Algaevő harcsák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Infobox info icon.svg
Algaevő harcsák
Ancistrus dolichopterus
Ancistrus dolichopterus
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi)
Rend: Harcsaalakúak (Siluriformes)
Család: Tepsifejűharcsa-félék (Loricariidae)
Alcsalád: Ancistrinae
Nemzetség: Ancistrini
Nem: Algaevő harcsák (Ancistrus)
Kner, 1854
Szinonimák
  • Pristiancistrus Fowler, 1945
  • Thysanocara Regan, 1906
  • Xenocara Regan, 1904
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Algaevő harcsák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Algaevő harcsák témájú kategóriát.

Albinó hím algaevő harcsa

Az algaevő harcsák (Ancistrus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe, ezen belül a tepsifejűharcsa-félék (Loricariidae) családjába tartozó nem.[1]

A legkedveltebb akváriumi halak közé tartozó, és egyben a legjobb algapusztító fajokat foglalja magában a 66 fajt tartalmazó nem. Tartásuk és szaporításuk nem túl bonyolult, ritkán betegszenek meg, mivel a legtöbb akváriumi betegséggel szemben ellenállók. Egyik legismertebb fajtája az akvaristák körében az Ancistrus temminckii, magyarul algaevő harcsa.

Származásuk[szerkesztés]

Az Ancistrus elnevezést a görög agkriston (horog) szóból, kapta, utalva a szívószája miatti jellegzetes fejállására. Az Ancistrus fajok Dél-Amerika északi és középső részeiből származnak, Suriname-től Río de la Platáig. A kereskedelemben általában ezek keverékei fordulnak elő.[2] Két faj, az A. centrolepis és az A. chagresi Panamában él.[3] Három faj igazi trilogbita.: A. cryptophthalmus, A. galani and A. formoso.[4][5][6] Ezek az egyedüli ismert loricariidák, amelyek a föld alatti életmódhoz alkalmazkodtak.[4]

A legtöbb faj folyóvizekben él, bár az általuk benépesített élőhelyek sokfélék, és a sebes folyású folyóktól az árterületek állóvizeiig és a mocsarakig terjed.

Megjelenésük[szerkesztés]

Tipikus a többé-kevésbé háti-hasi irányban lapított testforma, és a szívószáj sok apró foggal.[7] Az interopercularis csont a kopoltyúfedőn felállítható fogacskákkal teli. Az opercularis csont többnyire szabadon mozgatható. A harcsák oldalát csontpáncéllemezek védik, amelyek sokstzor szintén csontfogakat viselnek. A has és a fej elülső része csupasz. A legfeltűnőbb jellegzetességük a fej elülső részének tapogatói, amelyek több faj hímjein elágaznak. A nőstényeken kisebbek, vagy teljesen hiányoznak.[8] A hímek hátuszonya is csonttüskés, és pofájukon kiölthetők a csonttüskék, amelyek a nőstényekről hiányoznak.[9] Színük szürke, barna vagy fekete, amit gyakran fehér vagy sárga pontok tarkítanak.[9] A legtöbb tepsifejűharcsa-féle egy láb hosszúra nő meg, de az algaevő harcsák mérete általában ennek fele, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy kisebb akváriumokban is megéljenek.

Életmódjuk[szerkesztés]

Mindenevőek, bármilyen táplálékot elfogyasztanak, de feltétlenül szükségük van növényi táplálékra is (pl.: főtt cukkinira, spirulina tablettára), nevükből következően természetesen igen sok algát is megesznek. Kedvelik a gyökereket, mert táplálék kiegészítésnek ezeket is fogyasztják. Ha elég búvóhely van az akváriumban, akkor elég sok fajjal együtt tudnak élni, fajtársaikkal szemben azonban a hímek különösen agresszívak tudnak lenni, különösen a szaporodási időszakban. Nem járnak rajokban. Elég félénkek és majdnem egész nap rejtőzködő életmódot folytatnak.[2] Talajlakók, csak ritkán és rövid szakaszokra úsznak fel. A fiatalok azonban jóval többet tartózkodnak a felszínen, így könnyű zsákmányok a madarak számára. Módosult gyomruk képes az oxigén felvételére,[10] így akkor is túlélnek, ha a víz oxigénszintje alacsony.[9]

Szaporodásuk[szerkesztés]

Ancistrus sp. egy üreg bejáratánál

A hímek revírt foglalnak, és védelmezik egymással szemben. Erőfitogtatásként elúsznak egymás mellett párhuzamosan, fejjel a farokkal szemben. Csonttüskéiket kimeresztik. Ha az erőfitogtatás nem használ, akkor egymás körül úsznak, és fejre támadnak.[8] Ha a behatoló győz, akkor az előző hím utódainak sorsa az ő döntésén múlik.[8] Nem biztos, hogy megeszi őket, mivel a hímek vonzerejét növeli, ha ikrákat vagy ivadékokat őriznek. A tapogatókról feltételezik, hogy a szikanyagon élő utódokat utánozza. A hímek akár ikrákat is lopnak egymástól vonzerejük növeléséért.[8]

A lágy vizet szeretik, ezért még ajánlatosabb gyökeret tenni az akváriumba, mivel ez lágyítja a vizet. A hím kitakarítja az üregét, amit a nőstény megtekint. Az odú gazdája kiterjesztett uszonyokkal kíséri őt az üreghez. Amíg a nőstény megtekinti az üreget, addig a hím mellette marad.[8] A nőstény 20 - 200 narancssárga, 3 mm-es ikrát rak egy üreg "mennyezetére" vagy hasonló rejtett helyekre, ezek után a hím őrzi, tisztogatja őket, kiválogatja közülük a betegeket, és gondoskodik a szellőzésről.[8] Az egy hím által szerzett ikrák több anyától is származhatnak, és az ikrától a szabadon úszó ivadékig több fázisa is jelen lehet. Az ivadékok 4-10 nap múlva kelnek ki, az üreget 7-10 nap múlva hagyják el, miután felélték szikanyagukat. Az ivadék kikeléséig a hím nem, vagy csak alkalmanként, rövid időre hagyja el az üreget táplálékszerzésre.[8] Átlagosan 50-100 ivadék kel ki egy ikrázáskor.[2] ÉLettartamuk megfelelő gondozás esetén 12 év.

