Alexander de Hungaria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexander de Hungaria
(Magyarországi Sándor)
Született1260
nem ismert
Elhunyt14. század
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • teológus
  • egyetemi oktató
Tisztségeegyetemi tanár (1303–1311, Párizsi Egyetem)
SablonWikidataSegítség

Alexander de Hungaria (Magyarországi Sándor; ? 1260. – ? 1311 után ) Ágoston-rendi szerzetes, a 14. században a Párizsi Egyetem teológiaprofesszora, ekként az első, külföldön tanító magyar egyetemi tanárként tartjuk számon.[1]

Élete[szerkesztés]

Életéről keveset tudunk, sőt, létezéséről is az újkorban tulajdonképpen csak Gábriel Asztrik kutatásai nyomán, 1941-ben megjelent publikációja révén szerzett tudomást az irodalomtörténet.[2] Az Ágoston-rend a 13. században alapított római katolikus szerzetesrend volt, mely nagy hangsúlyt fektetett legtehetségesebb tagjaik taníttatására. A rend provinciáiból egy-egy hallgatót küldtek Párizsba, hogy az ottani egyetemen képezzék magukat tovább. Az 1300-as konvent Alexander de Hungariát küldte egyetemre, és lényegében ez az első információnk a magyar szerzetesről.

Feltehető, hogy Sándor már korábban is képezhette magát, mivel baccalareus sententiariusként, illetve baccalareus biblicusként említik, vagyis ötéves bakkalaureátus képzésen már korábban áteshetett. Ebből következik, hogy már 1295-ben hallgatója lehetett a Párizsi Egyetemnek, az 1300-ban kezdődő tanulmányai ma posztgraduális képzésnek nevezett időszakot jelentenek.[3]

1303-ban már mint egyetemi tanárt találjuk Alexander de Hungariát Párizsban. Titulusa magister regens, (maître régent), ekként a szerzetesrend tartományfőnökével egyenlő méltósággal bírt. Ebben az időben zajlott IV. Fülöp francia király (Szép Fülöp) és VIII. Bonifác pápa hatalmi harca. Az értelmiségnek – valamilyen tisztséget betöltőknek – is állást kellett foglalnia ebben a küzdelemben. Míg a külföldi katolikusok többsége a pápa mellett állt ki annak ellenére, hogy állásvesztés vagy száműzetés lett a sorsa, Alexander de Hungaria a Szép Fülöp mellé sorakozó franciák közé állt. Ezt az 1303. június 26-án aláírt ívből tudjuk, mely okirat egyúttal életének kevés számú dokumentuma is egyben: innen ismerjük végzettségét, pozícióját is. Mivel a pápa mellett kiálló tanárokat az egyetemről eltávolították, Alexander de Hungaria pozíciója megerősödött. A viszály elmúltával békésebb, termékenyebb, a tanítványok számának növekedésével járó időszak vette kezdetét.[3]

Tanítványa, Prosper de Reggio (aki nem azonos az 5. században élt azonos nevű szenttel) munkáiban számos nyomát adja Alexander tanításainak.[4] Petrus Lombardus száz évvel korábban született patrisztikai művének Sentenciáit magyarázta Alexander, és ezek alapján jegyezte le Prosper de Reggio a kérdéseit, amelyek hűen tükrözték professzora nézeteit. Ezek az alapvetések – így például, hogy a teológia tudomány-e, vagy hogy a Szentírás tanulmányozása hozzásegít-e habitus szerzéséhez – neves skolasztikusok mellett születtek: Albertus Magnus és Aquinói Szent Tamás tanításaival együtt formálták Prosper de Reggio gondolkodását. Fennmaradt továbbá egy olyan szentbeszédeket tartalmazó gyűjtemény, melyeket az 1300-1303 között működő magiszterek mondtak. Ebben olvasható egy, az Ágoston-rendiek számára különösen kedves témáról, a Szentháromságról szóló beszéd is, melynek szerzője – a gyűjteményben egyedüliként – ismeretlen, de kizárásos alapon feltételezhető, hogy Alexander mondhatta el.[3]

Nem tudjuk, hogy Alexander de Hungaria meddig maradt Párizsban, csak azt, hogy utódja a katedrán Alessandro da Sant'Elpidio(wd) (Alexander de Elpidio) volt. További sorsa is ismeretlen maradt. Újrafelfedezése Gábriel Asztriknak köszönhető, aki a francia-magyar művelődési kapcsolatok kutatójaként foglalkozott Sorbonne magyar tanáraival és diákjaival, és eközben fedezte fel és azonosította az egyébként jórészt elfeledett magyar vallástudóst.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A magyar irodalom története. Magyar Elektronikus Könyvtár (1964) (Hozzáférés: 2020. július 6.)
  2. Kozák Péter: Gábriel Asztrik László. Névpont (Hozzáférés: 2020. július 6.)
  3. a b c Gábriel Asztrik: Magyarországi Sándor mester, a középkori Sorbonne tanára. Egyetemes Filológiai Közlöny, LXV. évf. (1941) 26–41. o.
  4. Gábriel Asztrik: Váradi Balázs a humanista Párizsban. Egyetemes Filológiai Közlöny, LXVI. évf. (1942) 26. o.
  5. Gyulai Ágost: A középkori Sorbonne. Magyar Pedagógia, I. évf. 1–2. sz. (1941) 467. o.