadihajó közeledik feléjük. Az angolok ezt az elvakításukra tett próbálkozásként értékelték.

Dau kapitány ismét felhívta a személyzet figyelmét, hogy ne tanúsítsanak fegyveres ellenállást (Kein Widerstand mit Waffengewalt), azt ugyanis csak hadilobogó alatt tehették volna meg. A hajót ilyen esetben el kellett volna süllyesztenie, de a hadifoglyokra való tekintettel ezt nem tehette meg, mivel a 139 főnyi legénységen felüli 300 foglyot nem tudta volna evakuálni biztonsággal ilyen körülmények között. Mindenesetre a mentőcsónakokat felkészítette a vízrebocsátáshoz és az önelsüllyesztéshez is előkészíttette a robbanótölteteket. Mikor a Cossack a német hajó oldalához próbált manőverezni, az Altmark hirtelen megindulva 30 fokos szögben nekitolatott a brit rombolónak a hajóhíd felépítményének magasságában és a szűk helyen a fjord falának tolta azt. A norvég megfigyelők szerint csak az összetorlódó jég mentette meg a brit hadihajót attól, hogy a szikláknak sodródjon és elsüllyedjen.[6]

Ahogy a két hajó oldala összeért, a brit rohamosztag tagjai (33 fő, köztük 3 tiszt)[7] csatakiáltásokkal átugráltak az Altmarkra és azonnal tüzet nyitottak a fedélzeten lévő német tengerészekre. Az első lövések a hajó tatjának bal oldalán lévő mentőcsónakot leengedni készülő tengerészeket érte: Stender és Bremer hajósinasok, Path fűtő holtan rogytak itt össze, mások megsebesültek. Ezt követően a Cossack fedélzetéről is tüzet nyitottak. Az Altmarkon tartózkodó norvég vámhivatalnok és Rothe fűtő együtt ugrottak a vízbe, a norvégnak sikerült megmenekülnie, a németet azonban halálos lövések érték a vízben. Schüler és Richards fűtőt már akkor érték sérülések, mikor már kijutottak a partra. Steffen ápoló pedig egy jégdarabba kapaszkodott a vízben, mikor a gyilkos találatok érték.[8]

Dau kapitány, hogy a hajó ne kerülhessen az angolok kezére, partra futtatta azt. Ez a manőver annak ellenére sikerült neki, hogy a közben már parancsnoki hídra betörő britek ebben meg akarták akadályozni. A kapitányt felszólították, hogy mutassa meg merre vannak a foglyok. A kapitány ezt a foglyokért felelős tisztje kíséretében megtette, a foglyok fedélzetének ajtajait felnyitották és bár tartott attól, hogy a kiszabaduló tengerészek bántalmazni fogják, saját elmondása szerint közülük többen is megköszönték a jó bánásmódot, amiben fogságuk alatt részesültek, egyesek még kezet is szorítottak vele. A britek ezután felszólították, hogy a legszükségesebb dolgait vegye magához majd gyülekezzen a többi német tengerésszel a hajó hátsó részén. Dau a kabinjához érve fosztogató brit katonákba botlott és a folyosó többi kabinjában is hasonlót tapasztalt.[9]

Az alsó fedélzeten elfogott német hajóorvoshoz egy sérült, eszméletlen brit tengerészt hoztak, egy Smith nevű tüzért, akinek az egyik karján a verőér sérült meg. A sérültet a hajóorvos kabinjában fektették le, ahol a lőtt sebet ellátta, bekötözte és épp kompressziós kötéssel akarta ellátni, mikor a magához térő sérültet egy brit tiszt parancsára átvitték a Cossackra. A hajóorvos a sebesülés jellegéből fakadóan úgy vélte, kétség kívül meg lehetett belőle állapítani, hogy egy brit 11 mm-es pisztoly lövedéke okozta. A felső fedélzeten lévő gyülekezőpontra így később odaérő hajóorvosra a britek ismét tüzet nyitottak. A kiszabadított foglyok felismerték benne a hajóorvost és kiáltozásukra maradt abba az újabb lövöldözés.[10]

A brit akció 01:30-kor ért véget, mikor a brit romboló elhagyta a fjordot. A németeket végül nem vitték magukkal.

Veszteségek[szerkesztés]

a német személyzet halottait a partra szállítják

A német tengerészek közül hatan veszítették életüket (Stender és Bremer hajósinasok, Path és Rothe fűtők, Steffen ápoló és Schürmann matróz), hatan súlyosan (Clausen gépész, Augustin villanyszerelő, Meier hajósinas, valamint Schüler, Richards és Horst fűtők) és hatan könnyebben sebesültek meg valamint eltűnt egy fő. A Cossack kihalászott egy holttestet még a fjordban, ő csak az eltűnt Berndsen lehetett. A súlyos sebesültek közül Meier hajósinas is hamarosan elhunyt, így a halálos áldozatok száma nyolcra nőtt.

A britek vesztesége egy súlyos sebesült volt Smith tüzér személyében.

