Aleksandrs Čaks

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Aleksandrs Čaks
Aleksandrs Čaks 1925.jpg
Született Aleksandrs Čadarainis
1901. október 27.
Riga,
Orosz Birodalom 1914-1917 Orosz Birodalom
Elhunyt 1950. február 8. (48 évesen)
Riga, Latvian SSR Lett SZSZK
Művészneve Aleksandrs Čaks
Állampolgársága lett
Nemzetisége lett
Foglalkozása költő
Iskolái Moszkvai Állami Egyetem
Halál okaszívinfarktus
Sírhely Rainis Cemetery

A Wikimédia Commons tartalmaz Aleksandrs Čaks témájú médiaállományokat.

Aleksandrs Čaks polgári nevén: Aleksandrs Čadarainis (Riga, 1901. október 27.Riga, 1950. február 8.) lett költő, novellista, a nagyváros költője.

Élete[szerkesztés]

Aleksandrs Čaks tehetős szabómester fiaként született 1901-ben. 1911 és 1914 között a Baltikum legnagyobb presztízsű orosz nyelvű gimnáziumában a rigai Alekszandr gimnáziumban tanult. A német megszállás elől családjával együtt először Észtországba, majd Szaranszkba költőzött. 1918-ban beiratkozott a Moszkvai Orvosi egyetemre. Tanulmányait 2 év után megszakította és belépett a Lett lövészek közé. A polgárháború idején a Vörös Hadsereg soraiban harcolt Szibériában és Türkmenisztánban. Amikor 1922-ben leszerelték a Lett lövészeket Čaks is visszatért Lettországba és a Lett Tudományegyetemen folytatta orvosi tanulmányait ezt azonban soha nem fejezete be. Tanítóként helyezkedett el. Az 1920-as évek második felében már ismert költő. A német megszállás idején Rigában maradt, ebben az időben álnéven jelentek meg versei.[1] A háború után a Lett SZSZK megalakulását követően elvállalta a „Cīņa” („Harc”) című folyóirat irodalmi szerkesztőségét.

1950-ben szívinfarktusban halt meg.

Irodalmi munkássága[szerkesztés]

Čaks első könyve 1928-ban jelent meg. Teljesen új hangot hozott a lett irodalomban. Ő volt Lettország első urbánus költője. Versei csupa hétköznapi dologhoz kötődtek. Megénekelte a város sötét oldalát. Írt verseket az éjszakai életről, hajléktalanokról, prostituáltakról, a sivár külvárosokról. Költészete eszközeit tekintve is eltért a hagyományos lett költészettől. Jellegzetes sajátos hangulatú hasonlatokat, jelzőket és metaforákat használt.

Élete során nagy gonddal gyűjtötte a Lett lövészekre vonatkozó dokumentumokat, emlékeket. 1937 és 1939 között két kötetes hősi eposzban énekelte meg a lett lövészek történetét: „Mūžības skartie” („Az öröklétbe őszültek”). Írt hősiességükről és legendás parancsnokukról Jukums Vācietisről.

Versek mellett írt prózát is. Novella és elbeszéléskötetei orvosi tanulmányaihoz kapcsolhatóan érdekes lélektani megfigyeléseket tartalmaznak.

Költői művei[szerkesztés]

  • Es un šis laiks („Én és ez a kor”, 1928)
  • Sirds uz trotuāra („Szív a járdán”, 1928)
  • Apašs frakā („Apacs frakkban”, 1929)
  • Poēma par ormani („Poéma a konflisokról”, 1930)
  • Laimes krekls („Szerencsés ing”, 1931)
  • Mana paradīze („Az én paradicsomom”, 1932)
  • Mūžības skartie (1-2) („Az öröklétbe őszültek”, 1937 - 1939)
  • Iedomu spoguļi („A képzelet tükrei”, 1938)
  • Patrioti („Hazafiak”, 1948)
  • Zem cēlās zvaigznes („A nagy csillag alatt”, 1948)
  • Spēlē, spēlmani („Játék, játékosok”, 1944) (1972)
  • Debesu dāvana („Az ég ajándéka”, sast. 1942) (1980)

Prózai művei[szerkesztés]

  • Enģelis aiz letes („Angyal a pult mögött”, 1935)
  • Debesīs („Ég”, 1938)
  • Aizslēgtas durvis („Zárt ajtó”, 1938)
  • Kļava lapa („Juharlevél”)

Magyar fordítások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]