Tartásuk[szerkesztés]

Nőstény Ancistrus uborkaszelettel

Kifejlett mérete: 15 centiméter, a hal igényelt vízhőmérséklete 23-27 °C, pH: 6,5- 7,2, szükséges vízkeménység 2,8-11,2NK°. Kedvelt akváriumi halak, mivel megeszik az algát, és kisebbek közeli rokonaiknál. Jól tűrik a különféle vízminőségeket, más fajok társaságát, és könnyen szaporítható. Színe többnyire barna, de egyes fajok tarkábbak, és sötét alapon sárga pöttyösek. Gyakoriak az örökletes albínók is.[11]

Régebben többnyire két faj volt elérhető: az Ancistrus cirrhosus és az Ancistrus temminckii. Ma már több faj is kapható, habár a pontos azonosítás nem egyszerű.

Etetésük egyszerű, főként algával és a felszínen növő más növényekkel táplálkoznak, de adhatunk nekik szárított algát, haleleséget, spenótot, uborkát, cukkinit, zöld babot, borsót, férgeket és rovarlárvákat is. Ha nincs növényzet az akváriumban, akkor algaostyákkal kell pótolni a zöldséget, különben éhen halnak. Az alultápláltságot a behorpadó has jelzi.

A fadarabok alkalmas rejtekhelyek. Más növényi anyagok hiányában elengedhetetlen a fa, mivel segít megemészteni a fehérjében gazdag tápot.[12] A nemeket könnyű megkülönböztetni mivel a hímnek feltűnő tüskés bőrkinövés van a pofáján. Általában közös akváriumban is szaporodnak. Tenyésztésükhöz elég egy alkalmas üreg. A kicsiket minél előbb rakjuk külön egy kisebb szaporító akváriumba. Óvatosnak kell lenni a töviseikkel. Habár ritkán okoznak sérülést, de beakadhatnak a nem természetes anyagokba, például a szivacsokba.

Rendszerezés[szerkesztés]

A nem típusfaja az Ancistrus cirrhosus.[13] A legnagyobb nem az Ancistrini nemzetségben.[9] Az alábbi 69 faj tartozik hozzá:[14]

Akvarisztikai kódok[szerkesztés]

1988-ban egy új kódrendszert vezettek be az akvaristák számára, az úgynevezett L-számokat. Ennek az volt az előzménye, hogy különböző, részben még nem leírt új fajokat importáltak. A kódban az "L" a Loricariidae családnévre, a szám a DATZ-ban felsorolt fajokra utal.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
  2. ^ a b c R.Róbert / Rain: Anci - Algaevő harcsa - (Ancistrus sp.). rainakvarisztika.hu, 2009. február 18. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
  3. Taphorn, Armbruster, Villa-Navarros and Ray (2013). Trans-Andean Ancistrus (Siluriformes: Loricariidae). Zootaxa 3641 (4): 343–370
  4. ^ a b Romero, A., editor (2001). The Biology of Hypogean Fishes. Developments in Environmental Biology of Fishes. ISBN 9781402000768
  5. Romero, A., editor (2001). The Biology of Hypogean Fishes. Developments in Environmental Biology of Fishes. ISBN 9781402000768
  6. Trajano, Eleonora (2001). „Habitat and population data of troglobitic armored cave catfish, Ancistrus cryptophthalmus Reis, 1987, from central Brazil (Siluriformes: Loricariidae)” (PDF). Environmental Biology of Fishes 62, 195–200. o. DOI:10.1023/A:1011884829498.  
  7. T. Geerinckx, M. Brunain, A. Herrel, P. Aerts, and D. Adriaens (2007): A head with a suckermouth: a functional-morphological study of the head of the suckermouth armoured catfish Ancistrus cf. triradiatus (Loricariidae, Siluriformes).- Belg. J. zool. 137: 47-66. http://www.naturalsciences.be/institute/associations/rbzs_website/bjz/back/pdf/BJZ%20137(1)/Volume%20137(1).pdf
  8. ^ a b c d e f g Sabaj, Mark H. (1999). „Spawning in Ancistrus (Siluriformes: Loricariidae) with comments on the evolution of snout tentacles as a novel reproductive strategy: larval mimicry” (PDF). Ichthyol. Explor. Freshwaters 10 (3), 217–229. o. (Hozzáférés ideje: 2009. június 22.)  
  9. ^ a b c d Armbruster, Jonathan W.: Ancistrus (Kner, 1854)
  10. Satora, L. (1998). „Histological and ultrastructural study of the stomach of the air-breathing Ancistrus multispinnis (Siluriformes, Teleostei)” (PDF). Can. J. Zool. 76, 83–86. o. DOI:10.1139/cjz-76-1-83.  
  11. Green, Douglas: Keeping and Breeding Bristlenose (eBook). Aquatic ecology pp. 688
  12. Shane Linder: An introduction to the bushy nose plecos of the genus Ancistrus. planetcatfish.com
  13. Sablon:FishBase genus
  14. Ancistrus Kner, 1854 (angol nyelven). auburn.edu. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)

Fordítások[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Antennen-Harnischwelse című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Ancistrus című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]