Az akció után[szerkesztés]

Dau kapitányt az eset után nem sokkal az egersundi bíróságra idézték az eset kivizsgálása végett. A kihallgatáson britek is képviseltetni akarták magukat, ám mikor a bíró felszólította őket a tárgyalóterem elhagyására, a britek közölték, hogy nem kívánnak részt venni a norvég szemtanúk meghallgatásán sem, sőt távol maradnak az egész eljárástól is. Dau kapitány és első tisztjének vallomását jegyzőkönyvbe vették. Az eljárás során a bíróság nagy hangsúlyt fektetett annak megállapítására, hogy német részről történt-e fegyverhasználat. Dau kapitány ezt tiszta lelkiismerettel tagadta. Számos norvég vallomás is azt támasztotta alá, hogy a németek részéről fegyverhasználatra nem került sor.[11]

Az elhunyt német tengerészeket 1940. február 19-én reggel Sogndal kis temetőjében temették el. Dau kapitány a következő beszédet intézte az elhunytakhoz:

Tengerész bajtársaim! Nem adatott meg nektek, hogy fegyverrel a kézben szállhassatok szembe az ellenséggel. Hajónk karaktere tiltotta számunkra a harcot, védelmét az Anglia által is ünnepélyesen elismert nemzetközi jogban látta. De ha mi azt reméltük, hogy semleges kikötőben biztosítva vagyunk a brit támadásokkal szemben, akkor alapos leckét kaptunk annak az ellenkezőjéről. De a német nép csak ezután fog igazán azért harcolni, hogy a brit tengeri rablók módszereit, melyek itt is nyilvánvalóvá váltak, egyszer és mindenkorra eltűnjenek a világról. Akkor a Ti halálotok sem volt hiábavaló. Nyugodjatok békében!

Az eset után a németek tiltakozásukat fejezték ki a norvégoknál, amiért azok nem tettek eleget a kötelezettségeiknek és nem nyújtottak megfelelő védelmet a német hajónak. A norvégok pedig Londonban tiltakoztak a semlegességük megsértése miatt és kilátásba helyezték az eset nemzetközi törvényszék elé vitelét. A védelemnyújtás elmaradását konkrétan azzal magyarázták, hogy a nemzetközi egyezmények értelmében egy semleges ország nem kötelezhető arra, hogy nagyobb erőkkel szembeszálljon.[12]

Az incidens szerepe a propagandában[szerkesztés]

Az esetet a britek propagandacéljaikra használták fel. Ennek során számos legendát kreáltak az esetből. A brit médiában megjelent magyarázat szerint a Cossack merész, rajtaütésszerű támadásban teperte le a négy géppuska mellett két légvédelmi gépágyúval is rájuk tüzet nyitó Altmarkot. A lövéseket leadó német tengerészekről azt is tudni vélték, hogy ők a Graf Speeről átszállított őrszemélyzet tagjai voltak, ami még tovább emelte a diadal értékét. Ennek a beszámolónak ellentmond, hogy Cossackon csak az ütközésből származó sérülések keletkeztek, lőfegyver okozta sérülések nem.

A megszálló rohamcsapat egyes tagjai állítólag karddal a kézben és feltűzött bajonettekkel léptek az Altmark fedélzetére és úgy küzdöttek meg a németekkel, így is próbálván párhuzamot vonni az itt lezajlott események és a korábbi korok hadviselése között. Ezt a résztvevők közül később senki nem támasztotta alá és ezért a HMS Cossack Társaság is cáfolja, bár 2002-ben a Cossack legénységének egyik tagja úgy emlékezett vissza, hogy a sötétségben egy kard villanását vélte felfedezni. Az akcióban ő maga nem vett részt és az attól meglehetős távolságban lévő ’B’ ágyú fedélzetéről szemlélte az eseményeket, ezért nem tartják hitelt érdemlőnek a beszámolóját.[13]

A jeges vízben menekülő és már partra jutott tengerészekre való lövöldözésről, melynek során többeket megöltek illetve megsebesítettek, a brit média nem tett említést, a német hajó partra futtatását pedig a német személyzet ügyetlen manővereként tüntették fel.[14]

A sajtóban később azzal is vádolták Dau kapitányt, hogy a foglyokkal kegyetlenül bánt és a leüresedett olajtartályokban két hónapon át bezárva tartatta őket fogva, ahol csaknem éhen haltak. A Cossack a kiszabadított foglyokkal már másnap (1940. február 18) befutott a kelet-skóciai Leith kikötőjébe a kiszabadított foglyokkal. Winston Churchill háború utáni könyvében erről így ír:

Feltételezvén, hogy a foglyok az éhezéstől és a fogságtól siralmas állapotban vannak, mentőautókat, orvosokat, a sajtót és fényképészeket küldtünk Leith kikötőjébe a fogadásukra. Mikor azonban kiderült, hogy jó állapotban vannak, a rombolókon jól ellátták őket és tápláltan léptek partra, ennek az aspektusnak nem adtunk nyilvánosságot. A foglyok kimenekítése és Vian kapitány viselkedése Britanniában a lelkesedés hullámait keltette, mely csaknem olyan nagy volt, mint amilyen a Graf Spee elsüllyesztését követte. Ez a két esemény megerősített engem és az Admiralitás presztízsét. „Itt a tengerészet!” szállt szájról szájra.[15]

A brit kormányzat nem tiltakozott az ellen, hogy egy foglyokat szállító hajó semleges vizeken át hajózott. Valójában az incidenst illetően a hivatalos iratok megjegyezték, hogy a brit haditengerészet is ugyanígy tett például 1939 decemberében is, mikor a HMS Despatch áthajózott a Panama-csatornán a chilei felségvizeken elfogott Düsseldorf teherhajóról származó német foglyokkal.

A foglyok sikeres Németországba szállítását a göbbelsi propaganda felhasználhatta volna, de a britek eljárását is fel tudták használni, kalóztámadásnak titulálva azt. A brit médiában a foglyokkal való bánásmódja miatt őt támadó cikkek elkeserítették Dau kapitányt és az év folyamán könyvet írt a hajója útjáról "Unentdeckt über die Meere - Die Fahrt der Altmark" címmel, melyben tisztázni igyekezett magát a méltatlan vádak alól.

A német megszállás utáni norvég bábkormány, melynek tagjait és támogatóit a nép "quislingeknek" csúfolta, ennek ellentétpárjaként a Jøssingfjord neve után az angolbarát ellenállókat "jøssingeknek" titulálta a sajtóban. A bábkormány egyre erősödő népszerűtlensége miatt a "jøssing" egyre inkább pozitív értelmet kapott a köznyelvben, ezért 1943-tól felhagytak az alkalmazásával.

Következmények[szerkesztés]

a Cossack Leith kikötőjébe ér a kiszabadított foglyokkal, 1940. február 17.

Az incidens a brit belpolitikában Winston Churchill megerősödését eredményezte és pár hónappal később megszerezte a miniszterelnöki tisztséget. Az eset Churchill külpolitikai terveit is erősítette, mivel ő már 1939-ben a semleges Norvégia megszállását szorgalmazta a német vasérc-utánpótlás Skandináviából való szállításának megakadályozására. Ezt az elképzelést azonban sokan ellenezték, ezért a norvég vizeken „harc” árán kiszabadított brit foglyok felmutatásával ennek a külpolitikai törekvésének is több támogatót remélt. Norvégia megszállását a Szovjetunióval a téli háborút vívó Finnország megsegítése miatt is fontosnak tartotta, mert a Narvik kikötőjében partraszálló angol-francia erők Svédországon keresztül juthattak volna el hozzájuk (Operation Catherine).

A német politikai vezetés a norvégok semlegességének fenntartását tartotta a legkedvezőbbnek, de az angol-francia tervekről már 1939-ben tudomást szereztek (a brit nyilvánosság előtt vitatták meg a kérdést) és az ország megszállását mindenképp meg akarták akadályozni, ezért előkészületeket tettek ők is Norvégia elfoglalására és erről már 1939. decemberében döntés született. Az Altmark-incidenst követően Hitler a megszállási tervek elkészítésének felgyorsítását rendelte el, a hadművelet (Weserübung hadművelet) végrehajtásának végső időpontját pedig a március folyamán a Bergenben felbukkanó francia tisztek nagy száma, az inváziós flotta készültségi foka és a Skagerrakban egyre fokozódó brit haditengerészeti tevékenység határozta meg, melyek előrejelezték a küszöbön álló angol-francia megszállást.[16]

Források[szerkesztés]

  • R. K. Lochner: Als das Eis brach: Der Krieg zur See um Norwegen 1940, Heyne Verlag, München 1983
  • Winston S. Churchill: The Second World War 1. Volume, Houghton Mifflin Company, Boston 1985
  • Frischauer, Willi; & Jackson, Robert, The Navy's Here! The Altmark Affair
  • Janusz Piekalkiewicz: Der Zweite Weltkrieg mit Vorwort von Sebastian Haffner. Düsseldorf 1985, ISBN 3-89350-544-X
  • Mark Barton, John McGrath: British Naval Swords and Swordmanship, Seaforth Publishers, 2013
  • Gerhard Wagner (kiad.): Lagevorträge des Oberbefehlshabers der Kriegsmarine vor Hitler 1939-1945, München 1972

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Fogolyszabadítás az Altmark német ellátóhajón (angol nyelven)
  2. Lochner 49. o.
  3. Philip Vian - életrajzi adatok (angol nyelven)
  4. Churchill 506. o.
  5. Lochner 61. o.
  6. Lochner 64. o.
  7. The Altmark Incident - BBC History
  8. Lochner 65. o.
  9. Lochner 68. o.
  10. Lochner 68. o.
  11. Lochner 74. o.
  12. Fogolyszabadítás a Jøssing-fjordban (angol nyelven)
  13. Barton, McGrath 21. oldal
  14. Fogolyszabadítás a Jøssing-fjordban (angol nyelven)
  15. Churchill 507. oldal
  16. Wagner 86. o. - Vortrag des Ob. d. M. beim Führer am 26. 3. 40. nachm.

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]